Oldalfa
Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

Szervezeti egységek” / „Irattári helyek ” menüponton a felettes menüponton kiválasztott szervezethez tudunk különböző irattári helyeket felvinni, illetve a már meglévőket karbantartani.

  • Irattári helyet az „Új” gombra kattintva tudunk létrehozni.  Az „Elnevezés” mezőbe írjuk be az irattári hely megnevezését, majd a „Típus” melletti választólista segítségével válasszuk ki, hogy milyen típusú helyről van szó.
  • A „Befoglaló hely” mező melletti összerendelő gomb segítségével a már meglévő irattári helyek közül választhatjuk ki azt a helyet, ahová el szeretnénk helyezni az általunk létrehozott új irattári helyet, vagyis ha hierarchikus irattári struktúrát szeretnénk felépíteni. Az adatok rögzítéséhez kattintsunk a „Mentés” gombra.
  • Az irattári hely egyediségét a „Teljes elnevezés” mező ellenőrzi, amit a rendszer automatikusan tölt a szervezeti egység kódjával, befoglaló irattári hely valamint az újként rögzített irattári hely nevével.
  • Szervezeti egységen belül minden irattári hely egyedi, azaz a rendszer nem enged lementeni olyan elnevezésű irattári helyet, ami már szerepel a szervezetnél.
  • Címkék nélkül