Oldalfa
Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

A folyamat alanya az a személy, aki korábban nem vett részt a magyar köznevelésben (pl. külföldi gyermek), de a tanulmányait itt szeretné elkezdeni vagy folytatni.

A beiratkozást a gondviselő vagy a tanuló kezdeményezi a kérelem benyújtásával.


Ügyintézési határidő

Az ügyintézési határidőt minden esetben az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) vagy Házirendje szabályozza.


Az elektronikus űrlap kitöltésének a menete:

  1. A tanuló személyes adatait a tanuló hivatalos okmányai alapján szükséges megadni. Amennyiben még a tanulónak nincs oktatási (OM)-azonosítója, akkor ezt a mezőt üresen szükséges hagyni.
  2. A választott intézménynél az intézmény neve mező ún. önkitöltő-típusú mező, amely azt jelenti, hogy a szövegmező kitöltésekor az első három karakter megadásával a program megjeleníti a rendszerben tárolt, nevében az adott karaktersort tartalmazó intézményeket a keresés megkönnyítése és meggyorsítása érdekében. A választott tagozatot legördülő listából szükséges kiválasztani.
  3. A kérelem indoklása nem kötelező, de ha a megjelölt kiiratkozási okot indokolni szeretnénk, akkor ebben a szabadon szerkeszthető szöveges beviteli ablakban tehetjük ezt meg.
  4. A kérelmünkhöz kötelezően csatolandó a külföldön megszerzett azon bizonyítványunk másolata, amely alapján az adott intézménybe jelentkezünk. A bizonyítvány beszkennelt vagy lefotózott másolatát a megfelelő  - gombra kattintva rögzítsük a rendszerben, amelyet  Az e-Ügyintézés folyamataiban általánosan alkalmazott adatkezelési műveletek oldalon leírtak szerint tehetünk meg. 
  5. A kérelmünk előnézeti megtekintését és beküldését a rendszerbe szintén Az e-Ügyintézés folyamataiban általánosan alkalmazott adatkezelési műveletek oldalon leírtak szerint tehetjük meg.


Megszemélyesített ügyirat megtekintése

A beküldést követően a rendszer a kérelmünket automatikusan ügyiratszámmal és iktatószámmal látja el (ezt nevezzük megszemélyesített ügyiratnak), amely megtekinthető és pdf-formátumban letölthető a 'Folyamatban lévő ügyek'-felületről.


A 'Beiratkozás a magyar köznevelésbe' e-Ügyintézési folyamat határozattal zárul, amely szintén a 'Folyamatban lévő ügyek'-felületen tekinthető meg vagy onnan pdf-formátumban tölthető le.



A KRÉTA (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer) e-Ügyintézés (Köznevelési Elektronikus Ügyintézési Rendszer) moduljának Gondviselői/Szülői/Tanulói felület bemutató vidója a Beiratkozás ügycsoport Beiratkozás a magyar köznevelésbe témában.





  • Címkék nélkül