Összehasonlított verziók

Kulcs

  • Beillesztett sor.
  • Törölt sor.
  • Formázás megváltoztatva.

Üdvözöljük a KRÉTA Tudásbázison!

A KRÉTA Tudásbázis Portál célja, hogy a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer felhasználói (fenntartók, intézményvezetők, pedagógusok, tanulók, szülők) részére hatékony segítséget tudjon nyújtani a KRÉTA valamint a KRÉTA rendszerhez kapcsolódó további szoftvermodulok használatához. A tudásbázisban megtalálhatók a KRÉTA rendszer valamennyi moduljának felhasználói kézikönyvei, a programfunkciók gyors megismerésére szolgáló áttekintő segédletek, fenntartókkal együtt készített szakmai útmutatók, továbbá számos videó is segíti a felhasználókat.  A KRÉTA nem csak egy számítógépes programot jelent, hanem egy komplett hardver és szoftver elemekből álló korszerű infrastruktúrát is. A KRÉTA rendszer tartalmazza a különböző funkciójú a moduláris szoftverelemeket (pl. tanügyigazgatási rendszer, elektronikus napló, e-ellenőrző, mobil applikációk), valamint a működtetéshez szükséges nagyteljesítményű hardver infrastruktúrát, továbbá a monitoring és backup rendszereket és a szoftver terméktámogatásának eszközeit (pl. e-learning, tudásbázis).


Információ
iconfalse
titleKeresés

Írja be a keresett kifejezést a Tudásbázisban történő kereséshez! A kereséshez használhatja a csillag(*) karaktert is a keresőszavak végén. 

Livesearch
sizelarge
additionalpage excerpt
placeholderMegoldás keresése
typepage

Bővebben
titleKeresési tanácsok

Egyáltalán nem, vagy túl kevés keresési eredményt kapott?

Ha információk keresésekor az összes szó helyesírásának ellenőrzése után sem kap találatot, bővítse a keresést további eredményekért:

  • Használjon kevesebb keresési kifejezést. Használja például a „importálás” szót az „tanulók importálása” kifejezést helyett.
  • Használjon általánosabb keresési kifejezéseket. Használja például a „számítógép” vagy a „PC” szót a „laptop” helyett.

  • Használja a csillag (*) karaktert a keresőszavak végén. A óra* kifejezés például megtalálja a „órarend” és a „óralátogatás” szót is. A * használata a szavak elején vagy közepén nem működik.



Legfrissebb hírek és információk

Panel
borderColor#f59120
bgColor#FFFFFF
titleColor#FFFFFF
borderWidth1
titleBGColor#f59120
title2020. tavaszán megrendezésre kerülő KRÉTA Konferenciákról szóló információk

Tisztelt Felhasználóink!

A tavalyi tanévben megrendezésre került KRÉTA konferenciasorozat pozitív visszajelzéseire és hatékonyságára tekintettel a Klebelsberg Központ és az eKRÉTA Informatikai Zrt. a tankerületi központok fenntartásában működő intézmények részére a 2019/2020. tanévben is megszervezi a 2020. tavaszi KRÉTA konferenciasorozatot. 

A Konferenciákról szóló bővebb információk a Tudásbázis alábbi aloldalán találhatóak.

Bővebben
title2020. KRÉTA Konferenciasorozat helyszínei, férőhelyei

Oldal szerepeltetése
FKKADMIN:2020. KRÉTA Konferenciasorozat helyszínei, férőhelyei
FKKADMIN:2020. KRÉTA Konferenciasorozat helyszínei, férőhelyei



Panel
borderColor#2FA8CA
bgColor#FFFFFF
titleColor#FFFFFF
borderWidth1
titleBGColor#2FA8CA
titleKözlekedő Kisokos e-Learning kurzus

Tisztelt Felhasználóink!

 4-5-6. évfolyamú osztályokba járó tanulók és az ezen osztályokhoz Tantárgyfelosztásban kapcsolódó pedagógusok Minden tankerületi központ illetve nem állami szervezet fenntartásában működő intézménybe járó tanuló, a hozzájuk a renszerekbe rögzített gondviselők, valamint ezen intézmények pedagógusai számára elérhetővé vált a KRÉTA rendszer e-Learning menüpontjában a Közlekedő Kisokos e-Learning kurzus.

Bővebben
titleFelületi megjelenítések

Oldal szerepeltetése
FKKEELL:Közlekedő Kisokos e-Learning kurzus
FKKEELL:Közlekedő Kisokos e-Learning kurzus




Panel
borderColor#10ac84
bgColor#FFFFFF
titleColor#FFFFFF
borderWidth1
titleBGColor#10ac84
titleKRÉTA Lázár Ervin Progam modul

Tisztelt Felhasználóink!


Az KRÉTA rendszerekben elérhetővé vált a Lázár Ervin Program (LEP) modul.

Az Intézményi KRÉTA rendszerek Lázár Ervin Program modul részeit és azok használatát bemutató felületek az alábbi Tudásbázis aloldalakon érhetőek el:



Tipp
titleAz Emberi Erőforrások Minisztere jóváhagyta a KRÉTA rendszert, mint a kötelező tanügyi nyilvántartást felváltó elektronikus adatnyilvántartást

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 57. § (6) bekezdésében foglaltak szerint az iskolai nyomtatványok - az év végi bizonyítvány és az állami vizsga teljesítéséről kiállított bizonyítvány kivételével - az oktatásért felelős miniszter, szakképesítést tanúsító bizonyítvány esetén a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által jóváhagyott rendszer alkalmazásával, a személyiségi, adatvédelmi és biztonságvédelmi követelmények megtartásával elektronikus úton is elkészíthetők és tárolhatók. Az Nkt. 77. § (2) bekezdés h) pontja alapján az oktatásért felelős miniszter jóváhagyása szükséges a kötelező tanügyi (papíralapú) nyilvántartást felváltó elektronikus adatnyilvántartáshoz.

2018. augusztus 15-én az Emberi Erőforrások Minisztere jóváhagyta a KRÉTA rendszert, mint a kötelező tanügyi nyilvántartást felváltó elektronikus adatnyilvántartást, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 94. §-ában foglalt alábbi tanügyi nyomtatványok tekintetében:

  • osztálynapló;
  • csoportnapló;
  • egyéb foglalkozási napló;
  • órarend;
  • tantárgyfelosztás,
  • ellenőrző.

A miniszteri jóváhagyás lehetővé teszi, hogy a 2018/2019. tanévtől kezdve a fenti tanügy-igazgatási dokumentumok már a KRÉTA rendszerben tárolhatóak, őrizhetőek, a rendszerben előállított naplók elfogadott hivatalos dokumentumnak minősülnek, és – az Nkt. 57.§ (6) bekezdése szerinti kivételektől eltekintve – nem szükséges kinyomtatni őket. A köznevelési intézmény a házirendben meghatározhatja az eljárást, hogy amennyiben egy szülő kéri a papír alapú tájékoztatást, akkor ezt milyen módon kaphatja meg. Javasoljuk, hogy a papír alapú tájékoztatás a KRÉTA rendszerből nyomtatott dokumentum formájában történjen meg értesítőben (ellenőrző), amelyet a köznevelési intézmény ad ki a szülő kérésére legfeljebb havonta egyszer.


Szoftverfrissítések, újdonságok

Tipp
titleKréta 2.82 verzió újdonságai (2020.02.05.)


Bővebben
titlee-Napló menüpont átrendezése

Az e-Napló menüpontban elérhető funkciók menyisége miatt a felület átrendezésre került egy újabb almenüpont bevezetésével. A szétbontott struktúrának megfelelően elérhető funkció leírások ITT érhetőek el.



Bővebben
titleTestreszabás menü átalakítása

A Testreszabás menüpont átalakításra került. Megjelentek új szekciók, illetve a szekciók mindig becsukott állapotban jelennek meg a felület megnyitásakor, az oldal tetején minden szekciót megnyitó és bezáró gombok kerültek elhelyezésre.



Bővebben
titleAdatszótár módosítás

Az e-Ügyintézés modullal történő egységesítés és a Fenntartó kérésének megfelelően módosítva lett a Szülői igazolás típus Gondviselői igazolás típusra.

 



Bővebben
title"Összevont óra" tulajdonság átnevezés "TTF óraszám korrekció"-ra

A korábban "Összevont óra" nevű jelölőnégyzet és TTF elem tulajdonság átnevezeésre került a Fenntartó kérésére "TTF óraszám korrekció" névre. Az eddigi beállított értékeket a mező átnevezése nem módosította.



Bővebben
titleÚj TTF elem tulajdonság: Felnőttoktatási szerződéssel ellátott óra

A TTF elem tulajdonságai között jelölhetővé vált a Felnőttoktatási szerződéssel ellátott óra tulajdonság.



Bővebben
titleMódosult a Túlóra jelölési lehetőség a TTF elemeknél

A TTF elemeknél már nem csak arra van lehetőség, hogy jelölőnégyzettel regisztrálva legyen, hogy az adott TTF elem Túlórában ellátottnak minősül, hanem megadható, hogy a TTF elem teljes óraszámából mennyi a Túlórában ellátott rész.



Bővebben
titleFogadóóra felületi módosítás

A Pedagógus felületén korábban megjelent a jelentkezett Gondviselőhöz tartozó tanuló minden ossztálya, mely összetett intézmény (pl.: Általános iskola és AMI és Kollégium) esetén zavaró lehetett. Jelenleg már csak az az osztyál jelenik meg a tanuló osztályai közül, mely számára a Fogadóóra kiírásra került.



Bővebben
titleTöbb osztályból összeállított csoport besorolási felületen az osztályok megjelenítése

A több osztály tanulóiból összetevődő csoportok névsoraiban megjelenik az adott tanuló osztálya is a könnyebb beazonosítás érdekében.



Bővebben
titleNemzetiségi dokumentumok elérhetősége

A rendszerben elérhetővé váltak bizonyos Nemzetiségi dokumentumok. A funkcióról bővebben a Nemzetiségi dokumentumok oldalon található információ.



Bővebben
titleOsztályfőnöki feladatok / Osztály tanulói adatok felület módosítása

Az Osztályfőnöki menüpont / Osztály tanulói adatok listájának tetejére felkerültek az összes panelt kinyitó / bezáró gombok.



Bővebben
titleÚj ESL tantárgy-kategória és adatszótár került bevezetésre

Az OH ESL támogatásához szükséges új ESL-tantárgy-kategória (adatszótár) került a rendszerbe. Az adatszótár zárt, nem bővíthető, csak védett elemei vannak. Ezeket az elemeket kell/lehet megadni az egyes tantárgyak esetében, hogy melyik adatszolgáltatási sorhoz tartozzanak.

A tantárgyaknál eddig beállított statisztikai Tantárgy-kategória érték meg lettek feleltetve az ESL tantárgy-kategóriáknak, és az eddig már beállított értékek az új mezőben megjelentek autómatikusan.

 



Bővebben
titleMondatbank rendezése

A Testreszabás / Mondatbank elemek fejlécében van lehetőség a többi felületen megszokottak szerint sorba rendezni a lista értékeit.



Bővebben
titleTantárgy import módosítás

A rendszerbe importálással kerülő tantárgyak egységesen Főtárgyként kerülnek a rendzserben rögzítésre.



Bővebben
titleHetesek megjelenítése Osztálynaplóban

Az Osztálynapló és a Haladási napló dokumentumokban az adott hetekre beállított hetesek megjelenítésre kerülnek a generált dokumentumokba.



Bővebben
titleÚj Testreszabás beállítás a Távollét bejelentéssel kapcsolatban

Az intézményeknek van lehetőségük a Testreszabás / Távollét bejelentés beállításai szekcióban szabályoznia, hogy kinek jelenlen meg a funkció az intézmény felhasználói közül.

Távollét bejelentésre jogosult szerepkörök beállítással (A beállítás segítségével szabályozhatjuk, hogy az Adminisztrátorokon kívül, mely további szerepkörök rögzíthetnek távollétet) szabályozható, hogy az admin felületen kívül a napló felületen minden Napló joggal rendelkező felhasználó (Pedagógus), és/vagy minden Napló joggal nem rendelkező felhasználó (Alkalmazott) számára elérhető legyen a Távollétbejelentés funkció a rendszerben.



Bővebben
titleFejléc/Lábléc kép minőség javítása

A dokumentum fejlécbe/láblécbe feltöltött képek minőségének javítása történt meg.



Bővebben
titleBukás veszélyre figyelmeztetés határa - Testreszabás beállítás

A KRÉTA rendszerben a Dokumentumok menüpontban elérhető dokumentumokban, illetve a Tanári DashBoard felületre hatással lévő beállítási lehetőség részletes leírása kiegészítésre került.

Az itt beállított értéknél rosszabb átlaggal rendelkezőket tekintjük bukással veszélyeztetett tanulóknak, melyről a tanulók szaktanárai és osztályfőnökei kapnak jelzést a tanári belépéssel elérhető információs felületen. Ezen érték módosításának nincs hatása az ESL modulban kapott értékekre, csak a Tanári dashboardon megjelenő adatokra!

A Bukás veszélyre figyelmeztetés határát minden intézmény a saját Testreszabás menüpontjában tudja szabályozni. Ennek a beállításnak nincs hatása az ESL modulban kapott értékekre!



Bővebben
titleHelyettesítések export táblázat módosítása

A generált export táblázatban a dátum mező módosításra került, hogy csak az év/hónap/nap adatokat tartalmazza.



Bővebben
titleLeírások pontosítása

Több felületi és felugró információs szöveg módosítása, pontosítása a funkciók változásának megfelelően.




Tipp
titleKréta 2.81 verzió újdonságai (2020.01.28.)


Bővebben
titleDokumentumok módosítása

Több, a rendszerben elérhető félévi dokumentum módosítása történt meg:

  • Iktatószám méretének csökkentése/áthelyezése
  • nagyon hosszú osztálynevekből adódó tördelési hiba javítása
  • mulasztási táblázat fejléc módosítás
  • az osztályzattal rögzített szorgalom értékelés megjelenítésének javítása



Bővebben
titleLEP modul Központi felület módosítása

A Lázár Ervin Program modul Központi KRÉTA rendszerben lévő felületének módosítása a Fenntartó kérésének megfelelően.



Bővebben
titleTTF importálás bővítése

Az egyes Tantárgyfelosztás elemek "nemzetiségi óra" tulajdonságának jelölése az import file segítségével is beállítható.




Tipp
titleKréta 2.81 verzió újdonságai (2020.01.15.)


Bővebben
titleTömeges Gondviselői hozzáférés generálás kikapcsolása

A rendszerben korábban elérhető, "egygombos" Tömeges gondviselői hozzáférés generálás funkció megszünt a felhasználói visszajelzések alapján.

Tömegesen Gondviselői jelszó létrehozására az Importálás menüponton keresztül van lehetőség. Bővebben a Tudásbázis alábbi felületén olvasható a funkcióról.

Egyenkénti Gondviselői hozzáférés létrehozására vagy jelszó cserére/új jelszó generálásra továbbra is van lehetőség a Tanulói adatlap / Gondviselők fülén keresztül. Bővebben a Tudásbázis alábbi felületén olvasható a funkcióról.



Bővebben
titleMűködési hely adatainak módosulása

A Nyilvántartás / Intézményi adatok / Működési hely adatai között található Működési hely típusa mező értékétől függően két új mező jelenik meg a felületen.

Tagintézmény típus esetén megjelenik a Tagintézmény vezetőjének rögzítési lehetősége.

Telephely típus esetén megjelenik A telephely anyaintézménye rögzítési lehetőség.



Bővebben
titleIntézményi mondatbank importálás módosítása

Az intézményi mondatbank importálási folyamat módosítása.

Az importálás folyamatának leírása a Tudásbázis alábbi aloldalán olvasható.

 



Bővebben
titleModulos adatok exportálásának bővítése

A modulos tanulók/növendékek Gondviselői adatainak exportálási lehetőségei elérhetőek a modulos menükben.



Bővebben
titleSZTSZ azonosító intézményi exportba

Az Alkalmazottak menüpont Alkalmazottak munkaügyi adatainak exportált táblázatában elérhetőek az alkalmazottakhoz a rendszerbe rögzített SZTSZ azonosítók.





Bővebben
titleEltérő Tanulói jogviszony igazolások a modulos tanulóknak

Azoknak a tanulóknak/növendékeknek, akik a KRÉTA rendszer több moduljában is szerepelnek, a Tanulói jogviszony igazolás dokumentum generálásakor kell kiválasztani, melyik jogviszonyukkal kapcsolatos adatokat szeretnék a dokumentumba generálni.

  



Bővebben
titleSzöveges értékelés felületi megjelenésének módosítása

Az Admin felület / e-Napló menüpont Értékelések listájában a Szöveges értékelések megjelenítése módosításra került, hogy a szövegkiemeléssel történő szöveges értékelés jobban olvasható legyen.



Bővebben
titleFogadóóra módosítás

Az üres és a Fogadóórára már rögzített Gondviselői jelentkezés esetén a Fogadóóra módosítási lehetőségeinek lehetővé tétele.



Bővebben
titleTanuló KIR-STAT esportok bővítése

Felhasználói igényeknek megfelelően további adatok kerülnek exportálásra a Tanulók KIR-STAT (okt. 1-i állapot) és a Tanulók teljes KIR-STAT (minden, tanévben jogviszonnyal rendelkező tanuló adatai) funkciókkal az XLS táblázatokba.



Bővebben
titlee-Napló / Tanórák Szűrési listájának optimalizálása

Az e-Napló menüpont Tanórák listája felületen elérhető Szűrő panelek a Tanóra adatai/speciális adatai felületnek megfelelő sorrendben és tagolással jelennek meg.

 



Bővebben
titleNemzetiségi óra jelölés TTF-ben

A Tantárgyfelosztásban lehetővé vált bejelölni, hogy az adott TTF sor nemzetiségi oktatásnak minősül e . A TTF sor létrehozásakor vagy módosításakor használható a jelölőnégyzet.

Az ilyen jelöléssel ellátott TTF sorból létrehozott foglalkozások megöröklődnek a beállított értéket, a tanóra Speciális adatainál beállításra kerül ez a jelölőnégyzet.



Bővebben
titleVegyes csoportoknál a tanulók osztályba tartozásának megjelenítése

A Nyilvántartás/Csoportok menüpontban az egyes csoportokat a "nagyító" ikon segítségével megnyitva elérhető "Tanulók" fülön megjelenik, hogy az adott tanuló melyik osztályból lett a csoportba besorolva.



Bővebben
titleTanulói záradékok kiemelése

Amennyiben az intézményben engedélyezve van az Osztályfőnöki záradékszerkesztés, az Osztályfőnöki feladatok menüpontban az Osztály tanulói listában az adott tanuló sorában lévő "ceruza" ikonnal szerkesztheti az osztályfőnök a tanuló záradékait.

A korábbi záradékok könnyebb megtekintése érdekében külön sorba kiemelésre kerültek a már rögzített záradékok.



Bővebben
titleBukás veszélyre figyelmeztetés határa - Testreszabás beállítás

Új beállítási lehetőség jelent meg a Testreszabás menüpont Értékelések és feljegyzések beállításai szekcióban (a Tanári Dashboard / Kezdőlap funkcióhoz kapcsolódóan.).

A Bukás veszélyre figyelmeztetés határát minden intézmény a saját Testreszabás menüpontjában tudja szabályozni. Ennek a beállításnak nincs hatása az ESL modulban kapott értékekre!



Bővebben
titleCsoportadatoknál Gyórgypedagógiai/Logopédiai tulajdonság jelölési lehetőség

A Csoportok adatlapján is elérhetővé vált a Gyórgypedagógiai/Logopédiai tulajdonság jelölési lehetőség.



Bővebben
titleLázár Ervin Program funkciók módosítása

Az előadásra kísérők száma osztály jelentkezéseknél lehet 0 is, amennyiben több osztályhoz az intézményből 1 közös kísérő megy csak el.



Bővebben
titleTanári Dashboard módosítás

A TTF-fel nem rendelkező felhasználók számára is elérhetővé váltak a Tanári Dashboard / Kezdőképernyő értékei.



Bővebben
titleTerembérbeadás modul módosítások

Új terem felvitelekor vagy meglévők módosításor ellenőrzési metódusok átírása.



Bővebben
titleKözmű adatszolgáltatás

A Közmű adatszolgáltatás funkcióban történt módosítások felületi megjelenítésre kerültek. 



Bővebben
titleSzűrő felületek egységesítése

Az e-Napló menüpont több alpontjában is egységesítésre került a Szűrők sorrendje.



Bővebben
titleTávollétbejelentő modulban módosítások

A Távollétbejelentő modulban a fenntartó kérésére több változtatás történt az SAP kapcsolatban. Továbbá megjelenítésre kerül az alkalmazott SZTSZ azonosító is külön oszlopban.



Bővebben
titleTávollétbejelentő modulban új menüpont

A hátralévő szabadnapok elhasznált kerete számítása az új, Számfejtett távollétek menüponton keresztül, abból számolódik. 



Bővebben
titleAdatszótár értékek módosítása

A fenntartó kérésének megfelelően.



Bővebben
titleJogszabálykövetés

Több felületen módosítások történtek a jogszabálykövetés érdekében.




Tipp
titleKréta 2.80 verzió újdonságai (2019.12.12.)


Bővebben
titleGörgethető felületek

A KRÉTA rendszer sok felületén az adattartalom és listák mérete miatt szükséges volt a listákban lefelé görgetni az oldalakat, mely görgetés az egész felületet egyben kezelte. A frissítés során  a rendszer legtöbb felülete átalakításra került, hogy a felső menüsor mindig látszódjon, illetve a táblázatok és kereső/szürő listáik külön-külön is görgethetőek legyenek.

 



Bővebben
titleHetesek kezelése

A funkcióról bővebben a Hetesek beállítása oldalon olvashat.



Bővebben
titleTanári Dashboard / Kezdőlap

A Pedagógusok számára a Napló felületen is elérhetővé vált egy Dashboard / Kezdőlap felület, ahol az adott Pedagógussal kapcsolatban jelennek meg információk.

A funkcióról bővebben a Tanári Dashboard / Kezdőlap aloldalon olvashat.



Bővebben
titleBukás veszélyre figyelmeztetés határa - Testreszabás beállítás

Új beállítási lehetőség jelent meg a Testreszabás menüpont Értékelések és feljegyzések beállításai szekcióban (a Tanári Dashboard / Kezdőlap funkcióhoz kapcsolódóan.).

A Bukás veszélyre figyelmeztetés határát minden intézmény a saját Testreszabás menüpontjában tudja szabályozni. Ennek a beállításnak nincs hatása az ESL modulban kapott értékekre!



Bővebben
titleAMI Szorgalom tantárgykategória

A Tantárgyaknál beállított Szorgalom tárgykategória esetében (tantárgyi szorgalom használata esetén szükséges ennek beállítása) a felületen nem lehetséges Elégtelen (1)-es értékelés rögzítése, melyre a felületen figyelmeztetést is látunk.

("Tanulónév" tanulónak elégtelen osztályzatot adtak, de szorgalom tárgykategóriába tartozó tantárgyból nem adható elégtelen (1) osztályzat!)

Az AMI tantárgyi szorgalom kezelésével kapcsolatban az AMI GYIK oldalon olvashat bővebb leírást.

A Szorgalom tárgykategóriába állított tantárgy esetén az értékelés csak 4 fokozatú lehet, valamint a félévi/év végi dokumentumokban a Szorgalom értékelésnek megfelelő megnevezések, azaz 2 (Hanyag) - 3 (Változó) - 4 (Jó) - 5 (Példás) fognak megjelenni.



Bővebben
titleOsztályfőnöki adatszerkesztés a modulos osztályokban is

Az osztályok tanulóinak adatait (az Osztályfőnöki szerkesztés engedélyezése esetén) a felületen már a modulos (AMI, Kollégium, EGYMI) kategóriákba állított osztályok esetében is el lehet végezni. Ennek lehetősége az Osztályfőnöki feladatok / Osztály tanulói menüpontban érhető el.

Itt szükséges először kiválasztani a megfelelő Ellátott köznevelési feladat típust, majd ezt követően a megfelelő osztály, és ezután a Keresés gomb megnyomására a megjelenő tanulói listán már használható a "ceruza" - szerkesztési - ikon.



Bővebben
titleAMI egyedi Növendéki adatok megjelenítése a Foglalkozás naplózásánál

Az AMI Növendékeknél egyedileg beállított Tantárgyi információk megjelennek a Foglalkozások naplózási felületén.

A Növendék Évfolyama és Tagozata a felületen rögtön látható, többi értéke a Növendék nevére vitt egérmutató hatására felugró ablakban érhető el.

AMI modul használatát segítő beállításokról az alábbi oldalon olvasható bővebben.



Bővebben
titleTörzslapgenerálás során kiválasztható a külív aláírójának személye

A Dokumentumok menüpont Törzslapgenerálás során kiválasztható, hogy az intézményben vezetői szerepkörre beállított felhasználók közül kit jelenítsen meg a dokumentumban a rendszer a Törzslap külívén, mint annak aláírója.

Kiválasztható szerepkörök:

  • igazgató
  • intézményvezető
  • tagintézmény-vezető
  • intézményegység-vezető



Bővebben
titleFogadóóra tájékoztató levelek adattartalmának kibővítése

A kiírt Fogadóóráról a Gondviselőknek küldött tájékoztató e-mail adattartalma kiegészítésre, bővítésre került, valamint az Intézmény neve és központi e-mail címe is belekerül a tájékoztató levelekbe, hogy a tévesen rögzített Gondviseli e-mail címek esetén a tájékoztatást tévesen megkapó személy ezt jelezni tudja az intézmény számára.

Ezzel párhuzamosan a Fogadóórára jelentkezésekről a kiíró pedagógusnak érkező levelek adattartalma is bővítésre került.



Bővebben
titleTanulók besorolásánál osztálynév megjelenítés módosítása

A Tanulók besorolása felületen módosításra került az osztály/csoport nevek megjelenítésének sorrendje, előre került az osztály/csoport intézményi elnevezése, és a név mögé került áthelyezésre az adott tanév elnevezése a könnyebb, gépeléssel történő kereséshez.



Bővebben
titleSzakértő/szaktanácsadó tulajdonság jelölés bővítése

Az Alkalmazottak / Elsődleges munkaidő adatok felületen mind a Mesterpedagógus, mind a Kutatótanár Pedagógus fokozat kiválasztása esetén van lehetőség jelölni Jelölőnégyzet segítségével a Szakértő/szaktanácsadó tulajdonság.



Bővebben
titleGyógypedagógiai/Logopédiai osztálytulajdonság jelölés

Az osztályok felületen új jelölési lehetőség került kialakításra, összevonva a korábbi Gyógypedagóiai és Logopédiai tulajdonságot egy mezőbe.



Bővebben
titleTanuló évfolyamának megjelenítése több felületen

A Tanulóknál/Növendékeknél beállított évfolyamértékek több felületen megjelenítésre kerültek.




Bővebben
titleOsztály alapértelmezett terem használata Órarend felvitelénél

Az Osztályoknál beállított alapértelmezett tantermet a e-Napló / Órarend rögzítésnél a rendszer automatikusan beállítja, (Azaz egy TTF elem kiválasztása esetén az Osztály/Tantárgy/Tanterem mezőket már nem kell külön kitölteni)



Bővebben
titleImport felületek egységesítése

További Importálási felületek egységesítése történt meg az új funkcióknak megfelelően.



Bővebben
titleSzűrő felületek egységesítése

Az e-Napló menüpont több alpontjában is egységesítésre került a Szűrők sorrendje.



Bővebben
titleÚj jogosultsági szint - Alkalmazott

Megjelent a rendszerben egy újabb jogosultsági szint: Alkalmazott.

Ennek beállítására azon alkalmazottak/felhasználók esetében van szükség, akik a KRÉTA rendszert nem használják jelen pillanatban, azonban a fenntartó a Távollétbejelentő modulon keresztül számukra is előírja, hogy szabadságigényüket, illetve szabadságuk nyilvántartását a rendszerben kell végezniük.



Bővebben
titleTávollétbejelentő modulban módosítások

A Távollétbejelentő modulban a fenntartó kérésére több változtatás történt a felületen, visszajelző üzenetekben.



Bővebben
titleAdatszótár értékek módosítása

A fenntartó kérésének megfelelően.



Bővebben
titleJogszabálykövetés

Több felületen módosítások történtek a jogszabálykövetés érdekében.



Bővebben
titleCsak Lázár Ervin Programot kezelő rendszerekbe tájékoztatások bővítése

Azokban a KRÉTA rendszerekben, melyekben csak Lázár Ervin Program modul kezelése valósul meg, újabb tájékoztatások kerültek megjelenítésre a felület használatának segítésére.




Tipp
titleKréta 2.79 verzió újdonságai (2019.11.06.)


Bővebben
titleElérhetővé vált a KRÉTA felületeken a Lázár Ervin Program modul

Tisztelt Felhasználóink!


Az KRÉTA rendszerekben elérhetővé vált a Lázár Ervin Program (LEP) modul.

Az Intézményi KRÉTA rendszerek Lázár Ervin Program modul részeit és azok használatát bemutató felületek az alábbi Tudásbázis aloldalakon érhetőek el:



Bővebben
titleOsztály mozgathatósága modulok között

Az osztályoknál mindaddig van lehetőség a modulokon keresztül történő mozgatásra (Feladatellátási helyek módosításával) amíg egy adott osztálynak nincs és nem volt tagja.



Bővebben
titleTanuló Közösségi szolgálati naplójának módosítása

A Dokumentumok / Tanulók / Közösségi szolgálati napló útvonalon elérhető Közösségi szolgálati napló kiegészítésre, módosításra került.


 



Bővebben
titleEszközök importálása felület átalakításra került

Az Importálások / Eszközök importálása felület átalakításra került. A felület működéséről bővebb leírás a Tudásbázis alábbi aláoldalán található.



Bővebben
titleOpenBoard / Képek listája felület kiegészítés

A Napló felület Tanári feladatok / Képek listája és az Admin felület e-Napló / Képek listája felületeken az OpenBoard szoftverrel készített és a KRÉTA rendszerbe feltöltött képek listáiba bekerült, hogy az adott képeket már felhasználta/megjelenítette e már tanórában a tanulók számára a pedagógus, segítve a feleslegesen feltöltött képek törlési lehetőségét.



Bővebben
titleAz automatikusan létrejövő AMI-s egyéni csoportok csoporttípusa központilag frissítésre kerültek

Az AMI modulban a Zeneművészeti ágra állított osztályokba történő besorolásokkor létrejövő automatikus egyéni csoportok csoporttípusa frissítésre került "Alapf. müv. okt. zeneművészeti csoport - egyéni főtanszak" típusra.



Bővebben
titleFelnőttoktatási csoportok egyedi beállíthatósága

A Szakmai képzésre állított csoportok, vagy Szakmai osztályhoz rendelt osztálybontott csoportok esetében megjelenik a csoport adatlapján a Képzés típusa érték, mely osztálybontás esetén az osztálytól öröklődik, osztálybontás nélküli csoport esetén pedig a csoportnál szabadon állítható.

 



Bővebben
titleTanóra adatai jelölőnégyzetek csoportosításra kerültek

A Tanóra adatai / Speciális adatok fülön található, jelölőnégyzettel beállítható tanóra adatai értékek csoportosításra kerültek.



Bővebben
titleFogadóóra teremütközés engedélyezése

Felhasználói kérésekre a rendszerben van lehetőség már több Fogadóóra eseményt is rögzíteni azonos időben, azonos tanterembe. A teremütközésről a felületen az első Fogadóórát rögzítő pedagógus utáni minden Fogadóóra rögzítésnél megjelenik egy figyelmeztető üzenet, azonban a rögzítés folytatható.



Bővebben
titleBukás veszélyre figyelmeztetés Testreszabás beállítás

A Testreszabás menüpont Értékelések és feljegyzések beállításai szekcióban megjelent egy új beállítási lehetőség, mely segítségével minden intézmény beállíthatja, hogy milyen mértéktől tekinti a tanulót bukásra állónak, és kerüljön bele a Dokumentumok / Tanulók / Bukásra álló tanulók listája dokumentumba.



Bővebben
titleAMI modul sablonizált Tantárgykezelés

Az AMI modul Növendékeknél elérhető Tantárgy fül felületen a rendszerben lévő sablonok segítségével egységesen nyílik lehetőség a növendékek számára foglalkozások rögzítésére.

A funkcióról bővebben a Tudásbázis alábbi aloldalán érhető el információ.



Bővebben
titleÚj anyanyelv rögzítése a rendszerben

Fenntartói kérésre rögzítésre került az "indonéz" anyanyelv, mint adatszótárból a felületen kiválasztható anyanyelvi érték.



Bővebben
titleSzűrő sorrendek egységesítése

Több Szűrő panelen a rendelkezésre álló szűrési lehetőségek egységesítése történt.



Bővebben
titleAdatszótár módosítás

Fenntartói kérésre módosításra került a Munkakör típus adatszótár.



Bővebben
titleFelületi módosítások

Felületi elnevezések módosítása fenntartói kérésekre és jogszabálykövetés alapján. 




Tipp
titleKréta 2.78 verzió újdonságai (2019.10.04.)


Bővebben
titleKIR-STAT támogatás

A KRÉTA rendszerben elérhető, és a KIR-STAT adatszolgáltatás során felhasználható adatok összegyűjtött exportálására, intézményi felhasználására szolgáló Export funkció leírását találja az alábbi aloldalon.

Az Adminisztrátori felület / Dokumentumok menüpontban elérhető új, KIR-STAT szekcióból tölthetőek le az Excel táblázatok.

Jelenleg két területen, az OSA2FELH és az OSA4TANU export segítségével érhetőek el információk.

A KIR-STAT támogatásról az alábbi Tudásbázis aloldalon olvashat bővebben.


Bővebben
title"Tartósan távollévő helyettesítésére alkalmazott" jelölőnégyzet

A KIR-STAT támogatáshoz kapcsolódóan új beállítási lehetőség jelent meg az Alkalmazotti adatlap Elsődleges munkaügyi adatok fülén.

A jelölőnégyzettel jelölhető, hogy az adott alkalmazott "Tartósan távollévő helyettesítésére alkalmazott" e.


Bővebben
titleKIR importok módosítása

A KIR importok során kapott adatbázis szerkezetben történt változások alapján az importálási folyamatok átlakítása.


Bővebben
titleTTF többes kijelöléssel több sor is törölhető egyszerre

A Nyilvántartás / Tantárgyfelosztás menüpontban a TTF sorok előtt található jelölőnégyzet segítségével egyszerre több TTF sor is kiválasztható, kijelölhető, és egyben törötlhető.


Bővebben
titleSZTSZ szám megjelenítése KRÉTA felületeken

A KRÉTA központi modulokban beállítható SZTSZ (SZemélyügyi TörzsSZám) megjelenítésre kerül az intézményi KRÉTA rendszerekben, az Alkalmazott Elsődleges munkaügyi lapján.


Bővebben
titleBővített lekérdezési felülettel, több féle Munkaidő elszámoló adatlap kérhető le a felületről

A Munkaidő elszámolólap funkcióiról a Tudásbázis erről szóló aloldalán talál bővebb információt.


Bővebben
titleAMI modulban kiválasztható évfolyamtípusok bővítése

Az AMI osztályok esetében aktiválásra került az 1/13 és a 2/14 évfolyam is.


Bővebben
titleAMI Modul / Tantárgyak fülön 1-nél kisebb óraszám

Az AMI Modul, AMI Növendékek listában a Növendéki adatlap Tantárgyak fülőn 0,5 érték is megadható a Növendék egyedi foglalkozási óraszámaként.


Bővebben
titleLetölthető Órarend dokumentum kiegészítése

A letölthető Órarend dokumentumok kiegészítsére kerültek a Foglalkozást tartó pedagógussal, valamint az osztály bontott csoportjainak Foglalkozásai elkülönítve, de egy mezőben jelennek meg egy szeparátorral.


Bővebben
titleLegördülő listákban csoportosítások megjelenítése

Az egyes legördíthető menükben, ha modulokhoz tartozó értékek is szerepelnek, akkor azoknak a megkülönböztetésére mozgó fejlécek jelennek meg az adott csoport első eleme felett.


Bővebben
titleFogadóóra jelentkezés e-mail-ek kiegészítése

A Fogadóórára történő jelentkezésről küldött rendszerüzenetek kiegészítése egyéb információkkal a beérkező intézményi kéréseknek megfelelően.


Bővebben
titleBizonyítvány sorszám exportálása XLS állományba

A Nyilvántartás / Tanulók / Export / Tanulók tanügyi adatai export adatbázisba belekerülnek a tanulókhoz a Tanügyi felületükön rögzített Bizonyítvány sorszám mező értékei is.


Bővebben
titleNyilvántartás / Felhasználók menüpont módosítása

A Nyilvántartás menüpont Felhazsnálók listájában a felhasználó nevére kattintva megnyílik annak teljes adatlapja, megtekintés nézetben.

A Felhasználók neve előtti jelölőnégyzet segítsével a kijelölt felhasználóknak új jelszó generálási és adat exportálási lehetősége is van már ezen a felületen is.

A Csökkentett jogosultsággal rendelkező Gondviselők számára szintén a név előtti jelölőnégyzet hazsnálatával a felületen tömegesen van lehetőség Bővített jogosultságot adni.

A Kijelölt felhasználók esetében arra is van lehetőség, hogy a belépési adatok törlésre kerüljenek, amennyiben a rendszerhez való hozzáférését valakinek meg kell szüntetni.


Bővebben
titleDolgozat átlagok megjelenítése

Az Értékelések menüpontban a Dolgozatok átlaga menüpontban megjelenítésre kerülnek azok a rögzített értékelések, melyeket a rendszer össze tud csoportosítani. Ennek feltétele az azonos osztály/csoport, azonos tantrgy, azonos nap, azonos értékelés mód, azonos téma megjelölés. Téme nélküli doglozatokat a felület nem von bele a csoportosításba.

A Szürhető/kereshető listában megjelenik az egy Dolgozatcsoportba sorolt értékelések részletes, érdemjegyenkénti statisztikája is.


Bővebben
titleOsztály/Csoport részletes adatok exportálhatósága

Az Osztály/Csoport listában egy osztály vagy csoport "nagyító" ikonnal történő megnyitásával elérhető, részletes adataokat tartalmazó listák exportálhatókká váltak minden felület tetején található, xls-export gomb segítségével.


Bővebben
titleTanulói adatok elérésének bővítése Pedagógusok számára

A Testreszabás intézményi beállításoknál engedélyezett felhasználók számára már a rendszerbe rögzített Gondviselői adatok bővebb köre érhető el a tanuló nevénél látható "nagyító" ikon használatával megnyíló adatlapokon.


Bővebben
titleÚj statisztikai lekérdezések jelentek meg

A Dokumentumok / Statisztikák menüpontban új statisztikai adatelérések váltak lekérdezhetővé, PDF/DOCX/XLSX formátumokban is!


Bővebben
titleTanulói listák exportálásának bővítése

Új exportálási lehetőségek jelentek meg a Tanulók besorolása menüponton belül az alábbi lista felületeken.

  1. Osztályok tanulóinak listája
  2. Osztályokból kiírt tanulók listája
  3. Csoportok tanulóinak listája
  4. Csoportokból kiírt tanulók listája


Bővebben
titleAdatexportoknál név szétbontása

Felhasználói kérésekre több export táblázatban a vezeték név és a kereszt név külön oszlopba kerül exportálásra, megjelenítésre


Bővebben
titleFenntartók kérésére több Adatszótár bővítésre, átalakításra került

Bővítésre került többek között a Csoporttípus, az Igazolás típus adatszótár.


Bővebben
titleTöbb felületen feliratok pontosítása

Feliratok és leírások pontosítása a funkcióknak megfelelően.



Tipp
titleKréta 2.77 verzió újdonságai (2019.08.28.)


Bővebben
borderColor#2FA8CA
bgColor#FFFFFF
titleColor#FFFFFF
borderWidth1
titleBGColor#2FA8CA
titleDokumentum feltöltési lehetőség az Intézmény adatai felületen

A Nyilvántartás menüpont Intézmény felületén lehetőség van az intézményi alapdokumentumok feltöltésére PDF, DOC vagy DOCX formátumban, maximum 5 MB filemérettel típusonként.



Bővebben
titleTörzslapszám a sablon segítségével intézményre is szabható

Az Osztályok adatlapot megnyitva új felület jelent meg, ahol lehetőség nyílik az adott osztály Törzslap/Naplósorszám csoportos módosítására.

A Törzslap sablonnal lehet megadni a program számára, hogy az automatikusan generált törzslapszámok, milyen formában kerüljenek létrehozásra és rögzítésre. Ennek nélkülözhetetlen eleme a <#> karakter kombináció, melynek helyén fognak megjelenni a sorszámok. Egy <#>/10.A/2018-2019 sablon, és 25 tanuló esetén a törzslapszámok ’1/10.A/2018-2019’ és ’25/10.A/2018-2019’ között kerülnek kiosztásra. Ha ettől eltérően, például ’2018_19/10.a/1’ formátumú törzslapszámot szeretnének létrehozni, akkor az ennek megfelelő sablon 2018_19/10.a/<#>.

A képen szereplő sablonnal generált Törzslapszámok:



Bővebben
titleA Szombati és Vasárnapi foglalkozások rögzítéséhez új Testreszabás beállítás érhető el

Az intézményekben a Testreszabás menü Az elektronikus napló korlátozásainak beállításai szekcióban új beállítás érhető el, melynek segítségével szabályozható, hogy a szombati és vasárnapi napokra is szeretnénk e felvinni foglalkozásokat, és ehhez nem szükséges minden egyes hétvégi napot a Tanév rendje felületen Tanítási napnak módosítani.

Foglalkozás rögzítésének engedélyezése hétvégére - A beállítással szabályozható, hogy a rendszer megengedje a szombati és/vagy vasárnapi napokra történő foglalkozás rögzítést.



Bővebben
titleCsoportvezetők igazolási jogosultsága elérhetővé vált Testreszabás beállítás segítségével

A Testreszabás menüpont Mulasztások, igazolások szekciójában az opcióval beállítható, hogy a csoportok csoportvezetői igazolhatják-e az óráikon keletkezett mulasztásokat, illetve állíthatják-e őket igazolatlanra. Igazolni, igazolatlanra állítani csak a saját csoportban keletkezett mulasztásokat lehet, és csak akkor, ha a csoport nem tanórai célú.



Bővebben
titleÖsszetett intézmények esetében Testreszabás beállítással szabályozható a Nyilvántartások menü alapértelmezett szűrése

Egy összetett intézményben, több jogviszonyt keletkeztető ellátott köznevelési feladat beállítása esetén megjelenő Testreszabás funkció az Alapértelmezett ellátott feladat beállítási lehetőség.

A beállítással szabályozható, hogy az intézmény KRÉTA rendszerében mi legyen az alapértelmezett ellátott feladat. Az adminisztrációs modul „Nyilvántartás” menüpontjában alapértelmezetten a beállított ellátott feladathoz rendelt elemek fognak megjelenni.



Bővebben
titleA Napirendi felületre is importálhatóak foglalkozások

Oldal szerepeltetése
FKKADMIN:Napirend és Napirend érvényességi idővel importálása
FKKADMIN:Napirend és Napirend érvényességi idővel importálása


Bővebben
titlePedagógiai szakszolgálat feladatfelosztás import

Oldal szerepeltetése
FKKADMIN:Pedagógiai szakszolgálat feladatfelosztás import
FKKADMIN:Pedagógiai szakszolgálat feladatfelosztás import


Bővebben
titleAz adminisztrátori felületen is elérhetőek az osztályfőnökök által rögzített Közösségi szolgálatok adatai

Oldal szerepeltetése
FKKADMIN:Közösségi szolgálatok listája
FKKADMIN:Közösségi szolgálatok listája


Bővebben
titleAz adminisztrátori felületen is elérhetőek az osztályfőnökök által rögzített Érettségi eredmények adatai

Oldal szerepeltetése
FKKADMIN:Érettségi eredmények listája
FKKADMIN:Érettségi eredmények listája


Bővebben
titleNem naplózott órák heti összesítő e-mail értesítés küldése Pedagógusi Profilbeállítások új funkciói segítségével

Nem naplózott órák heti összesítő e-mail értesítés küldése - A jelölőnégyzet segítségével beállítható, hogy a pedagógus számára a "Munkahelyi e-mail cím" rovatban megadott címre a nem naplózott óráiról heti összesítő e-mail-t küldjön a rendszer.


Bővebben
titleHaladási napló alapértelmezett füle szabályozás Pedagógusi Profilbeállítások új funkciói segítségével

Haladási napló alapértelmezett füle - a beállítás segítségével minden pedagógus saját magának testreszabhatja, hogy a KRÉTA elektronikus napló kezdő felülete melyik fülön nyíljon meg. Az AMI-k és Kollégiumok számára javasolt a Napirend felület beállítása, hiszen foglalkozásaik nagyrésze is ezen a felületen kerül rögzítésre, itt lesz szükséges naplózniuk azokat.


Bővebben
titleHaladási napló alapértelmezett nézete szabályozás Pedagógusi Profilbeállítások új funkciói segítségével

Haladási napló alapértelmezett nézete - a beállítás segítségével minden pedagógus saját magának testreszabhatja, hogy a KRÉTA elektronikus napló kezdő felülete melyik nézetben nyíljon meg. Az AMI-k és Kollégiumok számára javasolt a Munkahét szombattal vagy a Hét típus beállítása, a hétvégi foglalkozások naplózásának könnyebb elvégzéséhez.


Bővebben
titleMondatbanki értékelés új funkciójával kiemelhető a szöveges értékelés egy része

Oldal szerepeltetése
Tudásbázis - Mondatbank használata
Tudásbázis - Mondatbank használata



Tipp
titleKréta 2.76 verzió újdonságai (2019.07.03.)


Bővebben
titleÖsszefüggő szakmai gyakorlat órarendjének importálhatósága

Az Importálás menüpont Excel és Excel érvényességi idővel verzióknál kiválasztható, hogy az adott xls táblázat Összefüggő szakmai gyakrolati foglalkozásokat tartalmaz, így az importálás a tanév utolsó napja és augusztus 31-e közé is teljesíthető.

.

Az összefüggő szakmai gyakorlati foglalkozások órarendi felületen történő megjelenését a korábban is már elérhető, összefüggő szakmai gyakorlatra vonatkozó idősáv beállításával szabályozható:


Bővebben
titleKollégiumi modul előkészítése

Új csoporttípusok kerültek kialakításra a később elérhetővé váló kollégiumi modul fejlesztése kapcsán. Ezek az 'Adatszótárak' menüpontban, illetve a csoportok adatainál érhetők el.


Bővebben
borderColor#2FA8CA
bgColor#FFFFFF
titleColor#FFFFFF
borderWidth1
titleBGColor#2FA8CA
titleKIFIR-adatokban szereplő előző intézmény megnevezésének és OM-azonosítójának importálása

A középiskolai beiratkozásnál szereplő előző intézmény-adatok (megnevezés és OM-azonosító) KRÉTA-rendszer Adminisztrációs moduljában a tanulói adatokhoz történő utólagos beimportálásához javasoljuk a KIFIR-importálás módjánál a Meglévő adatok frissítése-opcióval történő adatimportálást azon intézmények esetében, amelyek a 06.07-e előtt beimportálták a tanulói adatokat a KRÉTA-rendszerbe:




Tipp
titleKréta 2.75 verzió újdonságai (2019.06.12.)


Bővebben
titleMegnyílt a Hittan adatszolgáltatás a második félévre

Elérhetővé vált az Intézmények számára az Adatszolgáltatások menüponton belül a második félévre vonatkozó Hittan óraszámok adatszolgáltatás felület.

.



Tipp
titleKréta 2.75 verzió újdonságai (2019.06.05.)


Bővebben
titleDicséretes, Kitűnő, Mentesítve és Dolgozatot nem írt értékelések gyorsgombok segítségével

Az Intézmények beállíthatják a Nyilvántartás/Testreszabás felületen található Értékelések és feljegyzések beállításai szekcióban 4 féle speciális értékelési gomb használhatóságát a Pedagógusok számára.

A legördülő listában kattintással aktiválhatóak az egyes speciális értékelések, újabb kattintással kikapcsolhatóak.

Bővebben
titleDicséretes, Kitűnő, Mentesítve és Dolgozatot nem írt értékelések gyorsgombok segítségével

Oldal szerepeltetése
FKKENAPLO:Dicséretes, Kitűnő, Mentesítve és Dolgozatot nem írt értékelések
FKKENAPLO:Dicséretes, Kitűnő, Mentesítve és Dolgozatot nem írt értékelések



Bővebben
titleStatisztikai táblázatok bővítése

A Statisztikai táblázatokban két új oszlop került be a Bukások száma oszlop előtt: „Dicséretek száma” és „Kitűnő értékelések száma”, és mindkettőnél az ilyen minősítésű zárások száma jelenik meg tanulónként, és alul összesítve.



Bővebben
titleTantárgyi átlag megjelenítése az Értékeléseknél

Az Értékelések felületen megjelenik az adott osztály/csoport Tantárgyi átlaga.


Bővebben
titlePedagógusok naplóba be nem jegyzett órái riport

A Dokumentumok/Tanügyi ellenőrzések szekcióban elérhetővé vált a "Pedagógusok be nem írt órái, havi bontásban" riport. A statisztika a naplók ellenőrzéséhez egy olyan kereszttáblás dokumentum, ami pedagógusonként és havonként összesítve mutatja a pedagógusok naplóba be nem jegyzett óráit.


Bővebben
titleSzámonkérés bejelentése funkció bővítése

Azokon a foglalkozásokon, melyekre előre bejelentett számonkérést rögített a pedagógus, a foglalkozás naplózásánál megjelenik az előre bejelentett számonkérés típusa és témája.


A Bejelentett számonkérések listája bővítésre került további oszlopokkal, valamint szűrési lehetőségekkel:



Bővebben
titleKIFIR Import bővítése

Az e-Ügyintézésen keresztül megvalósuló "Beiratkozás Középfokú Intézménybe" - BKI folyamat részeként a KIFIR-től kapott import állomány KRÉTA rendszerbe töltési lehetősége, valamint annak optimalizálása, bővítése az előző intézmény rögzítésével a rendszerben.


Bővebben
titlee-Napló lista felületek módosításai

Több e-Napló menüpontban lévő lista felület módosítása, bővítése oszlopokkal, exportálási lehetőségekkel.


Bővebben
titleTanulói adatlapok bővítése

A tanulói adatlapok bővítésre kerültek új mezőkkel.


Bővebben
titleFogadóóra funkció felületek módosítása

Több felületi üzenet/leírás módosítása az egyértelműbb felhasználás érdekében.

A Fogadóóra listák felületeken szűrők kerültek elhelyezése.


Bővebben
titleElmaradt vagy Helyettesített óra okának megjelenítése

A Helyettesítésnél megadott, Megjegyzés mezőbe felvett szöveges adat megjelenik a Helyettesítési naplóban, felületi megtekintéseknél.


Bővebben
titleKétoldalas Bizonyítvány pótlap nyomtatási sablon

Elérhető a "Bizonyítvány pótlap az 1. évfolyamon A.Tü. 800/gépi r.sz. kétoldalas nyomtatáshoz" PDF dokumentum, melynek oldalsorrendje 4-1-2-3.


Bővebben
titleKIR-STAT Export bővítése

A Nyilvántartás/Tanulók menüpontban elérhető Export gomb alatt megjelent a Tanulók teljes KIR-STAT riport, mely nem csak a jelenleg, hanem a korábbi tanulókat is tartalmazza.


Bővebben
titleHaladási napló formátum választható

A Haladási napló generálásánál választható, hogy az elkészült PDF file-t a rendszer A3-as vagy A4-es formátumra optimalizálja.


Bővebben
titleDashboard módosítások

Az admin belpési felületen (Dashboard) lévő üzenetek frissítése, módosítása, aktuaálizálása.



Tipp
titleKréta 2.74 verzió újdonságai (2019.05.24.)


Bővebben
titleElérhető a 2019/2020-as tanév az admin felületen

Az admin felületen elérhetővé vált a 2019/2020-as tanév, mint következő tanév.


A következő, 2019/2020-as tanévre váltva lehetővé vált az adminisztrációs rendszerben előkészíteni a következő tanévet. Átváltva a nem aktív tanévre a felület fejléce megváltozik, más színezést kap, hogy felhívja a figyelmet, hogy egy nem aktív tanévben dolgozik a felhasználó. Az egyes menüpontok bizonyos esetekben eltérhetnek az aktív tanévben megszokott menüelemektől, nem minden funkció érhető el természetesen a jövő évi felületeken.


Az "Altív tanév léptetés", azaz a tanév váltása a rendszerben a későbbiekben, augusztus során lesz majd elérhető.




Tipp
titleKréta 2.74 verzió újdonságai (2019.05.08.)


Bővebben
titleSzámonkérés előrejelzés

Az intézményi KRÉTA rendszerekben - a 2019. májusi frissítéstől - az adminisztrátori felületen bekapcsolható a Számonkérés bejelentés funkció, mely segítségével a pedagógusok előre bejelenthetnek számonkéréseket a tanulók számára. A rendszerben az intézmény beállíthatja, hogy egy napra mennyi és milyen típusú számonkérés előrejelzésére van lehetőség az intézményi szabályoknak megfelelően.

A számonkérés bejelentés funkcióinak részletes bemutatása:


Bővebben
titleTörzslap kötésmargó beállíthatóság

A Törzslap dokumentum generálásánál lehetőség van kiválasztani, hogy a rendszer az adatok elrendezésénél kötésmargó létrehozását is figyelembe vegye e.

A választási lehetőségek:

  • nincs kötésmargó
  • egyoldalas nyomtatáshoz készül a generált dokumentum, így csak a lapok bal oldalára kerül nagyobb hely a kötésmargó számára
  • kétoldalas nyomtatáshoz készül a generált dokumentum, így a lapokon felváltva jobb, majd bal oldalon szerepel a nagyobb hely a kötésmargó számára

Az így elkészült dokumentumok összehasonlítva:


Bővebben
titleÖsszevont osztályok esetében a Törzslapon a tanuló egyedileg megadott törzslapszáma jelenik meg

Abban az esetben, ha egy Összevont évfolyamú osztályban a tanulóknak egyedi évfolyamok kerültek beállításra, a tanulóknál megadott évfolyamokat fogja a rendszer a Törzslapokra generálni.


Bővebben
titleGenerálható/módosítható az egész osztály Törzslap/Napló sorszáma egy felületen

Az Osztályok adatlapot megnyitva új felület jelent meg, ahol lehetőség nyílik az adott osztály Törzslap/Naplósorszám csoportos módosítására.


A Naplósorszámok a táblázat felett található gomb megnyomásával automatikusan kitöltésre kerülnek, vagy a tanulóknál egyesével beállíthatóak, majd menthetőek.

A Törzslapszámok a táblázat felett található gomb megnyomásával automatikusan kitöltésre kerülnek, mely művelet előtt egy figyelmeztető ablak jelenik meg, mely tartalma:

"A törzslapszámok automatikus beállításával az idén osztályba sorolt tanulók alapján kerülnek kiosztásra a törzslapszámok, melyek formátuma és a korábbi években megadott adatok így felülírásra fognak kerülni. Így is végre kívánja hajtani az automatikus sorszámozást?"

A felhasználó döntésétől függően felülíródnak a korábbi adatok, vagy a mégsem gomb segítségével változtatás nélkül kiléphet a felületről.


Bővebben
titleMulasztási dokumentumok Igazolatlan óraszám szűrési lehetőség bővítése

A Mulasztási értesítő dokumentumok generálási felületei új, kiválasztható paraméterrel bővültek, mely során meghatározható, hogy a többi szempont szerint beállított dokumentumok generálásakor csak a beállított Igazolatlan óra értéket elérő tanulók számára készüljön el a dokumentum.

A kiválasztható értékek: 0, 1, 10, 20, 30, 50.


Bővebben
titleNapirendi felületen is lehetséges Óralátogatást rögzíteni

A Napirendi felületen felvitt foglalkozások is megjelennek már a Haladási napló / Óralátogatások felületen, és rögzíthetők hozzájuk információk.


Bővebben
titleBővítésre került a Tanulók tantárgyi és gyakorlati mulasztása dokumentum generálása

A generálás során beállítható, hogy a lekért adatok minden kijelölt osztály nyomtatványra külön vagy egy dokumentumba kerüljenek-e.


Bővebben
titleBővítésre került a Tanulók tanügyi adatai export táblázat

A Tanulók tanügyi adatai táblázatba bekerült az évfolyamjelölés, ami nem csak az osztály, hanem az Összevont osztályokba járó tanulók esetén a tanulók egyedi évfolyam megjelölését tartalmazza, azaz az egy osztályon belüli eltérő évfolyamok megjelennek a táblázatban.


Bővebben
titleÉrtesítők, törzslapok, bizonyítvány pótlapok előállításának egységesítése

Az Értesítők, törzslapok, bizonyítvány pótlapok előállítási felülete egységesítésre került, mindegyik felületen elérhető minden funkció, ami az adott dokumentumtípus egyes verzióiban volt csak eddig használható.


Bővebben
titleTöbb Adatszótár módosításra került a fenntartó kérésnek megfelelően

A fenntartó(k) kérésének és a folyamatban lévő fejlesztések érdekében több adatszótár módosításra került, új adatszótárak kerültek a rendszerbe.


Bővebben
titleÉvközi jegyek export

Az e-Napló menüpont Értékelések listája menüpontban megjelent egy újfajta beépített, előre definiált export típus, mely az Évközi jegyeket tartalmazza.


Bővebben
titleBővítésre került a Csoportok tanulóinak exportja táblázat

A Nyilvántartás menüpont Csoportok felületen, az Exportálási lehetőségek között megjelenő Csoportba járó tanulók típus táblázata bővítésre került.

Az elkészülő Excel táblázat tartalmazza már a tanulók Osztályának megnevezését is.


Bővebben
titleElírások javítása

Több felületen javításra kerültek az elírások, elgépelések.


Bővebben
titleTerem vizsga-befogadóképesség pontosítása

A terem tulajdonságoknál megadott vizsga-befogadóképesség érték exportokban/riportokban való megjelenítésre/pontosításra kerültek.



Tipp
titleKréta 2.73 verzió újdonságai (2019.04.03.)


Bővebben
titleOsztály adatok bővítése

A Nyilvántartás / Osztályok menüpontban elérhető Osztály adatlap bővítésre került.

Az e-Ügyintézési folyamatok kialakítása során szükségessé váló információk rögzíthetőségének érdekében több új mező került be a beállítási lehetőségek közé:

  • Szülői munkaközösség képviselő
    • az osztályba járó tanulók rögzített gondviselői közül lehet választani a legördíthető menüben
  • Szülői munkaközösség képviselő helyettes
    • az osztályba járó tanulók rögzített gondviselői közül lehet választani a legördíthető menüben
  • Osztálypénz bankszámlaszáma
    • szabad szöveges értékkel kitölthető információs mező
  • Osztálypénz bankszámlaszám kedvezményezett
    • szabad szöveges értékkel kitölthető információs mező



Bővebben
titleTanulói megjegyzés rovat bővítése

A Tanulói adatlapon található megjegyzés rovat 2000 karakterre történő bővítése felhasználói kérések alapján.


Bővebben
titleEgyedi nap kezelésének módosítása

Jelölőnégyzet segítségével van lehetőség egyedi nap esetén az adott napi órák helyett üres napi órarendet beállítani, és az egyedi órákat rögzíteni.

Az egyedi nap törlésének esetén van arra lehetőség, hogy a felhasználó szabályozza, hogy az egyedi napra külön felvett órarendi elemeket a rendszer törölje/ne törölje.


Bővebben
titleÜzenőfüzet dokumentum generálás kibővítése

A Dokumentum / Értesítők, törzslap, bizonyítvány szekcióban található Üzenőfüzet értékelőlap dokumentum generálásának kibővítése új választható lehetőségekkel:

  • Osztály választása után, azon belül van lehetőség az osztály csak kijelölt tanulóinak generálni dokumentumot
  • Minden kijelölt tanulói nyomtatvány külön vagy egy dokumentumba kerüljön


Bővebben
titleDokumentumok módosítása

A Dokumentumok / Tanulók szekcióban található dokumentumok módosítása.


Bővebben
titleÉrtékelések export file bővítése

Az e-Napló menüpont Értékelések listája pontjában elérhető Évközi jegyek export file oszlopainak bővítése felhasználó kéréseknek megfelelően



Bővebben
titleMulasztási értesítő dokumentum generálás kibővítése

A Dokumentum / Igazolások, mulasztási értesítők szekcióban található Mulasztási értesítő dokumentumok generálásának kibővítése új választható lehetőségekkel:

  • Osztály választása után, azon belül van lehetőség az osztály csak kijelölt tanulóinak generálni dokumentumot
  • Minden kijelölt tanulói nyomtatvány külön vagy egy dokumentumba kerüljön


Bővebben
titleFejléc átrendezés

A megjelenő új funkciók és modulok miatt átrendezésre került a felület fejléce.

A felhasználó neve mellé felkerült az e-Learning menüpont:

Külön menüpontban érhető el az e-Ügyintézés menüpont:


Bővebben
titleNapirendi foglalkozásokból is generálható órarend pdf dokumentum

Nem csak Órarendi, hanem Napirendi vagy Minden foglalkozást tartalmazó órarend is generálható PDF dokumentumba a Dokumentumok / Órarendek szekcióban:



Bővebben
titleKövetkező Online Workshop időpontja

2019.05.30-án 16:00-tól online workshopot tartunk, amelyet a KRÉTA YouTube oldalán lehet majd követni. Az online workshopon egy élő videó közvetítés keretében járjuk körbe az év végével kapcsolatos adminisztrációs feladatokat és beállításokat, valamint az ezekkel kapcsolatosan felmerülő gyakori kérdéseket. A közvetítés eléréséhez szükséges hivatkozást a tudásbázis oldalunkon tesszük közzé.


Bővebben
titleOM kód és Intézmény név szerkeszthetőségének tiltása

Fenntartói kérésre az Nyilvántartás / Intézmény menüpontban az OM kód és Intézmény név az intézményi KRÉTA felületről már nem szerkeszthető, annak módosítására a Központi KRÉTA felületről a fenntartónak van jogosultsága és lehetősége.



Bővebben
titleKorábbi frissítések megjelenítése

Oldal szerepeltetése
A KRÉTA rendszer frissítéseinek archívum
A KRÉTA rendszer frissítéseinek archívum



HTML
<div class="fb-page fb_iframe_widget" data-href="https://www.facebook.com/neptunkreta" data-small-header="false" data-adapt-container-width="true" data-hide-cover="false" data-show-facepile="true" data-show-posts="false" fb-xfbml-state="rendered" fb-iframe-plugin-query="adapt_container_width=true&app_id=&container_width=432&hide_cover=false&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fneptunkreta&locale=hu_HU&sdk=joey&show_facepile=true&show_posts=false&small_header=false"><span style="vertical-align: bottom; width: 340px; height: 214px;"><iframe name="f36c75282e4b4" width="1000px" height="1000px" frameborder="0" allowtransparency="true" allowfullscreen="true" scrolling="no" allow="encrypted-media" title="fb:page Facebook Social Plugin" src="https://www.facebook.com/v2.5/plugins/page.php?adapt_container_width=true&app_id=&channel=https%3A%2F%2Fstaticxx.facebook.com%2Fconnect%2Fxd_arbiter%2Fr%2Fd_vbiawPdxB.js%3Fversion%3D44%23cb%3Df32a020cf975ee%26domain%3Dtudasbazis.ekreta.hu%26origin%3Dhttps%253A%252F%252Ftudasbazis.ekreta.hu%252Ff1932489ca04018%26relation%3Dparent.parent&container_width=432&hide_cover=false&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fneptunkreta&locale=hu_HU&sdk=joey&show_facepile=true&show_posts=false&small_header=false" style="border: none; visibility: visible; width: 340px; height: 214px;" class=""></iframe></span></div>

Negyedéves tájékoztató

Információ

2019. 3. szám - november

2019. 2. szám - július

2019. 1. szám - április


Sajtómegjelenések

Információ
titleKRÉTA sajtómegjelenések

Tavasszal tudáspróbán adnak számot a gyerekek a közlekedési ismeretekről
alfahír.hu

TECHNIKAI ÚJÍTÁS AZ ISKOLÁKBAN: FORRÓDRÓTON A TANÁROK ÉS A SZÜLŐK
tv2.hu

KRÉTA rendszer fejlesztése 16.55-től
Mediaklikk

Ügyfélkapun keresztül is intézhető lesz a beíratkozás a köznevelési intézményekbe
Magyar Hiírlap

Beíratkozás, felmentés, igazolás - tovább fejlesztik a KRÉTÁ
Vörösmarty Rádió

Informatikai fejlesztés a közoktatásban
IT cafe


Bővebben
titleTovábbi sajtómegjelenések

Újabb fejlesztések a Kréta rendszerben 19:06-tól
M1 Híradó

KRÉTA rendszer fejlesztése 17:52-től
M1 Híradó

Újabb fejlesztések a Kréta rendszerben 19:06-tól
Duna TV

KRÉTA rendezvény az Agrárminisztérium fenntartásában működő szakképző intézmények képviselőinek
KRÉTA tájékoztató nap a Herman Ottó Konferencia Központban.

Innováció
Az Ózdi Városi Televízió videója az e-Ügyintézésről a Bolyky Tamás Általános Iskolában

Elektronikus ügyintézés
Az ozd.hu cikke a KRÉTA Elektronikus Ügyintézésről

Előbb otthon van a jegy, mint a gyerek!
A gyorplusz.hu cikke az elektronikus naplóról

Sikeres az iskolák digitális átállása
Az ORIGO cikke

KRÉTA-rendszer: vegyes az e-napló fogadtatása
A HIR-TV cikke (videóval)

Sikeres a digitális átállás
A Magyar Idők cikke a KRÉTA rendszerről

Olvasóink többsége hisz az elektronikus naplóban
Békés megyei hírportál cikke

Olvasóink hasznosnak tartják az elektronikus naplót
A nool.hu cikke

Dorogházán is tudják már: eltitkolhatatlanná válnak a rossz jegyek
A Nógrád megyei hírportál cikke


Szakmai útmutatók

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconFelhasználói útmutató az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények (AMI) adminisztrációjának támogatására

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon aSc - órarend importálási segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon TTF importálása az aSc programból  

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Diákolimpiai jelentkezés segédlet

  Összefoglaló leírások

Szakmai útmutatók a Klebelsberg Központ intézményei számára

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Tanévváltási Segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Végzettségek kezelése 

 Szakmai útmutatók az NSZFH intézményei számára

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Tanévkezdési Segédlet 

 Szakmai útmutatók az Agrárminisztérium intézményei számára

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Tanévkezdési Segédlet

Gyakran Ismételt Kérdések

 GYIK - Tanévváltással kapcsolatos kérdések 

 GYIK - Évzárással kapcsolatos kérdések 

 GYIK - Adminisztrációs rendszer

 GYIK - Elektronikus napló

 GYIK - KRÉTA Ellenőrző Mobil alkalmazás

 Tippek és trükkök a KRÉTA rendszer használatához

Gyors Áttekintő Segédletek

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon aSc órarend importálási útmutató

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon KRÉTA e-napló bevezetésének első lépései 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Adatszolgáltatás modul

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Pedagógus IKT kompetecia

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Elektronikus napló

Tipp
titleElérhető a Pedagógus Applikáció

Az első, úgynevezett Publikus Béta verzióban ingyenesen elérhető a Google Play áruházban és az App Storeban a Pedagógusok számára, telefonokra fejlesztett e-Napló alkalmazás. Az előző tanévben is már elérhető KRÉTA Ellenőrző Mobil Applikáció leírása, valamint a használatáról készült videók a Tanári alkalmazás leírásával és videójával bővültek a Tudásbázisban.

e-Learning 

"Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógusmoduljaihoz" című akkreditált képzés

"KRÉTA - Adminisztrációs rendszer" című képzés 

Bemutatók, iskolai segédletek

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA áttekintés

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA-ESL modul bemutatása

KRÉTA Poszeidon Iratkezelő modul

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Intézményi Ügyiratkezelői segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Poszeidon webes felhasználói dokumentáció

Sablonok, mintafájlok

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tanmenet sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Egyszerű sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Kereszttáblás sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Kereszttáblás sablon, oszlopokban osztályokkal

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Órarend mintafájl - Excel importáláshoz

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Órarend mintafájl - Excel importáláshoz, érvényességi idővel

KRÉTA Konferencia 2019

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA e-Ügyintézés moduljának bemutatása - Rabata József fejlesztési vezető (eKRÉTA Informatikai Zrt.) előadása

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA ESL modul szerepe a korai lemorzsolódás csökkentésében - Szabó László oktatási igazgató (eKRÉTA Informatikai Zrt.) előadása

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA OpenBoard kezelő bemutatása - Mécsei Dániel terméktámogatási menedzser (eKRÉTA Informatikai Zrt.) előadása

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA Poszeidon iktatási rendszer használata - Kazi Virág terméktámogatási menedzser (eKRÉTA Informatikai Zrt.) előadása

Tankerületi Konferenciák 2019 

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KAFEE projekt áttekintése - Óvári Márta tanügy igazgatási referens (Klebelsberg Központ) előadása 

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon A 2019-es általános iskolai beiratkozás a KRÉTA rendszerben  - Óvári Márta tanügy igazgatási referens (Klebelsberg Központ) előadása 

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon Tantárgyfelosztás adatainak adminisztrálása - Óvári Márta tanügy igazgatási referens (Klebelsberg Központ) előadása 

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon Az e-Ügyintézés PILOT projekt tapasztalatai, intézményi szemmel - Dr. Neizer Zita intézményvezető-helyettes (Szinyei Merse Pál Gimnázium) előadása 

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon Az e-Ügyintézés gyakorlati tapasztalatai - Dobránszky Sándor  Intézményvezető-helyettes (Debreceni Ady Endre Gimnázium) előadása

Minőségbiztosítás

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon A Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógusmoduljaihoz című akkreditált pedagógus-továbbképzés minőségbiztosításával kapcsolatos tevékenység tapasztalatainak összegzése 2019.03.01-2019.07.30

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon  Matematikaérettségire felkészítő e-learning kurzus, módszertani pedagógus-továbbképzés című akkreditált pedagógus-továbbképzés minőségbiztosításával kapcsolatos tevékenység tapasztalatainak összegzése 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon A Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógusmoduljaihoz című akkreditált pedagógus-továbbképzés minőségbiztosításával kapcsolatos tevékenység tapasztalatainak összegzése 2018.09.01-2019.02.28 

GINOP 6.2.3

doc, document, file, filetypes, text, word icon, xls icon GINOP 6.2.3 eszközspecifikáció 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon IKT Segédlet 

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Eszköz specifikáció javaslat 

Archívum

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon KRÉTA Előzetes Tantárgyfelosztás 2017 

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon Intézményi bemutató

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA konferencia 2018 bevezető, áttekintés - Dr. Szabó Balázs előadása