Oldalfa
Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

Mit kell tudni a KRÉTA-ESL moduljáról? 

Az Európa 2020 stratégia az Európai Uniónak az aktuális évtizedre elfogadott foglalkoztatási és növekedési stratégiája, melynek egyik fő oktatási célkitűzése a korai iskolaelhagyók arányának 10% alá való csökkentése. Ezzel a célkitűzés elérését támogatja a jelen igazgatási rendszerterv tárgyát képező, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (továbbiakban: NSZFH) által kiírt GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosító számú „A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése” című kiemelt projekt, melynek legfontosabb céljai között szerepel a végzettség nélküli iskola elhagyók számának csökkentése.

A Tanuló Monitoring rendszermodul célja, hogy azon keresztül lehetővé váljon a korai iskolaelhagyást (Early School Leaving) csökkentő tanuló jelzőrendszer kialakítása, továbbá a tanulók tanulmányi eredményeinek változását, a mulasztások időbeni változását és az egyéb tanulói aktivitásokban bekövetkezett változásokat folyamatosan nyomon követhetővé teszi a pedagógusok, az intézményvezetők, az intézményfenntartó, illetve a szakszolgálatok felelős munkatársai számára. Jelen dokumentumban a Tanuló Monitoring rendszermodul (ESL modul), a továbbiakban Tanuló Monitoring rendszermodul, ESL modul vagy TMM kifejezésekként szerepelnek. 

A GINOP 6.2.2. VEKOP-15-2016-00001 azonosító számú, "A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése" c. kiemelt projekt keretében megvalósuló KRÉTA ESL Komponens működését bemutató Felhasználói Kézikönyv.

Milyen köznevelési feladatokkhoz tartozó adatokat kezel a KRÉTA-ESL modulja? 

Az ESL modulban a következő ellátott köznevelési feladatokhoz tartozó, tanórai célúként rögzített értékelések alapján kerülnek megjelenítésre az értékelési adatok:

  • Általános iskola
  • Gimnázium
  • Szakgimnázium
  • Szakiskola
  • Szakközépiskola.

Fontos tudni tehát, hogy aki például Általános Iskola (gyógypedagógia), vagy Gyógypedagógia, stb, amelyek a fenti felsorolásban nincsenek benne, és ahhoz értékeléseket vesznek fel, úgy azt az ESL nem jeleníti meg, bár jogosultságuk van hozzá, hogy belépjenek. Így ha belépnek, akkor nullás adatokat fognak látni (maximum osztály listát, tanulók számát).

Szoftverfrissítések, újdonságok

 

A KRÉTA-ESL v1.6 verzió újdonságai:

  • OH ESL adatok menü:- dinamikus oszlopkezelés mellett fix oszlopok a táblázat elején
  • PowerPoint exportokban betűméret javítása
  • Excel export javítása
  • Beállítások -> Megjelenés menüben stílus módosítása


 

A KRÉTA-ESL v1.5 verzió újdonságai:

  • Intézmény ESL tömeges exportálás limitálása maximum 60 intézményre
  • Intézkedési terveket érintő módosítások:
  • Megjelenítő tábla stílusigazítása
  • Szűrők hozzáadása a felülethez
  • Több táblázatot is érintőmódosítások:
  • Szűrővel kapcsolatos javítások
  • Export gomb a táblázat fejlécbe került áthelyezésre
  • Grid megjelenítésekben lapozó funkció beállítása


Keresés

 Keresési tanácsok

Egyáltalán nem, vagy túl kevés keresési eredményt kapott?

Írja be a keresett kifejezést a Tudásbázisban történő kereséshez! A kereséshez használhatja a csillag(*) karaktert is a keresőszavak végén

Ha információk keresésekor az összes szó helyesírásának ellenőrzése után sem kap találatot, bővítse a keresést további eredményekért:

  • Használjon kevesebb keresési kifejezést. Használja például a „importálás” szót az „tanulók importálása” kifejezést helyett.
  • Használjon általánosabb keresési kifejezéseket. Használja például a „számítógép” vagy a „PC” szót a „laptop” helyett.

  • Használja a csillag (*) karaktert a keresőszavak végén. A óra* kifejezés például megtalálja a „órarend” és a „óralátogatás” szót is. A * használata a szavak elején vagy közepén nem működik.




  • Címkék nélkül