Az alábbi ábrán valamennyi IER menüpont almenüpontjait ábrázoltuk, az ezt követő táblázatban röviden ismertetjük az egyes funkciókat és az elérési jogosultságaikat, majd az egyes funkciók részletes bemutatása következik.
A tanulókra vonatkozó tevékenységek a Tanulók menüpontból érhetők el.
Az egyes tanuló tevékenységekből (almenük) a képernyő felső részén mindig megtalálható gombbal lehet visszalépni az aktuális Tanuló leválogatáshoz.
A Tanulók leválogatását az alapképernyőn a „Leválogatás” panelen lehet megtenni.
Az Osztály legördülő listából kiválasztható, egy vagy több, az adott védőnőhöz/orvoshoz rendelt osztály. Egyszerre több osztályt a Ctrl billentyű nyomva tartásával és a kívánt osztályok kijelölésével lehet leválogatni.
A Név szerinti kereső mezőbe elég csak névrészletet is beírni, és a leválogatásban minden olyan tanuló szerepelni fog, akinek a nevében szerepel a beírt szórészlet. Ez hasznos funkció lehet, ha a felhasználó nem ismeri a tanuló teljes nevét, vagy testvérekre akar keresni.
Védőnői besorolásra abban az esetben tudunk szűrni, ha ezt a speciális mezőt kitöltötte a felhasználó a tanulóknál. Ezt a funkciót abban a ritka esetben lehet használni, ha a védőnő az iskolatitkártól eltérő csoportosításban szeretné látni a tanulókat.
A szakma szerinti leválogatás a tanulók adatainál, a Szakma mezőben megadott szövegre keres rá. Így az egy szakmához tartozó tanulókat tudjuk leválogatni.
Nemek szerint leválogathatók külön a fiúk, vagy a lányok. Itt a kereső a tanuló adatainál jelölt fiú/lány jelölőnégyzeteket vizsgálja.
Az évfolyam megadásával egy teljes évfolyam tanulóit is listázhatjuk.
Születési intervallum megadásával az adott születési intervallumba tartozó tanulókat lehet leválogatni. Erre legtöbbször a 16 éves szűrendők listázásakor, vagy gyógypedagógiai iskolák korcsoportjainak leválogatásakor, pl. korcsoport szerinti oltások esetében lehet szükség.
Az Aktív jelölőnégyzet alapértelmezetten kipipált, tehát az iskolában tanuló, szűrendő diákokat válogatja le. Ha nem csak az aktív, hanem minden tanulót (pl. kijelentkezettet is) szeretnénk listázni, akkor távolítsuk el az Aktív jelölőnégyzetből a pipát, és ne legyen egyik jelölőnégyzet sem kitöltve. Ha csak a kijelentkezett, vagy végzett tanulókra kíváncsi a felhasználó, akkor ezeket a jelölőnégyzeteket kell kitöltenie, ill. itt akár megadhatók az évszámok is, ha tovább szeretné szűkíteni a találatok számát.
A Páros évfolyamok jelölőnégyzet kipipálásával a páros évfolyamokon tanulókat lehet megnézni.
A képen látható Tanév és Feladatellátási hely szűrők csak koordinátor jogosultsággal elérhetők. Ha olyan tanulót szeretnénk megkeresni, akinek csak a nevét, vagy névrészletét ismerjük, de semmilyen más adatunk nincs, nem ismert, hogy mikor járt az iskolába, melyik feladatellátási helyen tanulhatott, akkor célszerű a Tanév és Feladatellátási hely szűrőket üresre állítani és az egész leválogató panelen kizárólag a Név szűkítő mezőt kitölteni.
A KRÉTA IER modul
Az IER módot ad - speciális esetekben - új tanuló felvételére is, a tanuló ilyen esetben az „Előzetes alkalmassági” osztályba kerül az IER-ben. Ez az osztálytípus nem szerepel a KRÉTA Alaprendszerben, ebbe az osztálytípusba nem szinkronizál a KRÉTA tanulókat. Erre akkor van szükség, ha a tanuló még nem az iskola tanulója, pl. nyolcadik évfolyamra jár egy általános iskolában, és a középiskolába csak előzetes alkalmassági vizsgálaton jelenik meg. Ha a tanuló később beiratkozik az adott iskolába és bekerül az iskola KRÉTA alaprendszerébe, akkor az adatai a napi adatszinkronizáció során összekötésre kerülnek a KRÉTÁ-ból kapott személyes adatokkal, és osztályba sorolással. A tanulók “Előzetes alkalmassági” osztályba töltésének van egy gyorsabb módja a Szerviz/Tanulók betöltése alkalmasságihoz menüpontban, aminek ismertetésére később kerül sor.
A tanuló osztályba sorolása kötelező, mindig a KRÉTA szerinti osztályba sorolást tükrözi. Az előzetes alkalmassági vizsgálat során még nem az iskola tanulóit egy speciális, ún. „előzetes alkalmassági” osztályba soroljuk. Az „előzetes alkalmassági” osztályok a KRÉTA Alaprendszerben nem, kizárólag a KRÉTA IER-ben léteznek.
Tanulók kötelezően megadandó adatai: tanuló neve, osztálya, születési helye és ideje, neme és anyja neve! |
A tanuló törzsadatfelületen tanuló alapadatokat, a család adatait, az egészségügyi alapadatokat, mentálhigiénét, anamnézist, az eddigi iskolákat és az egyéb anamnézis adatait külön füleken, kezeljük.
Fontos: Itt jelennek meg a Gondviselők – KRÉTÁ-ból átvett – elérési adatai: telefonszám, email cím. A KRÉTÁ-ból átvett adatok szerkeszthetők, módosíthatók, de ha a KRÉTÁ-ban is javításra kerül, a szinkronizáció az ott bevitt javított adatokkal felül fogja írni.
Amennyiben egy gondviselő feliratkozott és rendelkezik email címmel, akkor email üzenetet kap új iskola-egészségügyi dokumentum létrehozásakor (gondviselőnek küldés funkció esetén), ill. online értesítés küldhető nekik a KRÉTA IER felületéről. Alapbeállításként minden gondviselő feliratkozott, de az iskola-egészségügyi személyzet ezt megváltoztathatja.
környezettanulmányi adatok.
Az itt megadott anamnézis adatok (a vérzékenység, krónikus betegség és T.B.C kivételével) átkerülnek a 16 éves záróvizsgálat anamnézis részébe. A 16 éves lap leírását egy későbbi fejezetben részletezzük.
Az Iskola fülön az iskolalista a tanuló eddigi iskoláit, az ottani tanulmányainak kezdetét és végét mutatja, ha a védőnőnek szüksége van erre az adatra. A korábbi iskolák törzsét az iskola-egészségügyi koordinátor bővítheti, rendszerezheti a Szervezőmunka / Személyek és iskolák / Iskola almenüben.
Itt rögzíthetőek a tanuló korábbi
Új tanuló felvitele az „Új tanuló” gombbal lehetséges. Az új tanuló minden esetben az „Előzetes alkalmassági” osztályba fog kerülni. Miután a tanuló a KRÉTA Alaprendszerben is rögzítésre került az éjszakai adatszinkron a tanulót a megfelelő osztályba fogja sorolni az IER-ben is.
A tanuló adatainak megtekintése a tanuló leválogatása után, a tanuló neve előtt megtalálható nagyító ikonnal, módosítása pedig a ceruza ikonnal történik. A ceruza ikon megnyomása után a tanuló adatlapja jelenik meg, ahol adatait módosítani lehet majd „Mentés”-sel rögzítjük.
Törölni csak olyan tanulót lehet, akit a KRÉTÁ-ból nem szinkronizált a rendszer (IER-ben vették fel), és semmilyen iskola-egészségügyi esemény nem kapcsolódik hozzá (csak téves felvitel esetére fenntartott lehetőség). Ha a törlés engedélyezett, a listában a kuka ikon is látszik.
A kuka ikonra kattintva, megerősítő kérdés után, a tanuló adata törlésre kerül.
Az összesített lap a tanulóval az intézményben végzett iskola-egészségügyi tevékenységek összefoglaló kimutatása, melyet pdf formátumban lehet letölteni, és azt nyomtatni. Az összesített lap a tanuló adatlapról készíthető el.
Amennyiben emailben történő továbbításra szánjuk az átvevő Védőnő számára, célszerű jelszóval védett dokumentumban lekérni.
A tanuló adatlapon megadott összes adat – egy, vagy a leválogatott összes – tanulóra excelbe exportálható.
A tanuló menüből, a leválogatott tanulókról egyszerű adattartalmú névsor nyomtatható (Pdf).
A szinkronizáló minden éjszaka/hajnalban automatikusan megtörténik.
Az alapszűrés a szűrésre kötelezett tanuló védőnői szűrővizsgálata. Az alapszűrések kezelését az IER-ben, az alábbi, Tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Az alapszűréseken vizsgálandók a
A vizsgálat során lehetőség van a tanuló előző alapszűrés vizsgálatainak áttekintésére:
Az alapszűrésen mért és megfigyelt adatok, kiszűrt elváltozások rögzítése a protokollnak megfelelő sorrendben történik. Adatblokkok:
Minden szervrendszerhez rögzíthető vizsgálati módszer/eszköz. Ezeknek az alapértéke iskola-egészségügyi koordinátori szerepkörrel adható meg az Szervezőmunka/Feladatellátás hely/Rendszerparaméterek menüben. Az vizsgálati módszer / eszköz értékek alapbeállítása felülírható a vizsgálat során, az alapszűrés felvitelekor és szerkesztésekor.
Funkcionális lehetőségek
Iskola- vagy háziorvoshoz küldve négyzetek kipipálásával a védőnő az iskolaorvosnak jelezheti a kiszűrt problémát.A program az éves jelentés készítésekor a kiszűrve és a háziorvoshoz küldve pipák számát figyeli az E tábla “Összes kiszűrt gyermek közül az iskola/háziorvoshoz küldöttek száma” celláinak számolásakor.
● A Megjegyzés mezők szövegébe előre megírt sablon szövegrészletek is beilleszthetők (napocskás mezők). A sablon szövegrészletek használatát a Szövegsablonok használata, „napocskás” mezők c. fejezetben részletezzük.
● A megtekintésre iskola-egészségügyi koordinátor és asszisztens joggal is van lehetőség.
● Új alapszűrés felvitelére a védőnőnek és a tanulóhoz tartozó iskolaorvosnak van joga.
● Korábbi alapszűrés szerkesztésére, törlésére az adott tanévben, azon iskolaorvosnak vagy védőnőnek van lehetősége, aki azt létrehozta.
A lezárt tanévekben létrehozott alapszűréseket nem lehet szerkeszteni és törölni.
A „Gondozásba véve” jelölőnégyzet bepipálása után, a Mentés gombra kattintva az IER listázza a megjelölt gondozásba vételeket és a lezárandó gondozásokat.
Mentés után a “Gondozások kezelése alapszűrés után” ablak jelenik meg ahol a gondozásokat létre tudjuk hozni I (igen), vagy le tudjuk zárni N (nem). Amennyiben már létezik gondozás az adott szervrendszerre, akkor a meglévő gondozás fokozottá is tehető. A gondozások alapértelmezetten N (nem) válasszal jelennek meg, melyre kattintva át tudjuk állítani I (igen)-re.
Amennyiben átállítjuk a kívánt választ „Igen”-re, menthetjük a beállított válaszokat, vagy át is ugorhatunk a mentés után a gondozási adatok tovább szerkesztésére.
Alapszűrésből gondozásba vétel esetén, a gondozás mindig az adott szervrendszerre vonatkozólag, az alapszűrés dátumával megegyező kezdő dátummal jön létre.
Alapszűrés leletek
A védőnői szűrési tevékenységet leletadási kötelezettség terheli a törvényes gondviselő felé.
Az Alapszűrésből a rendszer leletet generál PDF formátumban.
● A Nyomtatás gombra kattintva a rendszer (a böngésző beállításától függően letölti vagy) kinyomtatja a védőnői alapszűrés leletét. A nyomtatott leletek mentésre kerülnek az IER-ben, és később is megtekinthetők a Kimenő dokumentumok menüpontban.
● Gondviselőnek küldésre is lehetőség van, ha a tanulónak van olyan gondviselője, akinek van email címe, és feliratkozott az email értesítésekre. A gondviselőnek való küldés után, a gondviselők az IER gondviselői felületén megtekinthetik az új iskola-egészségügyi dokumentumot.
A szülőkkel megosztott dokumentumok a létrehozó felhasználó által, később is megtekinthetők a Kimenő dokumentumok menüpontban.
Az IER a lelet (mentett PDF állomány) eléréséhez szükséges linket, egy általános tájékoztató szöveggel kísérve, a gondviselő e-mail címére küldi el. Csak azon gondviselőknek lehet elküldeni a leletet, akiknek az e-mail címe rögzítve van a KRÉTA IER-ben (ahová a KRÉTA Alaprendszerből szinkronizálódik). A gondviselő az e-mail-ben kapott linkre kattintva a KRÉTA Alaprendszerben használt (Gondviselői, nem tanulói) belépésével azonosítva magát, bejut az IER Gondviselői felületére, ahol megtekintheti, letöltheti a tanuló leletét.
Az export funkciók a védőnői szűrés alkalmával keletkezett minden adat (tetszés szerinti válogatásban) kiküldésének lehetőségét biztosítja táblázat formájában. Ezzel lehetőség van osztálytükrök/iskolatükrök készítésére, vagy NETFIT netfit adatok továbbítására a testnevelő kollégák számára is.
A Tanuló menüsor, Export /Alapszűrés funkcióval, a leválogatott tanulók, megadott dátumok közé eső összes alapszűrési adata excelbe exportálható.
Ezt a következőképpen tudjuk megtenni. Leválogatjuk az összes tanulót (adott osztályt), majd rákattintunk az Export gombra. A képen látható lehetőségekből tudunk választani.
Kiválasztjuk az Alapszűrést:
Beírjuk a kívánt leválogatási értéket:
Az EXPORTÁLÁS gomb megnyomása után egy Excel file-ba töltődik le a kívánt eredmény.
A Lekérdezések főmenüben között, lehetőség van adott időszakban szűrt/ nem szűrt (adott évfolyamos, adott életkorú) tanulók leválogatására, illetve az Alapszűrés / szűrés adatok háziorvosok szerinti leválogatására és jelszóval védett export letöltésére is.
A szűrések kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
A gomb megnyomása után, a tanulóhoz tartozó korábbi szűrések közül mindig a legutolsó jelenik meg a felületen, a bal felső sarokban lehet a korábbi szűrések dátumai közül választani.
A szűrés, azaz az orvosi szűrés során, a program a szűrési protokollt követve, az egyes szervrendszerekhez köthető elváltozások rögzítésére ad módot:
● A leggyakoribb, illetve az éves jelentés C táblájában jelentendő betegségeket felajánlja.
● A diagnózisok megadásakor a BNO besorolást követi (BNO adatszótár használatával és a leggyakoribb elváltozásokhoz a BNO hozzárendelésével).
● A megjegyzések és általános státusz szervrendszerenként megadhatók.
● A szervrendszeri „Normál státusz” leírások sablon szövegét az iskolaorvos adatainál előre be lehet állítani. Az új szűrések felvételénél a legutóbb beállított normál (negatív) státusz szövegek fognak megjelenni az egyes szervrendszerek státusz mezőinél.
● Az előző szűrővizsgálat adatainak másolását, a tapasztalt elváltozásokkal együtt a következő vizsgálat elején felajánlja az IER.
● A szűrés során talált elváltozásoknál (diagnózis kiválasztása, és/vagy kiszűrve, szakrendelésre küldve négyzetek jelölése) az adott szervrendszer megnevezését vastag betűvel kiemeli a program.
● Az egyes rögzített, vagy korábbi szűrés adatokból átemelt elváltozásokat összesíti és kiemelten jeleníti meg a jobb felső sarokban lévő Elváltozások gombbal előhívható, és zárható panel.
Együtt kezeljük, de típusaiban megkülönböztetjük az általános szűrővizsgálatot az alkalmassági vizsgálat egyes fajtáitól, valamint a 16 éves kori záróvizsgálattól. Az Alkalmassági vizsgálat speciális adatait külön fülön lehet rögzíteni.
Az alábbi Szűrési fajták elérhetőek:
Alkalmassági vizsgálat esetén az alábbi szűrés típusok érhetőek el:
● Számos szöveges mezőben (státuszok, megjegyzések esetén) az IER biztosítja a felhasználó számára az egyéni sablonok (újra felhasználható, előre megírt szövegrészletek) megadásának lehetőségét a megjegyzés rovatokban – ezek lehetőségét a „napocska” ikon jelzi.
Szűrés létrehozása: A Tanulók / Szűrés funkcióban a Felvitel gomb csak az osztályhoz rendelt iskolaorvos, védőnő és asszisztens számára aktív.
Korábbi szűrés megtekintése, szerkesztése: A Szűrés menüben a korábbi szűrések közül a legutolsó jelenik meg a felületen. A bal felső sarokban lehet a korábbi szűrések dátumai közül választani. A szűrés ablak bal alsó sarkában – az osztályhoz rendelt védőnő, iskolaorvosi vagy egészségügyi-asszisztens szerepkörű felhasználónak – a szűrés a Szerkesztés gombbal megnyitható, a Törlés gombbal törölhető.
Általános, szűrésekre is vonatkozó szabály, hogy az előző tanév szűrései nem módosíthatók és nem törölhetők.
A szűrés során az egyes diagnózisok miatt, több esetben van lehetőség a „szakrendelésre küldve” pipa beállítására. A szűrés mentésekor ezekről a továbbküldésekről – szervrendszerenként a megfelelő szakrendelés felajánlásával, a diagnózis szűrésből való átemelésével – a rendszer felajánlja mentésre és nyomtatásra a beállított beutalókat.
A felajánlott listából a beutalás (beutaló típusú továbbküldés)
Mentéskor csak azok a továbbküldések jönnek létre, melyeket a felhasználó az Igen/Nem oszlopban I (igen)-nek jelölt. A létrehozott továbbküldések a későbbiekben is kezelhetők a tanuló menüsor Továbbküldések menüpontjában.
Ha a Szűrésnél bejelölünk egy gondozásba vételt, mentése után a „Gondozások kezelése szűrés után” listán megjelenik a Gondozásba vétel választhatósága. Amennyiben már létezik gondozás az adott szervrendszerre, akkor a meglévő gondozás fokozottá is tehető. A gondozások alapértelmezetten N (nem) válasszal jelennek meg, melyre kattintva át tudjuk állítani I (igen)-re.
Szűrésből gondozásba vétel esetén, a gondozás mindig az adott szervrendszerre vonatkozólag, az alapszűrés dátumával megegyező kezdő dátummal jön létre.
A szűrési adatoknál, a csont, izom, kötőszövet szervrendszernél automatikusan kijelzésre kerülnek a gyógytestnevelés aktuális adatai. Amennyiben a felvitel során a gyógytestnevelésre utalás jelölőnégyzetet az iskolaorvos megváltoztatja, a gyógytestnevelés létrehozását, vagy lezárását a mentés után felajánlja az IER.
A gyógytestnevelést létrehozni, vagy lezárni a Szűrés menüből csak felvitel módban lehet, utólagos szerkesztésnél már nem. Ha a Szűrés menüből már nem tudjuk a gyógytestnevelést szerkeszteni, akkor közvetlenül a Gyógytestnevelés menüpontot érdemes használni helyette.
Szűrés leletek, dokumentumok
A szűrés megtekintésekor a felület alján található funkciógombokkal lehetőség van lelet nyomtatására vagy gondviselőnek kiküldésére, alkalmassági lap készítésére, illetve – ha a tanulónak már van 16 éves alapszűrése és szűrése is mentve – a 16 éves lap elkészítésére is.
● Az orvosi szűrés adatai excel táblázatba exportálhatók (Tanuló menü Export / Szűrések)
● A Lekérdezések / Alapszűrés –szűrés lekérdezés menüpontban az elvégzett szűrővizsgálatok, illetve az adott időszakban nem szűrt tanulók több szempont szerint szűrhetők.
● Lekérdezések / Leletek továbbítása háziorvosnak menüpontban az orvosi, és a védőnő szűrővizsgálat eredményét - a tanulók háziorvosai szerint szétválogatva – (jelszóval védett) excelbe exportálhatjuk, és a háziorvosok felé továbbíthatjuk.
A tanuló személyes adatok, a törzslapján rögzített anamnézis adatok és az utolsó szűrővizsgálatokból kiemelt adatok összesítve a 16 éves lapon nyomtathatók. Ha a tanuló elvégezte az Elsősegély-nyújtási ismeretek tanfolyamot, ennek számát a Tanuló alapadatainál tudjuk felvinni. Az ide rögzített eredmény a 16 éves lapon is szerepel.
16 éves lapot a tanuló osztályához rendelt iskolaorvos, védőnő vagy iskola-egészségügyi asszisztens tud létrehozni alapszűrésből és szűrésből egyaránt.
Tanuló/Anamnézis
Tanuló/Alapadatok – Elsősegélynyújtás ismeretek
16 éves lap nyomtatása: Tanuló/Alapszűrés/16 éves lap nyomtatás
16 éves lap nyomtatva
A Továbbküldés funkcióval a tanulónak beutalót, javaslatot, igazolást állíthatunk ki, a korábbi továbbküldések megtekinthetők, ellenőrizhetők. A beutalón rögzített kontroll időponttal napi feladat kerül mentésre a tanulóhoz.
A továbbküldések két fő típusát különböztetjük meg az IER-ben.
A Továbbküldések menüben láthatjuk a tanuló korábbi papíralapú továbbküldéseinek és eBeutalóinak a listáját. Innen érhetők el a funkciógombok, melyek lehetőséget nyújtanak ezeknek a nyomtatására, szerkesztésére és tévesnek jelölésére. Egyes funkciók eltérnek a hagyományos, papíralapú továbbküldéseknél és az eBeutalóknál, emiatt ezeknek a részletezésére külön alfejezetben kerül sor.
A továbbküldéseket minden esetben automatikusan generált naplósorszámmal látja el az IER. Az induló naplószámot az iskola-egészségügyi koordinátor szerepkörű felhasználó állíthatja be a feladatellátási hely beállításainál (lásd Kezdő lépések / Feladatellátási hely szerkesztése).
A generált naplószámokról (és beutalókról) lekérdezés készíthető a Lekérdezések / Naplószám lekérdezés menüben. Itt adott naplószámú továbbküldések keresésére is lehetőség van.
Papíralapú továbbküldések létrehozására, szerkesztésére és tévesnek jelölésére az osztályhoz rendelt védőnőnek, iskolaorvosnak és az iskola-egészségügyi asszisztensnek van joga. Továbbküldés többféleképpen hozható létre az IER-ből:
Az akut ellátásból és szűrésből létrehozott továbbküldések is megjelennek a Továbbküldések menü listájában. Ezekre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a Továbbküldések menüből létrehozott továbbküldésekre. Az akut ellátásból és szűrésből való létrehozást a dokumentum releváns részeiben részletezzük.
A papíralapú továbbküldésekben az alábbi képernyőképen látható adatokat rögzíthetjük és kezelhetjük.
Amikor a tanuló visszahozza a kapott leletet – a továbbküldéshez felvihetők a vizsgálati eredmények és a diagnózis.
A Napi feladat kezelése (a Kontroll időpont körül a lelet megérkezésekor) során megadott eredményeket (Gyanú igazolódott, diagnózis, megjegyzés adatok) ide is menti a rendszer.
A továbbküldések listából, ha a kijelölt továbbküldés akut ellátásból jött létre, lehetőség van az akut ellátás azonnali megnyitására is a lista felett, illetve a sorban elhelyezkedő Akut ellátás gombbal.
A továbbküldések listában, a papíralapú továbbküldések sorában kétféle nyomtató ikon helyezkedik el, melyek lehetőséget adnak teljes (bármilyen papírra), illetve nyomdai beutaló sablonra (részleges) történő nyomtatásra is.
A továbbküldések sorban megjelenő funkciókat az alábbi ábra mutatja be:
Az eBeutaló típusú továbbküldések az EESZT-be küldendő beutalók. Az iskolaorvos által beküldött beutalók az EESZT-ben tárolódnak és elérhetővé válnak az igénybe venni kívánt ellátó intézmény orvosai számára. Ezáltal akár már a beteg megérkezése előtt is tervezhetővé válik az ellátás és a beteg jelentkezésekor már megbízható formában és tartalommal rendelkezésre állnak a beutaláshoz kapcsolódó betegadatok, így az ellátó orvos gyorsabban és megalapozottabban kezdheti meg diagnosztikai és terápiás tevékenységét.
Az eBeutalók létrehozása a Továbbküldések menüből, kizárólag iskolaorvosi szerepkörű felhasználónak, az eBeutaló gombbal lehetséges.
eBeutaló létrehozásához előfeltétel, hogy az iskola-egészségügyi koordinátor előzetesen beállítsa az orvos EESZT azonosítóit a tanuló osztályához tartozó feladatellátási helyre. Fontos, az eBeutalónál a beutaló intézmény NEAK kódja is meg legyen adva! Ennek hiányában az eBeutaló gomb nem elérhető a felületen.
Az eBeutalók létrehozásánál fontos, hogy az ellátó intézmény (ahová beutalja a tanulót) helyesen legyen megadva. Ehhez segítséget nyújt az intézményválasztó funkció, mely lehetőséget ad intézmények, szakrendelések keresésére, ill. (a BNO választóhoz hasonlóan) kedvenc, gyakran használt ellátók mentésére.
A kiválasztott egészségügyi szolgáltató megfelelő mezői az OK gombra való kattintás után betöltődnek az eBeutaló megfelelő mezőibe.
eBeutalók írásánál az ellátó intézmény adatain kívül kötelezően megadandó még a
Az eBeutaló részletek szekcióban a beutalók, törvény által meghatározott egyéb mezőinek kitöltésére van lehetőség. Ezek az iskola-egészségügyben ritkábban használt mezők.
Az eBeutalók létrehozása esetén, mentés után az IER legenerálja az EESZT-be küldendő bejegyzéseket, melynek státuszát a Továbbküldések listában is megtekinthetjük.
Ha az EESZT státusz zöld, Beküldött visszaigazolt, akkor további teendő nincs, az EESZT fogadta a beutalót. Amennyiben az EESZT beküldés meghiúsult, további intézkedésre, esetleg valamilyen adatmódosításra (pl. helytelen TAJ szám) lehet szükség. Pontos leírást a hibáról az EESZT-be küldendő elemek listájában kaphat a felhasználó, melyet a felhasználó ikon melletti piros számra kattintva érhet el.
Az EESZT bejegyzések kezeléséről bővebb információkat az Első lépések fejezet, EESZT kapcsolatról c. részében olvashat.
Az eBeutalók mellett az alábbi funkciógombok jelenhetnek meg. Ezeket a funkciókat értelemszerűen a lista feletti gombokkal is elő lehet hívni.
Az IER-ből létrehozott eBeutalókat megtekintheti az iskola-egészségügyi személyzet, de nyomtatni csak akkor lehet, ha a beutalót az EESZT sikeresen befogadta (az EESZT státusza Beküldött - visszaigazolt).
Az IER-ből EESZT-be sikeresen beküldött eBeutalók tartalmi részének (ami EESZT-be kerül küldésre) szerkesztésére nincs lehetőség. Amennyiben téves adatokkal került egy eBeutaló rögzítésre, akkor javasoljuk az eBeutaló törlését, majd egy új eBeutaló kiállítását.
Az eBeutalók ablakban, az eBeutalók követése részben elhelyezkedő mezők, melyek a beutalás eredményének nyomon követésére szolgálnak, továbbra is szerkeszthetők a tanuló osztályához rendelt védőnő, iskolaorvos és iskola-egészségügyi asszisztens számára.
eBeutaló tévesnek (töröltnek) jelölésére csak annak az orvosnak van lehetősége, aki azt létrehozta. A Téves eBeutaló gombra kattintva az alábbi felugró ablak jelenik meg, melynek mezői értelemszerűen kitöltendők. A törlés okának megadása és a pácienssel való egyeztetés tényének rögzítése a törlésnél kötelező.
A Törlés gombra való kattintás után, az IER elkészíti a törlés tényéről szóló bejegyzést az EESZT-nek, ami a szokásos módon kerül elküldésre.
Az IER-ben létrehozott és tévesnek jelölt (törölt) eBeutalók a Naplószám lekérdezés menüből továbbra is visszakereshetők.
A tanuló akut rosszullét esetén az orvosi rendelőbe érkezhet elsősegély ellátásra. Az akut ellátások kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
A menüpontban a védőnő, iskolaorvos és iskola-egészségügyi asszisztens szerepkörű felhasználó tud létrehozni, szerkeszteni és törölni akut ellátásokat.
Amennyiben az orvos jelen van a rendelőben, ő látja el (EESZT Eseménykatalógusba jelentendő esemény), amennyiben nem, akkor a védőnő. Védőnői rögzítés esetén nem lesz beküldendő EESZT esemény.
Az akut ellátásban:
Az akut ellátásról lelet nyomtatható (egyszerűsített és normál), illetve a lelet gondviselőnek is küldhető.
A Lekérdezések / akut ellátás lekérdezés menüpontban az akut ellátások lekérdezhetők név, osztály, időszak, diagnózis szerinti szűréssel. Ez szolgálhat betegforgalmi naplóként is. A lekérdezett akut ellátás lista kiexportálható excel formátumban, illetve PDF-ben is nyomtatható / letölthető.
A balesetek kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
A funkcióban, az akut ellátáshoz hasonlóan, a korábbi balesetek listája jelenik meg, illetve új ellátás rögzíthető, a korábbiak szerkeszthetők. A menüpontban a védőnő, iskolaorvos és iskola-egészségügyi asszisztens szerepkörű felhasználó tud létrehozni, szerkeszteni és törölni akut ellátásokat.
A tanuló balesete esetén, amennyiben az orvos jelen van a rendelőben, ő látja el (EESZT eseménykatalógusba jelentendő esemény), amennyiben nem, akkor a védőnő. Védőnői rögzítés esetén nem lesz beküldendő EESZT esemény.
Az iskola-egészségügyi személyzet rögzítheti a baleset okát és az ellátást. Az iskolaorvosnak lehetősége van baleseti jegyzőkönyv kiállítására (lelet nyomtatására) is.
A balesetek listájában a Nyomtatás gombra kattintva kinyomtatható a tanulóhoz tartozó baleseti lista. A Gondviselőnek küldés funkcióval a baleseti lista a gondviselőnek is küldhető.
A gondozás a tanulók különböző okokból, bizonyos időszakokban történő rendszeres ellenőrzését jelenti. Ilyenkor az iskola-egészségügyi szolgálat a kötelező szűréseken túl is foglalkozik az adott tanulóval. Az oka lehet: szomatikus, mentális, szociális, egyszerre több ok is fennállhat. A tanéves jelentés útmutatójának megfelelően a B tábla 2-3. pontjába csak a fokozott gondozott pipával rendelkező tanulók számolódnak.
A gondozások kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Gondozásokat a védőnő és az iskolaorvosi szerepkörrel rendelkező felhasználók hozhatnak létre és szerkeszthetnek, törölni orvos csak orvos által létrehozottat, védőnő pedig csak védőnő által létrehozott tud.
Gondozásba kerülés módja:
1. A védőnői alapszűrésen a védőnő eltérést talál valamelyik általa vizsgált területen. Az alapszűrés adatainak rögzítésekor kipipálja a gondozásba véve jelölőnégyzetet is. Mentéskor a program felajánlja a gondozásba vételt, és elfogadás után menti az adatokat – a gondozásba vétel okát a gondozásba vétel pipa adatblokkjától függően testméretek miatt gondozott, szemészeti gondozott, fül-orr-gége gondozott, endokrin szervrendszer miatt gondozott, mozgásszervi gondozott, kardiovascularis gondozott, általános személyi higiéné miatt gondozott, bőr miatt gondozott, okokkal tölti automatikusan.
2. Az orvosi szűrésből az orvos is felvehet gondozást, amikor kipipálja a Gondozásba véve jelölőnégyzetet. Mentéskor a program felajánlja a gondozásba vételt, és elfogadás után menti az adatokat. A gondozásba vétel okát a gondozásba vétel pipa adatblokkjától függően bőr miatt gondozott, mozgásszervi gondozott, szemészeti gondozott, fül-orr-gége gondozott, fogászati gondozott, emésztőrendszer elváltozása miatt gondozott, testméretek miatt gondozott, endokrin szervrendszer miatt gondozott, légzőrendszer miatt gondozott, kardiovascularis gondozott, húgy és ivarrendszer miatt gondozott, idegrendszer miatt gondozott, mentálhigiéné miatt gondozott, allergiás megbetegedések miatt gondozott okokkal tölti automatikusan
3. A tanuló valamilyen panaszával felkeresi a védőnőt/orvost a kötelező éves szűrésektől eltérő időpontban. Ekkor is gondozásba vehető az adott tanuló, de ebben az esetben nem az alapszűrés funkcióból, hanem közvetlenül a Gondozás menüben, a Létrehozás gombbal kell a védőnőnek/orvosnak felvitelt végrehajtani, és az adatokat megadni. A gondozás három fajtáját különböztetjük meg a szomatikus, a mentális, és a szociális. Ezt pipával lehet jelezni, a gondozásba vétel okánál, vagy ha a BNO-t ismert, megadhatjuk, és a program automatikusan beemeli a BNO-t, mint ok. További BNO megadása esetén a Gondozásba vétel okát bővíti az új diagnózissal.
A gondozott tanulókkal kapcsolatos műveletek esetében, a tanuló neve mellett megjelenik a gondozottság ténye. A lenti képen egy új akut ellátás példáján keresztül látható, hogy hogyan jelenik meg a gondozott státusz az IER funkcióknál:
a gondozási folyamatot be is lehet fejezni, ha a tanuló elváltozása meggyógyul, megszűnik, ekkor a befejezés dátumát kell megadni. (Gondozás szerkesztése). Másik módja, az alapszűrés adminisztrációja során, ha már nincs szükség további gondozásra az adott elváltozással kapcsolatban, akkor a védőnő kiveszi az alapszűrés menü, gondozás jelölőnégyzetből a pipát és ezzel – mentés során- a Gondozás adatoknál a gondozás befejezése dátumhoz bekerül az adott alapszűrés dátuma.
Kapcsolódó funkciók:
● A tanuló gondozásainak listája kinyomtatható és excelbe exportálható a Gondozások menüből.
● A kiválasztott vagy a leválogatott tanulók megadott időszakban kezdett gondozásairól excel export készíthető Tanulók / Export funkció / Gondozások funkcióval.
● A Lekérdezések/Gondozás menüpontban a gondozások több tanulóra, több szempont szerint szűrve lekérdezhetők, nyomtathatók, ill. excelbe exportálhatók.
A védőnő/orvos a gondozási tevékenységeit itt naplózhatja, pl. megméri a tanuló testsúlyát, megméri a vérnyomását, beszélget a helyes táplálkozásról a tanulóval.
A gondozási tevékenységek kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Gondozásokat a védőnő és az iskolaorvosi szerepkörrel rendelkező felhasználók hozhatnak létre, ők szerkeszthetik és törölhetik is őket.
Kapcsolódó funkciók:
● A tanuló gondozási tevékenységeinek listája kinyomtatható, gondviselőnek küldhető, ill. excelbe exportálható a Gondozási tevékenység menüből.
● A kiválasztott vagy a leválogatott tanulók megadott időszakban kezdett gondozási tevékenységeiről excel export készíthető Tanulók / Export funkció / Gondozás tevékenység funkcióval.
● A Lekérdezések/Gondozási tevékenység lekérdezése menüpontban a gondozási tevékenységek több tanulóra, több szempont szerint szűrve lekérdezhetők, nyomtathatók, ill. excelbe exportálhatók.
A gyógytestnevelés egy speciális gondozási folyamat, - azon tanulók számára, - akiknek betegségük vagy funkcionális elváltozásuk miatt sajátos, állapotukat figyelembe vevő, külön órakeretben történő foglalkozásokra van szükségük. Az orvos dönt a gyógytestnevelés csoportbeosztásról, annak mértékéről és idejéről.
A gyógytestnevelések kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Gyógytestnevelést a védőnő, az iskolaorvosi és az iskola-egészségügyi asszisztens szerepkörrel rendelkező felhasználók hozhatnak létre, ők szerkeszthetik és törölhetik is őket.
Gyógytestnevelésre jellemzően kétfajta módon kerülhet egy diák:
1. A diák szakorvostól, háziorvostól hoz leletet, valamilyen betegségéről, és kéri a gyógytestnevelésre utalását az iskolaorvostól. Ilyenkor a fent említett Gyógytestnevelés menüben érdemes új gyógytestnevelést létrehozni.
2. Az orvosi szűrések során talált elváltozások alapján sorolhatja különböző gyógytestnevelési kategóriába az orvos a diákot.
Az orvosi szűrések alkalmával fontos az orvos számára, hogy könnyen lássa a programban, ha az adott diák gyógytestnevelésre már be lett osztva az előző években, ill. hogy a szűrés során is kezdeményezhesse a gyógytestnevelésre utalást, vagy annak megszüntetését.
A Szűrés menü mozgás-szervrendszer lapján a gyógytestnevelésre utalva jelölőnégyzettel jelezzük, ha a diák gyógytestnevelésre már beosztott.
Kapcsolódó funkciók:
● A tanuló gyógytestnevelései kinyomtathatók, gondviselőnek küldhetők, ill. excelbe exportálhatók a Gyógytestnevelés menüből.
Tanuló által hozott dokumentumok „tanulói dokumentumtárba” feltölthetők és visszakereshetők. Mivel ezek a legtöbb esetben leletek, a feltöltés során nem csak a dokumentum típusát, hanem szakrendelést is megadhatunk a feltöltött állományhoz. A megjegyzés rovat nem kötelező, de a lelet lényege összefoglalható, így később dokumentum letöltés nélkül is látható, hogy miről volt benne szó.
A hozott leletek kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Hozott leletet a védőnő, az iskolaorvos, az iskola-egészségügyi asszisztens és az iskola-egészségügyi koordinátor szerepkörrel rendelkező felhasználók hozhatnak létre, és ők is szerkeszthetik. Hozott leleteket védőnő és iskolaorvos törölhet.
A Tanuló iskolán kívül, korábban kapott védőoltásainak, illetve a Tanuló számára az iskolai kampányoltások keretében beadott oltások karbantartására (lekérdezés, felvitel, módosítás, törlés) szolgáló funkció.
A védőoltások kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Ezt a menüt akkor célszerű használni, ha nem osztályszintű, hanem korcsoport szerinti iskolai kampányoltást végzünk. A védőoltást rögzítheti az iskolaorvos vagy a védőnő.
A védőoltások esetében az alábbi információkat lehet / szükséges megadni. A legtöbb itt megadott adatot EESZT-be is küldi a rendszer.
● Korábbi / iskolán kívüli oltás: ha nincs bejelölve, az oltást EESZT-be is küldeni kell
● Oltás időpontja: az a pontos időpont, amikor az oltást a tanuló megkapta
● Oltóanyag kategória és oltóanyag típus (a listából kiválasztható oltóanyag típusokat a Szerviz menüben az iskola-egészségügyi koordinátor szerepkörű felhasználó tartja karban)
● Oltóanyag száma
● Beadás helye
● Beadás módja
● Megjegyzés
Ha az iskola-egészségügyi személyzet az oltás regisztrálását megelőzően bővített értesítést küldött a tanuló gondviselőinek az adott oltóanyagra, és ha erre az értesítésre érkezett válasz is (pl. tudomásul vétel, EÜ. okból nem kaphat oltást, nem kéri az oltást, stb.), akkor a válasz a védőoltás létrehozása során megjelenik a felületen. A gondviselők értesítéséről bővebben a Gondviselők tájékoztatása fejezetben olvashat.
Amennyiben az iskolaorvos hozza létre/szerkeszti/törli az oltást IER-ben, akkor
● ha a létrehozás/szerkesztés/törlés pillanatában be van jelentkezve EESZT-be, akkor az oltásból generált EESZT eKatalógus és eProfil bejegyzések automatikusan küldésre kerülnek az EESZT-be
● ha a létrehozás/szerkesztés/törlés pillanatában nincs bejelentkezve EESZT-be, akkor az oltásból generált EESZT eKatalógus és eProfil bejegyzéseket az EESZT-be való bejelentkezés után, a beküldendő elemek listájából tudja beküldeni,
Iskolaorvos által létrehozott ( nem iskolán kívüli) védőoltásokat védőnő nem szerkeszthet / nem törölhet.
Oltás átadása iskolaorvosnak Amennyiben a védőnő rögzít egy (nem iskolán kívüli) oltást , akkor azt az orvos számára át kell adni EESZT beküldésre az „Átadás orvosnak” gomb használatával.
Az orvosnak történő átadás során az alábbi üzenet fog megjelenni.
1. Védőnő által rögzített oltások EESZT bejegyzéseinek orvosi jóváhagyása és elutasítása
A védőoltáshoz tartozó eKatalógus és eProfil bejegyzés, az oltás átadása után, a tanuló osztályához tartozó orvos jóváhagyásra váró EESZT bejegyzései közt megjelenik. A jóváhagyásra váró bejegyzések listáját az iskolaorvos a narancssárga számra kattintva nyithatja meg. Az átadott védőoltásokat a védőnő nem szerkesztheti.
Az iskolaorvos a jóváhagyandó elemek listájában elutasíthatja, vagy jóváhagyhatja az EESZT bejegyzéseket. Jóváhagyás csak akkor lehetséges, ha az iskolaorvos előzetesen sikeresen bejelentkezett EESZT-be.
Jóváhagyáshoz vagy elutasításhoz először az iskolaorvos kiválasztja a megfelelő sorokat a bal oldali oszlopban (a rózsaszín cellába kattint, mely zöldre változik). Amennyiben az összes elemet egyszerre szeretné kiválasztani, használhatja a „MIND OK” gombot.
Ahhoz, hogy az iskolaorvos jóváhagyja a kijelölt elemeket, a „JÓVÁHAGYÁS ÉS BEKÜLDÉS” gombot kell megnyomnia. Ezután az alábbi ablakban megerősíti a szándékát.
Beküldés után a beküldött oltásokat az EESZT Kommunikáció menüpontban, vagy a tanuló védőoltásainál lehet ellenőrizni. A helyesen beküldött EESZT bejegyzések státusza „Beküldött - visszaigazolt”.
Az EESZT státuszokról részletesen az Első lépések fejezet, Az EESZT kapcsolatról alfejezetének, EESZT bejegyzések státuszának ellenőrzése bekezdésében olvashat.
Ha az iskolaorvos nem jóváhagyni, hanem elutasítani szeretné a kijelölt EESZT bejegyzéseket, akkor ezt az „Elutasítás” gombbal teheti meg. Az így elutasított védőoltások EESZT státusza „Orvos által visszautasított” lesz. A visszautasított oltásokat a védőnő újra szerkesztheti és törölheti.
A sikeresen beküldött védőoltásokat az iskolaorvos továbbra is szerkesztheti és törölheti az adott tanéven belül, de minden módosításról és törlésről az adattartalom-változásnak megfelelő EESZT bejegyzés is automatikusan generálódik, melyet az EESZT-be bejelentkezve tud beküldeni.
Az így beküldött oltás adatmódosítások külön verziószámot kapnak az EESZT-ben. A beküldött védőoltásokat a Tanulók menü Adatlekérdezés almenüjében (sárga gomb) tudjuk lekérdezni az EESZT eProfil adatblokkjából, ill. megtekinthetjük a hozzá kapcsolódó Eseménykatalógus bejegyzést is. (lásd Adatlekérdezés c. fejeze
Kapcsolódó funkciók
Természetesen azok az iskolai kampányoltások is megjelennek a Tanuló védőoltásai között, amelyeket a Védőoltások fő menüben, a csoportos (tömeges) oltások hatékony adminisztrációjára szolgáló Védőoltás- osztály felületen adminisztrálnak.
Az osztályszintű oltások rögzítésére a Védőoltás osztály menü alkalmas, melyet a későbbiekben mutatunk be a Védőoltások c. fejezetben
A Tanuló IER-be felvitt védőoltásairól Oltási kiskönyv nyomtatható és gondviselőnek is elküldhető.
A tanácsadások és a fogadóórák kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombokra kattintva lehet elérni:
A tanulóhoz kapcsolódóan a tanácsadás illetve a fogadóóra témája, leírása bizalmas adat, azt csak a ta nácsadást végző, (orvos, vagy védőnő) láthatja, kezelheti (szerkesztheti és törölheti)
Tanácsadások és fogadóórák az alábbi esetekben rögzítendők:
Amikor a tanuló egyéni problémájával keresi fel a védőnőt, vagy a védőnő által biztosított tanácsadás időben vagy bármikor (rendkívüli tanácsadás), akkor ezt a tanácsadási tevékenységet is adminisztráljuk: meg tudjuk adni annak dátumát, hosszát, témáját és a tanácsadás konkrét leírását, illetve vissza is tudjuk rendelni egy adott dátumra a tanulót (pl. döntési szituációba állítjuk és gondolkodási időt adunk).
Amikor a tanuló hozzátartozója, törvényes képviselője, tanára, kéri a védőnő segítségét, akkor pedig fogadóóra alkalmával (akár az előre meghirdetett időpontban, akár rendkívüli fogadóóra keretében történik) a tevékenység. A modul biztosítja annak adminisztrációját, dátum, hossza, megjelent személy, téma, leírás, visszarendelés dátuma adatokkal.
A tanácsadások és fogadóórák a tanéves jelentésbe kigyűjtésre kerülnek (alkalmak száma, résztvevők száma összesen adott tanévben).
Az (általános) intézkedések és a gyermekvédelmi intézkedések kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombokra kattintva lehet elérni:
Intézkedéseket és gyermekvédelmi intézkedéseket iskolaorvosi vagy védőnői szerepkörrel rendelkező IER felhasználó hozhat létre és szerkeszthet.
● Intézkedésként a tanulóhoz dátumhoz rendelt feljegyzések rögzíthetők (a felhasználó dönti el, hogy ezt a lehetőséget mire használja).
● A gyermekvédelmi intézkedések olyan speciális intézkedések, amelyek értelemszerűen, a gyermekvédelem témájában kerültek kezdeményezésre.
A kérdőívek menüpont két általános életmód-felmérés standard kérdéssorát takarja (fakultatív és életmód kérdések). Az életmód kérdőív a tápláltsági irányelvnek megfelelően tartalmazza a kérdéseket.
A tanácsadások és a fogadóórák kezelését az IER-ben, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Kérdőívet csak védőnői szerepkörrel rendelkező IER felhasználó hozható létre, szerkeszthet és törölhet.
A kiválasztott / az összes leválogatott tanuló időszakba eső kérdéssora (válaszai) a Lekérdezések / Kérdőívek lekérdezése almenüből exportálhatók.
Az üres kérdőívek tartalma az alábbi linken tölthetők le:
A Tanuló kimenő dokumentumok listájában azokat a dokumentumokat lehet keresni és letölteni, melyeket a felhasználó az IER-ben generált (nyomtatott vagy gondviselőnek küldött), és a tanulói dokumentumtárba mentett. A listában a lelet /dokumentum készítési dátuma mellett az eredeti esemény dátuma és típusa is megjelenik valamint az értesítés módja.
A tanuló kimenő dokumentumainak a listáját, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Ha egy dokumentumot, leletet, stb. a gondviselőnek küldés gombbal, online küldtük ki, akkor online küldési mód jelenik meg az utolsó oszlopban, ha fájlba (pdf), vagy papírra nyomtattuk, akkor pedig papír kiküldési mód jelenik meg.
Ha kijelölünk a táblázatban egy dokumentumot (zöld lesz), akkor aktívvá válik a gomb. Erre kattintva látható, hogy ki, milyen szerepkörrel (gondviselő vagy IER felhasználó) és mikor töltötte le az adott dokumentumot.
Így akár igazolni is lehet, hogy a szülő (az IER gondviselői felületéről) letöltötte az iskola-egészségügyi személyzet által küldött leleteket.
A megtekintés gombra kattintva megtekintők , a dokumentum részletei, többek között a gondviselői e-mail címek, melyekre a dokumentum kiküldésre került.
A menüpontban lehetséges a tanulóhoz kapcsolódó saját feladat(a felhasználó által tervezett bármilyen teendő) felvétele, mely a Napi feladatok listában megjelenik majd.
A rendszerben lehetőség van arra, hogy a véletlenül többször felvett tanulókat összevonjuk. Ezt a funkciót használjuk pl. arra is, amikor a tanuló Előzetes alkalmassági vizsgálaton vesz részt az intézményben, de még nincs a KRÉTA Alaprendszerben. Majd szeptemberben ugyanez a tanuló bekerül a KRÉTA Alaprendszerbe (felvételt nyert az intézménybe) és így kétszer szerepel az IER-ben. Ha a tanuló adatai megegyeznek, akkor szeptemberben az első szinkron osztályba teszi az adott tanulót. H a valamelyik adata tévesen lett rögzítve, akkor a tanuló kétszer szerepel az IER-ben. Ekkor tudjuk használni a Tanuló összevonás funkciót. A folyamatról a videótárban megtekintheti az erről készült videót.
Videótár elérhetősége Videótár - KRÉTA Iskola Egészségügyi Rendszermodul - KRÉTA Tudásbázis (ekreta.hu)
Ezt a funkciót akkor használjuk, mikor az adott tanuló iskolát vált (akár év közben akár szeptemberben). Ilyenkor a védőnő a régi iskolából kikérheti az új iskolában már felvett a tanulóhoz tartozó egészségügyi adatokat.
Új adatkikérést, az alábbi, tanuló menüsorból elérhető gombra kattintva lehet elérni:
Az adatkikérés után az adatátadásnál korábbi dátummal esemény nem rögzíthető, hiszen feltételezzük, hogy előtte még a korábbi iskolába járt a tanuló.
Az előző iskolában rögzített adatokat a következő iskola orvosai/védőnői nem szerkeszthetik. Kivétel ez alól a megkezdett gondozás és gyógytestnevelés melynek a befejező dátuma megadható.
A folyamatról a videótárban megtekintheti az erről készült videót.
Az új iskolában a védőnő (védőnő vagy védőnő+koordinátori jogosultsággal) a napi feladatok menüben láthatjuk, ha új tanuló érkezik az iskolába. Név vagy név részlet beírásával megkeressük a tanulót a Leválogatás gomb segítségével.
Ekkor még csak a KRÉTÁ-ból szinkronizált alapadatai vannak a tanulónak.
Ezután megnyomjuk a védőnői jogkörrel aktív ADATKIKÉRÉS gombot. Adatkikérést minden esetben Védőnői szerepkörrel tudnunk indítani.
A IER modul megmutatja melyik intézményből jön a tanuló. Itt több iskola is megjelenhet, ezért figyelni kell a tanévre (pl: 2022/23), hogy jó helyről kérjük ki a tanulót. Kiválasztjuk az adott intézményt.
Mentés után az IER modul jelzi a sikeres mentést.
A Szervezőmunka/Indított adatkikérők menüpontjában tudjuk ellenőrizni, mely tanulókat kértünk ki, melyik iskolából, ill. látható a kikérés státusza: “Engedélyre vár”
Az adatot küldő iskola védőnője a hozzá érkező adatkikérést a Napi feladatok/Feldolgozandó adatkikérés eseménytípusnál, és a Szervezőmunka/Fogadott adatkikérők menükben is láthatja.
Ez utóbbi menüben lévő adatok már Védőnő és Iskolaegészségügyi-koordinátor szerepkörrel egyaránt láthatók.
Az adatkikérésekről e-mailen is kap automatikus értesítést az a védőnő, akitől tanulói adatokat szeretnénk kikérni. A rendszer arra az e-mail címre küldi az értesítést, ami be van írva a Szervezőmunka/ Személyek és iskolák/ Védőnők menü e-mail mezőjébe az adatkikérésünket fogadó védőnőnél. Az e-maileket hetente egyszer küldi ki a rendszer mindaddig, amíg a védőnő vagy engedélyezi, vagy visszautasítja a kikérésünket.
Az adatkikérés első státusza az adatátadás folyamatában: “Engedélyre vár” .
Az adatátadáshoz kattintsunk a ceruza ikonra (szerkesztés), majd a megjelenő ablakban láthatjuk a tanuló adatait.
A szerkesztés gomb megnyomásával az első sorban láthatjuk az “Engedély beállítása” választót, ahol kiválasztjuk az “Engedélyezett- átadásra vár” sort majd Mentünk.
Ezek után a kikérés státusza megváltozik: “Engedélyezett-adatátadásra vár” státuszról “Engedélyezett adatok továbbítva” státuszra. Ekkor az adatot kikérő védőnő látja, hogy a tanulóhoz tartozó átvett egészségügyi adatok megjelennek a tanulónál.
A menüpontban a gondviselőknek szánt tájékoztatásokat kezelhetjük az aktuális Feladatellátási helyre. A leválogatott tanulóknak küldjük a tájékoztatást és két lehetőség áll rendelkezésünkre:
- Email értesítés és a
- Bővített email értesítés
Az összes leválogatott és kijelölt tanuló gondviselője tájékoztatására szolgál:
● A z emailben elérhető gondviselőknek a „Küldés” gomb megnyomásával elküldi az itt meghatározott szövegű tájékoztatást, a feltöltött csatolmánnyal (bizalmas adatot a csatolmány NE tartalmazzon!).
● A z emailben nem elérhetők tanulókról osztályonként külön névsor készíthető, hogy csak nekik kelljen az osztályfőnök segítségével papíron kiosztani az értesítéseket.
Az emailben elérhető gondviselők azok a gondviselők, akik rendelkeznek email címmel és feliratkozottak a tanuló adatlapon (lásd Tanuló leválogatásból elérhető funkciók c. fejezet, Tanuló adatlap bekezdése).
Email értesítés –általános szövegezésű
A megjegyzésben javasolt rögzíteni, mit tartalmaz a csatolmány, illetve mely tanulók voltak leválogatva az értesítés küldésekor (6.a osztály). A megjegyzés szövege nem kerül elküldésre!
Az saját elküldött értesítéseket az iskola-egészségügyi személyzet a Lekérdezések/Értesítések lekérdezése menüben tudja megtekinteni.
A -re kattintva meg tudjuk nézni, hogy mely tanuló gondviselőinek lett kiküldve az értesítés,
a meg tudjuk tekinteni a kiküldött értesítés szövegét.
Ebben az esetben is emailt küldünk csatolmánnyal, azonban
A gondviselő az értesítést, a védőnő által kiküldött e-mailben található linkre kattintva tudja megtekinteni.
A linkre kattintva a gondviselő megtekintheti pl: a kiküldött értesítést, szűrési leletet.
A gondviselő megtekintheti az értesítést a nagyító ikonnal, vagy ha válaszadási kötelezettsége van akkor a válasz ikonra kattintva az alábbi információs ablak nyílik meg pl: HPV oltás esetén.
A gondviselő a válaszadás után a Mentés gombra kattintva elküldi a válaszát az iskolavédőnőnek. A gondviselő által küldött választ a védőnő lekérdezheti a válasz dátumával együtt.
Az ilyen jellegű értesítésekre kapott válaszokat a Védőoltás / Védőoltás értesítések almenüben kérdezhetjük le. A papíron beküldött válaszokat, itt, a Válasz gomb megnyomásával, ill. a védőoltás beadása előtt, a Osztály védőoltásakor is rögzíthetjük. Az IER Gondviselői felületéről (online) beérkező válaszok nem szerkeszthetők.
Az IER felhasználók által beállított válaszok szerkeszthetők a későbbiekben is.
Az iskola-egészségügyi személyzet ellenőrizni tudja, hogy melyik gondviselő, milyen választ adott a kiküldött védőoltás értesítésre, illetve megnézte-e a kiküldött értesítést.
A Tanulók / Védőoltás funkcióban van lehetőség a tanulónak beadott védőoltások adminisztrálására. Az iskolai kampányoltást rögzíthet védőnő és iskolaorvos (asszisztens) egyaránt. EESZT-be küldeni kizárólag iskolaorvos jogosultsággal lehet!
A Védőoltás-osztály almenüpont az osztályok, iskolai kampányoltás tömeges adminisztációját támogatja. Az itt rögzített oltás a Tanuló/Védőoltás menüben is megjelenik, illetve ha itt módosítjuk, töröljük az oltás adatait, a változások a tanuló védőoltásainál is úgy megjelennek.
Az iskolában beadott kampányoltásokról – az EESZT csatlakozást követően – az EESZT felé eseménykatalógus és eProfil adatszolgáltatás történik . Amennyiben a védőoltást a védőnő rögzítette, akkor az oltásokat át kell adni az orvosnak jóváhagyásra, melyet ezután tud az orvos beküldeni az EESZT-be.
Iskolában kapott védőoltások adatai
● Oltás kategória (melyik kampányoltás); oltóanyag típusa és száma
● A szülő felé küldött értesítésre a szülőtől kapott válasz (Az alábbi választípusok elérhetőek: tudomásul vétel, vagy ok, ha nem oltható, illetve önkéntes oltásnál a választás: kéri, nem kéri, gyermeke már megkapta)
● Beadás dátuma, helye és módja
● Oltásról EESZT adatküldés státusza
A szűrés, leválogatásnak megfelelő, csoportosan beadott védőoltások listáján megjelennek a már –a leválogatási szempont szerint – oltott osztályok. Az osztály beoltása előtt ellenőrizhetjük a gondviselőktől visszaérkezett válaszokat a Védőoltás értesítések menü alatt.
Az Osztály beoltása gombbal kezdhetünk új osztályt oltani:
Első lépés az osztály kiválasztása, a kategória megadása és az oltóanyag típusa. Ha ezek a mezők ki vannak töltve az aktuális osztálynévsor megjelenik a bal oldali táblázatban, ha a rendszerrel küldtünk védőoltás-értesítést (Tanulók / Gondviselők tájékoztatása / Bővített email értesítés), akkor mit tartalmazott a kapott válasz.
Ha már a 2. oltást adjuk az osztálynak a tanévben, ugyanazon oltóanyaggal, akkor felugró üzenetben erre figyelmeztet a rendszer. Ha az aktuális tanévet megelőzően is használtuk már az osztályoltás funkciót egy adott osztály valamely tagjának oltására ugyanazzal az oltóanyaggal, amit aktuálisan is használni szeretnénk, akkor erre szintén figyelmeztet a program, és eldönthetjük, hogy tévedésről van szó, vagy tudatosan választjuk éppen azt az oltóanyagot. (pl. túlkoros tanulót így oltottunk).
A tanulók gondviselőit elég az első oltás előtt tájékoztatni ahhoz, hogy az adott tanévben adott válaszokat a 2.-nál is kijelezze a rendszer.
Az iskolai oltásokat az iskolaorvosnak jelentenie kell az EESZT-be. Ehhez a védőnő által felvitt oltásokat (osztályoltás, vagy egyénileg felvitt oltás) át kell adni az iskolaorvosnak.
Ezt a műveletet az oltások mentése után tudjuk végrehajtani úgy, hogy megtekintés módban az oltások előtt lévő négyzetekkel kijelöljük az átadandó oltásokat, majd az ekkor aktívvá váló, lila Átadás gombot megnyomjuk.
Ha megnyomásra került az „Átadás orvosnak”, akkor a következő figyelmeztető ablak ugrik fel:
Itt tudomásul vétel és Igen gomb megnyomása szükséges.
Az oltások átadása után megjelenő információs ablakok tájékoztatnak arról, hogy az átadás után az átadott oltások szerkesztésének, törlésének joga átszáll az orvosra, és csak akkor száll vissza a védőnőre, ha azt az orvos visszautasítja, mert hibásnak látja.
Védőoltás – Orvosnak átadás utáni állapot:
Az átadott oltások előtt egy Á betű jelenik meg a négyzet helyén, ezzel jelezve a sikeres átadást.
Az osztályoltáson belül, a nem átadott oltások természetesen továbbra is szerkeszthetők maradnak (jellemzően a pótoltandó tanulók)
Ha az oltásokat orvos szerepkörrel visszük fel, akkor természetesen nincs szükség az átadás funkcióra.
Az iskolaorvosi jogosultsággal belépve a felhasználó az alábbi üzenetet kapja:
Az iskolaorvos az EESZT -be küldendő elemek számát fent az óra mellett az EESZT felirat után látja. Az iskolaorvos az EESZT-be, a kis torzóra kattintva tud belépni. Belépés után a torzó színe fekete lesz!
Az EESZT-be be lehet lépni Mobil tokennel vagy eSzig belépéssel.
Az osztályoltások funkcióban mentett oltások adatai lekérdezhetők a Tanulók menü Védőoltás almenüjében (lila Védőoltás gomb)
Ha arra vonatkozóan szeretnénk információhoz jutni, hogy egy adott tanuló milyen védőoltásokat kapott, akkor mindig a Tanulók / Védőoltás menüt használjuk. Az osztályoltás funkció az oltások gyors felvitelét szolgálja.
A mentést követően az EESZT küldésre is előkészíti a védőoltások adatait az IER: Ha a védőnő rögzítette és átadta az orvosnak, az orvos a legközelebbi IER-belépésekor figyelmezteti az orvost a beküldendő EESZT eseményekről. Az orvos EESZT-be való belépése után, jóváhagyásával, azonnal beküldi az előkészített adatokat EESZT- be. Ha az orvos rögzít védőoltást úgy, hogy be van jelentkezve EESZT-be, akkor a mentés után a beküldés automatikusan megtörténik.
Ha javítani kell valamit, a Szerkesztéssel folytathatjuk, vagy léphetünk a Következő osztály oltására.
A szerkesztés során mód van a beadott oltás adatok javítására (pl hibásan bejelölt gyerek esetén a beadás törölhető, másik gyerekhez beállítható. Ilyenkor a tanuló védőoltás módosításra / törlésre kerül, az EESZT felé is követi a rendszer az adminisztrációt).
A tanulók pótoltására szintén az osztályoltás szerkesztés funkciója használható. Ebben az esetben a korábban még nem oltott tanulókat oltottra állítjuk, majd a nevük előtt lévő négyzetekkel kiválasztjuk őket és az időközben beállított oltási paramétereknél megnyomjuk az Alkalmaz gombot. Ezáltal a beállított oltási paraméterek hozzárendelődnek a kiválasztott tanulókhoz. Ezután mentjük az adatokat.
Mentés előtt:
Mentés után:
A védőoltás jelentések elkészítését többféle formátummal, és adattartalommal támogatja a rendszer, így minden felhasználó kiválaszthatja a számára megfelelőt.
A védőoltások oltóanyag szűrés nélkül is lekérdezhetők, adataik excelbe exportálhatók;
a Jelentés készítés funkció azonban konkrét oltóanyagra szűrés esetén érhető el.
A jelentéskészítés során (az osztály orvosa adataival kitöltve) a választott szabványos tartalommal letölthetők (Nyomtatás, PDF) illetve exportálhatók a Védőnői /HPV / Epinfo típusú védőoltás jelentések.
Védőoltás/Védőoltás jelentésnél a Szűrési feltételek között, ha kiválasztottuk az Oltóanyag kategóriát és az Oltóanyag típust is és rákattintottunk a Szűrés gombra, a Szűrési feltételeknek megfelelően a jobb oldalon táblázatos elrendezésben megjelennek az oltások.
Ezek után rákattintunk a Jelentés készítés gombra és az alábbi információs panel jelenik meg.
Itt ki tudjuk nyomtatni a jelentést vagy Excel letöltés gombra kattintva a jelentést további szerkesztésre meg tudjuk nyitni excelben.
A lekérdezés arra szolgál, hogy kiszűrjük, adott korosztályban (születési dátumtól-ig) mely gyerekek kaptak vagy nem kaptak meg adott típusú védőoltást.
A korábban már bemutatott menüpont: a felületen az adott oltással kapcsolatos értesítések jelennek meg, és a kiküldött értesítésekre kapott válaszok is rögzíthetők.
A beérkezett válaszok szerkeszthetőek a ikonra kattintva.
A gondviselő által adható válaszok:
További információ a bővített e-mail értesítéseknél
Rögzíteni kell az 1-8. évfolyamon a szeptemberi, januári és áprilisi „rendes” szűréseket, a „köztes” szűréseket, illetve az észlelés miatti szűréseket is.
A tisztasági szűrést után ezek nyomtatásra kerülnek (csak a tetves gyermekek gondviselői számára). A kezelés a szülő kötelessége, de ha nem végzi el eredményesen, a védőnő is végezhet kezelést. Mind a szülői, mind a védőnői kezelést rögzíteni kell.
A kezelőfelületen külön jelennek meg az adott hónapban már szűrt és még nem szűrt osztályok,
Osztályra dupla kattintással megkezdhető a tisztasági szűrés: a névsorhoz rögzíthetők a hiányzók, illetve a pozitív esetek. Az ebben a hónapban, illetve a korábban pozitív eseteket különböző színekkel jelöljük.
Már elvégzett szűréseknél külön fülön jelennek meg a nem vizsgált gyerekek, illetve a tetvesnek észlelt gyerekek. Utóbbiak közül egyet kiválasztva, a tanulóhoz kezelés is rögzíthető.
A védőnői kezelés tényéről is készült dokumentum (szintén csak papíralapú engedélyezett), a Mentés és nyomtatás gombbal nyomtatható.
Létrehozás funkcióval ebből a menüpontból is indítható osztály szűrés, az osztály megadásával.
A Jelentés készítés gombbal a kiválasztott hónapra készíthetünk Szűrővizsgálati, illetve Köztes jelentést.
A védőnő rögzítheti az egészségfejlesztési óráit az alábbi témákban:
1. az egészséggel kapcsolatos alapismeretek (személyi higiéné egészséges életmód, betegápolás, elsősegélynyújtás),
2. családtervezés, fogamzásgátlás,
3. szülői szerep, csecsemőgondozás,
4. önvizsgálattal kapcsolatos ismeretek,
5. szenvedélybetegségek megelőzése.
Az egészségnevelési órák lehetnek a tanítási időn belül, vagy tanítási időn kívül is.
Az óra után adminisztrálja a programban az óra megtörténtét az alábbi adatok rögzítésével:
A tanéves jelentésben az egészségfejlesztési órák rögzítésre kerülnek.
Kapcsolódó funkciók: Nyomtatás és Excel export
Csoportfoglalkozások:
A csoportfoglalkozások adminisztrációja az alábbi adatok megadásával történik:
A tanéves jelentésben a csoportfoglalkozások rögzítésre kerülnek.
Kapcsolódó funkciók: Nyomtatás és Excel export
Fentiekről nincs jogszabályi jelentési kötelezettség, csak a vezető védőnő által összeállított szöveges jelentés tartalmazza.
Kapcsolódó funkciók: Nyomtatás és Excel export
A Napi feladatok listába a különböző iskola-egészségügyi eseményekhez rögzített kontroll időpontokra kerülnek feladatok az orvoshoz, a védőnőhöz. A konkrét nyitott feladatok száma megjelenik a menü neve mellett.
A tárgynap automatikusan töltődik az adott nappal. így létrejön egy automatikus leválogatás, melyet a szűrés panel különböző mezőiben módosíthatunk.
A feladat lezárható, ami azt jelenti, hogy a feladathoz beírt adatok az eredeti – a kontroll időpontot tartalmazó – esemény adataihoz is visszaírásra kerülnek. Ezen felül a feladatok törölhetők egyénileg vagy tömegesen.
Az alábbi menüpontokban elérhető lekérdezéseket fent az eredeti eseményeknél már bemutattuk.
● Értesítés lekérdezés: A gondviselőknek küldött értesítések lekérdezése, szerkesztése
● Alapszűrés-szűrés lekérdezése: adott évfolyamú, életkorú tanulóknak volt, vagy nem volt a megadott időszakban szűrése, alapszűrése, alkalmassági vizsgálata.
● Naplószám (tovább küldés) lekérdezés: adott beutaló keresése, beutalók egyéb szempontú leválogatása
● Leletek továbbítása háziorvosoknak: Az alapszűrés és szűrés adatok exportja excelbe a tanulók háziorvosai számára
● Gondozás lekérdezés: azon tanulók lekérdezése akiknek az adott tanévben volt alapszűrésből gondozásba vétele
● Gondozási tevékenységek: azon tanulók lekérdezése akiknek az adott tanévben volt gondozási eseménye
● Gyógytestnevelés lekérdezés: azon tanulók lekérdezése akiknek az adott tanévben történt gyógytestnevelésbe vétele, gyógytestneveléssel kapcsolatos gondozása
● Akut ellátás lekérdezése: akut ellátással kapcsolatos események lekérdezése
● Tanácsadások lekérdezése: tanácsadáson résztvevő tanulók lekérdezése az adott tanévben
● Fogadóóra lekérdezés: fogadóórán résztvevő tanulók lekérdezése az adott tanévben
● Kérdőívek lekérdezése: a fakultatív kérdések és az életmód kérdések lekérdezése
A védőnők napi tevékenységének rögzítésére szolgáló felület. Minden védőnő a saját munkanaplóját láthatja. Két lehetőség is van a munkanapló vezetésére., használhatjuk csak a munkanapló felső részét, és a megjegyzés mezőbe írjuk a napi tevékenységeket, vagy használhatjuk a részletesebb szerkesztőablakot. Ez utóbbi esetben a létrehozás gombbal kell létrehozni új eseményt: megadni az időintervallumot és a tevékenységet kiválasztani. A legördülő listában lévő tevékenységek közül a csillaggal jelölt védőnői szűrés és a tisztasági szűrés beállított időtartamai összeadódnak a tanéves jelentés F táblájába.
Munkanapló tételek létrehozása:
Mentés után:
Kapcsolódó funkciók: Nyomtatás, Módosítás, Megtekintés
A tevékenységlistából adatok nyomtathatók.
Az osztályok adatainak karbantartása.
Az osztálynál beállított legfontosabb adatok: az osztály védőnője és orvosa itt állítandó be koordinátor szerepkörrel. Ez befolyásolja, hogy az orvos vagy a védőnő, mely osztályok tanulóinak adataihoz fér hozzá.
Osztálynévsor a kiválasztott osztály tanulóiról itt nyomtatható.
A KRÉTA feladatellátási helyek (tagiskolák) adatainak karbantartása.
A KRÉTÁ-ból átvett alapadatokon túl itt lehet beállítani számos működési alapparamétert.
A paraméterezési lehetőségeket, alapbeállításokat a részletezzük. Itt tudjuk beállítani a kezdő naplószámot ami a beutalók kiállításához szükséges.
Feladatellátási hely paraméterek és a napocskás mezők átmásolása kiválasztott FEH-ből: a funkciógombbal másik feladatellátási helyen már jól beállított paramétereket átmásolhatunk az aktuális feladatellátási helyhez.
Az almenüpontokban rögzíthetjük a védőnők, iskolaorvosok, asszisztensek, háziorvosok, és egyéb fontos személyek adatait. Iskolaorvoshoz, védőnőhöz az első (sikertelen 401-es hiba – lásd. IER-felhasználók kezdő lépései) belépés után hozzá lehet rendelni a KRÉTA felhasználó azonosítójukat, ezt követően a nekik adott védőnői, iskolaorvosi szerepkörökkel már elérik az IER.-ben számukra látható adatokat. Itt lehet rögzíteni az Iskolákat is.
Itt a KRÉTA Alaprendszerbe felvett védőnők adatait tudjuk rögzíteni.
Iskolaegészségügyi-koordinátori szerepkörrel itt tudjuk felvenni az Iskolaorvos adatait, EESZT beállításait és a Szűrés normál státuszát.
Az asszisztens felhasználó több orvos asszisztense is lehet, így az iskolaorvos adatainál kell beállítani, ki az asszisztense (ha van).
Iskolaegészségügyi-koordinátori szerepkörrel itt tudjuk felvinni az adott iskolák listáját.
Az iskola-egészségügyi modul felhasználói a védőnők, az iskolaegészségügyi koordinátor, az iskolaorvosok és asszisztenseik. Egy-egy védőnő/iskolaorvos több iskolában is dolgozik, ahogy az is előfordul, hogy egy iskolát többen látnak el.
A későbbiekben a felhasználók köre kiterjeszthető az iskolapszichológusokra és az intézményi szociális gondozóra (korábban gyermekvédelmi felelős).
Mivel a KRÉTA IDP-t használja a modul, az iskola-egészségügyi modul felhasználóit dolgozóként (alkalmazott vagy más státusszal) rögzíteni kell a KRÉTA alaprendszerben, és az alábbi KRÉTA szerepkörökből lehet választani: védőnő, iskolaorvos, iskola-egészségügyi asszisztens, iskola-egészségügyi koordinátor, védőnő+iskola-egészségügyi koordinátor.
Tekintettel arra, hogy az iskola-egészségügyi modulban számos szakmai tapasztalatot igénylő beállításra van szükség, amelyet egy sokfelhasználós környezetben csak az Intézményi iskola-egészségügyi Koordinátor (IER Koordinátor) szerepkörű kezelhet.
● a védőnők, iskolaorvosok, iskolaegészségügyi koordinátor, asszisztensek esetén - a név, belépési név, jelszó és szerepkör adatokon - ezeket az IDP illetve a KRÉTA átadja az Iskola Egészségügyi Rendszernek (pl. végzettség, alkalmazás módja, pecsétszám) van szükség.
● Ezek rögzítése/ karbantartása a törzsadatokban történik, a felhasználó (belépési név) hozzárendelésével.
Fogadott adatkikérők kezelése
Iskolaváltás esetén a tanuló új iskolájának védőnője ki tudja kérni a tanuló adatait a Tanulók menü / Adatkikérés almenüjében. Az így kikért tanulóról egy adatkikérő értesítés jelenik meg ebben a menüpontban, amit védőnő, vagy koordinátor jogosultságú felhasználó tud engedélyezni. Ehhez az adott adatkikérőre kell kattintani, majd a módosítás gombbal / ikonnal megnyitni. A megnyíló ablak első sorában tudjuk az adatok átadását engedélyezni, vagy elutasítani. Ha engedélyezzük az adatok átadását, akkor azok pár másodperc múlva megjelennek a tanuló adatkikérését indító védőnőnél.
A fogadott, és még nem feldolgozott adatkikérőkről heti egy alkalommal automatikus e-mail értesítést küld a rendszer a védőnő adatainál megadott e-mail címre.
Lásd Adatkikérők.
A menüpontban a feladatellátási hely osztályai közül többet kijelölve több osztályhoz egyidejűleg lehet iskolaorvost vagy védőnőt hozzárendelni.
Az adatszolgáltatást a 26/1997. (IX.3.) NM rendelet alapján a 76/2004. (VIII.19.) ESzCsM rendelet írja elő.
Az a cél, hogy a jelentéskészítés során a lehető legkevesebb adatot kelljen beállítani, hogy ezzel is könnyítsük a felhasználóra eső megterhelést.
A korábbi jelentéseket a program tárolja.
Az éves jelentés egy személy (védőnő vagy orvos) egy tanévben egy feladatellátási helyen ellátott munkájáról készül.
Éves jelentés tanév közben is készíthető a részidőszakra, pl védőnő váltáskor. A korábbi védőnő a saját munkáját a tanév hátralevő részében (mikor már más látja el az osztályait) is le tudja jelenteni.
● A jelentés minden lapja külön-külön nyomtatható, az egyes táblák külön-külön, az orvos, védőnő feladatainak megfelelően.