Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

Üdvözöljük a KRÉTA Tudásbázison!

A KRÉTA Tudásbázis Portál célja, hogy a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer felhasználói (fenntartók, intézményvezetők, pedagógusok, tanulók, szülők) részére hatékony segítséget tudjon nyújtani a KRÉTA rendszer használatához. A tudásbázisban megtalálhatók a KRÉTA különböző moduljainak felhasználói kézikönyvei, a programfunkciók gyors megismerésére szolgáló áttekintő segédletek, továbbá a fenntartókkal együtt készített szakmai útmutatók is.

Beiratkozás adatszolgáltatás

A KRÉTA Tudásbázisból letölthető a 2018-as beiratkozási adatszolgáltatás szakmai útmutatója! A szakmai útmutató PDF formátumú, a megnyitásához ide kattintva tölthet le olvasóprogramot.

KRÉTA konzultáció

Tisztelt Felhasználóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a KRÉTA rendszerrel kapcsolatos kérdésekről az e-KRÉTA Zrt. címén (1111 Budapest, Budafoki út 59.) konzultációs workshopokat tartunk. A konzultációra jelentkezni az enaplo@ekreta.hu emailcímen lehet. A jelentkezéshez kérjük írják meg az jelentkezés időpontját, az intézményük nevét, továbbá az iskolákból résztvevők számát is. A tavasz folyamán az alábbi konzultációs időpontok kerülnek meghirdetésre:

2018. április 11. (szerda) 13.00 óra

2018. május 10. (csütörtök) 13.00 óra

Szoftverfrissítések, újdonságok

Kréta 2.53 verzió újdonságai (2018.04.04.)

 Beiratkozás funkció elérhető lett az Adatszolgáltatások menüpont alatt:

 Beiratkozás funkció kiegészítése a friss igényekkel:
  • Eltávolításra került a “Nebuló születési országa és helye” részről az Irányítószám megadási lehetősége.
  • Bővült az adatok felvitele KIR szolgáltatás megadásával.
  • A beilleszkedési, tanulási és magatartási problémák, funkciónál a numeric box eltávolításra került

 Dokumentumok bővítése új lehetőségekkel:
  • Értesítőknél, bizonyítványoknál van lehetőség a tanulmányi átlagokat megjeleníteni

  • Tanuló ellenőrzőkönyvében mostmár megjelennek, a modulzáró, beszámoltató, különbözeti vizsga, pótvizsga értékelések is

 Dokumentumok átdolgozása az intézményi visszajelzések alapján
  • Csoportnaplóban mostmár megjelenik a Tantárgy


  • Értesítés jegyzőnek dokumentumok el lettek távolítva
  • Értesítés gyermekvédelmi szolgálat részére dokumentummal bővűlt a lista
  • Nem tanköteles tanulóknál módosult a törvényi leírás

  • Értesítőknél van lehetőség saját (felnőttképzésen) illetve gondviselő részére generálni a dokumentumot. 

  • Pedagógusok naplóban be nem jegyzett órái excel táblában megjelennek a pedagógus nevek

 Tanév rendje kezelése átdolgozása
  • Eltérő csengetési renddel rögzített tanév rendje esemény esetén helyesen jelenik meg az órarendek
    • az egész intézmény számára rögzített esemény esetén
    • csak egyes osztályoknak/csoportok számára rögzített esemény esetén


KRÉTA 2.52 verzió újdonságai (2018.03.21.)

  • Órarend átdolgozása

  • Órarend import átalakítás

  • Tanév rendje kezelés módosítás

  • Dokumentum letöltések bővítése új beállítási lehetőségekkel

  • Dokumentumok átdolgozása az intézményi visszajelzések alapján

  • Diák felületen igazolatlan mulasztások megjelenítése

  • Házi feladat felvételi lehetőség módosítása, kizáró szavak figyelésével

KRÉTA 2.51 verzió újdonságai (2018.03.07.)

  •  Késés gomb levétele az oldal optimalizálása érdekében

    A tanóra naplózása felületről - a beérkező fejlesztési javaslatokkal összhangban a képernyőn való nagyobb megjeleníthetőség érdekében - a "Késés" gombot eltávolítottuk. A késés tényének rögzítéséhez eddig sem volt szükség a "Késés" gombot is bekapcsolni, elég volt a késés időtartamát beírni az erre szolgáló mezőbe.

    A késés tényének rögzítése most is így működik, tehát a késés időtartamát percben kell rögzíteni a mezőben, majd az óra naplózását követően automatikusan a "Jelenlét" gomb inaktiválódik., ahogy a funkció jelenleg is működik.

    Naplózás előtt:

    Naplózást követően:

  • Az elektronikus ellenőrzőben a tanuló mulasztásainál a sorrend javítása
  • Az elmaradt - napirend nézetű - tanórák, foglalkozások és házi feladatok megjelenítése
  • Az ütközések javítása az elmaradt órák esetében
  • A napirendben a helyettesítések színezése
  • Az elektronikus ellenőrzőben az igazolatlan mulasztások külön megjelenítése
  • Az alkalmazottak funkcióban a végzettségek kezelésének kiegészítése
  • A pedagógusok nem naplózott órái és a naplóba be nem jegyzett foglalkozások funkciók javítása
  • A pedagógus fokozat többes módosításának javítása az alkalmazottak funkcióban
  • A tanév rendjének módosítása a pihenőnapok esetében
  • Importáláskor az azonos vagy hasonló nevű osztályok/csoportok ellenőrzése
  • Jogszabályi változások átvezetése a gyakorlati órák időtartama miatt
  • Alkalmazottak KIR importláskor a születési név kezelésének javítása
  • Az értékelés mondatbank javítása
  • Tantárgyfelosztás importálás javítása
  • Biztonsági frissítések

KRÉTA 2.50.2514.0 verzió újdonságai (2018.02.28.)

  • Képesítések listájának bővítése
  • Termékportál frissítése
  • Közmű Adatszolgáltatások menüpont inaktiválása

KRÉTA 2.50.1 verzió újdonságai (2018.02.21.)

  • Alkalmazottak munkaügyi adatainak módosítása, új munkakörök felvételi lehetősége
  • KRÉTA Termékportál módosítása
  • Neveléssel oktatással nem kötött munkaidő (26-32) számításának javítása

KRÉTA 2.50 verzió újdonságai (2018.02.15.)

  • Házi feladat kezelés átdolgozása
  • Házi feladat felvételi lehetőség diákok részére, akár le nem naplózott tanórához is
  • Pedagógusok részére a diákok által felvett házi feladatok törlési lehetősége
  • Diákok számára a Napirend nézet megjelenítése
  • Értékelés funkciók kiegészítése, átdolgozása az intézményi visszajelzések alapján
  • Dokumentumletöltések bővítése új beállítási lehetőségekkel
  • Üres közterület jellege érték lehetősége

KRÉTA 2.41.1151 verzió újdonságai (2018.01.31.)

  • Szuperosztályfőnöki jogok átstrukturálása
  • Dokumentumkezelések átalakítása, dokumentumlisták bővítése
  • Jelentős átalakítás az értékelések kezelésében
  • ESL adatszolgátlatás kiegészítése
  • Közmű adatszolgáltatás beépítése
  • Naplózatlan tanórák listája a pedagógusok részére

KRÉTA 2.40.328.0 verzió újdonságai (2018.01.17.)

  • Főtantárgyak és altantárgyak kezelése
  • Új dokumentum: Közösségi szolgálati jelentkezési lap
  • Új dokumentum: Tanulói értesítő
  • Adatszótárak láthatóságának beállítása
  • Tanórai célú csoportok megadása
  • Adatszótárak bővítése, kiegészítése (munkakör, feljegyzések)
  • Órarend Excel exportálási lehetőség
  • Tantárgyfelosztás visszamenőleges módosításának lehetősége

A KRÉTA Ellenőrző Mobil Applikáció v2.4.0 [2018.01.04] ANDROID verzió újdonságai

  • Értesítések fogadása
  • Mulasztások megjelenítésének optimalizálása a főoldalon
  • Optimalizálás

KRÉTA 2.32.65035.0 verzió újdonságai [2018.01.03]

  • Adminisztrációs felületek exportja: a Nyilvántartás felületeken elérhető, képernyőn éppen látható, szűrt listák exportálási lehetősége a táblázatok jobb felső sarkában lévő Excel ikon segítségével
  • Dokumentumok frissítése felhasználói visszajelzések alapján
  • Órarend funkció átalakítása igazodva több friss szabványhoz, egységesebb és gyorsabb betöltést eredményezve
  • Új adatszolgáltatás: Hittan adatszolgáltatás a „Hittan csoport” típusú csoportok eddig megtartott óraszámának lekérdezésére
  • Új felület: Nyilvántartás/Beállítások/Felhasználók, ahol elérhető az összes, már generálásra került felhasználó, szűrhető módon

KRÉTA 2.30.63903 verzió újdonságai [2017.12.07]

  • Osztályfőnökök számára új felület: Osztály tanulóinak listája
  • Új adminisztrációs felület: Helyettesítések listája
  • Új adminisztrációs felület: Igazolások listája
  • Új dokumentum: Ellenőrző
  • Dokumentumok kiegészítése intézményi és fenntartói igények alapján
  • Tantárgyfelosztás felületen szűrés esetén az összesített óraszám megjelenítésének javítása
  • Órarend importálásánál adott időszak tanóráinak törlési lehetősége
  • Eszközök felület kiegészítése többes törlés funkcióval
  • Egyes felületeken az ABC sorrendezés alapértelmezetté tétele
  • Törvényes képviselő jelölési lehetősége
  • Biztonsági frissítések a legfrissebb technikai szabványoknak megfelelően

A KRÉTA Ellenőrző Mobil Applikáció v2.3.0 [2017.11.30] IOS verzió újdonságai

  • Kezdőoldal optimalizálása
  • Értékelések témájának megjelenítése
  • Faliújság offline nézet kialakítása
  • Profilváltás optimalizálása
  • Folyamatos kisebb módosítások, optimalizálás

KRÉTA 2.24.63413 verzió újdonságai [2017.11.30]

  • A helyettesítések kiírása felületen a feliratok javítása
  • Egyedi óra naplózásakor felmerülő megjelenítési hibák elhárítása
  • Egyes esetekben felmerült óraduplikációk problémájának megoldása
  • A pedagógusok nem megtartott óráinak dokumentumának pontosítása
  • Dokumentumok általános kiegészítése felhasználói kérésre
  • Szuperosztályfőnök jogosultsággal kapcsolatos felhasználói kérések átvezetése
  • Feljegyzések felületen előforduló adatinkonzisztencia kezelése

A KRÉTA Ellenőrző Mobil Applikáció v2.3.0 [2017.11.27] ANDROID verzió újdonságai

  • Kezdőoldal optimalizálása
  • Értékelések témájának megjelenítése
  • Faliújság offline nézet kialakítása
  • Profilváltás optimalizálása
  • Folyamatos kisebb módosítások, optimalizálás

KRÉTA 2.24.62831 verzió újdonságai [2017.11.22]

  • Bejelentkezőképernyő frissítése
  • A bejelentkező-képernyővel kapcsolatos testreszabási beállítás elhelyezése
  • Szuperosztályfőnök jogkör bővítése az értékelésekkel
  • Osztály felületén a tanulók listájának frissítése
  • Órarend felületek általános átalakítása
  • A Tanév rendje elemekhez kapcsolódó funkcionalitások kiegészítése
  • A Csengetési rend elemekhez kapcsolódó funkcionalitások kiegészítése
  • Sorszám oszlop megjelenítésének levétele ahol nem szükséges
  • Helyettesítések keresése felület kiegészítése az Elmaradt óra felvételével
  • Menüpontok kialakítása frissült
  • Hozzáférések generálása funkció kiegészítése különleges esetekkel
  • A Mulasztások kezelése felület kiegészítése a motorháztető alatt
  • Adatszótárak frissültek (Ágazat, Szakképesítés, Helység)
  • A táblázatok sorai kiemelésre kerültek az egér rávitelével
  • Rendszerszintű törlések funkció kiegészítésre került különleges esetek kezelésével
  • Hibaüzenetek pontosítása
  • Rendszerszintű gyorsítások a motorháztető alatt

KRÉTA 2.23.62388.0 verzió újdonságai [2017.11.16]

  • A ’Helyettesítő keresése’ felület már támogatja az elmaradt órák felvitelét is.
  • Az ’Osztály tanulóinak listája’ és a ’Csoport tanulóinak listája’ felületeken keresőfunkciók elhelyezése.
  • Az órarend felületek betöltési és megjelenítési lekérdezéseinek optimalizálása.
  • A tanórák naplózásakor a csengetési renddel kapcsolatos problémák megoldása.
  • Az órarendi felületek és az órarend importálás funkciók fejlesztése
  • A napirendek naplózásakor megjelenő értesítések pontosítása.
  • A mondatbank funkció fejlesztése felhasználói visszajelzések alapján.
  • A táblázatok elején sorszám funkció megjelenítése.
  • A rendszerszintű törlés funkciók frissítése a környezeti változtatásokhoz.
  • A negyedéves jegyek megjelenítése az ellenőrző felületeken.
  • Dokumentumok bővítése, kiegészítése felhasználói igények alapján.
  • Adatszótárak bővítése és kiegészítése (ágazat, települések)

KRÉTA 2.23.61913.0 verzió újdonságai [2017.11.08]

  • Keresés funkciók általános frissítése
  • Helyettesítések keresése felület Béta verzió
  • Órarendi felületek megjelenítésének jelentős átalakítása a motorháztető alatt
  • Mulasztások megjelenítésével kapcsolatos frissítések
  • Értékelések és Magatartás/Szorgalom értékelések funkciók gyorsítása
  • Bekerült a negyedéves Magatartás/Szorgalom értékelések megadási lehetősége
  • Feljegyzések kezelésének, felvételének folyamata átalakult
  • Osztálynaplóban és törzslapon a közösségi szolgálatok rendezése frissült
  • Óralátogatások módosításának lehetősége frissült
  • Tanórán kívüli foglalkozások naplói frissítésre kerültek
  • Szabad álláshelyek felvételi lehetősége
  • Tanulók és gondviselők belépési adatainak generálása frissítésre került
  • Tanulók besorolásának importálása funkció motorháztető alatti átalakítása, igazítása a korábbi kiegészítésekhez
  • Tanulók KIR-STAT Export funkcióban dátumértékek megjelenítésének frissítése
  • Szuperosztályfőnök jogkör funkciók kiegészítése: minden admin jogú, és intézményvezetői kedvezménnyel rendelkező pedagógus szuperosztályfőnök joggal rendelkezik.
  • Jelszavak tárolásának frissített biztonságos megoldása, amely csökkenti a bejelentkezési problémákat a mobilapplikáció esetében
  • Tanulók és gondviselők új elérhetőségének megadásánál az irányítószám és város kapcsolat átalakítása
  • Dokumentumok nevének generálása megváltozott, kiegészült
  • Bejelentéseknél bővült az elfogadott csatolható fájlformátumok típusa
  • KRÉTA Konferencia 2018 jelentkezési lehetőség és jelzés a kezdőoldalon
  • Kezdőoldal felület frissítése
  • Véget ért a rendszerfunkciók gyorsítása minden környezeten, amellyel a nagymértékű műveletek (importálások) időtartama jelentősen csökkent


KRÉTA 2.22.61459.0 verzió újdonságai [2017.11.01]

  • Mulasztások felületek belső átalakítása, gyorsítása, egyedileg jelentkező problémák általános kezelésére.
  • Mulasztások kezelése felületen már megjelennek azon tanulók is, akiknek még nincs mulasztásuk a tanévben.
  • Napirend nézetben a csengetési rend szerinti tanórák megjelenésének pontosítása.
  • A diákok és szülők számára generált hozzáférések kezelése frissült.
  • Órarendi felületek általános átalakítása a motorháztető alatt.
  • Jelentős biztonsági kiegészítések a legfrissebb adatvédelmi irányelvek alapján.

A KRÉTA Ellenőrző Mobil Applikáció v2.2.0 [2017.10.30] ANDROID és IOS verzió újdonságai

  • Órarend és házi feladatok offline nézete
  • Képek megjelenítésének optimalizálása
  • Tantárgy név megjelenítésének optimalizálása

KRÉTA 2.22.61105.0 verzió újdonságai [2017.10.26]

  • A rendszerben új funkcióként bekerült a szöveges értékelések mondatbankja.

  • A tanóra naplózásánál lehetőség van az értékelések módosítására, törlésére.

  • Az értékelések felületen értékelhető osztályok/csoportok listája frissült.

  • Az órarendek kezelésével kapcsolatos funkciók jelentős frissítésen estek át.

  • Az óraösszevonásos helyettesítések adminisztrálásának kezelése megváltozott.

  • A felhasználónevek kezelése kiegészült (a szóközök kezelése változott).

  • A tanulói és gondviselői adatok kezelése frissült a telefonszám értékek esetében.

  • A hibabejelentések kezelésének funkciója frissült.

  • A dokumentumok pontosítása az osztálynapló, az értesítők és az üzenőfüzet esetén.

  • Új dokumentum elem: Mulasztási értesítő nem tankötelezett tanulók részére.

  • Intézményi címadatok kezelése frissült, és átvezetésre került a dokumentumokban.

  • Egyes esetekben pontosításra kerültek hibaüzenetek, vagy nem megjelenő hibaüzenetek.

  • Biztonsági kiegészítések a legfrissebb adatvédelmi irányelvek alapján.

KRÉTA 2.21.60484.0 verzió újdonságai [2017.10.16]

  • Admin felületen a Dashboard átalakítása
  • Adatszótárelemek kiegészítése
  • Nem kötött munkaidő megjelenítésének finomítása
  • Óraösszevonások kezelésének módosítása, finomhangolása
  • Dokumentumok generálását érintő változtatások
  • Értékelések kezelésének kiegészítése
  • Bejelentésekhez csatolható file feltöltési funkció

KRÉTA 2.20.59811.0 verzió újdonságai [2017.10.06]

  • Tanév rendje esetek átvezetése a 2018-as év munkanap áthelyezéseivel kapcsolatban
  • Adatszótárak frissítése
  • KRÉTA Termékportál tartalmának frissítése
  • Adatáttöltési és telepítési problémák általános kezelése
  • KIR-STAT export funkció véglegesítése
  • Óraösszevonás funkció átalakítása
  • Dokumentumok kisebb átalakításai
  • aSc import funkció kiegészítése

KRÉTA 2.20.59699.0 verzió újdonságai [2017.10.05]

  • Adatszótárak kiegészítése
  • Nem kötött munkaidő funkcionalitások kiegészítése
  • Napirend funkcionalitások kiegészítése
  • Dokumentumgenerálási folyamatok módosítása
  • KIR-STAT adathalmazok letöltési lehetősége
  • Visszairatkozás funkció felújítása
  • Közösségi szolgálatok tanévenkénti kezelésének átalakítása
  • Gondviselőadatok importálásának kiegészítése
  • Alkalmazottak többes módosításának kiegészítése
  • Apró változtatások a motorháztető alatt.

KRÉTA 2.20.59395.0 verzió újdonságai [2017.10.01]

  • Órarendhez kapcsolódó felületek átdolgozása, kapcsolódó megjelenítési, szerkesztési és törlési problémák javítása
  • Egyedi osztályokra vonatkozó tanév rendjének állíthatósága
  • Adatszótárelemek kezelésének átdolgozása, közterületnevek kisbetűsítése, egyéb új elemek felvétele
  • Dokumentumok kiegészítése, javítása
  • Visszairatkozás menüpont javítása
  • Importfunkciók kiegészítései
  • További kisebb hibajavítások, kiegészítések

KRÉTA 2.10.58910.0 verzió újdonságai [2017.09.25]

  • A formázott Tantárgyfelosztás export új verziója, bővített, megújult adattartalommal
  • A menü feliratok pontosítása
  • Az osztályok és csoportok törlésével kapcsolatos problémák javítása
  • Az IKT szándéknyilatkozattal kapcsolatos problémák javítása
  • Az intézmény teljes címének megjelenítésének javítása
  • Több, a tanóra naplózásával, és a naptári napok kezelésével (tanév rendjével), valamint a csengetési renddel kapcsolatos hiba javítása
  • Az órák sorszámának megjelenítésének egységes kezelése több felületen
  • Az alkalmazottak, a diákok és a gondviselők belépési adatainak importálási lehetősége

KRÉTA 2.10.58780.0 verzió újdonságai [2017.09.22]

  • Az osztályoknál megjelentek a törölt csoportok is javítása
  • MDSz interfész frissítése
  • Általános javítás, amely azt eredményezte, hogy egyes pedagógusok nem jelentek meg bizonyos felületeken
  • Egyedi esetekben, egyes diákok megjelenítése bizonyos felületeken hiányoztak, ennek a hibának a javítása
  • Felhasználónevek és jelszavak újragenerálási lehetősége (gomb) a tanulói és gondviselői adatoknál
  • Új adatszótár-elemek a szakképesítés-típus- és ágazat adatszótárakba
  • Formázott tantárgyfelosztás exportálási funkció is bekerült a rendszerbe
  • Törzslap esetében csak a fejléc nyomtatási lehetősége
  • Dokumentumok generálásánál apróbb hibák javítása
  • Naplózás felületének kisebb átalakítása

KRÉTA 2.10.58594.0 verzió újdonságai [2017.09.20]

  • IKT szándéknyilatkozat elérhető a rendszerben
  • Magyar Diáksport Szövetség rendszerkapcsolat elérhető a programban (diákolimpiai jelentkezés)
  • Új dokumentum, amely egy naptári hétre kiírt helyettesítéseket mutatja elérhető
  • Osztályok és csoportok felületen az osztálylétszám mellett megjelenik zárójelben a korábban odajárt tanulókkal módosított létszáma is
  • Törléssel kapcsolatos probléma javítása
  • Utazó gyógypedagógiai csoportok kezelése már lehetséges tanulók besorolása esetében
  • Osztályfőnök, ha adminisztrátor is, automatikusan a saját osztályát látja az osztályok adatainak kezelésénél
  • Hibabejelentésnél 1000-ről 5000-re nőtt a beírható karakterek száma, és látható egy karakterszámláló is

KRÉTA 2.10.58475 verzió újdonságai [2017.09.19]

  • A pedagógusoknál nem helyesen jelzett feladatellátási hely javítva
  • A tanulók Anyja nevének nem helyes megjelenítésének hibájának javítása
  • A tanárok tanóra felvétele kisebb átalakításon esett át.
  • Tantárgyfelosztás törölhető akkor is, ha már került hozzá tanmenet felvételre.
  • Osztály/csoport törölhető, ha már került felvételre hozzá „esemény”, vagy tanmenet.
  • Pedagógus törléseinél több hiba is javítva.
  • Bejelentéseknél alapértelmezetten megjelennek a lezárt bejelentések is.
  • Naplózásnál jelentkező megjelenítési hiba javítása.
  • Tanulók besorolása felületeken van lehetőség nemek szerint sorrendezni a névsor és a születési dátum mellett.

A KRÉTA Ellenőrző Mobil Applikáció v2.0.5 ANDROID verzió újdonságai [2017.09.18]

  • Android 4.2-es verzió támogatás biztosítása
  • Órarend/Házi feladatok hét választó felületének optimalizálása
  • GYIK hivatkozás elhelyezése a bejelentkezés képernyőn
  • Kezdőoldal - mulasztás csoport navigáció javítása
  • Folyamatos kisebb módosítások, javítások

KRÉTA 2.10.58184 verzió újdonságai [2017.09.17]

  • Az órarenddel és a tanév rendjével kapcsolatos javítások
  • Hibaüzenetek megjelenítéseivel kapcsolatos pontosítások
  • Adatszótárelemek kiegészítés

KRÉTA 2.10.57957 verzió újdonságai [2017.09.15]

  • Adatszótárak frissítése.
  • Importálási funkciók módosítása, javítása, kiegészítése.
  • Importálással kapcsolatos felületi, módosítások
  • Gondviselők importálásának lehetősége

A KRÉTA Ellenőrző Mobil Applikáció v2.0.4 ANDROID verzió újdonságai [2017.09.12]

  • Profilváltással kapcsolatos összeomlás javítása
  • Órarend aktuális hét napjának megjelenítése alapértelmezett módon
  • Házi feladat felirat módosítása
  • Bejelentkezési felület - kitöltési sorrend módosítása
  • Osztályfőnök értesítési felület megjelenésének szabályozása

KRÉTA 2.10.57698 verzió újdonságai [2017.09.11]

  • Hetirend tíipus adatszótárral kapcsolatos módosítások, bővítésekk

  • SNI/BTM adatok kötelezőségének megszüntetése

  • Naplógenerálási hibák javítása

  • Záradékok megjelenítési problémájának javítása

  • Közösségi szolgálat funkció elérése az e-Naplóból is

  • aSc import módosítások, javítások

  • Feljegyzések migrációs hibáinak javítása

  • Személyes adatok hibás elválasztásának (anyja neve) javítása

  • Hittanoktató automatikus vezetői óraszám helyes értelmezése

  • Osztály tanulóinak/csoport tanulóinak listájánál törlési lehetőség

  • Szakképesítés típus adatszótár bővítése

KRÉTA 2.10.57555 verzió újdonságai [2017.09.10]

  • Az órarend és a tantárgyfelosztás teljes rendszerszintű törlése az "admin" felhasználóknak a Testreszabás menüben
  • Osztályok és csoportok tanulóinak besorolásának teljes törlési lehetősége
  • aSc importálás kiegészítések és javítások
  • Tanóra felvételénél, ha ütközés miatt nem sikerül a rögzítés, az ütközés időpontjának kiírása
  • Adatszótárakkal kapcsolatos hibák pontosítása, bővítése
  • Kisebb hibajavítások

KRÉTA 2.10.57287.0 verzió újdonságai [2017.09.07]

  • Lehetséges hetirendet felvenni, ha van órarendi óra, vagy tanítási óra.
  • Az aSc importálásnak bővítése, az órarend törlése
  • Az alkalmazottak adatainak kezelésével kapcsolatos hibák javítása, funkciók pontosítása
  • Az osztályléptetéseknél nem jelennek meg a már kilépett diákok szürkével sem a listákban.
  • Naplózásnál bekerült négy gomb, amellyel minden diákot egyszerre jelenlétre, későre, hiányzóra vagy „üresre” lehet állítani.
  • Tanulók importálásakor a duplikált felhasználónevek javítása



Keresés

Írja be a keresett kifejezést a Tudásbázisban történő kereséshez!

Keresés

Felhasználói kézikönyvek

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói KézikönyvKRÉTA Adminisztrációs rendszer

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói KézikönyvKRÉTA Elektronikus napló

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói KézikönyvKRÉTA Elektronikus ellenőrző

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói KézikönyvKRÉTA Központi Rendszer

Szakmai útmutatók

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Beiratkozás adatszolgáltatás 2018

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon KRÉTA Tantárgyfelosztás

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconDiákolimpiai jelentkezés segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconKRÉTA Előzetes Tantárgyfelosztás (ETTF)

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Tanévváltás

Gyakran Ismételt Kérdések

 Gyakran Ismételt Kérdések - Adminisztrációs rendszer

 Gyakran ismételt Kérdések - Elektronikus napló

 Gyakran Ismételt Kérdések - KRÉTA Ellenőrző Mobil alkalmazás

 Tippek és trükkök a KRÉTA rendszer használatához

Gyors Áttekintő Segédletek

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconAdatszolgáltatás modul

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconPedagógus IKT kompetecia

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon aSc importálás segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Elektronikus napló

e-Learning 

"Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógusmoduljaihoz" című akkreditált képzés

"NEPTUN KRÉTA - Adminisztrációs feladatok" című képzés

Bemutatók, iskolai segédletek

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report iconIntézményi bemutató

document, docx, file, text, type, word, writing icon KRÉTA e-Napló szabályzat (minta) 

KRÉTA Poszeidon Iratkezelő modul

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconIntézményi Ügyiratkezelői segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconPoszeidon webes felhasználói dokumentació

Sablonok, mintafájlok

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tanmenet sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Egyszerű sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Kereszttáblás sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Kereszttáblás sablon, oszlopokban osztályokkal

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Órarend - Excel importáláshoz mintafájl

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Órarend - Excel importáláshoz mintafájl, érvényességi idővel

GINOP 6.2.3

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói Kézikönyv GINOP 6.2.3 eszközspecifikáció 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon IKT Segédlet 

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Eszköz specifikáció javaslat 

KRÉTA Konferencia 2018

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA konferencia bevezető, áttekintés - Dr. Szabó Balázs előadása


  • Címkék nélkül