KRÉTA rendszer felépítése

A KRÉTA rendszer - mint a legtöbb webalapú rendszer -  elosztva, több központi szerveren működik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a szerver éppen nem elérhető (például frissítés alatt van), akkor a rendszer teljes egésze elérhetetlen. A KRÉTA rendszer szerverének üzemeltetése - az intézmény fenntartójától és KRÉTA szerződésétől függően - több különböző helyszínen lehet, azonban minden ilyen infrastruktúrán a KRÉTA rendszer terméktámogatása a szerződések értelmében biztosítja a rendszer legfrissebb verzióját, valamint folyamatos frissítését és hibaelhárítását. 

Mit tegyünk ha nem érhető el a KRÉTA rendszer? 

Amennyiben az intézményi rendszere nem elérhető, kérjük, az alábbi folyamat lépéseit vizsgálja meg.

  1. Vizsgálja meg, nem karbantartás folyik-e épp a rendszeren!
    1. Amennyiben a KRÉTA rendszer felülete Karbantartást jelez, kérjük, hogy várjon türelemmel, ameddig a karbantartás befejeződik.
    2. Amennyiben a felület már jelentős idő (8+ óra) óta karbantartást jelez, amelyről korábban a rendszer üzemeltetője nem küldött értesítést, úgy kérjük jelezzék ezt ügyfélszolgálatunk felé a problémát!
  2. Vizsgálja meg, hogy működik-e az internetkapcsolata!
    1. Amennyiben nem működik az internetkapcsolat, a KRÉTA rendszer nem lesz elérhető.
  3. Vizsgálja meg, hogy megfelelő URL-t (linket, elérési utat) adott-e meg a böngészőben, ellenőrizze, hogy a https:// kifejezéssel kezdődik-e a webcím!
  4. Vizsgálja meg a hibaoldal tartalmát az ott megjelenő üzenetet!
    1. Amennyiben a KRÉTA rendszer hibaoldalt jelez, kérjük, cselekedjen annak tartalma szerint, vagy amennyiben nem kínál javítási lehetőséget, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal!


A KRÉTA rendszer bejelentkező képernyőjén minden esetben látható, hogy rendszerünk következő, kiemelt frissítését mely időszakra tervezzük. A bejelentkezési adatok alatt található szövegdobozban jelzett időintervallumot minden esetben a maximális időtartamban jelezzük, ezen  időszak alatt a rendszer bármikor leállításra kerülhet, ezért kérjük, hogy ebben az időszakban lehetőség szerint ne lépjenek be a rendszerbe. Leállítás esetén az éppen aktuálisan menteni kívánt adatok elvesznek, azonban a korábban már mentett adatok minden esetben megmaradnak.


A KRÉTA weboldalak és a hálózat elérése

A KRÉTA rendszerek webcímének elérése csak a megfelelő ügyféloldali beállításokkal lehetséges. Az Internet elérésének ellenőrzése után is előfordulhat, hogy bizonyos weboldalakat - különös tekintettel a gyakran használt webcímekre - a számítógép nem tud megjeleníteni. 

Az internet szolgáltatók az ügyféloldali IP címeket és a DNS szerver elérhetőségét a legtöbb esetben dinamikusan állítják be, így más településen vagy más szolgáltató (pl. Sulinet) esetében ezek a beállítások módosulnak és ott már elérhető, használható a rendszer. A probléma azonosításához ill. megoldásához az alábbiak ellenőrzését javasoljuk: 

  • kérjük ellenőrizzék a PING parancs kiadásával, hogy a KRÉTA weboldal címet a DNS szerver helyesen oldja-e fel? A PING parancsra - a Fenntartói rendszerekben meglévő biztonsági beállítások miatt - válasz nem fog érkezni, de a helyes IP cím ellenőrizhető. A PING parancsról további információkat az alábbi oldalon olvashat: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ping
  • a probléma pontosabb azonosítására javasoljuk, hogy próbálják meg más DNS szerver beállítást (pl. a Google által ingyenesen biztosított 8.8.8.8 IP címen levő szerver) a hálózati konfigurációban. A Google Public DNS szolgáltatásról az alábbi címen olvashat részletes útmutatót: https://hu.wikipedia.org/wiki/Google_Public_DNS
  • A DNS szerverek problémáinak megoldására hasznos lehet az ipconfig /flushdns parancs is, amely törli a számítógépén eltárolt, esetlegesen hibás DNS bejegyzéseket. A parancsról részletes útmutatót a https://help.ea.com/hu-hu/help/pc/how-to-flush-dns-cache-for-windows/ linken olvashat. 


A KRÉTA rendszerbe minden magyarországi IP címről be lehet jelentkezni, azonban - biztonsági okokból - előfordulhat, hogy a külföldi országok IP címeiről ill. meghatározott címtartományáról ideiglenesen nem lehetséges a belépés! Abban az esetben ha a geolokáció alapján külföldi IP címet használ és a kRÉTA rendszer nem elérhető, akkor ezt kérjük jelezze ügyfélszolgálatunknak! 


Megjelenítési és teljesítményproblémák ellenőrzése és kezelése

A KRÉTA rendszerek egy nagyteljesítményű, központi infrastruktúrán működnek, azonban előfordulhatnak olyan időszakok amikor a rendszer válaszidejei hosszabbak lehetnek. Ha a KRÉTA használata során többször előfordul, hogy a rendszer lassan reagál vagy a felület nem jelenik meg a szokásos módon, célszerű az alábbiakat ellenőrizni.

  1. Vizsgáljuk meg a gépünk Internet kapcsolatának állapotát és sebességét. Az ellenőrzéshez használhatunk webes sebességmérő alkalmazásokat is (pl: http://www.speedtest.net/), amelyek képesek a kapcsolat válaszidejeit ill. a letöltési-feltöltési sebességet ellenőrizni. 
  2. Abban az esetben ha az Internet kapcsolatunk lassú, előfordulhat, hogy a KRÉTA weboldalak nem helyesen jelennek meg. Ilyenkor célszerű a CTRL-F5 gombbal törölni a lokális gyorsítótár tartalmát majd frissíteni az oldalt. 
  3. Vizsgáljuk meg, hogy esetleg más weboldalak vagy webes alkalmazások esetében is tapasztalunk-e hibákat. Célszerű ilyen esetben nem egyszerű oldalakat, hanem összetettebb weboldalakat, webes alkalmazásokat (pl. levelező programok) megvizsgálni. 
  4. Ha a KRÉTA rendszer használata lassú akkor ellenőrizzük, hogy ez csak egy adott helyen fordul elő (pl. iskolában) vagy ugyanez a jelenség fennáll ha pl. otthonról vagy mobilneten keresztül használjuk. 
  5. Amennyiben van lehetőségünk célszerű másik számítógépen is ellenőrizni, hogy ott is előfordul a lassú vagy hibás működés? 
  6. A különböző ingyenes alkalmazások előszeretettel telepítenek különböző kiegészítőket (plug-in) a böngészőprogramokba, amelyek jelentősen lelassíthatják a weboldalak kezelését. Ellenőrizzük és tiltsuk le vagy töröljük ezeket a felesleges kiegészítőket. 

Abban az esetben ha a hiba tartósan jelentkezik, akkor a hibabejelentésébe feltétlenül írja meg, hogy:

  • melyik iskolában használja a KRÉTA rendszert, milyen szerepkörben? 
  • melyek a számítógépének legfontosabb paraméterei (CPU, memória)
  • milyen verziójú böngészőprogramot használ? 
  • milyen időszakban és honnan (iskola, otthon) tapasztalta a hibákat?
  • ki az Internetszolgáltató abban a hálózatban ahol a hiba jelentkezik? 
  • tapasztalta-e, hogy más weboldalak is lassan jelennek meg vagy csak a KRÉTA programban volt észrevehető a lassulás? 
  • ha a felület hibásan jelenik meg, akkor küldje el a képernyőképeket is a probléma pontosabb azonosítására.