Oldalfa

Összehasonlított verziók

Kulcs

  • Beillesztett sor.
  • Törölt sor.
  • Formázás megváltoztatva.

Felhasználók

Az iskola-egészségügyi modul felhasználói a védőnők, az iskolaegészségügyi koordinátor, az iskolaorvosok és asszisztenseik. Egy-egy védőnő/iskolaorvos több iskolában is dolgozik, ahogy az is előfordul, hogy egy iskolát többen látnak el.
A későbbiekben a felhasználók köre kiterjeszthető az iskolapszichológusokra és az intézményi szociális gondozóra (korábban gyermekvédelmi felelős).
Mivel a KRÉTA IDP-t használja a modul, az iskola-egészségügyi modul felhasználóit dolgozóként (alkalmazott vagy más státusszal) rögzíteni kell a KRÉTA alaprendszerben, és az alábbi KRÉTA szerepkörökből lehet választani: védőnő, iskolaorvos, iskola-egészségügyi asszisztens, iskola-egészségügyi koordinátor, védőnő+iskola-egészségügyi koordinátor.
Tekintettel arra, hogy az iskola-egészségügyi modulban számos szakmai tapasztalatot igénylő beállításra van szükség, amelyet egy sokfelhasználós környezetben csak az Intézményi iskola-egészségügyi Koordinátor (IER Koordinátor) szerepkörű kezelhet.

Felhasználók további (nem IDP) adatai:

● a védőnők, iskolaorvosok, iskolaegészségügyi koordinátor, asszisztensek esetén - a név, belépési név, jelszó és szerepkör adatokon - ezeket az IDP illetve a KRÉTA átadja az Iskola Egészségügyi Rendszernek (pl. végzettség, alkalmazás módja, pecsétszám) van szükség.
● Ezek rögzítése/ karbantartása a törzsadatokban történik, a felhasználó (belépési név) hozzárendelésével.
Fogadott adatkikérők kezelése

Iskolaváltás esetén a tanuló új iskolájának védőnője ki tudja kérni a tanuló adatait a Tanulók menü / Adatkikérés almenüjében. Az így kikért tanulóról egy adatkikérő értesítés jelenik meg ebben a menüpontban, amit védőnő, vagy koordinátor jogosultságú felhasználó tud engedélyezni. Ehhez az adott adatkikérőre kell kattintani, majd a módosítás gombbal / ikonnal megnyitni. A megnyíló ablak első sorában tudjuk az adatok átadását engedélyezni, vagy elutasítani. Ha engedélyezzük az adatok átadását, akkor azok pár másodperc múlva megjelennek a tanuló adatkikérését indító védőnőnél.
A fogadott, és még nem feldolgozott adatkikérőkről heti egy alkalommal automatikus e-mail értesítést küld a rendszer a védőnő adatainál megadott e-mail címre.
Lásd Adatkikérők.

Védőnő, orvos beállítása

A menüpontban a feladatellátási hely osztályai közül többet kijelölve több osztályhoz egyidejűleg lehet iskolaorvost vagy védőnőt hozzárendelni.

Éves jelentés

Az adatszolgáltatást a 26/1997. (IX.3.) NM rendelet alapján a 76/2004. (VIII.19.) ESzCsM rendelet írja elő.
Az a cél, hogy a jelentéskészítés során a lehető legkevesebb adatot kelljen beállítani, hogy ezzel is könnyítsük a felhasználóra eső megterhelést.
A korábbi jelentéseket a program tárolja.
Az éves jelentés egy személy (védőnő vagy orvos) egy tanévben egy feladatellátási helyen ellátott munkájáról készül.
Éves jelentés tanév közben is készíthető a részidőszakra, pl védőnő váltáskor. A korábbi védőnő a saját munkáját a tanév hátralevő részében (mikor már más látja el az osztályait) is le tudja jelenteni.

● A jelentés minden lapja külön-külön nyomtatható, az egyes táblák külön-külön, az orvos, védőnő feladatainak megfelelően.

Általános kérdések

Elmentettem az Éves jelentést hol tudom megnézni?

A bal oldali menüben, a Mentett iskolai dokumentumok menüpontra kattintva lehet megtekinteni az Éves jelentést. Rákattintunk a megtekinteni kívánt dokumentumra, majd a bal oldali letöltés() ikonra kattintva tudjuk letölteni PDF formátumban.
Hogyan tudok új jelentést csinálni, eltűnt a leválogatás panel?

Ha új leválogatást szeretnénk csinálni, esetleg egy másik feladatellátási helyre, a Mentés és Nyomtatás gomb mellet található szűrő ikonra () kattintva újra megjelenik a leválogatás panel. Itt tudunk változtatni a beállítani kívánt paramétereken.

A jelentés táblákban nem minden cella lesz zöld, és visz át a tanulók fülre, ha rákattintok?

Csak azokról a cellákról visz át a program a tanulók fülre, amik mögött tanuló lista van. A védőnői jelentésben ezek az E táblában lévő cellák, az F tábla cellái nem.

Hol lehet beállítani az osztályok évfolyamát az éves jelentéshez?Figyeljünk, hogy az éves jelentés előtt megfelelően állítsuk be az osztályokhoz az évfolyamot, erre kék szövegdoboz is figyelmeztet! Ha van olyan osztályunk, ahol az osztály típusa nem felel meg a Feladatellátási hely feladat típusának (pl. gimnázium, általános iskola, stb.), akkor erre a jelentés készítésénél figyelmeztet a program. Ezt a következőképp lehet megtenni:

Koordinátori belépéssel a Szervezőmunka/Osztályrend menüben az adott osztályt kijelölve majd a ceruza ikonra kattintva tudjuk módosítani az évfolyamot.

Orvosi éves jelentés

A tábla

A tanulók száma nem egyezik az névsorok összegével. Mi lehet a hiba?

A Feladatellátási helyre beiratottak száma cella azokat a tanulókat számolja össze, akik az adott év október 1-jén be voltak jelentkezve az iskolába. A tanulók létszáma az október 1-i dátumhoz képest módosulhatott.

B tábla

Nem jelennek meg a szomato/mentális okok miatt gondozásba vett tanulók.

Csak akkor jelenik meg a tanuló, ha a gondozás felvételénél be lett pipálva a fokozott checkbox.(jelölő négyzet) (éves jelentés kitöltési útmutatója alapján) A tanulót kiválasztjuk a leválogatott listából, és a Gondozás gombra kattintva megjelennek a gondozások. Itt tudjuk ellenőrizni, hogy “Igen” jelenik-e meg a szomatikus/mentális/szociális oszlopban, illetve a megtekintés ikonra kattintva meg tudjuk nézni, hogy be van-e pipálva a fokozott checkbox.(jelölő négyzet)

Az iskolai balesetek nem jelennek meg, mi lehet az oka?

A baleset felvitelénél figyeljünk arra, hogy az Iskolai baleset checkbox (jelölő négyzet) minden olyan balesetnél, amit az éves jelentésben jelenteni szeretnénk, be legyen pipálva. Csak ezeket a baleseteket számoljuk az Éves jelentésben.

Nem egyezik “Az adott tanévben orvos által megvizsgált tanulók száma” és “Az összes orvosi vizsgálat száma”. Mi a különbség?

Az elsőben azon tanulók számát adjuk meg, ahol az adott tanévben orvosi szűrővizsgálat történt, és az “Orvosi szűrés” négyzet ki van pipálva. Egy tanulót itt, tanévenként egyszer lehet jelenteni, akkor is, ha több vizsgálata volt. A tanulók további orvosi vizsgálatait az összes orvosi vizsgálat cellában számoljuk (akut ellátás, egyéb vizsgálatok).

Hogyan számolja a program “A megvizsgáltak közül szakorvosi vizsgálatra utalt tanulók száma” cellát?

A Szűrések menüben, az egyes szervrendszereknél a “Szakrendelésre utalva” négyzetet figyeljük. Mivel a tanulók számát kell itt megadni, ezért akkor is egy tanulót jelentünk, ha több szakrendelésre lett elküldve.

A beutalók számát a jelentés lentebbi cellájában kell megadni, ezért ott számoljuk, hasonlóképpen a “Szakrendelésre utalva” négyzetekből.

Hol tudom jelölni, ha a beutalón a beküldő diagnózis igazolódott?

A Továbbküldés menüben, ha megnyitjuk szerkesztésre azt a beutalót, amivel korábban az adott szakrendelésre küldtük a tanulót, akkor az ablak aljára görgetve megtaláljuk a Gyanú igazolódott/Gyanú nem igazolódott rádió gombokat. A kitöltött Gyanú igazolódott rádió gombokat számoljuk a jelentésben, a tanulók számát megadva.

A “Szakorvosi vizsgálatra utaltak beutalóinak száma” cellát honnan számolja a program?

A Szűrések menüben, az egyes szervrendszereknél a “Szakrendelésre utalva” négyzetet számolja.

Pályaalkalmassági célból megvizsgált tanulóknál, milyen tanulók jelennek meg?

Ebben a cellában azokat a középiskolás tanulókat számoljuk, akiknél a Szűrés menüben a Szűrés típusánál az alábbi négyzetek legalább egyikében van pipa: Pályaalkalmassági (12. évf.), Előzetes, Időszakos, Soronkívüli alkalmassági szűrés.

A csoportos egészségneveléseket a védőnő felvitte, de nem jelennek meg itt a B táblában. Hol kell ezeket jelenteni?

Az egészségvédelmi előadások száma mezőben azok az Egészségnevelés órák, és Csoportfoglalkozások jelennek meg, amiket a kiválasztott orvos rögzített. Ha a védőnő rögzítette ezeket, akkor azok az F táblában jelennek meg.

A személyes tanácsadás cellába miket számolunk?

A Szűrés menüben a “Személyes tanácsadás (jelentéshez)” négyzetben lévő pipák száma + Tanulók / Tanácsadás menüben az orvos felhasználó által felvitt tanácsadások száma + a Gondozási tevékenységnél az Orvos rádió gombbal jelölt felvételek száma.

C tábla

“Az index osztályokba beíratottak száma összesen” cellákban több tanuló szerepel, mint “Az index osztályokban megvizsgált gyermekek száma összesen” cellákban, pedig minden tanulót megvizsgáltunk. Mi az eltérés oka?
“Az index osztályokba beíratottak száma összesen” cellákban a tanév során legalább egy napot az osztályba járt tanulók szerepelnek. Előfordulhatnak olyan, a tanév során kijelentkezett tanulók, akik az orvosi vizsgálat időpontjában már nem jártak az iskolába, és így nem tűnt fel, hogy nem voltak megvizsgálva.

A C tábla soraiban szereplő diagnózisokhoz honnan számolja az értékeket a program?
Az orvosi Szűrés egyes szervrendszereinél lévő, legördülő listákban szerepelnek az éves jelentés C táblájában szereplő diagnózisok is. Ha ezeket kiválasztjuk a szűrés során, akkor ezek az éves jelentésben számolódni fognak. A program azoknál a soroknál, ahol BNO tartomány van megadva, ott ezeket is figyelembe veszi (a diagnózis választóból kiválasztott esetekben is).

Melyik BNO-kódok tartoznak az éves jelentésbe?
Az adott sorban fel van tüntetve a BNO-kódok kezdete, az ehhez tartozó összes kód ide tartozik (pl.: scoliosis M.41: Scoliosis M4100-tól M4190-ig tartozik ide). A Szűrések menüben az egyes szervrendszereknél a legördülő listában szereplő BNO kódokat számolja ide a jelentés. Amennyiben az adott szervrendszernél plusz diagnózist választunk ki, akkor figyeli a program, hogy a tanéves jelentés diagnózis listájában szerepel-e az adott BNO, ha igen, a jelentésbe teszi.  

D tábla

Mit jelent ez összeadás egy sorban (02=03+04+05)?
Az összeadás azt jelzi, hogy az adott sorban melyik sorok jelennek meg összesítve. Jelen esetben a harmadik, negyedik, ötödik sor értékei jelennek meg összesítve a második sorban, mivel ezek rész értékek.

Miért szürkék egyes négyzetek?
Ezekben a sorokban nem történik százalékos részeredmény számítás, így a könnyebb átláthatóság érdekében ezek a cellák minden esetben kiszürkítve jelennek meg.

Aki többször vett részt gyógytestnevelésben, az hányszor lesz benne a jelentésben?
A gyógytestnevelésbe azokat a tanulókat számoljuk bele, akik legalább 1 napot részt vettek valamilyen kategóriájú gyógytestnevelésen. Egy tanuló többször is szerepelhet, ha többféle gyógytestnevelés kategóriába is be volt osztva.

Kik tartoznak az I. kategóriába?
Azok a tanulók, akinek Testnevelési csoportbeosztás kategória kiválasztó értéke: I. Könnyített testnevelési csoportba sorolt-ra lett állítva.

Kik tartoznak a II. kategóriába?
A II. kategóriába azok a tanulók tartoznak, akik Testnevelési csoportbeosztás kategória kiválasztó értéke “II. /A Gyógytestnevelési csoportba sorolt, aki normál testnevelési órán is részt vehet” vagy “II. /B Gyógytestnevelési csoportba sorolt”, illetve az egyes ok típusok négyzet be van pipálva (Belgyógyászati, Orthopédiai, Egyéb).

Kik tartoznak az eü. tornára jár kategóriába?
Azok a tanulók, akiknek Testnevelési csoportbeosztás kategória kiválasztó értéke III. Iskolai testnevelés alól felmentett, és a Gyógytornán vesz/vett rész be van pipálva.

Védőnői éves jelentés
Nem jelenik meg a feladatellátási hely védőnőként, mit lehet tenni?

Amennyiben, nem Mi látjuk el az adott feladatellátási helyet, de nekünk kell róla (helyettesítés miatt esetleg) éves jelentést készíteni, a koordinátori belépéssel az adott osztály(okat) hozzá kell rendelni ahhoz a védőnőhöz, aki az éves jelentést szeretné készíteni.

Nekem kell megcsinálni az orvosnak a jelentést, de nem tudom hol kell.

Ha mi vagyunk a Koordinátorok az adott iskolában, lehetőség van a Koordinátori belépéssel az Éves jelentésnél kiválasztani, hogy Orvosi vagy Védőnői jelentést szeretnénk készíteni.

Az adataim nincsenek megfelelően kitöltve a fedlapon, hol tudom módosítani?

A személyes adatokat Koordinátori belépéssel módosíthatjuk a Szervezőmunka/Személyek és Iskolák/Védőnők menüpontban. Kiválasztjuk a saját nevünket, majd a ceruza ikonra kattintva tudjuk szerkeszteni az adatokat.

E tábla

Nem az összes évfolyamra vonatkoznak az egyes szűrővizsgálatok, hogyan jelennek meg ezek?

A Színlátás, ahol a csillag is látható, a 6. évfolyamra vonatkozik (11 éves), a Pajzsmirigy tapintásos vizsgálata a 4.,6.,8.,12 évfolyamra vonatkozik, a Tetvességi vizsgálat Általános iskolákban mindenki felvételkor/tanév elején, majd negyedévenként vonatkozik csak. A többi szűrővizsgálat az összes feltüntetett páros évfolyamra vonatkozik (2., 4., 6., 8., 10., 12.).

Ha valaki nem kötelezett szűrésre, de le lett szűrve az is megjelenik?

“Az összes megvizsgáltak száma (fő)” oszlop minden sorában a szűrésre kötelezettek és az azon felül megvizsgáltak összege jelenik meg, azonban az előzetes alkalmasságin megvizsgált tanulók nem tartoznak ide, mivel nem tartoznak a feltüntetett osztályokba. Az ezt követő oszlopban viszont már csak a szűrésre kötelezettek (tehát páros évfolyamok) jelennek meg.

Beírtam a diagnózist, de nem jelenik meg a kiszűrtek közt a tanuló.

A “Összes kiszűrtek száma” illetve “A szűrésre kötelezettekből a kiszűrtek” cellába csak akkor kerül bele a tanuló, ha az Alapszűrés során a Kiszűrve checkbox be lett pipálva!

Az Összes szűrésre kötelezettből megvizsgáltak egyes sorai között nagyok az eltérések, miért lehet ez?

A színlátás (5), a pajzsmirigy tapintásos vizsgálat (8) és a tetvességi vizsgálat (12) sorokban nagyobb eltérés lehet a többihez képest, hiszen ott más a szűrésre kötelezettek száma, valamint A testi fejlettségre vonatkozó két sorban ezen oszlopban 0-át szükséges írni, hiszen az már csak a szűrés után derül ki, hogy a vizsgált személy beletartozik-e valamelyik kategóriába.

A továbbküldött tanulóknál kevesebb jelenik meg.

Az “Összes kiszűrt gyermekek közül az iskola/háziorvoshoz küldöttek száma “oszlopban azok a tanulók jelennek meg, akiknél a védőnői alapszűrés során a “Testméretek miatt iskolaorvoshoz/háziorvoshoz küldve” vagy “Isk.o/házio. küldve” be lett pipálva (a Tetvesség és a személyi higiéné nem tartozik bele).

Mi alapján számolódik az orvos által visszaigazolt diagnózis?

A 8. oszlopban megjelenített tanulók közül lesznek ide sorolva a tanulók a következő esetekben (akkor is, ha az adott tanuló, a tanév során kijelentkezett):

  1. 1-Testsúlymérés: ha a tanulónak az alapszűrés testméretek miatt gondozásba véve bepipálva/ szűrés endokrin szakrendelésre küldve bepipálva/ szűrés endokrin obesitas bepipálva vagy kóros soványság bepipálva.

    2-Testi fejlettség > 90percentil: ha a tanulónak az alapszűrés testméretek miatt gondozásba véve bepipálva/ szűrés endokrin szakrendelésre küldve bepipálva/ szűrés endokrin obesitas bepipálva

    3-Testi fejlettség < 3: ha a tanulónak az alapszűrés testméretek miatt gondozásba véve bepipálva/ szűrés endokrin szakrendelésre küldve bepipálva/ szűrés endokrin kóros soványság bepipálva

    4- Magasság: ha a tanulónak az alapszűrés testméretek miatt gondozásba véve bepipálva/ szűrés endokrin szakrendelésre küldve bepipálva/ szűrés endokrin növekedés elmaradása bepipálva

    5-Látásélesség: ha a tanulónak az alapszűrés látásélesség gondozásba véve bepipálva/ szűrés szem szakrendelésre küldve bepipálva/szűrés fénytani hibák kancs. nélkül nem üres vagy kancsalság bepipálva/ szemüveget visel bepipálva/ amblyopia bepipálva/ egyszemű látás/ egyéb kitöltve

    6-Színlátás: ha a tanulónak az alapszűrés színlátás gondozásba véve bepipálva/ szűrés szem2 (színlátás) szakrendelésre küldve bepipálva/ szűrés színlátás zavarai nem üres

    7-Hallás vizsgálat: ha a tanulónak alapszűrés hallásvizsgálat gondozásba véve bepipálva/ szűrés fül-orr-gége szakrendelésre küldve bepipálva/ szűrés fül-orr-gége halláscsökkenés bepipálva

    8-Pajzsmirigy tapintásos vizsgálata: ha a tanulónak az alapszűrés golyvaszűrés gondozásba véve bepipálva/ szűrés endokrin szakrendelésre küldve bepipálva/ szűrés endokrin golyva kezelést igényel bepipálva

    9-Mozgásszervek: ha a tanulónak az alapszűrés tartási rendellenesség gondozásba véve bepipálva/ scoliosis gondozásba véve bepipálva/ scheu kór gondozásba véve bepipálva/ pes planus gondozásba véve bepipálva/ alakilag ép kiszűrve NEM LEHET BEPIPÁLVA/ szűrés csont szakrendelésre küldve bepipálva/ szűrés csont tartási rendellenességek I. nem üres/ tartási rendellenességek II nem üres/ scoli func nem üres/ scoli struc nem üres/vagy scheu bepipálva/ egyéb deg. nem üres/ statikai lábbet. nem üres. / egyéb 1 rész nem üres/ egyéb 2 rész nem üres

    10-Vérnyomás : ha a tanulónak az alapszűrés vérnyomásmérés gondozásba véve bepipálva/szűrés keringési r. szakrendelésre küldve bepipálva/ szűrés keringési r. hypertonia (kez) bepipálva/vagy hypertonia (nem kez) bepipálva/ hypotonia bepipálva.

7.A 2. és 3. sorban szereplő kiszűrtek számának összege nem adja ki az 1. sorban kiszűrtek számát, miért?

Mivel az 1. sorban a testtömeg/életkor percentil alapján számol a program, a 2.3. sorban pedig a testmagasságra vonatkoztatott testtömeg percentil alapján, ezek összege nem fogja adni az 1.sor értékét..

F tábla

Ebben a táblában nem kattinthatóak a cellák, mi az oka?

Ebben a táblában, nem tanulókat számol össze a rendszer, hanem vizsgálatokat, munkaórákat, ezért ebben a táblában a tanuló megjelenítés funkció nem elérhető.

Miből számolódik az összesített tényleges munkára fordított idő?

Az összes ellátási idő a csoportvizsgálatok, a csoportfoglalkozásokon gyermekekre fordított idő (tanítási időn belül és kívül), valamint az egyéni tanácsadásra fordított időből tevődik össze. Egy óra 45 percnek számít (a tanítási időn kívül és belül is), kivéve az Egyéni védőnői tanácsadás/fogadóóra, ahol egy óra 60 percnek számít. A szűrésekre fordított időt a felhasználó tudja ehhez az értékhez hozzáadni.

Egy gyerek többször lett vizsgálva/részesült ellátásban, hányszor számolódik a 2. cellába?

Az oktatási intézményben védőnői tevékenységben részesült óvodás/iskolás gyermekek száma/évben, ha egy gyerek többször lett megvizsgálva, akkor is csak egyszer fog beleszámítani, azonban a csoportos foglalkozások esetében az azon résztvevő gyerekek száma lesz hozzáadva (így egy gyerek akár kétszer is szerepelhet benne).

Mi számít osztályvizsgálatnak?

Ha a védőnői alapszűrésben, egy adott osztályból egy tanuló meg lett vizsgálva, az már osztályvizsgálatnak számít, de ha több tanulót vizsgált ugyanabban, az osztályban, akkor az egy osztályvizsgálatnak számít.

Ha egy gyerek többször vett részt osztályvizsgálaton, akkor hányszor kerül bele?

Az adott évben, ha egy tanulónak legalább egy Alapszűrés vizsgálata volt, akkor beleszámolódik, ha többször volt vizsgálva, akkor is csak 1-nek számolja a jelentés.

Honnan számoljuk a tanítási időben, illetve tanítási időn kívüli Foglalkozásokat?

Az a Csoportos tevékenység/ Foglalkozás számít tanítási időn belülinek, ahol a „Tanítási időben” be van pipálva, ellenkező esetben Tanítási időn kívülinek számít.

Melyik Csoportos egészségnevelési témák tartoznak bele az éves jelentésbe?

Azoknak az alkalmaknak száma jelenik meg az egyes feltüntetett témaköröknél (Egészséges táplálkozás, élelmiszer higiéné, Mindennapos aktív testmozgás, sport..stb) ahol a „Tanéves jel. téma” be lett állítva a megfelelőre.

Mi számít intézkedésnek?

Intézkedések közé a felvitt Intézkedések és a Gyermekvédelmi intézkedések tartoznak.

Éves jelentés kitöltési segédlet és magyarázat itt elérhető

Mentett iskolai dokumentumok

A Mentett iskolai dokumentumok (nem gondviselői belépéssel) a tanulókhoz nem köthető, a felhasználók által feltöltött különféle dokumentumok, illetve az IER által generált, dokumentumtárba mentett különféle jelentések, lekérdezések.

Iskolai intézkedések

Amikor az orvos, védőnő ellenőrzi
- a közegészségügyi követelmények érvényesülést, járványügyi előírások betartását,
- az iskolában folyó étkeztetés, iskolabüfék, automaták egészséges kínálatának teljesülését,
- elsősegélynyújtás feltételeinek meglétét,
- alkohol, kábitószer, egyéb pszichotróp anyagok és a dohánytermékek fogyasztására vonatkozó szabályok betartását,
- fertőző megbetegedés esetén pedig a szükséges járványügyi intézkedéseket is megteszi.
Ezen tevékenységek adminisztrálását, és az ezzel kapcsolatos jelentési kötelezettséget támogatja a modul. A védőnőnek van jelentési kötelezettsége (a tanéves jelentés F tábla – intézkedések száma).
A közegészségügyi, járványügyi intézkedést orvos kezdeményezi, a védőnő pedig részt vesz benne.
Mind a Környezetegészségügyi intézkedések, mind a Étkezés higiénés intézkedések egyenként és listázva is nyomtathatók, exportálhatók.