Oldalfa
Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

Az osztály fogalma és funkciója

A KRÉTA rendszer külön kezeli az iskolai osztályokat ill. iskolai csoportokat, függetlenül attól, hogy osztálybontásból vagy pl. évfolyam szinten jöttek-e létre.  Az iskolai osztályok mindig tanévenként jönnek létre, tehát az egyes osztályok azonosítására a tanév és az osztály megnevezése alkalmas.  

A tanuló osztályának egyedisége azt jelenti, hogy a tanulók egy adott napon ugyanazon köznevelési alapfeladatban csak egy osztályba lehetnek besorolva a rendszerbe. A program természetesen lehetőséget biztosít arra, hogy a tanév során az egyik osztályból - meghatározott dátummal - a tanuló átkerüljön egy másik osztályba, de párhuzamosan nem lehet több osztálynak a tagja. Természetesen ez a korlátozás csak az osztályokra vonatkozik, a csoportok esetében a tanulók egyidejűleg tetszőleges számú csoportnak lehetnek a tagjai. 

Az osztályoknak kiemelt szerepe van a különböző dokumentumok elkészítésekor is, mivel a dokumentációs rendszerben az osztálynaplók mindig egy osztályhoz kötötten jönnek létre, függetlenül attól, hogy a tanulók milyen további csoportnak a tagjai. 

Tanévek kezelése

Kérjük mindig vegye figyelembe, hogy az osztályok létrehozása, törlése, módosítása mindig abban a tanévben történik, amelyiket korábban kiválasztotta! 

 További információk a tanévek kezeléséről

A KRÉTA rendszerbe adminisztrátori jogkörrel belépve minden esetben automatikusan az aktuális tanév kerül betöltésre. A menüsor fölött található az intézmény azonosító kódja, és rövid neve, valamint ez alatt látható az aktuális tanév. A tanév nevére, vagy a mellette található lenyitás ikonra kattintva kiválaszthatók a rendszerünkben már lezárt korábbi tanévek, illetve itt találjuk meg nyári időszakban a következő tanév előkészítési felületét is. 

Bármelyik tanévet kiválasztva a rendszer minden menüpontjában a kiválasztott tanév adatai lesznek találhatók.

Abból a célból, hogy könnyű legyen megkülönböztetni az aktuális és a következő tanévet, a következő tanévben a KRÉTA rendszer fejlécének a színe eltér az aktuális tanévi színtől.

Tanévek kiválasztása

Kérjük, minden esetben fokozattan ügyeljenek arra, hogy ha több tanévet kezelnek egyszerre, akkor NE! egy böngésző külön lapfülein használjanak több KRÉTA belépést!

Javasoljuk, hogy két különböző böngészőprogramot használjon!

Fontos tudni, hogy a beállítások módosítása mindig csak azt a tanévet érinti, amely ki van választva.

Az alábbiakban - a tanévek kezelésével kapcsolatos - tippeket és trükköket ismertetünk, amelyek segíthetik jobban megérteni a tanévek kezelésének elvét. 


Tippek és trükkök

Ha egy tantárgy oktatása a következő évben megszűnik (pl. kifutó rendszerben), akkor a következő tanév kiválasztása után lehetőségünk van törölni a tantárgyat. Ebben az esetben az aktuális - ill. összes korábbi tanévben - a tantárgy megőrzésre kerül, csak a következő tanévben fog eltűnni a rendszerből.

Ha egy pedagógusnak pl. a besorolási fokozata megváltozik az új tanévben, akkor ezt is kezelhetjük a tanévek váltásával. Ha az aktuális tanévben még "pedagógus I", de következő tanévtől átlép a "pedagógus II" fokozatba, akkor a következő tanév kiválasztása után módosíthatjuk a tanár munkaügyi adatait. Ebben az esetben az aktuális - ill. összes előző tanévben - a pedagógus továbbra az akkori időszaknak megfelelő pedagógus fokozatában marad ( "pedagógus I"), csak az új tanévtől fog megváltozni a besorolási fokozata.

Törzslapszám/Naplósorszám generálása, módosítása az osztály számára

Az Osztályok adatlapot megnyitva új felület jelent meg, ahol lehetőség nyílik az adott osztály Törzslap/Naplósorszám csoportos módosítására.

A Naplósorszámok a táblázat felett található gomb megnyomásával automatikusan kitöltésre kerülnek, vagy a tanulóknál egyesével beállíthatók, majd menthetők.

A törzslapszámok generálása előtt a Törzslapsorszám sablon szolgál a Törzslapszám generálás gombra kattintással létrejött Törzslapszámok beállítására:


A Törzslapszámok a táblázat felett található gomb megnyomásával automatikusan kitöltésre kerülnek, mely művelet előtt egy figyelmeztető ablak jelenik meg, mely tartalma:

"A törzslapszámok automatikus beállításával az idén osztályba sorolt tanulók alapján kerülnek kiosztásra a törzslapszámok, melyek formátuma és a korábbi években megadott adatok így felülírásra fognak kerülni. Így is végre kívánja hajtani az automatikus sorszámozást?"

A felhasználó döntésétől függően felülíródnak a korábbi adatok, vagy a mégsem gomb segítségével változtatás nélkül kiléphet a felületről.

Törzslapszám testreszabása sablon segítségével

A Törzslap sablonnal lehet megadni a program számára, hogy az automatikusan generált törzslapszámok, milyen formában kerüljenek létrehozásra és rögzítésre. Ennek nélkülözhetetlen eleme a <#> karakter kombináció, melynek helyén fognak megjelenni a sorszámok. Egy <#>/10.A/2018-2019 sablon, és 25 tanuló esetén a törzslapszámok ’1/10.A/2018-2019’ és ’25/10.A/2018-2019’ között kerülnek kiosztásra. Ha ettől eltérően, például ’2018_19/10.a/1’ formátumú törzslapszámot szeretnének létrehozni, akkor az ennek megfelelő sablon 2018_19/10.a/<#>.

A képen szereplő sablonnal generált Törzslapszámok:

Az osztályok adatai

A KRÉTA rendszer az osztályoknál az alábbi adatokat kezeli:

MEGNEVEZÉSTARTALOMSPECIALITÁSALAPÉRTELMEZÉSLEÍRÁS
Osztály neveAz osztálynak az iskolában használatos neve

KÖTELEZŐ



Feladatellátási helyAz osztály feladatellátási helye

KÖTELEZŐ



Gimnáziumi évfolyam típus

Az évfolyam típusát ki tudjuk választani a  gombra kattintva a lenyíló listából.



A gimnáziumi osztályok esetén beállítható adat.
Évfolyam neveAz osztály évfolyamának megnevezése

KÖTELEZŐ



Képzés típusaAz osztályhoz kapcsolódó képzés típusa

KÖTELEZŐ

Nappali rendszerű iskolai oktatás
OsztályfőnökOsztályfőnök neve

Az osztályfőnök kiválasztása az alkalmazottak listájából. Osztályfőnöknek csak olyan személyt lehet választani, aki szerepel már az alkalmazottak között. Az osztályfőnök az elektronikus naplóban automatikusan megkapja az összes osztályfőnöki jogosultságot az osztályhoz.
Osztályfőnök-helyettes (Évfolyamfelelős)Osztályfőnök helyettes vagy évfolyamfelelős neve

Az osztályfőnök-helyettes vagy évfolyamfelelős kiválasztása az alkalmazottak listájából. Osztályfőnök-helyettesnek csak olyan személyt lehet választani, aki szerepel már az alkalmazottak között. Az osztályfőnök-helyettes az elektronikus naplóban automatikusan megkapja az összes osztályfőnöki jogosultságot az osztályhoz. Ezt a mezőt olyan esetben célszerű használni, ha egy osztályhoz több osztályfőnöki jogosultsággal rendelkező személyt szeretnénk hozzárendelni.
Szülői munkaközösség képviselőAz osztályban megválasztott Szülői munkaközösség képviselőjének neve

A Szülői munkaközösség képviselőjének kiválasztása a gondviselők listájából. A listában csak olyan személyek jelennek meg, akiket rögzítettek valamelyik osztályba járó tanuló gondviselőjének. A listából csak egy személyt lehet kiválasztani.
Szülői munkaközösség képviselő helyettesAz osztályban megválasztott Szülői munkaközösség képviselő helyettesének neve

A Szülői munkaközösség képviselő helyettesének kiválasztása a gondviselők listájából. A listában csak olyan személyek jelennek meg, akiket rögzítettek valamelyik osztályba járó tanuló gondviselőjének. A listából csak egy személyt lehet kiválasztani.
TantervAz osztály tanulóinak tanterve, homogén tantervű osztályok esetében

A homogén (az összes gyerek azonos tanterv szerint tanul) tantervű osztályoknál ki lehet választani a tantervek listájából az osztály tantervét. A homogén tantervű osztálynál a tanulók esetében az osztályba soroláskor automatikusan beállítódik a tanuló tanterve is. Abban az esetben, ha az osztályban több különböző tanterv szerint tanulnak a diákok, akkor ezt a mezőt nem kell kitölteni és a tanulói adatlapon kell kiválasztani minden tanulónál a neki megfelelő tantervet. A listában csak a rendszerben korábban rögzített tantervek jelennek meg.
OsztályteremAz osztályterem neve

Az osztályterem kiválasztása a helyiségek, termek listájából. A listában csak a korábban felvett termek jelennek meg.
MegjegyzésTetszőleges szabad megjegyzés

Tetszőlegesen használható szabad megjegyzés rovat, amely a nyomtatott osztálynaplóban nem jelenik meg, csak az elektronikus rendszerben látható.
Végzős évfolyamú osztály
(középfokú oktatási intézményben)
A középfokú oktatási intézményekben a végzős évfolyam jelölése
nemA középfokú oktatási intézményekben a végzős évfolyam jelölése esetén a program nem a szorgalmi időszak végén, hanem a végzős évfolyamok utolsó tanítási napján (jellemzően április végén, május elején) automatikusan lezárja az osztálynaplót. Ezt a jelölést általában az érettségiző ill. szakmai vizsgázó osztályok esetében kell alkalmazni. A funkció megvédi a felhasználókat az osztálynaplók "túlírásától", tehát nem engedi olyan napokra a tanórák beírását, amelyek az adott osztálynál már nem tanítási napok. Az általános iskolai osztályokban (8. évfolyamon) nem szabad alkalmazni ezt a jelölést!
Kezdő évfolyamú osztály, ebben a tanévbenA középfokú oktatási intézményekben a kezdő évfolyamú osztály jelölése

Ezt a jelölést a speciális képzésű osztályok (8 évfolyamos, 6 évfolyamos, nyelvi előkészítő, stb.) kezdő évfolyamának jelölésére használható.
Osztálynapló megnyitás dátumaAz osztálynapló borítóján a napló megnyitásának dátuma
szeptember 1.Az osztálynapló borítóján látható, a napló megnyitásának dátumát tartalmazó nap. A legtöbb iskolában ez az első tanítási napot tartalmazza, de pl. a tanév rendjétől eltérő osztályok esetén más dátum is lehet.
Osztálynapló lezárás dátumaAz osztálynapló borítóján az napló lezárásának dátuma

Az osztálynapló borítóján látható, az napló lezárásának dátumát tartalmazó nap. Ide az a nap kerül, amikor az osztálynapló az adott intézményben lezárásra került.
Osztály leírásaMegadhatjuk az osztály leírását.

Az itt leírtak az osztálynaplóban is megjelennek.
Tanév rendjétől eltérő(tanév közben indított) képzésTanév rendjétől eltérő képzés jelölése

SZAKKÉPZÉS

nemA tanév rendjétől eltérő (tanév közben indított) oktatás jelölése a szakképző intézményekben. A szakképzéssel nem foglalkozó iskolákban előfordulhat, hogy ez a mező nem jelenik meg.
Tervezett létszámAdatmező

Az osztály indításakor tervezett létszám.
Technikai osztályTechnikai osztályok jelölése
nemA jelöléssel beállíthatók a különböző technikai (virtuális) osztályok. Ezek az osztályok a központi statisztikákban speciálisan kerülnek megjelenítésre és nem tartoznak a "normál" osztályok közé. Technikai osztályok lehetnek pl. a jogviszony szüneteltető tanulókat vagy a külsős tanulókat, hallgatókat tartalmazó osztályok.
Tanév rendjétől eltérő (tanév közben indított) képzésTanév rendjétől eltérő (tanév közben indított) képzésű osztály jelölése


Technikai osztályTechnikai osztály jelölése

Olyan nem aktív osztályok, amelyet az adminisztráció végett célszerű létrehozni. Ilyen például a jogviszony szünetelők "osztálya", vagy egy kollégiumi "osztály". Innen a tanulók csoportba sorolhatók. 
Gyógypedagógiai/LogopédiaiA gyógypedagógiai/logopédiai típusú osztály jelölése


Osztályok listája

Az  osztályokat a menüsorból a 'Nyilvántartás' menü 'TANULÓI ADATOK' blokkjának 'Osztályok' menüpontjával jeleníthetjük meg.

A listában megjelenített adatmezők

Az osztályok listájában a 'Tanév', az 'Osztály neve', az 'Évfolyam', az 'Osztályfőnök', az 'Osztályterem', a 'Végzős', a 'Tanulók száma' jelenik meg. A fejlécben ezekre kattintva lehet módosítani az osztályok listájának rendezési sorrendjét!

Új osztály létrehozása

A KRÉTA rendszerben az osztályok létrehozását az alábbi módon lehet végrehajtani:

  1. A menüsorban válasszuk a 'Nyilvántartás' menü 'TANULÓI ADATOK' blokkjának 'Osztályok' menüpontját!
  2. Az  nyomógombra kattintva kezdeményezhetjük az új osztály adatainak megadását!
  3. Az osztályok adatait tartalmazó ablakban adjuk meg az osztály adatait!

  4. Az adatok megadása után a  gombra kattintva lehet elmenteni az adatokat. Abban az esetben ha valamelyik kötelező adatot nem adtuk meg, akkor a program figyelmeztető üzenetet küld, hogy mely adat/adatok megadása kötelező!
  5. A mentés után az osztályok listáját tartalmazó oldalra lép vissza a program. 

Kötelező adatok megadása

Az osztályok adatainál az 'Osztály neve', a 'Feladatellátási hely', az 'Évfolyam neve', a 'Képzés típusa' kötelezően megadandó adatok.

Osztályok adatainak módosítása

  1. A menüsorban válasszuk a 'Nyilvántartás' menü 'TANULÓI ADATOK' blokkjának 'Osztályok' menüpontját!
  2. Az osztályok adatait tartalmazó sorok jobb szélén található  ikonra kattintva kezdeményezhetjük a kiválasztott osztály tulajdonságainak módosítását.
  3. A kiválasztott osztály adatait tartalmazó ablakban módosíthatjuk az osztály jellemzőit.
  4. Az adatok módosítása után a  gombra kattintva lehet elmenteni a változtatásokat.
  5. A sikeres mentés után az osztályok listáját tartalmazó oldalra lép vissza a program.

Adatok módosításának hatása

A KRÉTA rendszerben az adatok módosításának a legtöbb esetben visszamenőleges hatása van. Ha pl. egy osztály nevet módosítunk a programban, akkor ennek hatása visszamenőleges lesz, tehát az osztály korábbi kapcsolatainál is módosulni fognak az adatok.

Több osztály adatainak együttes módosítása

A KRÉTA rendszerben lehetőség van arra, hogy több osztály adatait egyidejűleg is módosíthassuk. Ha több osztály adatát szeretnénk egyszerre módosítani, akkor az osztályok kijelölése után van erre lehetőségünk. 

Adatok egyidejű módosítása

Az adatok többes módosítása esetén az összes kijelölt osztályok mindegyikének módosításra kerülnek az adatai, ezért kérjük, hogy a többes módosítást mindig körültekintően használják és a rögzítés előtt győződjenek meg arról, hogy helyesen jelölték ki a megváltozandó elemeket!

Több osztály adatainak együttes módosítását az alábbi módon lehet végrehajtani:

  1. A menüsorban válasszuk a 'Nyilvántartás' menü 'TANULÓI ADATOK' blokkjának 'Osztályok' menüpontját!
  2. Az osztályok listájában a sorok elején található jelölőnégyzetre  kattintva jelölhetjük ki a módosítandó elemeket!
  3. A módosításhoz kattintsunk a  nyomógombra!
  4. A kiválasztott osztályok adatait tartalmazó ablakban lehet megváltoztatni a kijelölt elemek tulajdonságait!
  5. Az adatok módosítása után a  gombra kattintva lehet elmenteni a változtatásokat.

  6. A sikeres mentés után az osztályok listáját tartalmazó oldalra lép vissza a program.

Tulajdonságok együttes módosíthatósága

A KRÉTA rendszerben nem minden adatot lehet többes módosítással megváltoztatni! Az osztályok nevét - egyediségük miatt - soha nem lehet többes módosítással megváltoztatni!

Osztály törlése

A KRÉTA rendszerben a tévesen vagy hibásan felvett osztályok törlésére is van lehetőség. Általános szabályként elmondható, hogy biztonsági okokból csak akkor lehet egy elemet törölni, ha nem létezik hozzá kapcsolat, valamint előfordulhat, hogy bizonyos elemek egyáltalán nem törölhetők. 

Osztály törlése

Abban az esetben ha az osztálynak van további kapcsolata (pl. szerepel a tantárgyfelosztásban, van tanuló az osztályban, szerepel az órarendben stb.) akkor az osztály addig nem törölhető, amíg a kapcsolatait meg nem szüntetjük!

Az osztályok törlését az alábbi módon lehet végrehajtani:

  1. A menüsorban válasszuk a 'Nyilvántartás' menü 'TANULÓI ADATOK' blokkjának 'Osztályok' menüpontját!
  2. Az osztályok adatait tartalmazó sorok jobb szélén található  ikonra kattintva kezdeményezhetjük a kiválasztott osztály törlését!
  3. A törlés előtt egy ablakban megjelenik a törlési folyamat megerősítése!
  4. Az  gombra kattintva lehet megerősíteni a törlést! A  nyomógombra kattintva megszakíthatjuk a törlési folyamatot!
  5. A törlés megerősítése után a program ellenőrzi, hogy az osztály törölhető-e? 
  6. Abban az esetben ha az osztály nem törölhető, akkor egy hibaablakban megjelenik annak oka, hogy az osztály miért nem törölhető.
  7. Ha a törlés sikeresen megtörtént, akkor egy üzenetablakban megjelenik a sikeres törlési művelet nyugtázása! 
  8. A sikeres törlés után az osztályok listáját tartalmazó oldalra lép vissza a program.

Törlések érvényessége

Fontos tudni, hogy a KRÉTA rendszerben a törlés mindig a kiválasztott tanévre vonatkozik! Ha pl. egy termet vagy tantárgyat az adott tanévben törlünk, akkor a korábbi tanévekben továbbra is elérhető lesz a rendszerben!

Több osztály egyidejű törlése

Az adatok módosításához hasonlóan a programban lehetőségünk van arra is, hogy több kijelölt elemet egyszerre töröljünk. Több osztály egyidejű törlése esetén a program minden egyes osztály esetében külön ellenőrzi, hogy az osztály törölhető-e a rendszerben. 

Több elem együttes törlése

Az adatok együttes törlése esetén - ha a program egyéb okból nem tiltja valamelyik osztály törlését, az összes kijelölt osztály törlésre kerül! Kérjük, hogy több osztály egyszerre történő törlését mindig körültekintően használják és a rögzítés előtt győződjenek meg arról, hogy helyesen jelölték ki a törlendő elemeket!

Több osztály egyidejű törlését az alábbi módon lehet végrehajtani a programban:

  1. A menüsorban válasszuk a 'Nyilvántartás' menü 'TANULÓI ADATOK' blokkjának 'Osztályok' menüpontját!
  2. Az osztályok listájában a sorok elején található jelölőnégyzetre kattintva jelölhetjük ki a törlendő elemeket!
  3. A törléshez kattintsunk a  nyomógombra!
  4. A törlés előtt egy ablakban megjelenik a törlési folyamat megerősítése! A program figyelmeztet, hogy csak azok az elemek kerülnek törlésre, amelyekhez nem tartozik adatbázis kapcsolat!
  5. A sikeres törlés esetén a program üzenetet küld, hogy a kijelöltek közül hány elemet sikerült törölni.
  6. A törlés után az osztályok listáját tartalmazó oldalra lép vissza a program.

Osztályok adatainak és kapcsolatainak megtekintése

Az osztályok adatainak és adatkapcsolatainak megtekintése lehetőséget biztosít, hogy a KRÉTA programban csak olvasási jogosultsággal is megnézhessük az osztályok adatait, valamint az osztályok különböző további kapcsolatait. Az adatok megtekintéséhez az alábbi műveleteket kell végrehajtani a programban:

  1. A menüsorban válasszuk a 'Nyilvántartás' menü 'TANULÓI ADATOK' blokkjának 'Osztályok' menüpontját!
  2. Az osztályok adatait tartalmazó sorok jobb szélén található  ikonra kattintva kezdeményezhetjük a kiválasztott osztály adatainak és adatkapcsolatainak megtekintését!
  3. A kijelölt osztály adatait tartalmazó ablak bal szélén lehet kiválasztani, hogy az osztály mely adatcsoportját vagy kapcsolatát szeretnénk megnézni.
  4. Az ablak bezárásához kattintsunk az ablak alján található gombra!
ADATCSOPORT

Alapadatok

Tanulók
Csoportok
Foglalkozások
Órarendi órák
Tanmenetek/tervezett tananyagok
Értékelések
Igazolások
Képzési jellemzők (szakképző intézményeknél)
Munkarend
Speciális adatok

Osztályok keresése, szűrése

A KRÉTA rendszerben a listaoldalak bal szélén láthatók az osztályok keresésére, szűrésére szolgáló funkciók. A gombra kattintva jeleníthetők meg ill. rejthetők el az osztályok esetében használható keresési feltételek megadása. Az osztályok adatait tartalmazó listák szűrését az alábbi módon lehet végrehajtani:

  1. Ha a felületen nem látható a keresési feltételek beállítását tartalmazó terület, akkor a  gombra kattintva (a képernyőn gyakran függőlegesen jelenik meg a szöveg) lehet megjeleníteni a szűrési adatmezőket!
  2. Írjuk be vagy válasszuk ki a szűrési feltételeket! Ha több mezőt is beállítunk akkor a keresés eredménye azon osztályok adatait fogja tartalmazni, amelyek az összes kiválasztott feltételnek megfelelnek!
  3. A keresési feltételek után megjelenik a  üzenet, amely arra figyelmeztet, hogy a lista tartalma csak a  gombra kattintva fog frissülni, megváltozni! 
  4. A feltételek beállítása után kattintsunk a  gombra!
  5. A listában a beállított szűrési feltételeknek megfelelő osztályok fognak megjelenni

Osztályok adatainak exportálása

A KRÉTA rendszerben lehetőség van az osztályok adatainak és adatkapcsolatainak Excel táblázatba történő exportálására. Az exportálás végrehajtásához az alábbi műveleteket kell végrehajtani a programban:

  1. A menüsorban válasszuk a 'Nyilvántartás' menü 'TANULÓI ADATOK' blokkjának 'Osztályok' menüpontját!
  2. Az Osztályok adatainak exportálásához kattintsunk a  gombra!
  3. Az Osztályok esetében az alábbi adatok exportálására van lehetőség:
  4. Az exportálás után - a böngészőprogram beállításaitól függően - automatikusan letöltődik a kiválasztott Excel táblázat!