A menüpontra kattintva megjelenik a Pedagógus osztálya.

Amennyiben több osztály osztályfőnöke is, akkor a bal oldali Szűrés felületen kell kiválasztani a kezelni kívánt osztályt, majd a Keresés gomb megnyomásával listázni tagjait.

A kiválasztást követően az adott osztály/csoport tanulói láthatóak a táblázatos felületen.

A megjelenő lista felett bal oldalon látható a "Mentés" gomb a bevitt adatok rögzítésére, valamint a táblázat jobb felső sarkában látható az "Összes sor kinyitása/becsukása" gomb.


Az igazolások kezelésére nem vonatkoznak az e-napló beállításainak globális korlátozásai, az osztályfőnök visszamenőlegesen tetszőleges időszakot igazolhat ill. módosíthatja a mulasztási adatokat.


A KRÉTA rendszerben egy igazolás felviteléhez az alábbi folyamatokat kell elvégezni:

Igazolás rögzítése

A táblázatban az egyes tanulók melletti mezőkbe be kell vinni:

  1. az Igazolás első napját,
  2. az Igazolás utolsó napját,
  3. az Igazolás típusát.
  4. Egy vagy akár az összes tanuló igazolási mezőinek kitöltését követően a "Mentés" gombbal minden bevitt adat rögzítésre kerül.

Az esetlegesen szükséges megjegyzés az Igazolás szöveges tartalma mezőbe rögzíthető, de ez nem kötelező mező.


A felület a mentést megelőzően figyelmeztetést ad az esetleges hibákra, amennyiben a kötelező mezőket (Igazolás első és utolsó napja) nem töltötte ki, vagy hibás dátumot adott meg, vagy 20 napnál nagyobb intervallumot jelölt.


A tanuló neve előtti nyílra kattintva az adott tanuló, míg a jobb felső sarokban lévő az "Összes sor kinyitása/becsukása" gomb megnyomásával az összes tanuló adatlistája megjelenik.

A tanulói adatok kinyitásakor megjelennek a tanulóhoz már rögzített Igazolások adatai:

  • az Igazolás első napja, 
  • az Igazolás utolsó napja, 
  • az Igazolás típus,
  • az Igazolást rögzítő Pedagógus.

A sor végén található kuka ikonnal lehet törölni az adott, rögzített igazolás sorát.

Igazolások működése

Ha az osztályfőnök rögzít egy igazolást és a tanuló már be volt írva hiányzónak, akkor:

  • a program automatikusan igazolja beírt időszakra vonatkozó összes mulasztást (késés vagy hiányzás).

Ha az osztályfőnök rögzít egy igazolást és a pedagógus az órát az igazolás beírása után rögzíti, akkor:

  • az adott tanórán a tanulót a program a Testreszabásban beállított Alapértelmezett státusz alapján jelöli (üres vagy jelenlévő).
  • ha a pedagógus jelenlévőként naplózza a tanulót, akkor az igazolás beírásának nincs hatása, tehát nem fogja a program módosítani az osztályfőnök által beírt óra jelenlétet.
  • ha az osztályfőnök hiányzóként írja be a Naplónézet felületen, akkor - a mentés után - ezt később már nem módosíthatja. A program automatikusan igazolt mulasztásnak tekinti.



A rögzített hiányzások naplózás mentése után az Osztályfőnöki feladatok/Mulasztások kezelése felületen törölhetőek szükség esetén.

Ha a szaktanár egy órán jelenlevőnek jelöli a tanulót, de arra a napra van igazolása a tanulónak, akkor:

  • az igazolás beírásának nincs hatása, tehát nem fogja a program módosítani a szaktanár által beírt óra jelenlétet.


Az igazolások funkcióval csak teljes napokat lehet igazolni! Az igazolások arra az órára vonatkoznak amikor a szaktanár vagy osztályfőnök beírta a tanulót hiányzónak. Azokra az órákra amelyekre a szaktanár nem rögzítette a hiányzást az igazolás funkció nem fogja módosítani a jelenlét adatokat. Abban az esetben ha egy napra igazolt és igazolatlan mulasztást is rögzíteni szeretnénk, akkor a Mulasztások kezelése funkciót kell használni!


Iskolaérdekű távollét speciális kezelése


Az "Iskolaérdekű távollét" típus az egyedüli, amit az intézmény beállításai szerint, a 250 órás mulasztási összesítésből ki lehet kapcsolni. Az iskolaérdekű távollétnek jelölt mulasztásokat (pl. versenyek, megemlékezések stb.) lehetőség van kivenni a mulasztások összesítéséből, így ezek a hiányzások - bár a napló haladási részében nyomon követhetők - nem számítódnak bele a tanuló összes igazolt mulasztásába. Az iskolaérdekű távollét típusú igazolással igazolt órák kezelését a Nyilvántartás-Testreszabás funkcióban a "Az iskolaérdekű távollét típusú igazolások beleszámítanak a tanuló összes mulasztásába" lehet módosítani, hogy beleszámítsa vagy ne számítsa bele a tanuló összes mulasztásába ezeket a hiányzásokat.


Igazolás törlése

A KRÉTA rendszerben egy diák beírásainak törléséhez az alábbi folyamatokat kell elvégezni, függetlenül attól, hogy milyen típusú Igazolásról van szó.


Az igazolás törlése nem csak azt jelenti, hogy a szoftver törli az adott igazolás tényét, hanem a törölt időszakban minden korábban igazolt mulasztást igazolandó mulasztásra fogja visszaállítani.


Kinyitott tanulói felületen

  1. Először a törlendő Igazolás "kuka" ikonjára kattintva válassza ki azt.
  2. A felugró ablakban az Igen gomb megnyomásával meg kell erősíteni az Igazolás törlésének igényét, az esetleges téves törlések elkerülésének érdekében. A Nem gomb hatására visszatér a felület törlés nélkül az Igazolások rögzítési listájára.

Igazolás rögzítésének hatásai

Az igazolások rögzítésével az e-naplóban bizonyos mulasztások kezelése automatikus lesz. Ha egy tanulónak igazolást rögzítettünk, akkor:

  1. Ha a tanuló már be volt írva a szaktanár vagy osztályfőnök által hiányzónak a tanórára, akkor a program automatikusan igazolja a mulasztását!
  2. Abban az esetben, ha az igazolást az osztályfőnök előre beírja vagy az igazolás rögzítése után kerül a tanóra beírásra a szaktanár részéről, akkor:
    1. Az adott tanórán a program a Testreszabásban beállított Alapértelmezett státusz alapján jelöli (üres vagy jelenlévő).
    2. A tanóra rögzítése után a program automatikusan igazolja a mulasztást, ezt a szaktanár később már nem módosíthatja.
    3. Ha az osztályfőnök írja be hiányzónak a tanulót, akkor a program automatikusan igazolja a mulasztást. 


Az igazolás rögzítése esetén a program nem írja automatikusan hiányzónak is a tanulót, ezt csak a szaktanár vagy az osztályfőnök teheti meg!


KRÉTA e-Napló Osztályfőnöki feladatok - Igazolások