Oldalfa
Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

Miért kell ellenőrizni a KRÉTA rendszerben szereplő adatokat? 

A KRÉTA Tárgyi Eszköz Ellátási és Karbantartási Modul helyes működéséhez a KRÉTA rendszerben fontos beállítani ill. ellenőrizni, hogy a tanulókra, osztályokra, gondviselőkre vonatkozólag helyesen vannak-e beállítva az adatok. A TESZEK Modul a KRÉTA rendszer adatai alapján ellenőrzi a tanulók ill. pedagógusok jogosultságát az eszközökre, továbbá a szülők, gondviselők jogosultságát a regisztrációrsa és nyilatkozattételre.

Fontos tudni!

A "Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projekt keretén belül az alábbi személyek jogosultak az eszközökre:

  • a 9. évfolyamos osztályba járó, nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók, 
  • valamint a pedagógus munkakörben foglalkozatott alkalmazottak. 

Továbbá fontos tudni, hogy az Általános Szerződési Feltételek elfogadására és az ezzel kapcsolatos felelősségvállalásra kizárólag a tanuló törvényes képviselője jogosult!

Mi a teendő ha még nem használtunk KRÉTA rendszert? 

Ha még nem használták a KRÉTA rendszert, akkor első lépésként be kell importálni a tanulókat, a tanárokat, fel kell venni a szülők, gondviselők adatait ill. létre kell hozni a feladatellátási helyeket, az osztályokat és be kell sorolni a tanulókat. A KRÉTA adatok betöltése és kezelése oldalunkon részletesen leírjuk, hogy hogyan lehet ezeket a műveleteket végrehajtani. 

Fontos tudni!

A KRÉTA TESZEK modul csak a 2021/2022-es tanévben elérhető! Ha a KRÉTA rendszert a Lázár Ervin Program (LEP) vagy az Iskola Egészségügyi Rendszermodul (IER) keretében már használták, akkor mindenképpen ellenőrizzék, hogy a KRÉTA rendszerükben a 2021/2022-es az aktív tanév! Ha még korábbi tanévű a rendszerük, akkor a tanévváltás lépéseiről ide kattintva találhatnak részletes útmutatót! Az aktív tanévet a KRÉTA Adminisztrációs rendszer címsorának bal felső sarkában láthatják. 

Milyen adatokat kell ellenőrizni a KRÉTA rendszerben?

A TESZEK modul működéséhez kérjük, hogy a KRÉTA rendszerbe az alábbi adatokat ellenőrizzék: 

  1. Az intézményi adatoknál az iskola feladatellátási helye megfelelően van-e beállítva? 
  2. Az összes jogosult tanuló rögzítve van-e a KRÉTA rendszerben? 
  3. Minden tanulónál fel van-e véve legalább egy gondviselő? 
  4. A szülők, gondviselők adatainál megadtuk a szülő, gondviselő belépési adatait, és legalább egy gondviselőnél jelöltük a törvényes képviselő jelölőnégyzetet? 
  5. Az összes jogosult pedagógus rögzítve van-e a KRÉTA rendszerben? 
  6. A pedagógusoknak be van-e állítva a pedagógus munkakör a Munkaügyi adatok lapon? 
  7. Minden pedagógusnak van-e felhasználóneve, jelszava és NAPLÓ jogosultsága a belépéshez? 
  8. Az eszközök kiosztásával, menedzselésével foglalkozó felhasználóknak a TESZEK-ESZKÖZ MENEDZSER jogosultság be van-e állítva? 
  9. Minden 9. évfolyamos osztálynál ellenőrizni kell, hogy az Évfolyam mező helyesen van-e beállítva!
  10. Minden tanuló szerepel-e a saját osztályában? 

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy az intézményi adatoknál az iskola feladatellátási helye megfelelően van-e beállítva? 

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-INTÉZMÉNY funkcióban a MŰKÖDÉSI HELYEK szekcióban megjelenő működési- ill. feladatellátási helyek listájában lehet ellenőrizni, hogy a megfelelő köznevelési feladat fel van-e véve az iskola KRÉTA rendszerében. Ide kattintva nézheti meg a KRÉTA oktatóvideót a feladatellátási helyek ellenőrzéséről és beállításáról!

Nézze meg rövid oktatóvideónkat a feladatellátási helyek felviteléről és módosításáról!

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy az összes jogosult tanuló rögzítve van-e a KRÉTA rendszerben? 

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-TANULÓK funkcióban tudja ellenőrizni, hogy az összes jogosult tanulót felvette-e a KRÉTA rendszerbe! A tanulói felületen lehetősége van osztályok szerinti szűrésre, így egyszerűen ellenőrizheti az osztályok tanulóinak névsorát. 

Nézze meg rövid oktatóvideónkat a jogosult tanulók ellenőrzéséről a KRÉTA Adminisztrációs rendszerben!

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy minden tanulónál fel van-e véve legalább egy gondviselő? 

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-TANULÓK funkcióban a GONDVISELŐK lapon lehet ellenőrizni, hogy egy adott tanulónál vette-e fel gondviselőt a KRÉTA rendszerbe! Csoportos ellenőrzésre is van lehetőség. Az IMPORTÁLÁSOK-GONDVISELŐK IMPORTÁLÁSA funkcióban az EXPORT menüsort kell lenyitni, majd az AKTUÁLIS ADATOK EXPORTÁLÁSA  gomb megnyomása után a rendszer a már rögzített adatokat egy Excel-táblázatba generálja.

Nézze meg rövid oktatóvideónkat a gondviselők ellenőrzéséről!

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy a szülők, gondviselők adatainál megadtuk a szülő, gondviselő belépési adatait, és legalább egy gondviselőnél jelöltük a törvényes képviselő jelölőnégyzetet? 

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-FELHASZNÁLÓK funkcióban a bal oldalon megjelenő szűrő panel FELHASZNÁLÓ TÍPUSA mezőben a legördülő menüből válasszuk ki a Gondviselő lehetőséget, majd kattintsunk a Keresés gombra, az így megjelent listában tudjuk ellenőrizni, hogy megadtuk-e a szülő, gondviselő belépési adatait.

A NYILVÁNTARTÁS-TANULÓK funkcióban a GONDVISELŐK lapon tudjuk ellenőrizni, hogy a tanulónak legalább egy gondviselőjénél jelöltük-e a törvényes képviselő jelölőnégyzetet.

Nézze meg rövid oktatóvideónkat a gondviselők belépési adatainak ellenőrzéséről, valamint a törvényes képviselő beállításáról!

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy az összes jogosult pedagógus rögzítve van-e a KRÉTA rendszerben? 

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-ALKALMAZOTTAK funkcióban lehet ellenőrizni, hogy az összes jogosult pedagógus rögzítve van-e a KRÉTA rendszerbe. Csoportos ellenőrzésre is van lehetőség. A NYILVÁNTARTÁS-ALKALMAZOTTAK funkcióban az EXPORT gomb megnyomása után a rendszer a már rögzített alkalmazottakat egy Excel-táblázatba generálja, amelyben le lehet ellenőrizni, hogy az összes jogosult pedagógus rögzítve van-e a KRÉTA rendszerbe.

Nézze meg rövid oktatóvideónkat a jogosult pedagógusok ellenőrzéséről!

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy a pedagógusoknak be van-e állítva a megfelelő pedagógus munkakör a Munkaügyi adatok lapon?

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-ALKALMAZOTTAK funkcióban a MUNKAÜGYI ADATOK lapon a MUNKAKÖR adatmezőben kell beállítani a megfelelő pedagógus munkakört. Az alábbi munkakörben foglalkoztatott pedagógusok jogosultak az eszközökre: 

  • könyvtárostanár (tanító)
  • logopédus
  • pszichológus
  • szociálpedagógus
  • gyógypedagógus
  • konduktor
  • együttnevelést segítő pedagógus
  • ének-zene tanár
  • gimnáziumi tanár
  • gyógytestnevelő tanár
  • idegennyelvtanár
  • közismereti tantárgyat nemzetiségi nyelven oktató tanár
  • közismereti tantárgyat oktató középiskolai tanár (szakgimnázium) (*)
  • közismereti tantárgyat oktató tanár (szakközépiskola) (*)
  • nemzetiségi nyelvtanár
  • nemzetiségi tanító
  • iskolapszichológus
  • szakmai elméleti tantárgyat oktató tanár
  • szakmai tanár, szakoktató, gyakorlati oktató
  • szakmai tantárgyat tanító tanár
  • szakoktató
  • tanár
  • tanár a szakmai elméleti oktatásban
  • tanító, tanár
  • testnevelő
  • fejlesztőpedagógus
  • kollégiumi nevelőtanár
  • tanító
  • fejlesztő pedagógus
  • általános iskolai tanár
  • szakmai tanár
  • gyakorlati oktató
  • könyvtárostanár
  • könyvtárostanító
  • utazó gyógypedagógus
  • utazó konduktor
  • idegennyelv-tantágykategóriát oktató oktató
  • könyvtáros oktató (oktatói feladatokat is ellát)
  • közismereti tantárgyat oktató középiskolai oktató
  • közismereti tantárgyat oktató oktató
  • szakmai oktató (felsőfokú végzettséggel)
  • szakmai oktató (középfokú végzettséggel)
  • közismereti tantárgyat oktató középiskol
  • közismereti tantárgyat oktató szakgimnáziumi tanár
  • közismereti tantárgyat oktató tanár
  • művészeti szakmai tantárgyat oktató tanár
  • szakmai tantárgyat oktató tanár

Nézze meg rövid oktatóvideónkat a pedagógusok munkakörének ellenőrzéséről és beállításáról!

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy minden pedagógusnak van-e felhasználóneve, jelszava és NAPLÓ jogosultsága a belépéshez? 

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-ALKALMAZOTTAK funkcióban a BELÉPÉSI ADATOK lapon lehet ellenőrizni, hogy a pedagógusnak van-e felhasználóneve, jelszava és NAPLÓ jogosultsága a belépéshez. Csoportos ellenőrzésre is van lehetőség. A NYILVÁNTARTÁS-ALKALMAZOTTAK funkcióban az EXPORTÁLÁS gomb lehetőségei közül az Alkalmazottak munkaügyi adatait választjuk.  Ekkor a rendszer a már rögzített alkalmazottakat egy Excel-táblázatba generálja, amelyben le lehet ellenőrizni, hogy az összes jogosult pedagógusnak van-e felhasználóneve, jelszava.

Nézze meg rövid oktatóvideónkat a pedagógusok felhasználónevének, jelszavának ellenőrzéséről és a NAPLÓ jogosultság beállításáról!

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy az eszközök kiosztásával, menedzselésével foglalkozó felhasználóknak a TESZEK-ESZKÖZ MENEDZSER jogosultság be van-e állítva? 

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-ALKALMAZOTTAK funkcióban a BELÉPÉSI ADATOK lapon lehet ellenőrizni, hogy a pedagógusnak van-e TESZEK-ESZKÖZ MENEDZSER jogosultsága. 

Nézze meg rövid oktatóvideónkat a TESZEK-ESZKÖZ MENEDZSER jogosultság ellenőrzéséről és beállításáról!

Fontos tudni!

Fontos tudni, hogy a TESZEK modulba csak nevesített felhasználók (alkalmazottak) léphetnek be, az alapértelmezet "admin" felhasználó - még akkor sem, ha neki ki van osztva a TESZEK-ESZKÖZ MENEDZSER jogosultság - nem tud belépni az eszközök ügyintézésébe!

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy minden 9. évfolyamos osztálynál ellenőrizni kell, hogy az Évfolyam mező helyesen van-e beállítva!

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-OSZTÁLYOK funkcióban lehet ellenőrizni, hogy a 9. évfolyamos osztálynál helyes évfolyamot állítottunk be. 

Nézze meg rövid oktatóvideónkat az osztályok évfolyamának ellenőrzéséről és beállításáról!

Hogyan lehet ellenőrizni, hogy minden tanuló szerepel-e a saját osztályában? 

A KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a NYILVÁNTARTÁS-TANULÓK funkcióban lehet ellenőrizni, hogy minden tanuló a saját osztályában szerepel-e. Csoportos ellenőrzésre is van lehetőség. A bal oldalon megjelenő szűrő panel OSZTÁLY/CSOPORT mezőben a legördülő menüből válasszuk ki az ellenőrizni kívánt osztályt, majd kattintsunk a Keresés gombra, az így megjelent listában tudjuk ellenőrizni, hogy az adott osztályba mely tanulókat soroltuk be.

Nézze meg rövid oktatóvideónkat a tanulók helyes osztályba sorolásának ellenőrzéséről!

Hogyan lehet lehet ellenőrizni az adatokat? 

Az KRÉTA Adminisztrációs rendszerben a nyitólapon van lehetősége, hogy - letölthető Excel formátumban - ellenőrizze a jogosut tanárok és pedagógusok adatait! A KRÉTA adatok beállításáról ide kattintva olvashat részletes útmutatót és nézheti meg az oktatóvideókat!

  • Címkék nélkül