Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

Üdvözöljük a KRÉTA Tudásbázison!

A KRÉTA Tudásbázis Portál célja, hogy a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer felhasználói (fenntartók, intézményvezetők, pedagógusok, tanulók, szülők) részére hatékony segítséget tudjon nyújtani a KRÉTA rendszer használatához. A tudásbázisban megtalálhatók a KRÉTA különböző moduljainak felhasználói kézikönyvei, a programfunkciók gyors megismerésére szolgáló áttekintő segédletek, továbbá a fenntartókkal együtt készített szakmai útmutatók is.

KRÉTA konzultáció

Tisztelt Felhasználóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a KRÉTA rendszerrel kapcsolatos kérdésekről az e-KRÉTA Zrt. címén (1111 Budapest, Budafoki út 59.) konzultációs workshopokat tartunk. A konzultációra jelentkezni az enaplo@ekreta.hu emailcímen lehet. A jelentkezéshez kérjük írják meg az jelentkezés időpontját, az intézményük nevét, továbbá az iskolákból résztvevők számát is. A tavasz folyamán az alábbi konzultációs időpontok kerülnek meghirdetésre:

2018. május 10. (csütörtök) 13.00 óra

Szoftverfrissítések, újdonságok

Kréta 2.55 verzió újdonságai (2018.05.02.)

  • házi feladat kezelésének kiegészítése
    • diák által rögzített új hozzászólás esetén az érintett pedagógus email értesítést kap, ha ez be van állítva a profilbeállításaiban
  • törzslapszám és naplósorszám kezelése
    • a tanulók naplósorszámának és törzslapszámának kezelését egységesítettük, kiegészítettük, így már lehetőség van az osztályt- vagy évfolyamot váltó tanulók, illetve a távozott, majd visszaérkezett tanulók adatainak kezelésére. A tanulók aktuális adatait a Tanulói adatlapon, illetve az Osztályok tanulóinak listája menüpontban lehet megadni; lezárt osztálytagságok esetén, az aktív besorolás adataitól függetlenül, az Osztályokból kiírt tanulók listája menüpontban rögzíthetők, módosíthatók a sorszámok.
  • az országok és a szakképesítés adatszótár bővítése
    • már elérhető a "Szerbia és Montenegró" megnevezés is
    • már elérhető az "Élelmiszeripari szakmunkás (2014) - 3454102" szakképesítés is
  • közösségi szolgálat kezelése
    • már lehetőség van 5-nél több, akár 50 óra közösségi szolgálatot is egyszerre rögzíteni, hogy a korábbi évek adatait gyorsabban lehessen megadni
  • munkaidőelszámolólap generálása
    • ha több pedagógus elszámolását hozzuk létre, akkor az nem egy PDF állományban jön létre, hanem minden alkalmazott számra külön-külön, ami egy csomagolt állományban tölthető le
  • tanuló értesítők Waldorf iskolák számára
    • minden értékelési időszakra elérhető a "Tanuló értesítő" dokumentum, a meghatározott formátumban
  • tanulói jogviszonyt igazoló lap
    • lehetőség van az ún. multiselect-re a jogviszonyt igazoló dokumentum generálásakor, így több tanuló számára is létrehozható az igazolás egyszerre
  • KIR szinkron funkció Beiratkozás modulban
    • az Adatszolgáltatások/Beiratkozás menüpontban található gomb segítségével a "Felvéve" státuszú Nebulók adatai frissítésre kerülnek a KIR - Központi Információs Rendszerben a KRÉTA-ban tárol adatokkal

       A funkció működésének részletes leírása



Kréta 2.54 verzió újdonságai (2018.04.18.)

  • A napló dokumentumok készítésekor lehetőség van egyszerre több dokumentum elkészítésére és letöltésére is. Az új verzióban már lehetőség van ennél a dokumentumnál is a többes kijelölés (ú.n. multiselect) használatára, azaz egyszerre több napló is elkészíthető egyszerre
  • Törzslapokon a törvényes képviselő megjelenítése. A korábban az összes megadott gondviselő megjelent a törzslapokon, jelenleg csak az (vagy azok), akik törvényes képviselőnek vannak jelölve
  • Feladatellátási helyek kiegészítése
  • Beiratkozás Excel exportnál a rendezés javítása, az export állományban már ABC sorrendben jelennek meg a nebulók
  • Közösségi szolgálat jelentkezési lap és Pedagógusok naplóban be nem jegyzett órái (órarend alapján) dokumentum javítása. Az új verzióban m ár lehetőség van ezeknél a dokumentumnál is a többes kijelölés (ú.n. multiselect) használatára, azaz egyszerre több tanuló jelentkezési lapja, illetve több kolléga be nem jegyzett óráit tartalmazó táblázat is letölthető egyszerre

  • A napló jogosultságú felhasználók is le tudják tölteni a dokumentumok között az összes osztály, tanár és terem órarendet
  • A dokumentumokban az "Évégi értesitő(k)" záradék szövegének megjelenítése választható, hogy az év végi értesítőben is beállítható, hogy a nevelőtestület határozata megjelenjen (ez az alapértelmezett beállítás) vagy ne kerüljön megjelenítésre.
  • Házi feladatok megjelenésének javítása. Az Edge és IE böngészők alkalmazásakor nem lehetett házi feladatot menteni a naplózott órákhoz, ez javításra került
  • Egyéni csengetési rend javítása. A frissítés megoldja azt a problémát, hogy ha a Tanév rendje menüpontban beállítunk egy egyedi napot, és ahhoz olyan csengetés rendet adunk meg, ahol a szokásosnál kevesebb óra van, akkor csak annyi óra fog megjelenni az órarendekben, ahány órát felvettünk a beállított csengetési rendben. Ezzel lehetővé válik a rövidített napok kezelésének egy egyszerűbb megoldása.

Kréta 2.53 verzió újdonságai (2018.04.04.)

 Beiratkozás funkció elérhető lett az Adatszolgáltatások menüpont alatt:

 Beiratkozás funkció kiegészítése a friss igényekkel:
  • Eltávolításra került a “Nebuló születési országa és helye” részről az Irányítószám megadási lehetősége.
  • Bővült az adatok felvitele KIR szolgáltatás megadásával.
  • A beilleszkedési, tanulási és magatartási problémák, funkciónál a numeric box eltávolításra került

 Dokumentumok bővítése új lehetőségekkel:
  • Értesítőknél, bizonyítványoknál van lehetőség a tanulmányi átlagokat megjeleníteni

  • Tanuló ellenőrzőkönyvében mostmár megjelennek, a modulzáró, beszámoltató, különbözeti vizsga, pótvizsga értékelések is

 Dokumentumok átdolgozása az intézményi visszajelzések alapján
  • Csoportnaplóban mostmár megjelenik a Tantárgy


  • Értesítés jegyzőnek dokumentumok el lettek távolítva
  • Értesítés gyermekvédelmi szolgálat részére dokumentummal bővűlt a lista
  • Nem tanköteles tanulóknál módosult a törvényi leírás

  • Értesítőknél van lehetőség saját (felnőttképzésen) illetve gondviselő részére generálni a dokumentumot. 

  • Pedagógusok naplóban be nem jegyzett órái excel táblában megjelennek a pedagógus nevek

 Tanév rendje kezelése átdolgozása
  • Eltérő csengetési renddel rögzített tanév rendje esemény esetén helyesen jelenik meg az órarendek
    • az egész intézmény számára rögzített esemény esetén
    • csak egyes osztályoknak/csoportok számára rögzített esemény esetén

KRÉTA 2.52 verzió újdonságai (2018.03.21.)

  • Órarend átdolgozása

  • Órarend import átalakítás

  • Tanév rendje kezelés módosítás

  • Dokumentum letöltések bővítése új beállítási lehetőségekkel

  • Dokumentumok átdolgozása az intézményi visszajelzések alapján

  • Diák felületen igazolatlan mulasztások megjelenítése

  • Házi feladat felvételi lehetőség módosítása, kizáró szavak figyelésével

KRÉTA 2.51 verzió újdonságai (2018.03.07.)

  •  Késés gomb levétele az oldal optimalizálása érdekében

    A tanóra naplózása felületről - a beérkező fejlesztési javaslatokkal összhangban a képernyőn való nagyobb megjeleníthetőség érdekében - a "Késés" gombot eltávolítottuk. A késés tényének rögzítéséhez eddig sem volt szükség a "Késés" gombot is bekapcsolni, elég volt a késés időtartamát beírni az erre szolgáló mezőbe.

    A késés tényének rögzítése most is így működik, tehát a késés időtartamát percben kell rögzíteni a mezőben, majd az óra naplózását követően automatikusan a "Jelenlét" gomb inaktiválódik., ahogy a funkció jelenleg is működik.

    Naplózás előtt:

    Naplózást követően:

  • Az elektronikus ellenőrzőben a tanuló mulasztásainál a sorrend javítása
  • Az elmaradt - napirend nézetű - tanórák, foglalkozások és házi feladatok megjelenítése
  • Az ütközések javítása az elmaradt órák esetében
  • A napirendben a helyettesítések színezése
  • Az elektronikus ellenőrzőben az igazolatlan mulasztások külön megjelenítése
  • Az alkalmazottak funkcióban a végzettségek kezelésének kiegészítése
  • A pedagógusok nem naplózott órái és a naplóba be nem jegyzett foglalkozások funkciók javítása
  • A pedagógus fokozat többes módosításának javítása az alkalmazottak funkcióban
  • A tanév rendjének módosítása a pihenőnapok esetében
  • Importáláskor az azonos vagy hasonló nevű osztályok/csoportok ellenőrzése
  • Jogszabályi változások átvezetése a gyakorlati órák időtartama miatt
  • Alkalmazottak KIR importláskor a születési név kezelésének javítása
  • Az értékelés mondatbank javítása
  • Tantárgyfelosztás importálás javítása
  • Biztonsági frissítések
 Korábbi frissítések megjelenítése

Az {'include'} makró nem jeleníthető meg. A megadott oldal nem található.

Keresés

Írja be a keresett kifejezést a Tudásbázisban történő kereséshez!

Keresés


Szakmai útmutatók

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Beiratkozás adatszolgáltatás

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconDiákolimpiai jelentkezés segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon KRÉTA Tantárgyfelosztás 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconKRÉTA Előzetes Tantárgyfelosztás (ETTF) 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Tanévváltás

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon aSc importálás segédlet

Gyakran Ismételt Kérdések

 Gyakran Ismételt Kérdések - Adminisztrációs rendszer

 Gyakran ismételt Kérdések - Elektronikus napló

 Gyakran Ismételt Kérdések - KRÉTA Ellenőrző Mobil alkalmazás

 Tippek és trükkök a KRÉTA rendszer használatához

Gyors Áttekintő Segédletek

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconAdatszolgáltatás modul

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconPedagógus IKT kompetecia

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Elektronikus napló

e-Learning 

"Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógusmoduljaihoz" című akkreditált képzés

"NEPTUN KRÉTA - Adminisztrációs feladatok" című képzés

Bemutatók, iskolai segédletek

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report iconIntézményi bemutató

document, docx, file, text, type, word, writing icon KRÉTA e-Napló szabályzat (minta) 

KRÉTA Poszeidon Iratkezelő modul

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconIntézményi Ügyiratkezelői segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon iconPoszeidon webes felhasználói dokumentació

Sablonok, mintafájlok

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tanmenet sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Egyszerű sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Kereszttáblás sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Kereszttáblás sablon, oszlopokban osztályokkal

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Órarend - Excel importáláshoz mintafájl

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Órarend - Excel importáláshoz mintafájl, érvényességi idővel

Felhasználói kézikönyvek

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói KézikönyvKRÉTA Adminisztrációs rendszer

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói KézikönyvKRÉTA Elektronikus napló

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói KézikönyvKRÉTA Elektronikus ellenőrző

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói KézikönyvKRÉTA Központi Rendszer

KRÉTA Konferencia 2018

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA konferencia bevezető, áttekintés - Dr. Szabó Balázs előadása

GINOP 6.2.3

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói Kézikönyv GINOP 6.2.3 eszközspecifikáció 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon IKT Segédlet 

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Eszköz specifikáció javaslat 


  • Címkék nélkül