Oldalfa
Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére


 Gyakran Ismételt Kérdések - Intézményi adatok

Mit jelent a KRÉTA rendszerben a Feladatellátási hely fogalma?

A KRÉTA rendszerben Feladatellátási helynek nevezzük egy adott működési helyhez kapcsolódó ellátott oktatási-nevelési feladat egyértelmű megfeleltetését. A KRÉTA rendszer legtöbb adata egyértelműen egy Feladatellátási helyhez köthető, azonban vannak bizonyos adatok (például a Terem), amelyek Működési helyhez kapcsolódnak.

Intézményünkben egy helyen működik általános iskola és alapfokú művészeti iskola. Hogyan vegyem fel?

A KRÉTA rendszerben az ilyen intézményeket egy működési helyhez rendelve két ellátott feladattal kell felvenni. Ez azt jelenti, hogy az alapértelmezett működési hely mellé nem szükséges új működési hely felvétele, azonban az alapértelmezett ellátott feladat típusát „Na” értékről meg kell változtatni, valamint egy új ellátott feladatot is hozzá kell adni.

Intézményünk két helyszínen végez oktatás-nevelési feladatot, azonban mindkettő helyszínen általános iskolaként. Hogyan vegyem fel?

A KRÉTA rendszerben az ilyen intézményeket két működési helyhez rendelve egy-egy ellátott feladattal kell felvenni. Ez azt jelenti, hogy az alapértelmezett működési hely mellé szükséges egy másik működési hely felvétele, valamint az alapértelmezett működési hely ellátott feladatát az „Na” értékről módosítani kell, és az újonnan felvett működési helyhez is fel kell venni egy ellátott feladatot. 

A rendszerbe felvettem több adatot is, azonban rossz feladatellátási helyhez / működési helyhez. Hogyan tudom gyorsan törölni?

A KRÉTA rendszerben azokat az ellátott oktatási-nevelési feladatokat és működési helyeket, amelyeknek kapcsolatai vannak, nem lehet törölni. Amennyiben a helyes feladatellátási hely vagy működési hely még nem létezik, kérjük, vegye fel ezt újonnan, majd a felvett adatok felületein a Többes módosítás funkció segítségével állítsa át az adatok feladatellátási helyét vagy működési helyét a megfelelőre. Ezt követően már törölheti a hibás feladatellátási helyet.



 Gyakran Ismételt Kérdések - Tantárgyak

Milyen hosszú lehet egy tantárgy neve?

A programban maximum 150 karakter hosszú lehet egy tantárgy megnevezése, ugyanakkor ügyeljenek arra, hogy a nagyon hosszú tantárgyneveket a különböző dokumentumok (napló, törzslap stb.) nem tudja teljes terjedelmében megjeleníteni. 

Mi legyen a tantárgy kategória a napközinél?

A KRÉTA rendszerben minden tantárgy esetében meg kell adni annak tantárgy kategóriáját is. Amennyiben napközi jellegű tantárgyat vesz fel, kérjük, válassza a „Napközi” tantárgy kategóriát.

Hogyan vegyem fel az magyar nyelv tantárgyakat?

A KRÉTA rendszerben több megoldás is lehetséges a magyar nyelv tantárgyainak felvételére, amely igazodik az intézmény igényeihez, formájához.

Amennyiben az intézmény a bizonyítványban több elemként szerepelteti a tantárgyat, úgy minden elemet vegyen fel külön tantárgyként.

Amennyiben az intézmény a bizonyítványban egy elemként (Magyar nyelv és irodalom) szerepelteti a tantárgyat, azonban külön tanóraként tartja annak részeit, abban az esetben:

  •       Vegye fel tantárgyként a Magyar nyelv és irodalom tantárgyat
  •       A Magyar nyelv és irodalom tantárgyat követően altantárgyként vegye fel a szükséges altantárgyakat, például:
    •       Irodalom
    •       Nyelvtan
    •       Olvasás
    •       Írás
    •       Fogalmazás
  •       Az altantárgyak esetében NE jelölje be, az „altantárgyként bizonyítványban” értéket.
  •       A tantárgyfelosztás elemeit rendelje az altantárgyakhoz.

Hogyan vegyem fel a hit- és erkölcstan, etika tantárgyakat?

A KRÉTA rendszerben több megoldás is lehetséges a Hit- és erkölcstan, etika tantárgyainak felvételére, amely igazodik az intézmény igényeihez, formájához.

Abban az esetben ha a tantárgyak elnevezésében szeretné az intézmény megkülönböztetni az etikát ill. a különböző felekezetű tantárgyakat, akkor az az alábbi módon javasolt felvenni az "Etika/Hit- és erkölcstan" tantárgyakat:

  • Vegye fel tantárgyként a "Etika/Hit- és erkölcstan"  tantárgyat. Ez lesz a főtantárgy, amelyet az iskola a tanügyi dokumentumaiban használ. 
  • Az Etika, Hit- és erkölcstan tantárgyat vegye fel altantárgyként:
    • Etika
    • Hit- és erkölcstan (akár több formában is, pl.)
      • Hit- és erkölcstan - Római katolikus
      • Hit- és erkölcstan - Református
      • ...
      • Hit- és erkölcstan - Evangélikus
  • Az altantárgyak esetében NE jelölje be, az „altantárgyként bizonyítványban” értéke, hogy ezek az elnevezések ne jelenjenek meg a tanügyi dokumentumokban.  
  • A tantárgyfelosztás elemeit rendelje az altantárgyakhoz.

Abban az esetben ha az iskola  tantárgyak elnevezésében nem kívánja megkülönböztetni az etikát ill. a különböző felekezetű tantárgyakat, akkor az az alábbi módon javasolt felvenni a tantárgyakat:

  • Vegye fel tantárgyként a "Etika/Hit- és erkölcstan" tantárgyat. Ez lesz az a tantárgy, amelyet félévkor és év végén az értesítőkben és bizonyítványokban a tanulónál megjelenik. 
  • A tantárgyfelosztásban minden etika ill. hittan foglalkozást/tanórát ehhez a tantárgyhoz rendeljen hozzá. Ennél a megoldásánál a csoportok neveiben különböztetheti meg - ha szükséges - a különböző hittan foglalkozásokat. 

A hittan csoportok beállításáról és kezeléséről ide kattintva olvashatunk további információkat!

Hogyan vegyem fel a szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyakat?

A KRÉTA rendszerben több megoldás is lehetséges a szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyainak felvételére, amely igazodik az intézmény igényeihez, formájához.

A legtöbb intézmény esetében javasolt az alábbi módon felvenni az elméleti és gyakorlati órában is tartott, azonban egyben értékelt tantárgyakat.

  •       Vegye fel tantárgyként a Tantárgyat az egységes néven (pl. Hegesztés).
  •       A Tantárgyat követően altantárgyként vegye fel a szükséges altantárgyakat, például:
    •       Elméleti tantárgy (pl. Hegesztés elmélet)
    •       Gyakorlati tantárgy (pl. Hegesztés gyakorlat)
  •       Az altantárgyak esetében NE jelölje be, az „altantárgyként bizonyítványban” értéket.
  •       A tantárgyfelosztás elemeit rendelje az altantárgyakhoz.

Hogyan vegyem fel az emeltszintű (fakultációs) tantárgyakat?

A KRÉTA rendszer esetében egyszerűen lehet emelt szintű, fakultációs csoportokat kezelni, azonban ehhez nem szükséges, és nem is javasolt több különböző tantárgy felvétele. Javasoljuk, hogy az emelt szintű, vagy fakultációs tanórákat a csoport neve alapján egyértelműsítsék, és egységes tantárgynevet használjanak.

Az esetre gyakori példa, amennyiben az intézményben már adott a Földrajz tantárgy, azonban az érettségi előtti két évfolyamon létezik Földrajz fakultáció, javasolt ezt ugyanazon tantárgyhoz rendelni. Így a riportok és statisztikák pontosabbak lesznek, valamint az intézmény kezelése is egyszerűbbé válik, mivel a csoportok esetében minden esetben szükségszerű lesz az új érték felvétele, így a tantárgy egységes marad.

Nem tudok törölni egy tantárgyat, a rendszer jelzi, hogy kapcsolata van. Mit tegyek?

Az elem törlése azért nem sikeres, mert tartozik hozzá tantárgyfelosztás. A törlést csak akkor végezheti el, ha előbb a kapcsolódó tantárgyfelosztás elemek törli. Ezen folyamat menete az alább felsorolt lépésekből áll.

  1.       Navigáljon a Nyilvántartások / Tantárgyfelosztás felületre.
  2.       A szűrés funkció segítségével válassza ki a törölni kívánt elemet.
  3.       Kattintson a „Keresés” gombra.
  4.       A megjelenő Tantárgyfelosztás elemeket a sorok végén található Törlés gomb segítségével törölje ki.

A folyamatot követően ismételten kísérelje meg az elem törlését.

Hogyan tudom megváltoztatni a tantárgyak megjelenítési sorrendjét ?

A Nyilvántartás / Tantárgyak menüpontban minden tantárgy esetében beállítható egy 0-1000 közötti érték, mely a tantárgy dokumentumokban megjelenő sorrendjének meghatározására szolgál.

Amennyiben az eredetileg beállított 1000 érték marad minden tárgyhoz, vagy azonos érték kerül beállításra több tantárgyhoz is, az adott tantárgy Tantárgy-kategóriájának sorrendjében fognak az azonos értékű tárgyak egymás után következni.

A "Sorszám" érték módosítására többes módosítással is van lehetőség.

A Tantárgy-kategóriák aktuális sorrendje az adatszótárakban van beállítva. Ha módosítani szeretnénk a sorrenden, akkor a 'Nyilvántartás - Adatszótárak' funkcióban:

  1. Keressünk rá a 'Tárgy kategóriák' adatszótár-típusra.
  2. Sorszámozzuk át tetszőlegesen a tantárgyak sorrendjét a tantárgyak neve előtt megjelenő numerikus beviteli mezőben.
  3. Rögzítsük az új tantárgy-sorrendet a bal felső sarokban található MENTÉS-gombbal.

Azonos sorszám

Amennyiben a Tantárgy Sorszáma és a Tantárgy-kategória sorszáma is azonos két tantárgy esetében, akkor az ABC szerinti sorrendben fognak megjeleni a dokumentumokban.

Mit jelent ha egy tantárgy a tanulmányi átlagba nem számít bele? 

Az opció jelölése esetén az ebből a tantárgyból kapott értékelések nem számítanak bele a tanuló tanulmányi átlagába, havi átlagába, illetve az Értesítő dokumentumokban sem kerül figyelembevételre, ha az átlag szerepeltetését kérik a beállításokban.

Mit jelent a "Nincs belőle óra" jelölése? 

Az opció jelölése esetén az ilyen tantárgyú órák nem fognak megjelenni az osztályok illetve a tanulók órarendjében, de az órát tartó pedagógus, az érintett csoport és a terem órarendekben elérhető lesz. Elsősorban könyvtári és fejlesztő órák esetén javasoljuk beállítását, olyan esetekben, amikor az óra csoportjába minden értinett tanulót besoroltak.

Mire szolgál az "Osztálynaplóban nem jelenik meg" jelölése? 

Az opció jelölése esetén a tantárgy nem fog megjelenni az osztálynaplóban, illetve a más dokumentumokban sem, csak abban az esetben, ha ennek beállítása előtt már naplóztak tanórát és/vagy rögzítettek értékelést ilyen tantárggyal. 

Lehet-e korlátozni az egyes tantárgyakból adható értékeléseket?

Igen, az "Értékelés korlátozása" opcióval adható meg, hogy ebből a tantárgyból milyen típusú értékeléseket (érdemjegy, szöveges, százalékos) lehessen rögzíteni. A korlátozás minden esetben az ilyen tantárgyat tanuló összes tanuló értékelési lehetőségeire vonatkozik!

Mire szolgálnak a tantárgyak - képzésekre vonatkozó - speciális (EGYMI, AMI, MSZG, kollégiumi, felnőttoktatási) jelölései? 

Ezen tantárgyak az egyes modulokban ill statisztikákban elkülönülten fognak megjelenni a rendszerben. Ezeket a jelöléseket csak akkor érdemes használni, ha az intézményben van adott nevelési feladat. 


 Gyakran Ismételt Kérdések - Osztályok

Mikor jelöljem az osztályt végzősnek?

A KRÉTA rendszert az összes intézménytípus használja, amely következtében a specialitások miatt a rendszert különböző módon kell használni.

A Végzős osztályok esetében a tanév korábban ér véget (a Végzősök utolsó napja tanév rendje eseményen). Kérjük, hogy csak és kizárólag az érettségire vagy szakvizsgára készülő osztályok esetében jelölje be az értéket. Minden más esetben (például általános iskolai végzősök) NE jelölje be a Végzős értéket.

Miért nem jelöli a rendszer a 12.-es évfolyamot automatikusan végzősnek?

A KRÉTA rendszert az összes intézménytípus használja, amely következtében a specialitások miatt a rendszert különböző módon kell használni.

A 12-es évfolyamot egyes intézmények mindig végzősnek jelölik, azonban bizonyos intézményeknél a nyelvi előkészítős osztályok csak a 13. évfolyamon végeznek. Ezen változtatás miatt a 12-es évfolyam nem egyértelműen végzős, így a rendszer nem állítja be automatikusan az értéket.

Hogyan vegyem fel Alapfokú Művészeti Iskolában (AMI) az osztályokat?

A KRÉTA rendszert az összes intézménytípus használja, amely következtében a specialitások miatt a rendszert különböző módon kell használni.

Az Alapfokú művészeti iskolákban (AMI) technikai osztályként kezeljék az azonos tanszakon tanuló diákok egy adott évfolyamát. Kérjük, hogy az osztályfőnöki órakedvezmény esetében adható órakedvezményekről minden esetben egyeztessenek a fenntartójukkal, amely jelezheti, hogy AMI esetében ezen technikai osztályok osztályfőnökei nem jogosultak az órakedvezményre.

Hogyan tudom jelölni, ha egy csoport több osztályhoz tartozó tanulókból áll?

A KRÉTA rendszerben a csoportok a tanulók alapján lesznek osztályokhoz rendelve. Amennyiben egy csoport egyértelműen csak egy osztályból képződik (például idegen nyelvi órák egy osztályból, vagy testnevelés bontás) akkor kérjük, állítsa be, hogy a csoport melyik osztály osztálybontott csoportja.

Amennyiben a csoport több osztályból áll, az értéket NE állítsa be. Az ilyen esetekben a KRÉTA rendszer a későbbiekben az alapján, hogy milyen diákok járnak az adott csoportba megvizsgálja, mely osztályokhoz kapcsolódik.

Milyen évfolyamot adjak meg, ha az osztály összevont osztály, azaz a diákok több évfolyamból járnak oda?

A KRÉTA rendszert az összes intézménytípus használja, amely következtében a specialitások miatt a rendszert különböző módon kell használni.

Az összevont, vagy nem egyértelmű évfolyamú osztályok esetén javasoljuk, hogy használja nyugodtan az „Na”, azaz Nincs adat értéket, mivel ebben az esetben nem állítható be, mi az osztály évfolyama.

Nem tudok törölni egy osztályt, a rendszer jelzi, hogy kapcsolata van. Mit tegyek?

Az elem törlése azért nem sikeres, mert tartozik hozzá tantárgyfelosztás. A törlést csak akkor végezheti el, ha előbb a kapcsolódó tantárgyfelosztás elemeket törli. Ezen folyamat menete az alább felsorolt lépésekből áll.

  1.       Navigáljon a Nyilvántartások / Tantárgyfelosztás felületre.
  2.       A szűrés funkció segítségével válassza ki a törölni kívánt elemet vagy elemeket.
  3.       Kattintson a „Keresés” gombra.
  4.       A megjelenő Tantárgyfelosztás elemeket a sorok végén található Törlés gomb segítségével törölje ki.

A folyamatot követően ismételten kísérelje meg az elem törlését.

Mit tegyek, ha valakit véletlenül rossz osztályba soroltam be?

A "Tanulók besorolása - Osztályok tanulóinak listája" felületen válassza ki a diákot, és a szemetes ikonra kattintva törölje a besorolását. Ezt követően a diák törölhető a rendszerből, vagy besorolható más osztályba.

A tanterveknél csak a kerettanterv szerepel és más nem állítható be. Miért?

A KRÉTA rendszer bevezetése fokozatosan történik, ennek értelmében jelenleg nem kell a tanterveket kezelni. Jelenleg csak a kerettantervi jelölést lehet használni.



 Gyakran Ismételt Kérdések - Tanulók besorolása

Ha  mai nappal elmegy az iskolánkból egy tanuló, akkor azt kiíratom a rendszerből. Az osztályok létszámadatainál viszont továbbra is bent maradnak a gyerekek. A naplóból nem akarom kitörölni, de az aktuális napi létszám statisztikánál meg kellene, hogy változzon. Így év végére a létszámadat nem egyezik. Mi a megoldás? 

A tanulói létszám többféleképpen értelmezhető. Így beszélünk természetes létszámról, súlyozott létszámról, a különleges jogviszonyú tanulók (magántanulók, jogviszonyt szüneteltetők, stb.) létszámáról illetve induló létszámról. Ha egy tanuló távozik tanév közben az intézményből, akkor természetesen a létszáma már nem számít bele,  ugyanakkor a tanuló adatit továbbra is nyilván kell tartani, kezelni, a tanévi osztály- és csoportnaplóban megjeleníteni. Az osztályok adatainál láthatók az osztályok aktuális létszámadata ill. a korábban az osztályba besorolt összes tanuló száma is. 




 Gyakran Ismételt Kérdések - Csoportok

Mikor jelöljem a csoportot végzősnek?

A KRÉTA rendszert az összes intézménytípus használja, amely következtében a specialitások miatt a rendszert különböző módon kell használni.

A Végzős csoportok esetében a tanév korábban (a Végzősök utolsó napja tanév rendje eseményen) véget ér. Kérjük, hogy csak és kizárólag az érettségire vagy szakvizsgára készülő csoportok esetében jelölje be az értéket. Minden más esetben (például általános iskolai végzősök) NE jelölje be a Végzős értéket.

Hogyan tudom jelölni, ha egy csoport több osztályból áll össze?

A KRÉTA rendszerben a csoportok a tanulók alapján lesznek osztályokhoz rendelve. Amennyiben egy csoport egyértelműen csak egy osztályból képződik (például idegen nyelvi órák egy osztályból, vagy testnevelés bontás) akkor kérjük, állítsa be, hogy a csoport melyik osztály osztálybontott csoportja.

Amennyiben a csoport több osztályból áll, az értéket NE állítsa be. Az ilyen esetekben a KRÉTA rendszer a későbbiekben az alapján, hogy milyen diákok járnak az adott csoportba megvizsgálja, mely osztályokhoz kapcsolódik.

Milyen évfolyamot adjak meg, ha a csoportba a diákok több évfolyamból járnak?

A KRÉTA rendszert az összes intézménytípus használja, amely következtében a specialitások miatt a rendszert különböző módon kell használni. Az összevont, vagy nem egyértelmű évfolyamú csoportok esetén javasoljuk, hogy használja nyugodtan az „Na”, azaz Nem releváns adat értéket, mivel ebben az esetben nem állítható be, mi a csoport évfolyama.

Nem tudok törölni egy csoportot, a rendszer jelzi, hogy kapcsolata van. Mit tegyek?

Az elem törlése azért nem sikeres, mert tartozik hozzá tantárgyfelosztás. A törlést csak akkor végezheti el, ha előbb a kapcsolódó tantárgyfelosztás elemet, elemeket törli. Ezen folyamat menete az alább felsorolt lépésekből áll.

  1.       Navigáljon a Nyilvántartások / Tantárgyfelosztás felületre.
  2.       A szűrés funkció segítségével válassza ki a törölni kívánt elemet.
  3.       Kattintson a „Keresés” gombra.
  4.       A megjelenő Tantárgyfelosztás elemeket a sorok végén található Törlés gomb segítségével törölje ki.

A folyamatot követően ismételten kísérelje meg az elem törlését.

Kötelező-e minden csoportba besorolni tanulót?

Amennyiben jól körülírható az a kör, amelyből a tanulók a csoportba járni fognak, akkor az összes ilyen gyermeket be kell sorolni, pl. ha egy osztályból fognak a csoportba tanulói tehetséggondozásra vagy felzárkóztatásra járni a gyermekek, akkor célszerű az egész osztály tanulóit besorolni a csoportba. Amennyiben az egész iskola érintett lehet az adott foglalkozásban pl. könyvtári óra, akkor nem kötelező a besorolás.


 Gyakran Ismételt Kérdések - Alkalmazottak

Hogyan adhatok jogosultságot a pedagógusoknak a KRÉTA rendszerbe?

A KRÉTA rendszerben bármely, már felvett alkalmazottnak egyszerűen adhat jogosultságot az alábbi módon:

  •       A Nyilvántartás / Alkalmazottak felületen kattintson az alkalmazott nevére a táblázatban, amely megnyitja az alkalmazott adatait módosításra.
  •       Adja meg az alkalmazott felhasználónevét, és jelszavát.
  •       A Belépési adatok fülön a Jogosultsági szint értéknél állítsa be a „Napló” jogosultságot.
  •       Az ablak alján kattintson a Mentés gombra.

A folyamat végeztével a felhasználó számára elérhető lesz a KRÉTA rendszer napló felülete.

Hogyan vehetek fel új adminisztrátort a KRÉTA rendszerbe?

A KRÉTA rendszerben a telepítéskor egy technikai adminisztrátor felhasználó keletkezik, azonban ezen felhasználó használatát csak a rendszer indulásakor javasolt használni.

A KRÉTA rendszerben bármely, már felvett alkalmazottnak egyszerűen adható adminisztrátori jogosultság:

  •       A Nyilvántartás / Alkalmazottak felületen kattintson az alkalmazott nevére a táblázatban, amely megnyitja az alkalmazott adatait módosításra.
  •       A Belépési adatok fülön a Jogosultsági szint értéknél állítsa be az „Adminisztrátor” jogosultságot (is).
  •       Amennyiben korábban még nem volt, kérjük, adja meg az alkalmazott felhasználónevét, és jelszavát.
  •       Az ablak alján kattintson a Mentés gombra.

A folyamat végeztével a felhasználó számára elérhető lesz a KRÉTA rendszer adminisztrátori felülete.

Mikor vegyek fel betöltetlen álláshelyet a rendszerbe?

A Betöltetlen álláshely olyan „alkalmazottak” esetében kell, hogy bejelölésre kerüljön, amelyek vagy csak adminisztratív jelleggel kerültek felvételre (pl. Informatika Tanár, akinek kiosztják a jelenleg pedagógusnak nem kiosztható tanórákat), valamint hiányzó álláshely, vagy  év közben távozó pedagógus esetében hasonlóan, ha még nem sikerült új személyt a helyére szerződtetni.

Hogyan jelöljem az áttanító pedagógus alkalmazását a rendszerben?

Az áttanító pedagógust mindegyik érintett intézmény KRÉTA rendszerébe fel kell venni az alkalmazottak körébe. Fontos, hogy mindegyik KRÉTA rendszerben megegyezzenek a személyes adatok. A rendszerekbe a Foglalkoztatás típusánál azt a típust kell kiválasztani, amely a szerződésében szerepel. (Ha teljes munkaidős, akkor azt, ha részmunkaidős, akkor azt) Amennyiben részmunkaidős áttanító, úgy mindegyik intézmény KRÉTA rendszerében a kinevezésében szereplő részmunkaidő százalékot kell rögzíteni. A központi rendszer (ha a személyes adatok egyeznek) felismeri az alkalmazotti egyezést és aszerint jeleníti meg a fenntartói riportban. 

Hogyan állítsam be a pedagógus váltás esetén a folytonos óraszámozást az osztályokhoz a rendszerben?

  • pedagógus cserével (akár felmondás, akár nyugdíj, egyéb miatt) kapcsolatban az alábbiak szerint javasoljuk, hogy eljárjanak:
  • amennyiben jelenleg nincsenek TTF szerint pedagóguson a jelzett tanórák, akkor az alábbi leírás szerint eljárva, de az alkalmazottaknál rögzített Betöltetlen álláshely típusú/elnevezésű alkalmazottra tegyék a tanórákat, és amikor a TTF szerint is valakire rárakták az órákat, akkor hasonlóképpen járjanak el
  • a Betöltetlen álláshelyen lévő órákat eseti helyettesítésként tudják a rendszerben rögzíteni, és a helyettesítő kollégák úgy tudnak adminisztrálni

Távozó alkalmazott

  • Alkalmazott távozásakor nem javasolt törölni, mivel bármikor, amikor a későbbiekben, mint volt munkáltatótól, igazolásra van szüksége, munkaügyi szempontból ki kell tudni számára azt állítani
  • a távozást a Nyilvántartás/Alkalmazottak/Alkalmazott kiválasztása/Elsődleges illetve További munkaügyi adatok felület "Egyéb munkaügyi adatok" szekciójában tudja a rendszerben rögzíteni az "Alkalmazás kezdete" és az "Alkalmazás vége" dátumokat
  • a pedagógus által már végzett naplózási tevékenység esetén pedig a rendszer nem is fogja engedni törlését, hiszen a korábbi műveletei sem törölhetőek a rendszerből 

Távozó pedagógus alkalmazott adatainak módosítása új pedagógusra

  • a eddig lekönyvelt tanórák nem módosulnak, hiába történik akár TTF, akár Órarend törlés vagy módosulás a rendszerben
  • az alábbi változtatások idején az adott pedagógusok, akiknél a módosításokat végzi, ne könyveljenek tanórákat, vagy a TTF elemeket érintően Értékeléseket, Beírásokat, stb...
  • az Adatszolgáltatás/TTF felületen található gomb vagy beküldést kezdeményez, vagy a beküldött TTF-st visszavonja, módosításokkal történő újabb beküldésre, ha a Centrum/Fenntartó így kéri

Pedagógus csere TTF/Órarend felületen

  • törölje a „helyettesítendő” kolléga óráját TÖRLÉS AZ ADOTT NAPTÓL funkcióval az e-Napló/Tanári órarendek felületen
  • vegyen fel a „másik” pedagógusnak egy megfelelő órás TTF elemet a megfelelő osztállyal\csoporttal és tantárggyal
  • az eredeti, „helyettesítendő” kolléga TTF sorát a végén lévő "ceruza" ikonnal módosítsa 0 óraszámra
  • majd rögzítsék az órarendben az előbb törölt óra helyére az ETTŐL A HÉTTŐL funkcióval a "másik" pedagógus számára a tanórát
  • Fontos, hogy a Nyilvántartás/Testreszabás menüpont "Az elektronikus napló korlátozásainak beállításai szekciójában a "Tanítási óra sorszámozás módja"  kapcsolót NEM állapotba állítsa
    • NEM érték esetén csak tantárgy alapján az azonos csoportnak/osztálynak, ugyanazt a tantárgyat sorszámozza folyamatosan, tanártól függetlenül
    • IGEN érték esetén figyelembe veszi, hogy a tanórákat különböző pedagógusok tanítják-e, és tanóráikat külön számozza 

A KRÉTA-ból gyakran, látszólag indok és rendszer nélkül törlődnek egyes pedagógusok adatai, elsősorban a pedagógus besorolás, jelszó és a lakcím. Ezeket újra javítani kell. Mi az oka?

A KRÉTA rendszerben – felépítéséből adódóan – adatvesztés nem lép fel. A bejelentő által jelzett „törlés”-t a pedagógusok munkaügyi adatainak jogszabályi változásaiból adódó változások okozták. 



 Gyakran Ismételt Kérdések - Tantárgyfelosztás

Hogyan lehet teljes tantárgyfelosztást kitörölni a KRÉTA rendszerből?

A KRÉTA rendszerben a 2017. szeptember 8-i frissítés már lehetővé teszi a teljes tantárgyfelosztás törlését intézményi szinten.

Tantárgyfelosztás teljes törlése

A teljes tantárgyfelosztás törlését - biztonsági okokból - csak az "admin" felhasználóval lehet végrehajtani!

A Nyilvántartás-Testreszabás funkcióban a lap végén található piros színű a "Rendszerszintű törlési lehetőségek" gombbal végezhető el a törlés. 

Biztonsági figyelmeztetés

Kérjük, hogy ezt a funkciót csak nagy körültekintéssel használja, mert visszavonhatatlan adatvesztést okozhat!

Hogyan történik a korrekciós javasolt óratömeg kiszámítása?

A javasolt óratömeg számításához a tanulók természetes létszámát veszi alapul a központi rendszer.

  • „Alap óraszám”: az osztály évfolyama alapján az Nkt. szerinti heti óraszámot veszi alapul;
  • „Minimum óraszám”: az osztályokhoz meghatározott minimális heti órakeret, amelynek értékei:
    • alsó tagozaton 34 óra;
    • felső tagozaton 36 óra;
    • gimnáziumban 42 óra.
  • „Viszonyítási létszám”:
    • általános iskolai osztály esetében 27 fő;
    • gimnáziumi osztály esetében 34 fő.
      A 6 és 8 évfolyamos képzésben résztvevő osztályok is gimnáziumi osztályoknak számítanak, ezt a jellemzőt az osztály jellemzőinél kellett beállítani!
      Összevont osztályok esetében az osztálynál megjelölt legmagasabb évfolyam szerinti értékkel kell számolni.
  • A „Létszám különbség” oszlopban található az osztály valódi létszáma és a viszonyítási létszám közötti különbség.
    Pozitív az érték, ha a viszonyítási létszámhoz képest több tanuló van az osztályban, és negatív, ha kevesebb.
  • Az „Óraszám különbség” oszlopban lévő érték az előzőleg kiszámított létszám különbséget tartalmazó oszlopból képződik az alábbi módon:
    • kevesebb osztálylétszám esetén, a különbség kétszerese;
    • magasabb osztálylétszám esetén a különbség felének felfelé kerekített értéke.
  • A „Javasolt órák száma” az „Alap óraszám” és az „Óraszám különbség” oszlopok értékének összegéből adódik, azzal a megkötéssel, hogy ezen érték nem lehet kisebb, mint a „Minimum óraszám” oszlopban meghatározott érték.
  • A „Korrekciós óraszám” értéke az alapján kerül kiszámításra, hogy a „Javasolt órák száma” értékéhez hozzáadódik a nemzetiségi, illetve a 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumi osztályok Nkt. alapján meghatározott többletóraszáma.



 Gyakran Ismételt Kérdések - Tanév rendje

Hogyan lehet olyan tanítás nélküli napot beállítani, amikor nem órarend szerint történik a tanítás? Hogyan lehet az ilyen napokra hiányzókat rögzíteni a programban?

Az olyan napokat (pl. iskolanap, ökonap, családi nap, projektnap stb.) amikor a tanulóknak kötelező a részvétel az iskolában, de nem órarend szerint van tanítás, az alábbi módon jelölhető:

1. Az Adminisztrációs rendszerben a "Nyilvántartás - Tanév rendje" funkcióban az ÚJ gombra kattintva vegyünk fel egy új napot a tanév rendjébe!
2. Állítsuk be a dátumot, majd a "Naptípus" mezőben a "Tanítási nap" értéket válasszák ki.
3. Az "Üres órarend" opciót jelöljék be, ha szeretnének foglalkozásokat rögzíteni erre a napra.
4. Ha a teljes intézményben ilyen nap van, akkor a "Az intézmény összes osztályára érvényes beállítás" opciót jelöljék be.
5. Mentsük el a változtatást a tanév rendjébe.

Az ilyen napokra ezután az Elektronikus naplóban nem jelenik meg az órarend, de lehetőség van egyedileg tanóra felvitelére, így pl. az osztályfőnök rögzíthet osztályfőnöki órát és ezekhez a tanórákhoz beírhatja a hiányzó tanulókat is. Arra is lehetőség van, hogy ezeket az órákat ne jelöljék sorszámozandónak (ezt a Tanóra adati lapon lehet beállítani) ezáltal az adott tanóra óraszáma nem fog növekedni.

Iskolánkban bevett gyakorlat, hogy az osztálykirándulás napjára 4 osztályfőnöki órát írunk be. Hogyan lehet ezt a Krétában megvalósítani?

Ilyen esetben az javasoljuk, hogy a tanév rendjében vegyék fel ezt a napot tanítási napnak, és az 'Üres órarend' jelölőnégyzetet is pipálják be. Az ilyen napokra - ha engedélyezve van a tantárgyfelosztásból való beírási lehetősége a Testreszabás funkcióban - akkor lehetősége van az osztályfőnöknek tanórákat felvennie. Az ilyen napok kezeléséről ide kattintva olvashatunk részletes útmutatást.

Hogyan lehet felcserélni az A-B hetek váltakozását? 

A KRÉTA rendszerben  egyszerű lehetőség van az A-B hetirendek megcserélésére. Ezt a funkciót akkor lehet alkalmazni, ha pl. a szünetek miatt másik hetirenddel szeretnénk indítani az órarendet. Az A-B hetek felcserélést az alábbi módon lehet megtenni a programban:

  1. A Hetirend beállítása funkcióban módosítsa a hetirendet azon a héten, amikor változtatni szeretné a hetirendet.
  2.  gomb megnyomásával a program automatikusan átcseréli a hetirendeket az adott héttől. 
  3. Mentse el a változtatásokat. 

A változtatás után a megadott héttől kezdve automatikusan módosulni fog az A-B hetek váltakozása is a tanév rendjében.

További információkat a hetirendek kezeléséről ide kattintva olvashatunk!


 Gyakran Ismételt Kérdések - Órarend

Hogyan lehet teljes órarendet kitörölni a KRÉTA rendszerből?

A Nyilvántartás-e-Napló funkcióban az "Órarendek törlése" gombbal végezhető el a törlés. 

Háromféle törlési lehetőség közül választhatnak:

Biztonsági figyelmeztetés

Kérjük, hogy ezt a funkciót csak nagy körültekintéssel használja, mert visszavonhatatlan adatvesztést okozhat!

Ahhoz, hogy a új tanév órarendjét felvihessük, feltehetően szükséges az előző tanév lezárása, egyébként a rendszer nem enged órákat felvinni, csak tanmenetet. A pedagógusok miért nem látják a jelenlegi tanévet az előző tanév lezárásáig?

A KRÉTA rendszerben a következő tanévi tanügyi adatok adminisztrálása a megelőző tanév zárása után lehetséges. A tanévek váltásához részletes útmutató az aktív tanév váltása oldalon található!

Mit értünk párhuzamos órán? 

Párhuzamos órával azt lehet jelezni ha egy pedagógusnak egy órában, több tanórája van. Ilyen lehet pl. az összevont osztályok esetében ha a tanár évfolyamonként más tantárgyat tanít, ezért szükséges külön óraként felvenni. A KRÉTA program engedi, hogy egy tanárnak egyidőben két különböző tanórája legyen, azonban ilyen esetben a munkaidő elszámolás miatt jelölni kell, hogy párhuzamos óra van felvélve az órarendben. A párhuzamos órának jelölt tanórákat a program a munkaidő-elszámolásban nem veszi figyelembe a program, az így jelölt tanórákat nem számolja a tanár tanóráihoz. 

Például ha egy 1-3 évfolyamos összevont osztálynak egyidejűleg 3 különböző tantárgy óráit tartja meg a tanár, akkor az egyik óra marad a "normális" tanóra, a másik két órát viszont ilyenkor párhuzamosnak kell jelölni. Ilyen esetben mindhárom óra rögzíthető a naplóban, azonban a munkaidő-elszámolásban ez csak egy óraként jelentkezik. 

Exportálható az órarend? 

Igen, az Importálások menüpont Órarend import felületen mind az "Excel import", mind az "Excel import érvényességi idővel" felületen a jelenlegi, érvényes órarend az exportálási gomb megnyomásával Excel file-ba lekérhető, lementhető.

Bizonyos napokon nem látható az órarend (egy része), pedig beleesik az érvényességi tartományba!

Ilyen esetben először a Nyilvántartás / Tanév rendje menüpontban érdemes ellenőrizni, hogy az érintett napra van-e rögzített egyedi nap elem (pl. első félév vége, utolsó tanítási nap, stb.), és az itt megadott Hetirend megegyezik-e az oktatási hét hetirendjével. Eltérés esetén ezt a mezőt kell módosítani.


 Gyakran Ismételt Kérdések - KIR Import

Az {'include'} makró nem jeleníthető meg. A megadott oldal nem található.


 Gyakran Ismételt Kérdések - Szakképző intézmények

A KIR rendszerből exportált pedagógus lista importálásánál A Kréta rendszerben a pedagógus importálás megkezdése után azt a hibaüzenetet kapom, hogy nincs megadva a tanév, illetve a feladatellállási hely.

Az importálásnál kell beállítani - a felület tetején - a tanévet és a feladatellátási helyet.

A 13. évfolyamon eddig nekünk 13/A, 13/P ...14/A.. jelű osztályaink voltak, akkor ezek szerint ezeket át kell nevezni, pl ha kétéves akkor 13-ban 1/13/A, 1/13/ lehet az osztály neve, a 14. évfolyamon meg 2/14/A és, 2/14/b.....?

Nem feltétlenül. Az intézmények használhatják nyugodtan a jól megszokott osztályneveiket, a lényeg, hogy az osztály évfolyam jellemzőjét jól adják meg. Az osztály neve tetszőleges lehet.

Szeretnénk kipróbálni a felületet ebben az évben. Lehetséges ez? Vagy, ha a jövő évre felviszem az idei évet próbaként akkor ezt ki lehet-e egyszerűen törölni? Hogyan lehet továbbléptetni az évet?

Ezt az évet már nem lehet felvinni, csak a jövő évre vonatkozó adatokat. Akik idén a NEPTUN Naplót használták, azon intézmények esetében lesz szükség majd a tanév léptetésére.

Hogy célszerű, először a tanárokat, diákokat importáljuk a KIR-ből, és aztán az ASC-ből a mostani órarendet?

Jelen feladathoz kapcsolódóan első lépésben a KIR rendszerből a tanárokat és diákokat célszerű importálni. Ezt követően nem az órarendet, hanem a Kréta rendszerből letöltött sablonban elkészített  tantárgyfelosztást szükséges importálni a Krétába.

A tantárgyfelosztás, ha az ASC-ben "tökéletes", akkor azt egy az egyben átveszi a Kréta???

Az ASC exportot abban az esetben tudja felhasználni, amennyiben a Kréta órarendet kívánja az intézmény használni 2017. szeptember 01-től. A tantárgyfelosztás feltöltéséhez ne az ASC exportot használja.

Tagintézményünkben dolgozó pedagógusok túlnyomó része -mint intézményünk nevéből is kiderül- mindkét iskolatípusban tart tanórákat, illetve gyakorlati oktatást. Sajnos a rendszer nem engedi mindkét iskolatípushoz hozzárendelni a kollégákat. Nem fog ez problémát okozni a digitális napló más funkcióinak használatakor?

A „dominás” feladatellátási helyet érdemes beállítani, azaz azt ahol több órája van.

A KIR rendszerből kiexportált alkalmazotti adatok között megtalálható az is, hogy adott kolléga milyen besorolású (Ped I, Ped II, Mesterpedagógus). Ezeket az adatokat nem emeli át a rendszer - egyesével kell feltöltsük az adatokat?

Jelenleg a KIR-ből a pedagógusok besorolását nem lehet beimportálni.

Megkaptuk a Kréta Iskolai Alaprendszer belépési adatai, így közvetlenül elkezdhettünk dolgozni vele, a tanárok importálását meg is tettük a KIR rendszerből kinyert exel táblázat adataival. Az importálással a munkaügyi adatok csak részben importálódtak, pedig a KIR-ből kinyert exel táblázat minden adatot tartalmaz. Az lenne a kérdésem hogy rendben van-e ez így, és a  fizetési fokozat, további munkaügyi adatok stb  bevitelét manuálisan kell elvégezni vagy hiba történt.

Ezeket az adatokat Önnek kell felvinni, mivel a KIR más struktúrát és adatszótárt használ, így sajnos nem minden adatot tudunk egyértelműen megfeleltetni.

Asztalos szakmai gyakorlat főtárgy 3 altantárgyra bomlik:

  • biztonságos munkavégzés gyakorlata
  • faipari szakmai gyakorlat
  • asztalosipari szerelési gyakorlat

Minden altantárgyat külön feltüntetünk + a főtárgy?

Igen, minden altantárgyat fel kell venni.

A főtárgyból is adunk osztályzatot? (összesített jegy)

Az intézmény döntheti el. Adhat az altantárgyból és a főtárgyból is értékelést.

Ha igen és az egyik altantárgy elégtelen, a főtárgy is elégtelen?

A rendszer nem ad automatikusan összevont jegyet, az év végi jegyet a pedagógusoknak kell megadni. Fontos elv, hogy a rendszer nem "dönt" a pedagógusok helyett.

Feladatellátási helyként csak a Szakgimnáziumot kell megjelölni? ( szakközépiskolai, kifutó rendszerű szakiskolai -11.évfolyam-, 2013-as kerettanterv szerint kifutó szakközépiskolai ( 11-12. évfolyam) osztályaink vannak. (Jelenleg mindegyiket jelöltem, helyes így?) 

Igen, minden 9-12 évfolyam és az 54-esz szintű szakképesítés megszerzésére irányuló évfolyam szakgimnáziumnak tekinthető.

Jelenleg van ifjúságvédelmi felelősünk és kollégiumvezetőnk is, órakedvezménnyel. Az ő besorolásukat hogyan jelöljem?

Szabadidő-szervező vagy iskolai szociális munkás vagy gyermek- és ifjúságvédelmi felelős abban az esetben alkalmazható, amennyiben a hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri az iskola, a kollégium létszámának legalább huszonöt százalékát és az érintettek létszáma meghaladja a 100, de nem éri el az 500 főt. Ilyen esetben a létszám 0,5 fő.

500 fő felett 1 fő

Ilyen esetben a munkakörnél szükséges kiválasztani a” Gyermek- és ifjúságvédelmi felelős” kategóriát. 

A kollégiumi vezető esetében létszám esetében mérvadó az NKT 68.§ Óraszáma esetében az NKT 5 melléklet 2. tábla.

A munkakör esetében a kollégiumi nevelőtanárt kell kiválasztani, majd a magasabb vezetői megbízásnál kell kiválasztani a megfelelő vezetői besorolást. Intézményegység-vezető vagy Intézményvezető vagy Tagintézmény-vezető.

Olyan kollégáink is vannak, akik több munkakört is ellátnak, pl tanár -rendszergazda, szakoktató - raktáros, itt csak az oktatói munkakört adjuk meg?

A rendszergazda pedagógus besorolást kap ezért felvihető a rendszerbe a munkaköre, mint „tanár”
A raktáros esetében először, mint szakmai tanár, szakoktató, gyakorlati oktatót kell felvinni a kollégát az adott óraszámával, majd a további munkaügyi adatok fülön kell felvenni a raktáros munkakört.

Vezetőnél munkakörként a tanárt szerepeltessük és csak a veztői óraszámoknál válasszuk az ellátott feladatként intézményvezető, vagy helyettes stb. ?

Igen.

A tantárgyfelosztás tartalmazza a külső gyakorlati képzőhelyen ellátott szakmai óraszámokat. Ezt jelenleg ezen a néven vittük be az excel táblába különböző képzéseknél. Vendéglátóipari képzéseink, egészségügyi és szociális képzéseink vannak, eltérő képzőhelyekkel. Tudja ezt majd automatikusan értelmezni a Kréta rendszer, vagy eltérő néven kell bevinni külön-külön feladatellátási helyként hozzárendelni?

A rendszerben nem okoz gondot, ha minden ilyen óra azonos tanár néven fut (külső gyakorlati képzőhely). Kérem jelen pillanatban ezt az iránymutatást vegye alapul.

Osztályhoz (utána csoporthoz) tanulólétszámot hogyan tudok hozzárendelni? Nem találtam erre cellát, illetve a tanulókat hozzárendeltem az osztályokhoz, de úgy sem írt ki létszámot az osztályoknál).

A tanulói létszámot külön nem tudják megadni, a besorolások után fognak majd látszódni a felületen.


 Gyakran Ismételt Kérdések - Elektronikus napló

Az {'include'} makró nem jeleníthető meg. A megadott oldal nem található.



  • Címkék nélkül