Oldalfa
Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

A napló zárolását a testreszabás funkcióban az alábbi módon lehet beállítani:

  1. A "nincs megadva" érték esetén a naplózárolás ki lesz kapcsolva (éles használat esetén nem javasolt beállítás)
  2. A "Havi" kiválasztás esetén a "Havi naplózárás napja" opcióval adható meg, hogy a következő hónap hányadik napján zárja le a program az előző hónapot. Ez az intézmények által leggyakrabban használt opció és általában 5-10 közötti értéket állítanak be. Ez azt jelenti, hogy ha pl. 10-re van állítva akkor a program október 10-én zárja le a szeptemberi hónapot, november 10-én az októbert és így tovább.
  3. A "Heti" esetén azt lehet megadni, hogy a következő hét hányadik napján zárja le a program az előző hetet. Ez szigorúbb lezárási szabályt követ mint a havi zárás
  4. Az "Elektronikus napló zárásának dátuma" opcióban egy konkrét napot lehet beállítani zárásnak (pl. a félévi osztályzókonferencia napját), ilyen esetben az adott naptól visszamenőlegesen lezárja a program a naplót. 

Napló zárolása

A naplózárások az osztályfőnöki feladatokra (mulasztások, igazolások kezelése) nem vonatkozik! 

Az elektronikus napló visszamenőleges lezárása nem kötelező funkció a KRÉTA rendszerben ugyanakkor mindenképpen javasoljuk, hogy legyen egy havi vagy heti zárás beállítva. A visszamenőleges beírás korlátozása (a napló lezárása) az alábbi hibák ellen nyújt hathatós védelmet:

  • nem lehet tévedésből módosítani értékeléseket (pl. nem engedi, hogy májusban véletlenül módosítson egy félévi jegyet a tanár)
  • nem lehet több hónapra visszamenőlegesen mulasztásokat rögzíteni
  • nem lehet több hónapra visszamenőlegesen értékelést beírni (pl. a korlátozások nem engedik, hogy tévedésből májusban egy elégtelent írhasson be a tanár szeptemberi dátummal)
  • nagymértékben segíti az osztályfőnökök mulasztásokkal és igazolásokkal kapcsolatos munkáját, 
  • segíti a vezetők, igazgatóhelyettesek naplók ellenőrzésére vonatkozó munkáját. 

Természetesen arra van lehetőség, hogy ideiglenesen kikapcsolják a napló zárását, de ezt csak különleges esetekben javasoljuk. 

  • Címkék nélkül