Az alábbi ábrán valamennyi IER menüpont almenüpontjait ábrázoltuk, az ezt követő táblázatban röviden ismertetjük az egyes funkciókat és az elérési jogosultságaikat, majd az egyes funkciók részletes bemutatása következik.
A tanulókra vonatkozó tevékenységek a Tanulók menüpontból érhetők el.
Az egyes tanuló tevékenységekből (almenük) a képernyő felső részén mindig megtalálható gombbal lehet visszalépni az aktuális Tanuló leválogatáshoz.
A Tanulók leválogatását az alapképernyőn a „Leválogatás” panelen lehet megtenni.
Az Osztály legördülő listából kiválasztható, egy vagy több, az adott védőnőhöz/orvoshoz rendelt osztály. Egyszerre több osztályt a Ctrl billentyű nyomva tartásával és a kívánt osztályok kijelölésével lehet leválogatni.
A Név szerinti kereső mezőbe elég csak névrészletet is beírni, és a leválogatásban minden olyan tanuló szerepelni fog, akinek a nevében szerepel a beírt szórészlet. Ez hasznos funkció lehet, ha a felhasználó nem ismeri a tanuló teljes nevét, vagy testvérekre akar keresni.
Védőnői besorolásra abban az esetben tudunk szűrni, ha ezt a speciális mezőt kitöltötte a felhasználó a tanulóknál. Ezt a funkciót abban a ritka esetben lehet használni, ha a védőnő az iskolatitkártól eltérő csoportosításban szeretné látni a tanulókat.
A szakma szerinti leválogatás a tanulók adatainál, a Szakma mezőben megadott szövegre keres rá. Így az egy szakmához tartozó tanulókat tudjuk leválogatni.
Nemek szerint leválogathatók külön a fiúk, vagy a lányok. Itt a kereső a tanuló adatainál jelölt fiú/lány jelölőnégyzeteket vizsgálja.
Az évfolyam megadásával egy teljes évfolyam tanulóit is listázhatjuk.
Születési intervallum megadásával az adott születési intervallumba tartozó tanulókat lehet leválogatni. Erre legtöbbször a 16 éves szűrendők listázásakor, vagy gyógypedagógiai iskolák korcsoportjainak leválogatásakor, pl. korcsoport szerinti oltások esetében lehet szükség.
Az Aktív jelölőnégyzet alapértelmezetten kipipált, tehát az iskolában tanuló, szűrendő diákokat válogatja le. Ha nem csak az aktív, hanem minden tanulót (pl. kijelentkezettet is) szeretnénk listázni, akkor távolítsuk el az Aktív jelölőnégyzetből a pipát, és ne legyen egyik jelölőnégyzet sem kitöltve. Ha csak a kijelentkezett, vagy végzett tanulókra kíváncsi a felhasználó, akkor ezeket a jelölőnégyzeteket kell kitöltenie, ill. itt akár megadhatók az évszámok is, ha tovább szeretné szűkíteni a találatok számát.
A Páros évfolyamok jelölőnégyzet kipipálásával a páros évfolyamokon tanulókat lehet megnézni.
A képen látható Tanév és Feladatellátási hely szűrők csak koordinátor jogosultsággal elérhetők. Ha olyan tanulót szeretnénk megkeresni, akinek csak a nevét, vagy névrészletét ismerjük, de semmilyen más adatunk nincs, nem ismert, hogy mikor járt az iskolába, melyik feladatellátási helyen tanulhatott, akkor célszerű a Tanév és Feladatellátási hely szűrőket üresre állítani és az egész leválogató panelen kizárólag a Név szűkítő mezőt kitölteni.
A KRÉTA IER modul
Az IER módot ad - speciális esetekben - új tanuló felvételére is, a tanuló ilyen esetben az „Előzetes alkalmassági” osztályba kerül az IER-ben. Ez az osztálytípus nem szerepel a KRÉTA Alaprendszerben, ebbe az osztálytípusba nem szinkronizál a KRÉTA tanulókat. Erre akkor van szükség, ha a tanuló még nem az iskola tanulója, pl. nyolcadik évfolyamra jár egy általános iskolában, és a középiskolába csak előzetes alkalmassági vizsgálaton jelenik meg. Ha a tanuló később beiratkozik az adott iskolába és bekerül az iskola KRÉTA alaprendszerébe, akkor az adatai a napi adatszinkronizáció során összekötésre kerülnek a KRÉTÁ-ból kapott személyes adatokkal, és osztályba sorolással. A tanulók “Előzetes alkalmassági” osztályba töltésének van egy gyorsabb módja a Szerviz/Tanulók betöltése alkalmasságihoz menüpontban, aminek ismertetésére később kerül sor.
A tanuló osztályba sorolása kötelező, mindig a KRÉTA szerinti osztályba sorolást tükrözi. Az előzetes alkalmassági vizsgálat során még nem az iskola tanulóit egy speciális, ún. „előzetes alkalmassági” osztályba soroljuk. Az „előzetes alkalmassági” osztályok a KRÉTA Alaprendszerben nem, kizárólag a KRÉTA IER-ben léteznek.
Tanulók kötelezően megadandó adatai: tanuló neve, osztálya, születési helye és ideje, neme és anyja neve! |
A tanuló törzsadatfelületen tanuló alapadatokat, a család adatait, az egészségügyi alapadatokat, mentálhigiénét, anamnézist, az eddigi iskolákat és az egyéb anamnézis adatait külön füleken, kezeljük.
Fontos: Itt jelennek meg a Gondviselők – KRÉTÁ-ból átvett – elérési adatai: telefonszám, email cím. A KRÉTÁ-ból átvett adatok szerkeszthetők, módosíthatók, de ha a KRÉTÁ-ban is javításra kerül, a szinkronizáció az ott bevitt javított adatokkal felül fogja írni.
Amennyiben egy gondviselő feliratkozott és rendelkezik email címmel, akkor email üzenetet kap új iskola-egészségügyi dokumentum létrehozásakor (gondviselőnek küldés funkció esetén), ill. online értesítés küldhető nekik a KRÉTA IER felületéről. Alapbeállításként minden gondviselő feliratkozott, de az iskola-egészségügyi személyzet ezt megváltoztathatja.
környezettanulmányi adatok.
Az itt megadott anamnézis adatok (a vérzékenység, krónikus betegség és T.B.C kivételével) átkerülnek a 16 éves záróvizsgálat anamnézis részébe. A 16 éves lap leírását egy későbbi fejezetben részletezzük.
Az Iskola fülön az iskolalista a tanuló eddigi iskoláit, az ottani tanulmányainak kezdetét és végét mutatja, ha a védőnőnek szüksége van erre az adatra. A korábbi iskolák törzsét az iskola-egészségügyi koordinátor bővítheti, rendszerezheti a Szervezőmunka / Személyek és iskolák / Iskola almenüben.
Itt rögzíthetőek a tanuló korábbi
Új tanuló felvitele az „Új tanuló” gombbal lehetséges. Az új tanuló minden esetben az „Előzetes alkalmassági” osztályba fog kerülni. Miután a tanuló a KRÉTA Alaprendszerben is rögzítésre került az éjszakai adatszinkron a tanulót a megfelelő osztályba fogja sorolni az IER-ben is.
A tanuló adatainak megtekintése a tanuló leválogatása után, a tanuló neve előtt megtalálható nagyító ikonnal, módosítása pedig a ceruza ikonnal történik. A ceruza ikon megnyomása után a tanuló adatlapja jelenik meg, ahol adatait módosítani lehet majd „Mentés”-sel rögzítjük.
Törölni csak olyan tanulót lehet, akit a KRÉTÁ-ból nem szinkronizált a rendszer (IER-ben vették fel), és semmilyen iskola-egészségügyi esemény nem kapcsolódik hozzá (csak téves felvitel esetére fenntartott lehetőség). Ha a törlés engedélyezett, a listában a kuka ikon is látszik.
A kuka ikonra kattintva, megerősítő kérdés után, a tanuló adata törlésre kerül.
Az összesített lap a tanulóval az intézményben végzett iskola-egészségügyi tevékenységek összefoglaló kimutatása, melyet pdf formátumban lehet letölteni, és azt nyomtatni. Az összesített lap a tanuló adatlapról készíthető el.
Amennyiben emailben történő továbbításra szánjuk az átvevő Védőnő számára, célszerű jelszóval védett dokumentumban lekérni.
A tanuló adatlapon megadott összes adat – egy, vagy a leválogatott összes – tanulóra excelbe exportálható.
A tanuló menüből, a leválogatott tanulókról egyszerű adattartalmú névsor nyomtatható (Pdf).
A szinkronizáló minden éjszaka/hajnalban automatikusan megtörténik.
Az alapszűrés a szűrésre kötelezett tanuló védőnői szűrővizsgálata. Az alapszűrések kezelését az IER-ben, az alábbi, Tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Az alapszűréseken vizsgálandók a
A vizsgálat során lehetőség van a tanuló előző alapszűrés vizsgálatainak áttekintésére:
Az alapszűrésen mért és megfigyelt adatok, kiszűrt elváltozások rögzítése a protokollnak megfelelő sorrendben történik. Adatblokkok:
Minden szervrendszerhez rögzíthető vizsgálati módszer/eszköz. Ezeknek az alapértéke iskola-egészségügyi koordinátori szerepkörrel adható meg az Szervezőmunka/Feladatellátás hely/Rendszerparaméterek menüben. Az vizsgálati módszer / eszköz értékek alapbeállítása felülírható a vizsgálat során, az alapszűrés felvitelekor és szerkesztésekor.
Funkcionális lehetőségek
Iskola- vagy háziorvoshoz küldve négyzetek kipipálásával a védőnő az iskolaorvosnak jelezheti a kiszűrt problémát.A program az éves jelentés készítésekor a kiszűrve és a háziorvoshoz küldve pipák számát figyeli az E tábla “Összes kiszűrt gyermek közül az iskola/háziorvoshoz küldöttek száma” celláinak számolásakor.
● A Megjegyzés mezők szövegébe előre megírt sablon szövegrészletek is beilleszthetők (napocskás mezők). A sablon szövegrészletek használatát a Szövegsablonok használata, „napocskás” mezők c. fejezetben részletezzük.
● A megtekintésre iskola-egészségügyi koordinátor és asszisztens joggal is van lehetőség.
● Új alapszűrés felvitelére a védőnőnek és a tanulóhoz tartozó iskolaorvosnak van joga.
● Korábbi alapszűrés szerkesztésére, törlésére az adott tanévben, azon iskolaorvosnak vagy védőnőnek van lehetősége, aki azt létrehozta.
A lezárt tanévekben létrehozott alapszűréseket nem lehet szerkeszteni és törölni.
A „Gondozásba véve” jelölőnégyzet bepipálása után, a Mentés gombra kattintva az IER listázza a megjelölt gondozásba vételeket és a lezárandó gondozásokat.
Mentés után a “Gondozások kezelése alapszűrés után” ablak jelenik meg ahol a gondozásokat létre tudjuk hozni I (igen), vagy le tudjuk zárni N (nem). Amennyiben már létezik gondozás az adott szervrendszerre, akkor a meglévő gondozás fokozottá is tehető. A gondozások alapértelmezetten N (nem) válasszal jelennek meg, melyre kattintva át tudjuk állítani I (igen)-re.
Amennyiben átállítjuk a kívánt választ „Igen”-re, menthetjük a beállított válaszokat, vagy át is ugorhatunk a mentés után a gondozási adatok tovább szerkesztésére.
Alapszűrésből gondozásba vétel esetén, a gondozás mindig az adott szervrendszerre vonatkozólag, az alapszűrés dátumával megegyező kezdő dátummal jön létre.
Alapszűrés leletek
A védőnői szűrési tevékenységet leletadási kötelezettség terheli a törvényes gondviselő felé.
Az Alapszűrésből a rendszer leletet generál PDF formátumban.
● A Nyomtatás gombra kattintva a rendszer (a böngésző beállításától függően letölti vagy) kinyomtatja a védőnői alapszűrés leletét. A nyomtatott leletek mentésre kerülnek az IER-ben, és később is megtekinthetők a Kimenő dokumentumok menüpontban.
● Gondviselőnek küldésre is lehetőség van, ha a tanulónak van olyan gondviselője, akinek van email címe, és feliratkozott az email értesítésekre. A gondviselőnek való küldés után, a gondviselők az IER gondviselői felületén megtekinthetik az új iskola-egészségügyi dokumentumot.
A szülőkkel megosztott dokumentumok a létrehozó felhasználó által, később is megtekinthetők a Kimenő dokumentumok menüpontban.
Az IER a lelet (mentett PDF állomány) eléréséhez szükséges linket, egy általános tájékoztató szöveggel kísérve, a gondviselő e-mail címére küldi el. Csak azon gondviselőknek lehet elküldeni a leletet, akiknek az e-mail címe rögzítve van a KRÉTA IER-ben (ahová a KRÉTA Alaprendszerből szinkronizálódik). A gondviselő az e-mail-ben kapott linkre kattintva a KRÉTA Alaprendszerben használt (Gondviselői, nem tanulói) belépésével azonosítva magát, bejut az IER Gondviselői felületére, ahol megtekintheti, letöltheti a tanuló leletét.
Az export funkciók a védőnői szűrés alkalmával keletkezett minden adat (tetszés szerinti válogatásban) kiküldésének lehetőségét biztosítja táblázat formájában. Ezzel lehetőség van osztálytükrök/iskolatükrök készítésére, vagy NETFIT netfit adatok továbbítására a testnevelő kollégák számára is.
A Tanuló menüsor, Export /Alapszűrés funkcióval, a leválogatott tanulók, megadott dátumok közé eső összes alapszűrési adata excelbe exportálható.
Ezt a következőképpen tudjuk megtenni. Leválogatjuk az összes tanulót (adott osztályt), majd rákattintunk az Export gombra. A képen látható lehetőségekből tudunk választani.
Kiválasztjuk az Alapszűrést:
Beírjuk a kívánt leválogatási értéket:
Az EXPORTÁLÁS gomb megnyomása után egy Excel file-ba töltődik le a kívánt eredmény.
A Lekérdezések főmenüben között, lehetőség van adott időszakban szűrt/ nem szűrt (adott évfolyamos, adott életkorú) tanulók leválogatására, illetve az Alapszűrés / szűrés adatok háziorvosok szerinti leválogatására és jelszóval védett export letöltésére is.
A szűrések kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
A gomb megnyomása után, a tanulóhoz tartozó korábbi szűrések közül mindig a legutolsó jelenik meg a felületen, a bal felső sarokban lehet a korábbi szűrések dátumai közül választani.
A szűrés, azaz az orvosi szűrés során, a program a szűrési protokollt követve, az egyes szervrendszerekhez köthető elváltozások rögzítésére ad módot:
● A leggyakoribb, illetve az éves jelentés C táblájában jelentendő betegségeket felajánlja.
● A diagnózisok megadásakor a BNO besorolást követi (BNO adatszótár használatával és a leggyakoribb elváltozásokhoz a BNO hozzárendelésével).
● A megjegyzések és általános státusz szervrendszerenként megadhatók.
● A szervrendszeri „Normál státusz” leírások sablon szövegét az iskolaorvos adatainál előre be lehet állítani. Az új szűrések felvételénél a legutóbb beállított normál (negatív) státusz szövegek fognak megjelenni az egyes szervrendszerek státusz mezőinél.
● Az előző szűrővizsgálat adatainak másolását, a tapasztalt elváltozásokkal együtt a következő vizsgálat elején felajánlja az IER.
● A szűrés során talált elváltozásoknál (diagnózis kiválasztása, és/vagy kiszűrve, szakrendelésre küldve négyzetek jelölése) az adott szervrendszer megnevezését vastag betűvel kiemeli a program.
● Az egyes rögzített, vagy korábbi szűrés adatokból átemelt elváltozásokat összesíti és kiemelten jeleníti meg a jobb felső sarokban lévő Elváltozások gombbal előhívható, és zárható panel.