Diákok értékelése

A KRÉTA rendszerben egy diák értékeléséhez az alábbi folyamatokat kell elvégezni.

Egyszerre lehet egy tanulónak, vagy az osztály/csoport minden tanulójának

Értékelés fajtájának kiválasztása

Az "Osztályzat", "Szöveges" vagy "Százalékos" értékelés fajtának kiválasztásával kell kezdeni az értékelések adását.

Osztályzattal történő értékelés

  1. Először válassza ki az adott értékelésnek tervezett, naplóba kerülő dátumot. 
  2. Ezt követően válassza ki a legördülő menüből az "Értékelés mód"-ját. A rendszerben beállított alap lehetőségeken felül, az intézmény saját maga is létrehozhat egyedi értékelés módokat, illetve módosíthatja is azokat. Minden értékelés módnál lehetőség van súlyozás beállítására is az Adminisztrációs felületen, az intézmény által a Pedagógiai Programban meghatározottak szerint.
  3. Van lehetősége értékelés témáját is rögzítenie a Pedagógusnak, de ez nem kötelező eleme az értékelés adásának. Az értékelés témája megjelenik minden felületen, így a szülő/diák is nyomon tudja követni, hogy melyik témából szerezte a tanuló az adott értékelést.
  4. A tanulók mellett a jobb oldalon írhatja be az értékelést, az adott osztályzatra való kattintással a Pedagógus. Amennyiben módosítani szeretnénk, egy másik érdemjegyre kell kattintani, vagy tanuló kihagyása esetén egy újabb kattintással a jegy kijelölését megszünteti a rendszer.
  5. Végül a névsor tetején lévő "Mentés" gombbal rögzítésre kerülnek az értékelések.

Szöveges értékelés

  1. Először válassza ki az adott értékelésnek tervezett, naplóba kerülő dátumot. 
  2. Ezt követően válassza ki a legördülő menüből az értékelés módját. A rendszerben beállított alap lehetőségeken felül, az intézmény saját maga is létrehozhat egyedi értékelés módokat, illetve módosíthatja is azokat. 
  3. Van lehetősége értékelés témáját is rögzítenie a Pedagógusnak, de ez nem kötelező eleme az értékelés adásának. Az értékelés témája megjelenik minden felületen, így a szülő/diák is nyomon tudja követni, hogy melyik témából szerezte a tanuló az adott értékelést.
  4. A tanulók mellett a jobb oldalon írhatja be az értékelést. A mezőbe kattintva vagy az intézmény által rögzített, megjelenő központi Mondatbank elemei közül választhat, vagy akár a mezőbe begépeléssel egyedi szöveges értékelést is megadhat.
  5. Végül a névsor tetején lévő "Mentés" gombbal rögzítésre kerülnek az értékelések.

Százalékos értékelés

  1. Először válassza ki az adott értékelésnek tervezett, naplóba kerülő dátumot. 
  2. Ezt követően válassza ki a legördülő menüből az értékelés módját. A rendszerben beállított alap lehetőségeken felül, az intézmény saját maga is létrehozhat egyedi értékelés módokat, illetve módosíthatja is azokat. 
  3. Van lehetősége értékelés témáját is rögzítenie a Pedagógusnak, de ez nem kötelező eleme az értékelés adásának. Az értékelés témája megjelenik minden felületen, így a szülő/diák is nyomon tudja követni, hogy melyik témából szerezte a tanuló az adott értékelést.
  4. A tanulók mellett a jobb oldalon írhatja be az értékelést. A mezőbe kattintva vagy begépelheti vagy a nyilak segítségével megadhatja az adott értéket.
  5. Végül a névsor tetején lévő "Mentés" gombbal rögzítésre kerülnek az értékelések.

Diákok értékelésének módosítása

A KRÉTA rendszerben egy diák értékelésének módosításához az alábbi folyamatokat kell elvégezni függetlenül attól, hogy "Osztályzat"-ról, "Szöveges" vagy "Százalékos" értékelésről van szó.

  1. Először a módosítandó értékelésre kattintva válassza ki azt.
  2. A felugró ablakban lehet módosítani az értékelés minden jellemzőjét. Az értékelés dátumát a korábban jelzett határidőkön belül lehet módosítani.
  3. A módosítást a "Mentés" gomb megnyomásával tudja érvényesíteni, a "Mégse" gombbal pedig elvetni, és mentés nélkül visszatérni az értékelések felületre.

Diákok értékelésének törlése

A KRÉTA rendszerben egy diák értékelésének törléséhez az alábbi folyamatokat kell elvégezni, függetlenül attól, hogy "Osztályzat"-ról, "Szöveges" vagy "Százalékos" értékelésről van szó.

  1. Először a módosítandó értékelésre kattintva válassza ki azt.
  2. A felugró ablakban a "Törlés" gomb megnyomásával kezdeményezheti az értékelés törlését. Az értékelés törlésére a korábban jelzett határidőkön belül van lehetőség.
  3. A felugró ablakban az "Igen" gomb megnyomásával meg kell erősíteni az értékelés törlésének igényét, az esetleges téves törlések elkerülésének érdekében. A "Nem" gomb hatására visszatér a felület a módosítás ablakhoz, ahonnan a "Mégse" gombbal lehet mentés és törlés nélkül visszatérni az értékelések felületre.