Üdvözöljük a KRÉTA Tudásbázison!

A KRÉTA Tudásbázis Portál célja, hogy a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer felhasználói (fenntartók, intézményvezetők, pedagógusok, tanulók, szülők) részére hatékony segítséget tudjon nyújtani a KRÉTA rendszer használatához. A tudásbázisban megtalálhatók a KRÉTA különböző moduljainak felhasználói kézikönyvei, a programfunkciók gyors megismerésére szolgáló áttekintő segédletek, továbbá a fenntartókkal együtt készített szakmai útmutatók is.

Legfrissebb hírek és információk

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 57. § (6) bekezdésében foglaltak szerint az iskolai nyomtatványok - az év végi bizonyítvány és az állami vizsga teljesítéséről kiállított bizonyítvány kivételével - az oktatásért felelős miniszter, szakképesítést tanúsító bizonyítvány esetén a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által jóváhagyott rendszer alkalmazásával, a személyiségi, adatvédelmi és biztonságvédelmi követelmények megtartásával elektronikus úton is elkészíthetők és tárolhatók. Az Nkt. 77. § (2) bekezdés h) pontja alapján az oktatásért felelős miniszter jóváhagyása szükséges a kötelező tanügyi (papíralapú) nyilvántartást felváltó elektronikus adatnyilvántartáshoz.

2018. augusztus 15-én az Emberi Erőforrások Minisztere jóváhagyta a KRÉTA rendszert, mint a kötelező tanügyi nyilvántartást felváltó elektronikus adatnyilvántartást, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 94. §-ában foglalt alábbi tanügyi nyomtatványok tekintetében:

  • osztálynapló;
  • csoportnapló;
  • egyéb foglalkozási napló;
  • órarend;
  • tantárgyfelosztás.

A miniszteri jóváhagyás lehetővé teszi, hogy a 2018/2019. tanévtől kezdve a fenti tanügy-igazgatási dokumentumok már a KRÉTA rendszerben tárolhatóak, őrizhetőek, a rendszerben előállított naplók elfogadott hivatalos dokumentumnak minősülnek, és – az Nkt. 57.§ (6) bekezdése szerinti kivételektől eltekintve – nem szükséges kinyomtatni őket.


Szoftverfrissítések, újdonságok


A beállítással szabályozható a Testreszabás menüpont Értékelések és feljegyzések beállításai szekcióban, hogy a diákok és gondviselők mekkora késleltetéssel láthassák a beírt értékeléseket az intézményben a felületen történt rögzítéshez vagy a Tanári Applikáció szinkronizálásához képest. Az értékelések módosítása nem befolyásolja az eredeti kiküldési késleltetés időpontját.

Választható értékek:

  • nincs késleltetés
  • 6 óra
  • 12 óra
  • 24 óra



Az opcióval ki-bekapcsolható a Testreszabás menüpont Adatkezelési beállítások szekcióban a csökkentett gondviselői jogosultságok igénylésének lehetősége az intézményi igényeknek megfelelően. A beállítás IGEN érték esetében lehetőséget ad a gondviselőknek, hogy előregisztrációt végezzenek a KRÉTA Rendszerbe. A regisztráció egy csökkentett gondviselői jogosultságot képez a felhasználónak, amiből az intézményben dolgozó adminisztrátorok, osztályfőnök tudnak bővített jogosultságú gondviselőt készíteni.


A Dokumentumok menüpont Igazolások, mulasztási értesítők szekciójában a Tanulói jogviszony igazoló lap és az Iskolalátogatási lap dokumentumok elkülönítésre került, külön generálhatóak, más adattartalommal.


3 féle betűméret választható a Dokumentumok, törzslap generálása során az adatok mennyiségének megfelelően.


A Dokumentumok/Pedagógus/Helyettesítések listája dokumentumokban megjelennek a Helyettesítés kezelése felületen az Elmaradt státuszra állított foglalkozások is, akár hiányzó pedagógus szerinti rendezettségben:

akár helyettesítő pedagógus szerinti rendezettségben:


A helyettesített foglalkozás tanórai mezőjében megjelenik a helyettesítő pedagógus neve is az eddigi adatokon felül, a foglalkozás megnyitása nélkül.


Az Na típusú értékelés is megjelenik az értékelés súlyozási felületen.


Több felületen a legördülő listákban módosításra került, hogy először az osztályok ABC rendben, majd a csoportok ABC rendben jelennek meg.


A böngészők ellenőrzésének frissítése.


Több felületen, dokumentumban a helyesírási hibák korrigálásra kerültek.




A Tanulók tanügyi adatainak exportálásánál a Napló/Beírási napló és Törzslapszámok egyaránt megjelennek a különféle Tanügyi exportokban.




A Főtárgyhoz tartozó altárgyak az értékelések felületen ABC sorrendben jelennek meg, függetlenül tantárgy kategóriájuktól, vagy annak sorrendezettségétől.


Bármilyen jogosultsági szinttel (Adminisztrátor/Napló//Gondviselő/Tanuló) bejelentkezett felhasználó neve mellett, a jobb felső sarokban megjelenítésre került egy Tudásbázisra mutató link.


Az e-Napló menüpont Mulasztások listája felületen pontosításra került a szűrési listák tartalma, az Üres állapotú tanulók pontos listázása érdekében.


A foglalkozáson "Üres" állapotba naplózott tanulóhoz rögzített Igazolást követően, ha a tanulói jelenlétet módosítják "Hiányzás" állapotra, akkor azonnal igazolásra kerül a rögzített Igazolás alapján a tanulói mulasztás.


Az Intézményi dokumentumok között az intézményi TTF export PDF dokumentum külön már nem érhető el a Tantárgyfelosztás szekción belül, hanem a Fenntartói dokumentumok között található 2 féle TTF formázott Excel és PDF dokumentumként.


A Tanulói lista szűrési lehetőségeinek bővítése beérkezett igények alapján.


Fenntartói kérésre a Szakképesítés adatszótár bővítésre került az alábbi szakképesítésekkel:

  • Épületszobrász és műköves - 3458216
  • Pék-cukrász - 3454111
  • Vasúti villamos jármű szerelője - 5452507 (2014)
  • Kőfaragó - 3458217


Az azonos Feladatellátási helyen több jogviszonnyal rendelkező alkalmazottat annyiszor jeleníti meg a riport, ahány eltérő Munkaköre/Munkaviszonya van az adott Feladatellátási helyen.


Tanár vehet-e fel órát magának a tantárgyfelosztásából?


A Törzslap generálás során újabb opcióként kiválasztható, hogy a Törzslapkivonat végén szereplő tanulói névsort milyen sorrendben szeretnénk generáltatni a rendszerből.


A Dokumentumok menüpont Órarend letöltése esetén eldönthető, hogy egy vagy több osztály órarendjét szeretnénk PDF dokumentumban letölteni.

Több osztály órarendje esetében ezeket egy PDF dokumentumba, vagy akár külön-külön is letölthetjük.

Beállíthatjuk, hogy mely napon érvényes órarendet szeretnénk letölteni.

Külön jelölhető az Egyéb foglalkozások megjelenítése vagy azok elrejtése az órarendben.


A csoportvezető a Testreszabás beállítása esetén a Tanári feladatok / Csoport tanulói listában kezelhetik tanulóikat, illetve az Osztályfőnöki feladatok menüpontban hiányzásaikat.


A Tanulói adatlap / Gondviselők fülén, az adott Gondviselő sorának végén megjelenik, hogy a Gondviselő melyik napon lépett be utoljára böngészőn keresztül a KRÉTA rendszerbe.


A tanári felület Haladási napló menüpont Tanórák listájában, a foglalkozás végi "nagyító" ikonra kattintva a tanóra adatainál mind a napon belüli Óraszám, mind az adott óra sorszáma megjelenik.


A Tanulói lista KIR-STAT Excel exportja bővítésre került a Szakmacsoport, Ágazat, Szakképzettség, Részszakképzettség adatokkal.


A Tanulói adatlap Órarendi órák fülön módosításra került az "Óraszám" fejléc az "Óraszám a napon belül" megnevezésre.


A Dokumentumok menüpont Pedagógusok szekciójába átkerült a Haladási munkafüzet dokumentum osztályonkénti verziója, valamint elérhető már ugyanezen dokumentum tanáronkénti verziója is.


A Helyettesítés kiírásáról és visszavonásáról küldött intézményi tájékoztató e-mail adattartalmának kibővítése az óra tantermének megnevezésével.



Az Admin felület e-Napló menüpontjában található Nem naplózott tanórák listájának tetejére felkerült a jobb felső sarokba a felületi exportálási lehetőség.




Az azonos időben véget érő/kezdődő Napirendi foglalkozások esetében, az ütközésre figyelmeztető ablak kikapcsolása.


Munkaidő adatai szekció mezőinek átnevezése fenntartói kéréseknek megfelelően.


Az elérhető jelölőnégyzetek és elnevezéseik módosítása.


Az "Értesítés kormányhivatal részére" dokumentum végén lévő üres oldal eltávolítása


Az osztályból/csoportból kisorolt tanulók listázásának pontosítása az üzenet küldési dátumának meghatározásakor.


Több felületen módosításra került a 3-4 karakter hosszú listasorszám megjelenítés, hogy az elemek ne kerüljenek a következő oszlop takarásába.


A tanórák naplózási felületén megjelenő "Előző óra" rovat pontosításra került, hogy az órasorozatból kimaradt foglalkozás naplózása esetén is a dátum szerinti előző óra címét jelenítse meg a felirat.


A csoporttípusok beállítása felületen minden csoporttípusnak alap érték beállítása, ha nem volt korábban értéke.


Oszlopokban a Tanár és a Helyettesítő tanár neve is megjelenik.


Az "Alkalmazottak láthatják-e a diákok adatait" Testreszabás beállításban elérhető munkakörök pontosítása a változtatott munkaköri megnevezéseknek megfelelően.




Az újonnan belépő kollégák esetében is generálhatóvá vált az IKT szándéknyilatkozat.


A helyettesítés kiírása felület már figyelembe veszi nem csak az A-B hetes vagy Minden hetes órarendi foglalkozásokat, hanem az intézményben alkalmazott A-B-Minden hetes tanórákat is.


A listákban az Alkalmazottak, Tanulók és Gondviselők esetében az előtag nem kerül figyelembe vételre, kizárólag a Vezetéknév alapján rendeznek sorba a felületek.


A jogszabályokban módosított fogalmak, elnevezések változásainak átvezetése a felületekre.


A Helyettesítések listája dokumentum generálásakor kiválasztható, hogy Helyettesítendő pedagógusonként vagy Helyettesítő pedagógusonként rendezze a listát a dokumentum, illetve kiválasztható a dokumentum időtartama.


A Haladási napló / Nem naplózott órák lista (vagy a pedagógus neve mellett található számra kattintva érhető még el) a fejléc bármelyik elemére kattintva annak tartalma szerint sorba rendezhető, akár több oszlop rendezettség egymás utáni figyelembe vételével. A fejléc elnevezésre való kattintással lehet növekvő sorrendbe / csökkenő sorrendbe / kikapcsolt állapotba állítani az oszlop rendezettségét.


Az adminisztrátori felület Dokumentumok mappájának Tanügyi ellenőrzések szekciójában újabb Központi riportok érhetőek el az intézmények számára.


A fenntartó kérésének megfelelő munkakörök csillagos megjelölést kaptak.


KIR import esetén a KIR felületen szereplő legkésőbbi jogviszony kezdete dátum kerül a KRÉTA rendszerben tárolásra.




Az egyes e-napló dashboard üzenetek szűrési lehetőségének pontosítása.


A Dashboard felületen az intézmények számára elérhető, KIR adattisztításban érintett rekordok letöltésére szolgáló Excel táblázat bővítése.


A Helyettesítések kezelésénél elérhető, lenyíló listák tartalmának pontosítása.


Amennyiben egy intézmény alternatív URL címet használ, akkor az kerül rá a generált hozzáférési kártyákra, valamint több kártya kerül elhelyezésre egy oldalon.


Az importálási folyamat gyorsítása és a különleges hét típus variációk kombinációnak kezelése



Az adminisztrátori felület Dokumentumok mappájának Tanügyi ellenőrzések szekciójában újabb Központi riportok érhetőek el az intézmények számára.







Azon mezők elnevezésénél, ahol szerepel az információs ikon, felugró ablakban a mező bővebb tulajdonságai, leírása jelenik meg.


KRÉTA-Poseidon


Az Osztályfőnöki feladatok / Tanulói Gondviselői adatlapon (az intézményi Testreszabás engedélyezést követően) módosítható a Gondviselők csökkentett hozzáférési joga Bővített jogra.

Az Osztályfőnöki adatkezelés engedélyezésekor a Tanulói listában, a tanulók sorában található "ceruza" ikonra kattintva a szerkesztő nézetbe jut a pedagógus.

Itt kiválasztva a Gondviselői fület, megadható a csökkentett gondviselői jogosultság bővítése.




A tanév megkezdésével az aktuális statisztikai adatok jelennek meg a dashboard felületen, az eddig látható tervezett adatokhoz képest.


A Dokumentumok/Naplók szekció Egyéb foglalkozási napló generálásánál az elkészült dokumentum elején listában megjelenik a csoportba járó tanulók összesítése, valamint a napló utolsó oldalán a tanulók névsora is.


A Nyilvántartás/Tanulók felületen az összes, módosítandó tanulót ki kell jelölni, majd a táblázat felett található többes módosítás gombot, melynek hatására a kijelölt tanulók közösen szerkeszthető adatai jelennek meg, amiket egységesen lehet beállítani az igényeknek megfelelően:


A Nyilvántartás/Testreszabás menüpont Az elektronikus napló korlátozásainak beállításai szekcióban szabályozhatja minden intézmény, hogy az e-Ellenörző felületen a Gondviselők/Tanulók számára látható legyen e a megtartott tanóra témája.

Az e-Ellenörző felületen kiválasztva az Órarend menüpontot megjelennek a tanuló tanórái:

A tanórákra kattintva, bekapcsolt állapot esetén megjelenik a tanóra témája adatsor is:


Adatvédelmi okokból a KRÉTA rendszer 2018. szeptember 5-ei frissítésével a rendszer felületéről eltávolításra kerültek a tanulók SNI és BTMN adatai. A rendszer adatbázisából az adat nem kerül törlésre, csupán a felületen nem lehet ideiglenesen elérni azokat. A felületen a frissítést követően kizárólag jelölni lehet a tanulók SNI és/vagy BTMN jellemzőjét, valamint az SNI esetében meg lehet adni a létszámsúlyát (korábban megadott létszámsúly nem veszik el, azaz nem kell újra kitölteni ezt a mezőt).


A funkció működésének leírása az alábbi aloldalon található.


A fenntartói és felhasználói igények, jogszabályi változások miatt több adatszótárban is módosításokra került sor.


A Diákolimpián résztvevő tanulók jelentkezését kezelő interfész program a köznevelési intézmények KRÉTA azonosítóját is kezeli/ellenőrzi.



A nyár folyamán a Köznevelés Információs Rendszere (KIR) megkezdte adatbázisának tisztítását Magyarország Belügyminisztériumának segítségével. Az adatok tisztítása során számos olyan módosításra kényszerült az Oktatási Hivatal, mely személyes adatokat érintett. A személyes adatokban bekövetkezett változások hatással vannak a KRÉTA rendszerre is, hiszen a KRÉTA és a KIR rendszer között elkészített, és jelenleg is működő interfész a felhasználók azonosítása során a személyes adatokat vizsgálja. Abban az esetben, ha az interfész nem találja meg a KRÉTA rendszerben a felhasználót, új felhasználóként létrehozza azt. A személyes adatokban bekövetkezett változások nagy számossága miatt a Fenntartó kérésének megfelelően frissítésre került a KRÉTA adatbázis is, elkerülve a felesleges KIR Importálásokat. Abban az esetben, ha az intézményben található felhasználók közül valakinek frissült a személyes adata, az a KIR rendszerben módosult felhasználói adatok miatt változott meg a KRÉTA rendszerben is.

A Dashboard üzenet alján található "LETÖLTÉS" feliratra kattintva generálódik az adminisztrátor számára egy olyan Excel táblázat, amelyben megtekinthető az érintett adatok/felhasználók köre.




A Helyettesítések funkció új működéséről bővebben a Tudásbázis ide vonatkozó oldalán olvashat.


A TTF elem felületén jelölni lehet, hogy egy adott óra összevont óra-e


Az alábbi 5 riport elérhető az intézményi felületen az adminisztrátorok számára a Dokumentumok menüpont Tanügyi ellenőrzés szekcióján belül:

  • Tantárgyfelosztás formázott Excel
  • Osztályok száma riport
  • Csoportok száma riport
  • Feladatellátási helyek riport
  • Tanulók megoszlása évfolyamok és ágazatok szerint





Az e-Napló felület Haladási napló menüpontban található Tanórák lista tetején található Export gomb segítségével a látható táblázat Excel táblázatba való kiexportálása valósítható meg.


A Tanóra naplózási felületén a feltöltött Tanmenetből keres a rendszer a leütött karakterek alapján



A munkaügyi adatok felület minden fenntartó esetében azonosan jelenik meg



Kiválasztható vált az Évfolyam neve mezőnél az "Összevont osztály" típus


A GDPR előírásoknak megfelelően a felhasználó megtekintheti a rendszerben róla nyilvántartott személyes adatokat a Profil menüpont Saját adatlap pontjában.






A fejlesztést követően a tanévváltást megelőzően is lehet szerkeszteni az e-Napló menüpontba belépve Tanári/Osztály/Terem irányból is a jövő évi órarendeket.


Az Osztálynapló dokumentumban megjelennek azok a tárgyak is, amikből az adott tanulónak nincsenek értékelései


Az Órarendek exportálásánál lehetőség van időintervallumot is kiválasztani az exportálás során.

Ezt az admin felület Importálások menüponton belül az Órarend importálása alpontban vagy az "Excel import" vagy az "Excel import érvényességi idővel" funkciókon belül található "Export" szekcióra váltva lehet elérni. Itt kezdő és befejező dátum kiválasztása között legalább egy napnak el kell telnie, tehát azonos kezdő és végdátumú órarend nem exportálható a felületről.



A Nyilvántartás menüpontban elérhető az "Aktív tanév váltása" funkció.

Felhívjuk az Intézmények figyelmét a tanévváltással kapcsolatban, hogy nem visszavonható folyamat, a lezárt tanévben nincs lehetőség utólagos adatmódosításra (csak a Dokumentumok menüpont lesz elérhető, riportolási funkciókkal)!

Az összes tanuló következő tanévi osztályba való léptetése után javasoljuk csak megtenni, beleértve például:

  • a javító- és osztályozó vizsgán elért eredmények rögzítését,
  • az összefüggő szakmai gyakorlat eredményeinek záradékolását,
  • az esetlegesen nyáron intézményt váltó tanulók kezelését is!


A funkcióról bővebben az "Aktív tanév váltása" oldalon olvashat bővebben.



A csoportoknál is beállítható a Tervezett létszám érték, valamint az osztályok esetében külön jelölőnégyzettel állítható be az Arany János programban való megjelenés.


A bejelentkezett pedagógus neve mellett megjelent egy új jelzőszám, mely megmutatja, hogy a felhasználónak mennyi, még le nem naplózott tanórája van.

A számra kattintva megnyílik a Haladási napló / Nem naplózott tanórák listája, ahonnan közvetlenül is van lehetőség a még nem könyvelt órák naplózására.


Az eddig elérhető sablonizált Alkalmazottak mellett megjelent az "Új külsős alkalmazott rögzítése" lehetőség is, az ilyen alkalmazottak egyszerűsített felvitelének érdekében.

Az így létrehozandó Alkalmazottaknál csak az Óraszám, a Munkakör (ezek alapértéket is kapnak), valamint a Feladatellátási hely (ezt mindenképpen a felvitel során kell megadni) beállítására van szükség a rendszerbe történő felvitelhez.



A következő, nem aktív tanévben is van már lehetőség a korábbi tanév(ek)ben kiiratkozott tanulók Visszaíratására.

Ezt a Tanulók besorolása menüpont Visszairatkozás pontjában lehet elérni, ahol a bal oldali listából kiválasztható, hogy melyik tanévben került kiíratásra az adott tanuló.


Az Összefüggő nyári szakmai gyakorlat kezeléséről bővebben külön oldalon olvashat.





Adatvédelmi okokból a KRÉTA rendszer 2018. szeptember 5-ei frissítésével a rendszer felületéről eltávolításra kerülnek a tanulók SNI és BTMN adatai. A rendszer adatbázisából az adat nem kerül törlésre, csupán a felületen nem lehet ideiglenesen elérni azokat. A felületen a frissítést követően kizárólag jelölni lehet a tanulók SNI és/vagy BTMN jellemzőjét, valamint az SNI esetében meg lehet adni a létszámsúlyát (korábban megadott létszámsúly nem veszik el, azaz nem kell újra kitölteni ezt a mezőt).





Az összefüggő szakmai gyakorlat kezeléséhez beállítható a Testreszabás menüpontban ennek időtartama, illetve, hogy a pedagógusok rögzíthessenek-e egyedileg foglalkozások ezen időszakban.

A megadott időintervallumban azon csoportok órái rögzíthetők és naplózhatók, melyek "Összefüggő szakmai gyakorlati csoport"-nak vannak jelölve.


Az ESL adatszolgáltatást export funkcióval bővítettük, melynek eredményeként létrejövő Excel állományban azon tanulók neve és osztálya található meg, aki az adatszolgáltatásban kimutatásra kerültek.


Idén lehetőség van a TTF importálására is az aSc órarendkészítő programból. Ehhez leírás is található a Szakmai útmutatók között.


A Csoportnaplók esetében is összegzésre kerülnek, az adott csoportban keletkezett mulasztásai a tanulóknak, és az osztálynaplóban megszokott módon tekinthetjük át őket a tanulók adatai között, táblázatos formában.

A Csoportnaplók zárása is beállítható a paraméterezési felületen, melynek hatására egy plusz oldal kerül a napló végére, jelezve a csoportban megtartott órák számát.


Az Osztályok és Csoportok menüpontban megadható az érintett osztály vagy csoport várható létszáma az előzetes TTF-hoz.


A törzslapon beállítható, hogy a BTMN-es tanulók adatai is megjelenjenek, az SNI-s adatokhoz hasonlóan.


A következő tanévbe tévesen átsorolt, vagy az átsorolás után, a nyári szünet alatt távozott tanulók besorolási már törölhetők a következő tanévről.


Lehetősége van a pedagógusoknak, hogy a többi kolléga - illetve az osztályok és termek - órarendjét is megtekintse a saját órarendjénél megszokott formában





Írja be a keresett kifejezést a Tudásbázisban történő kereséshez!


<div id="fb-root"></div>
	<script>
		(function(d, s, id) {
		var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
        if (d.getElementById(id)) return;
        js = d.createElement(s); js.id = id;
        js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.5";
        fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
        }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
	</script>            
<div class="fb-page" data-href="https://www.facebook.com/neptunkreta" data-small-header="false" data-adapt-container-width="true" data-hide-cover="false" data-show-facepile="true" data-show-posts="false">
	<div class="fb-xfbml-parse-ignore"><blockquote cite="https://www.facebook.com/neptunkreta"><a href="https://www.facebook.com/neptunkreta">KRÉTA Facebook</a></blockquote></div>
</div>

Sajtómegjelenések

Előbb otthon van a jegy, mint a gyerek!
A gyorplusz.hu cikke az elektronikus naplóról

Sikeres az iskolák digitális átállása
Az ORIGO cikke

KRÉTA-rendszer: vegyes az e-napló fogadtatása
A HIR-TV cikke (videóval)

Sikeres a digitális átállás
A Magyar Idők cikke a KRÉTA rendszerről

Olvasóink többsége hisz az elektronikus naplóban
Békés megyei hírportál cikke

Olvasóink hasznosnak tartják az elektronikus naplót
A nool.hu cikke

Dorogházán is tudják már: eltitkolhatatlanná válnak a rossz jegyek
A Nógrád megyei hírportál cikke

Mobil applikációk

Az első, úgynevezett Publikus Béta verzióban ingyenesen elérhető a Google Play áruházban a Pedagógusok számára, telefonokra fejlesztett e-Napló alkalmazás. Az alkalmazás jelenleg Androidos rendszerekre letölthető és telepíthető (ennek bemutatója a Videótárban is megtekinthető), míg iOS rendszerekre való megjelenése későbbre várható. Az előző tanévben is már elérhető KRÉTA Ellenőrző Mobil Applikáció leírása, valamint a használatáról készült videók a Tudásbázisban megtekinthetők.

Szakmai útmutatók

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon aSc - órarend importálási segédlet 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon TTF importálása az aSc programból  

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Beiratkozás adatszolgáltatás

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Diákolimpiai jelentkezés segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Tanévváltás segédlet 

Szakmai útmutatók a Klebelsberg Központ intézményei számára

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Végzettségek kezelése 

 Szakmai útmutatók az NSZFH intézményei számára

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Tanévkezdési Segédlet 

 Szakmai útmutatók az Agrárminisztérium intézményei számára

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Tanévkezdési Segédlet 

Gyakran Ismételt Kérdések

 GYIK - Tanévváltással kapcsolatos kérdések 

 GYIK - Évzárással kapcsolatos kérdések 

 GYIK - Adminisztrációs rendszer

 GYIK - Elektronikus napló

 GYIK - KRÉTA Ellenőrző Mobil alkalmazás

 Tippek és trükkök a KRÉTA rendszer használatához

Gyors Áttekintő Segédletek

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon aSc órarend importálási útmutató 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon KRÉTA e-napló bevezetésének első lépései 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Adatszolgáltatás modul

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Pedagógus IKT kompetecia

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Elektronikus napló

e-Learning 

"Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógusmoduljaihoz" című akkreditált képzés

"KRÉTA - Adminisztrációs rendszer" című képzés 

Bemutatók, iskolai segédletek

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon Intézményi bemutató

KRÉTA Poszeidon Iratkezelő modul

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Intézményi Ügyiratkezelői segédlet

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon Poszeidon webes felhasználói dokumentació

Sablonok, mintafájlok

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tanmenet sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Egyszerű sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Kereszttáblás sablon

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Tantárgyfelosztás - Kereszttáblás sablon, oszlopokban osztályokkal

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Órarend mintafájl - Excel importáláshoz

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Órarend mintafájl - Excel importáláshoz, érvényességi idővel

Felhasználói kézikönyvek

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói Kézikönyv KRÉTA Adminisztrációs rendszer

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói Kézikönyv KRÉTA Elektronikus napló

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói Kézikönyv KRÉTA Elektronikus ellenőrző

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói Kézikönyv KRÉTA Központi Rendszer

KRÉTA Konferencia 2018

adobe, document, file, powerpoint, presentation, report icon KRÉTA konferencia bevezető, áttekintés - Dr. Szabó Balázs előadása

GINOP 6.2.3

Adminisztrációs rendszer - Felhasználói Kézikönyv GINOP 6.2.3 eszközspecifikáció 

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon IKT Segédlet 

document, excel, file, spreadsheet, table, xls, xls icon icon Eszköz specifikáció javaslat 

Archívum

acrobat, adobe, document, file, pdf, pdf icon, reader icon icon KRÉTA Előzetes Tantárgyfelosztás 2017