Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

Gyakran Ismételt Kérdések


 Mit kell tudni a körzetes általános iskolai beiratkozásról?

Tisztelt Szülő / Törvényes képviselő!

Az emberi erőforrások minisztere által hozott  7/2020. (III.25.) határozata alapján Önnek lehetősége van arra, hogy az általános iskolai beiratkozáskor bemutatandó dokumentumok, illetve a beadandó nyilatkozatok eredeti aláírt példányait csupán a 2020/2021. tanév első napján nyújtsa be az általános iskola részére. Amennyiben mégis most kívánja megadni a kötelező adatokon kívüli adatokat, illetve el kívánja küldeni az intézménynek a dokumentumok másolatait, akkor ezáltal hozzájárul az intézmény zökkenőmentes beiratkozási adminisztrációjához.

A szülőnek nem kell külön jelentkeznie az állandó lakóhely szerinti körzetes iskolába, elegendő ezt a felvételt megerősítenie, akár a KRÉTA rendszer e-Ügyintézés felületén, akár más módon (pl. e-mailben, vagy az iskola által megjelölt egyéb módon). Amennyiben lehetséges, elsősorban az e-Ügyintézés felületén keresztül küldjék be a szülők a kérelmüket, illetve a körzetes iskolába történő felvétel megerősítését,, mert itt minden adat a rendelkezésre áll, amely szükséges vagy lehetőségként adott a beiratkozáshoz. Egyéb módon az intézményhez eljutott kérelmek esetében is ajánlott, hogy a kötelező alapadatokat adják meg a szülők (gyermek neve, születési helye, ideje, édesanyja neve, állandó lakcíme, szülő/törvényes képviselő neve). Az időközben beérkezett kérdések, felvetések miatt az alábbi kiegészítő tájékoztatást adom az általános iskolai beiratkozással kapcsolatban.

A szülő megerősítése vagy kérvénye alapján az alábbi eseteket különböztetjük meg:

  • A gyermek állandó lakcíme szerinti körzetes iskolába kívánja beíratni gyermekét.

Ez esetben elegendő a felvétel megerősítése az intézmény felé. A KRÉTA rendszer
e-Ügyintézés felületén a gyermek – csillaggal jelölt, kötelező – alapadatainak megadása után megjelenik az iskola, amely szerint körzetes a gyermek, amelyre való kattintással a szülő elküldi az iskola felé jelzését a megerősítésről. A megerősítés történhet email formájában is, ebben az esetben a beiratkozáshoz kötelező adatokat is meg kell adnia a gyermekéről. Amennyiben szeretné, lehetősége van arra is, hogy a felületen online megtegye a nyilatkozatait, vagy a dokumentumok másolatát csatolja. A megerősítést követően az általános iskola a „Felvett” státuszba helyezi a gyermek jelentkezését.

  • A gyermek tartózkodási helye szerinti körzetes iskolába kívánja beíratni gyermekét.

Ez esetben a szülőnek kell jelezni az iskola felé gyermekének beiratkozási kérelmét, amely hatására az iskola a „Felvett” státuszba helyezi a gyermeket, és értesíti az állandó lakhely szerinti körzetes iskolát a gyermek felvételéről. A beiratkozási kérelemhez a tartózkodási hely szerinti körzetes iskolába történő felvétel esetében az e-Ügyintézés felületén elegendő a Lakcím adatainál megjelölni a nyilatkozati szándékot, és az ott megjelenő mezőkben a tartózkodási hely adatait megadni. A dokumentum eredeti, aláírt példányát a 2020/2021. tanév első tanítási napján kell leadni az iskolában.

  • Amennyiben több általános iskola tartozik egy körzethez, és bármelyikbe beírathatja a szülő a gyermekét.

Ez esetben a KRÉTA rendszer e-Ügyintézés felületén kiválaszthatja a szülő azon körzetes iskolát, ahova kéri gyermekének a felvételét. A szülő egyéb csatornán keresztül is jelezheti megerősítő szándékát. A kiválasztott iskola a „Felvett” státuszba, míg a többi intézmény a „Más intézménybe felvett” státuszba helyezi a jelentkezést.

  • Amennyiben olyan, körzettel rendelkező intézménybe szeretné beíratni a szülő a gyermekét, amely a gyermek lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint nem minősül körzetes iskolájának.

Ez esetben a szülőnek kell jelezni az iskola felé gyermekének beiratkozási kérelmét, amely iskola a „Függőben” státuszba helyezi a gyermek jelentkezését. A függő státuszban lévő gyermekekről a döntést 2020. május 16. és 21. között hozza meg az intézmény. A döntés következtében a gyermek „Felvett” vagy „Nem került felvételre” státuszba kerül. Pozitív döntés esetén az iskolának értesítenie kell a gyermek állandó lakhelye szerinti körzetes iskolát is.

 Mit kell tudni az általános iskolai beiratkozásról a 2020/2021-es tanévre?

Figyelemmel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre, az általános iskolai beiratkozás folyamata a 2020/2021. tanítási évre vonatkozóan az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata alapján történik.

Felhívjuk szíves figyelmét a 2020/2021. tanévre vonatkozóan az általános iskolai beiratkozás jellemzőire:

  1. A veszélyhelyzetre való tekintettel kérjük, hogy lehetőség szerint online módon küldje be gyermeke felvételi kérelmét az iskolába.
  2. A felvételi kérelmek benyújtása két szakaszban történik:

a.) április 6. 0:00 órától 2020. április 24 24:00 óráig a kérelmeket az alábbi iskolák egyikébe lehet benyújtani:

nem állami általános iskola,

vagy állami, de körzettel nem rendelkező általános iskola

b.) április 28. 0:00 órától 2020. május 15. 24:00 óráig az a) pontban nem szereplő iskolák egyikébe kell a kérelmet benyújtani:

a körzetes iskolába,

vagy egy olyan körzettel rendelkező általános iskolába, amely a gyermekére vonatkozóan nem a körzetes iskola.

3. Felhívjuk a figyelmét, hogy a második szakaszban (2020. április 28 – május 15) történő beiratkozás során – az Nkt. 50. § (7) bekezdése és a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 22. § (2) bekezdése alapján a – csak egyetlen általános iskolába kérheti gyermeke felvételét.

További információk és a bemutatók a beiratkozás szülői kezeléséről

Az általános iskolai beiratkozás e-Ügyintézés szülői oldala

Az általános iskolai beiratkozással kapcsolatos Gyakran Ismételt Szülői Kérdések

Az általános iskolai beiratkozás használata meglévő KRÉTA hozzáféréssel (YouTube videó) 

 Az általános iskolai beiratkozási funkció használata, ha még nem rendelkezik KRÉTA hozzáféréssel (YouTube videó)

Körzetes iskola kereső az Oktatási Hivatal weboldalán

 Honnan tudom meg a felhasználónevemet és jelszavamat?

A felhasználónevet és a jelszót minden esetben az iskola állíthatja be és juttatja el a tanulók, illetve a szülők, gondviselők részére akár e-mail, akár papír alapon.

 Hogy tudom ellenőrizni, hogy Gondviselő vagy Tanulói jogosultságom van?

A KRÉTA rendszerben a Gondviselőknek és a Tanulóknak más jogodultságaik vannak, így nagyon fontos arról meggyőződni, hogy a megfelelő belépési adatokat használjuk!

A legbiztosabb különbség az, hogy Gondviselői belépéssel a jobb felső sorban látszik a Tanuló neve és mögötte zárójelben a Gondviselő neve, míg a Tanulói belépéssel csak a Tanuló neve jelenik meg.

További különbség lehet az e-Ügyintézés elérése. Gondviselőknek van lehetőségük e-Ügyintézés menüponttal közvetlenül a felületre átlépni (amennyiben az intézményben van ilyen funkció aktiválva), míg az egyedileg szabályozható intézményi beállítás, hogy az Üzenetek menüpont megjelenik e.


Ugyan ez a kérdés a Mobil applikácóban is eldönthető.

A menüsort megnyitva megjelenő panelen látható a Tanuló neve minden esetben, azonban a neve alatt találjuk, hogy Gondviselői vagy Tanuló jogosultsággal van e bejelentezve az adott felhasználó.


 Mit tegyek, ha nem tudom a felhasználó nevem és jelszavam?

Az iskolákban a legtöbbször (az alapbeállításkéntlévő) Tanulói oktatási azonosítóját kiegészítve a G01 (az első rögzített Gondviselő esetén, majd a számot növelve G02, G03... a további Gondviselők esetén) és a tanuló születési dátumát generálták hozzáférési adatként. Az oktatási azonosító a diákigazolványon is megtalálható, a születési dátum formátuma pedig: éééé-hh-nn.

 Mit tegyek, ha elfelejtettem a jelszavamat?

A Gondviselők és Tanulók számára lehetőség van új jelszó igénylésére a belépési felületről elérhető "Elfelejtett jelszó" funkció segítségével.

A felületre belépve meg kell adni a rendszerbe már regisztrált felhasználó nevünket és e-mail címünket, majd a biztonsági ellenőrzés után elküldeni az adatlapot.

Ha a beírt felhasználónév/e-mail cím páros a rendszerben létezik, a rendszertől egy új jelszó generálási linket kapunk elektronikus postafiókunkba:


Az e-mailben található link érvényességi ideje a generálástól számított 1 hét.


Az e-mail-ben kapott link-re kattintva megnyílik az új jelszó generálási ablak:

Itt az új jelszó megadását a felület visszaigazolja, és már az új jelszóval tud a felhasználó bejelentkezni a rendszerbe:



Amennyiben további segítségre van szüksége, nézze meg kapcsolódó videónkat.

Elfelejtett jelszó

Az videó az elfeljtett jelszó esetén elvégezhető új jelszó megadásának folyamatát mutatja be.



 Mit tegyek, ha nem kapom meg a jelszóemlékeztető leveleimet?

Javasoljuk, hogy ellenőrizze a levelező rendszer SPAM mappáját, hátha oda kerültek a rendszertől kapott levelek.

 Nem tudom, melyik e-mail címem van a KRÉTA rendszerben beállítva!

Mind a böngésző felületen, mind a telefonos applikációba elérhető a Személyes adatlap, melyen megtekinthető, hogy milyen e-mail cím van hozzánk beállítva a KRÉTA rendszerben.

 Az e-mailben jött üzenetekre kell válaszolnom?

A KRÉTA rendszerből automatikus figyelmeztető e-mail-ek érkeznek, se a rendszerben küldött Üzenetek, se a Házi feladatok e-mail útján nem válaszolhatóak meg!

 Hol találom a Házi feladatokat?

A KRÉTA rendszerbe bejelentkezve a kezdő képernyőn azonnal elérhető a Házi feladatok menüpont, ahol az Intézményben a Pedagógusok által rögzített Házi feladatok / Feladatok elérhetőek egy listában, ahol a bal oldali Szűrő felületen külön jelölőnégyzettel szabályozható, hogy a már lejárt határideű Házi feladatokat is megjelenítse e a lista, vagy se. Az adott Házi feladat sor végén lévő "nagyító" ikonnal lehet a foglalkozást megnyitni.



Másik lehetőség, ha az Órarend menüponton keresztül az adott heti órarendet tekintjük meg, itt láthatóak az egyes órákhoz rögzített Házi feladatok. Ekkor az adott tanórára kattintással meg kell azt nyitni.


 Hogyan lehet a Házi feladatokat sorba rendezni?

A Házi feladatok lista (és más listák esetében is) a lista fejlécén az oszlopok megnevezésére kattintva lehet azok alapján a listát sorba rendezni.


A felfelé mutató nyíl esetén az első elem a legkisebb, és a listában lefelé növekednek az értékek.


A rendezés megfordításához rá kell kattintani a sorbarendező nyílra, ekkor a kis nyíl megfordul, lefelé mutató nyíl esetén a lista utolsó/legnagyobb eleme van az első sorban, és lefelé csökkennek az értékek.


A rendezés kikapcsolásához ismét rá kell kattintani az oszlop nevére vagy a sorba rendező nyílra, ekkor a kis nyíl eltüni, nem lesz sorbarendezés ez alapján az oszlop alapján.


Fontos, hogy több vagy másik szempont szerinti redezésre is van lehetőség!


  • A Házi feladatok lista (vagy bármelyik másik lista) első megnyitásakor rendelkezik egy alap rendezéssel.
  • E mellett, ha sorba szeretnénk rendezni más szerint (pl. lejárati határidő szerint a feladatokat), nem elég csak a kívánt oszlopot bekapcsolni!
  • Az alap rendezést ki is kell kapcsolni!

Akkor hogyan lehet úgy rendezni a házi feladatokat, hogy a határidő szerinti sorrendben jelenjenek meg? 

  1. Lépjen be a házi feladatok funkcióba! A házi feladatok tantárgy szerint növekvő sorrendbe rendezve jelennek meg.
  2. Kattintson a táblázat fejlécében a Tantárgy szövegre. A rendezés megváltozik a tantárgy neve szerint csökkenő sorrendre!
  3. Kattintson még egyszer a táblázat fejlécében a Tantárgy szövegre. Ezzel kikapcsolja a tantárgy szerinti rendezést, amit a szöveg melletti kis ikon eltűnése is jelez!
  4. Kattintson a "Házi feladat határideje" szövegre a táblázat fejlécében és így rendezheti növekvő vagy még egy kattintással csökkenő sorrendbe a házi feladatokat!
 Hogyan tudom a Házi feladatok elkészültségét ellenőrizni?

A Házi feladatok listánál minden egyes sor végén a Megoldott feladat? alatt látható, hogy mi készült el.


Az elkészített Házi feladatok elrejthetők.


A lejárt határidejű Házi feladatok is úgyszintén elrejthetők.

 És ha nincs se asztali számítógépem, se laptopom, és nem is a KRÉTA alkalmazásban szeretném csinálni?

A KRÉTA rendszert okostelefonon vagy tableten keresztül is el lehet érni az eszközön lévő böngésző program segítségével.

Ebben az esetben az eszköz más felbontása miatt a felületet az úgynevezett hamburger menü nézetben jeleníti meg, amit megérintve ugyan úgy elérhető akár az Órarend, akár a Házi feladatok menüpont.

Az Órarend felületen ugyan úgy láthatóak a Házi feladat ikonok, illetve a megnyíló foglalkozásban a foglalkozás második Tab fülén található a Házi feladatok információ.

Szülők számára a Házi feladat hozzászólás funkció nem érhető el!

 


 A lista megvan, de nem látom továbbra sem a Házi feladatot!

A megnyitott tanóra bal oldalán lévő Házi feladat oldalfület kell választani, ekkor lesz látható a Pedagógus által rögzített Feladat.

A Házi feladatba ágyazott linkek az adott böngésző tab fülén nyílnak meg, így amennyiben a KRÉTA oldalt nem szeretnénk elhagyni, lenyomott Ctrl billentyű mellett kattintsunk a linkre, így azt a böngésző új lapon fogja megnyitni.


 Hol találom az Üzeneteimet?

A felső menüsorban található nagy Boríték ikonnal, vagy a belépési név melletti kis Boríték ikonnal lehet átlépni az e-Ügyintézés Üzenetküldési felületére. Ez utóbbi esetében megjelenik az ikonon egy szám, ami jelzi, hogy mennyi új, olvasatlan üzenetünk van.


 Hogyan tudom az Üzeneteimet elolvasni?

A Boríték ikonok segítségével a KRÉTA automatikusan megnyitja az e-Ügyintézés - Üzenetkezelés felületet, ahol a Bejövő üzenetek jelennek meg alapértelmezetten, félkövér jelöléssel kiemelve a friss/olvasatlan üzeneteket. Megtekinthetőek továbbá, átváltva más fülekre az Elküldött üzeneteket, illetve a Törölt üzenetek is. A kiválasztott üzenet sorára kattintva megnyílik az, és megtekinthetővé válik.


A megnyitott üzenetre van lehetőség Válaszol, Továbbítani másnak, illetve a Vissza gombbal az előző listára visszalépni.


 Értesítést kaptam szülőként üzenet érkezéséről, mégsem látszik. Miért?

Kérjük a gyermeke ellenőrizze a saját belépési azonosítójával is az üzeneteket, mivel sok esetben a tanuló adatainál a szülők e-mail címe került korábban megadásra, így az értesítést az üzenetekről a tanuló helyett a szülő kapja, ami félreértésekre ad okot.

Amennyiben van rá lehetőség, úgy javasoljuk a szülőétől eltérő e-mail cím létrehozását a tanuló részére és annak rögzítését az intézmény által, hogy a jövőben egyértelműen különválaszthatók legyenek.

Az új e-mail cím megadását az intézménynél tudja kezdeményezni vagy a KRÉTA rendszerbe bejelentkezve böngészőben a sajt névre kattintva megjelenő Profilbeállítások funkcióban tudja beállítani.


 Tudom jelölni, ha egy Feladattal elkészültem?

Igen!

  • Egyik lehetőség, ha az e-Ügyintézés Üzenetek felületen a beérkezett üzenetet visszaállítom olvasatlanra, így jelölve a Bejövő üzenetek között a még hátralévő feladatokat.
  • Másik lehetőség, hogy az adott üzenet törlésével átrakom a Törölt üzenetek közé, így ezeket a Bejövő üzenetek mappában nem látom, de nem vesznek el.


 Hogyan tudok válaszolni az Üzeneteimre?

A Válaszra megnyitott Üzenetben a küldendő szöveget be kell gépelni, ha szükséges, lehet formázni, Új dokumentum csatolása funkcióval lehet mellékletet is csatolni az Üzenethez, majd a Küldés gomb segítségével a címzettnek eljuttatni.


 Ha nincs számítógépem, akkor nem is tudom elérni az Üzeneteimet?

A KRÉTA rendszer Üzenetek funkció okostelefonon vagy tableten keresztül is el lehet érni az eszközön lévő böngésző program segítségével.

Ebben az esetben is előszőr a KRÉTA felületre kell bejelentkezni. Az eszköz más felbontása miatt a felületet az úgynevezett hamburger menü nézetben jeleníti meg, amit megérintve ugyan úgy elérhető akár a nagy Boríték - Üzenetek, akár a kis boríték menüpont.

Az Üzenetek felületen ugyan úgy láthatóak a Beérkezett, Elküldött és Törölt üzenetek, illetve az e-Ügyintézés hamburger menüje, ahol a Kérdőívek funkció is elérhető. 

Az egyes Üzeneteket megérintve megnyithatjuk, illetve legörgetve a felületet alul akár csatolhatunk és elküldhetjük üzenetünket.

Okostelefon vagy tablet esetében egy olyan extra lehetőség is rendelkezésre áll, amit az adott eszköz beállítása tesz lehetővé, a rögzítendő szöveget nem csak begépeléssel, hanem a billentyűzeten elérhető mikrofon segítségével bediktálással, hangbemondással is fel tudjuk vinni a felületre.


 Miért nem jelenik meg a mobil applikációban az üzenetek/kérdőívek szerkesztése?

Az üzenetek/ létrehozása és szerkesztése jelenleg a mobil applikáción keresztül nem lehetséges, azonban a mobil eszközök böngészőjéből az e-Ügyintézés oldala megnyitható és használható, mivel az mobilra optimalizált.

 Miért nem e-mail-en küldjük a leveleket?

A KRÉTA rendszeren belül lévő e-Ügyintézés - Üzenetküldés és Kérdőívek funkciókban lévő adatok a Fenntartó saját rendszerén, az adott Iskola/Intézmény kezelésében maradnak, így GDPR szempontból érzékeny adatok sem kerülhetnek illetéktelenekhez, ami egy külső levelező szolgáltatás esetében nagyobb valószínűséggel történhet meg.

 Hol keressem a Kérdőíveket?

A felső menüsorban található nagy Boríték ikonnal, vagy a belépési név melletti kis Boríték ikonnal lehet átlépni az e-Ügyintézés Üzenetküldési felületére, ami alatt található a Kérdőívek funkció.


A Kérdőívek menüpontban lehet elérni a számunkra megküldött kérdőíveket.


 Hogyan tudom kitölteni a Kérdőíveket?

A Kérdőívek menüpont listájában érhetőek el a kérdőívek. Amennyiben a kérdőív kiküldője a kérdőívet Lezárta vagy Visszavonta, kitöltésére nincs lehetőség, de a Lezárt és visszavont kérdőívek is jelenjenek meg jelölőnégyzettel megtekinthetőek.

A Kérdőív kitöltéséhez az adott kérdőívre kell kattintani, majd kitölteni azt.

A lapok alján előfordulhat, hogy  (Tovább) gombbal lapozni kell a többoldalas kérdőívek esetében, illetve az utolsó oldalon található  (Kész) gomb segítségével lehet a kitöltést befejezve leadni azt.

A Kérdőív kitöltésének időpontját mind a Tanulói, mind a Pedagógusi felületen megjeleníti a rendszer.


 Ha nincs számítógépem, akkor nem is tudom elérni a Kérdőíveket?

A KRÉTA rendszer Kérdőívek funkciót okostelefonon vagy tableten keresztül is el lehet érni az eszközön lévő böngésző program segítségével.

Ebben az esetben is előszőr a KRÉTA felületre kell bejelentkezni. Az eszköz más felbontása miatt a felületet az úgynevezett hamburger menü nézetben jeleníti meg, amit megérintve ugyan úgy elérhető akár a nagy Boríték - Üzenetek, akár a kis boríték menüpont.

Az Üzenetek felületre érkezünk, ahol az e-Ügyintézés hamburger menüje segítségével megjeleníthető a Kérdőívek funkció. 

Az egyes Kérdőívek kikereshetőek a megjelenő felületen, illetve megérintve megnyithatjuk azokat.

A többoldalas Kérdőív esetén Tovább gombbal előrehaladva, az utolsó Kérdőív oldal alján találhatjuk a beküldéshez a Kész gombot.


 Mit tegyek ha nem tudok bejelentkezni a mobil alkalmazásba?

Ha a mobil alkalmazáson keresztül nem tud bejelentkezni akkor kérjük ellenőrizze az alábbiakat:

  1. Ellenőrizze, hogy a felhasználónévvel és jelszóval a WEB-es felületen be tud-e jelentkezni az elektronikus ellenőrzőbe! 
  2. Ellenőrizze, hogy a mobil applikációban biztosan jól választotta ki az iskolát!
  3. Ellenőrizze, hogy a felhasználónevet és a jelszót helyesen írta-e be a mobil alkalmazásba, a billentyűzet kiosztásnak megfelelően! 
  4. Ellenőrizze, hogy a mobiltelefonján a billentyűzet magyar nyelvűre van-e állítva? A jelszavakban lehetőleg kerülje az ékezetes karakterek használatát!
  5. Ellenőrizze és - ha szükséges - frissítse az alkalmazást!
  6. A KRÉTA alkalmazás nem minden telefonkészüléken használható, előfordulhat, hogy az Ön készülékét még nem támogatja a program. Elsősorban néhány Samsung típusú készüléken, továbbá az Android 4.4-es verziót futtató egyéb telefonokon is előfordulhat, hogy az applikáció nem használható. 
  7. Amennyiben lehetősége van próbálja meg más mobil készüléken a bejelentkezést! 
  8. A KRÉTA mobil alkalmazásokkal csak az elektronikus ellenőrzőbe - szülőként vagy tanulóként - lehet belépni! Az tanári rendszerhez jelenleg nincs mobil applikáció, ezért az elektronikus naplóba tanárként nem lehet a mobil alkalmazásokkal belépni!
  9. Ha az iskola nem használja még a KRÉTA elektronikus naplóját vagy nem engedélyezte a tanulói, szülői hozzáféréseket, akkor a KRÉTA mobil applikáció sem használható! 
  10. Abban az esetben ha megváltoztatta a jelszavát az elektronikus ellenőrzőben akkor az új jelszóval a mobil applikációba 5-10 perccel később fog tudni csak bejelentkezni, ezért a jelszómódosítás után kérjük várjanak egy kis időt!
  11. Abban az esetben ha pl. csak a mobil alkalmazásba lehet belépni, de a webes felületen nem, akkor valószínűleg egy korábbi jelszó az érvényes a rendszerben. A mobil applikáció eltárolja a felhasználói jelszót, így előfordulhat, hogy a mobil alkalmazásban korábban eltárolt jelszó az érvényes. Ilyen esetben a webes belépést meg kell próbálni a korábbi jelszóval. 
  12. Ha csak a webes felületen lehet belépni a programban, de a mobil applikációval nem, akkor azt javasoljuk, hogy töröljék a mobil alkalmazásban a létrehozott profilt, majd az új a webes felületen működő adatokkal (felhasználónév, jelszó) hozzuk létre újra a tanulói profilunkat. 
  13. Bizonyos készülékeken (főleg Samsung telefonok esetében) előfordulhat, hogy az alkalmazás törlése- az esetleges újratelepítés előtt- nem törli a profiladatokat, ezért a telepítés után sem sikerül belépni a rendszerbe. Ilyen esetben javasoljuk, hogy az itt leírtak alapján végezzük el a KRÉTA alkalmazás eltávolítását


Tájékoztatók

Általános Iskolai beiratkozás

Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő!

Figyelemmel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre, az általános iskolai beiratkozás folyamata a 2020/2021. tanítási évre vonatkozóan az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata alapján történik.

Felhívjuk szíves figyelmét a 2020/2021. tanévre vonatkozóan az általános iskolai beiratkozás jellemzőire:

  1. A veszélyhelyzetre való tekintettel kérjük, hogy lehetőség szerint online módon küldje be gyermeke felvételi kérelmét az iskolába.
  2. A felvételi kérelmek benyújtása két szakaszban történik:

a.) április 6. 0:00 órától 2020. április 24 24:00 óráig a kérelmeket az alábbi iskolák egyikébe lehet benyújtani:

nem állami általános iskola,

vagy állami, de körzettel nem rendelkező általános iskola

b.) április 28. 0:00 órától 2020. május 15. 24:00 óráig az a) pontban nem szereplő iskolák egyikébe kell a kérelmet benyújtani:

a körzetes iskolába,

vagy egy olyan körzettel rendelkező általános iskolába, amely a gyermekére vonatkozóan nem a körzetes iskola.

3. Felhívjuk a figyelmét, hogy a második szakaszban (2020. április 28 – május 15) történő beiratkozás során – az Nkt. 50. § (7) bekezdése és a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 22. § (2) bekezdése alapján a – csak egyetlen általános iskolába kérheti gyermeke felvételét.

További információk és a bemutatók a beiratkozás szülői kezeléséről

A Klebeslberg Központ tájékoztatója szülők részére az általános iskolai beiratkozás körzetes megerősítéséről 

Az általános iskolai beiratkozás e-Ügyintézés szülői oldala

Az általános iskolai beiratkozással kapcsolatos Gyakran Ismételt Szülői Kérdések

Az általános iskolai beiratkozás használata meglévő KRÉTA hozzáféréssel (YouTube videó) 

 Az általános iskolai beiratkozási funkció használata, ha még nem rendelkezik KRÉTA hozzáféréssel (YouTube videó)

Körzetes iskola kereső az Oktatási Hivatal weboldalán

Tájékoztatás szülők részére

Tisztelt Szülők/Gondviselők!
 
A Klebelsberg Központ az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel az alábbiakról tájékoztatja Önöket. Jelenleg Magyarországon az Operatív Törzs tájékoztatása szerint egyelőre elkülönült, egyedi esetek vannak, így jelenleg is legfontosabb feladatunk a megelőzés, a járvány továbbterjedésének, a járványgócok kialakulásának megakadályozása. Ahhoz, hogy ilyen típusú járványgócok hazai közoktatási intézményekben ne alakulhassanak ki, kiemelten felkérjük Önöket az alábbiak betartására:
-          A megelőzés első és legfontosabb lépése a személyi higiéniás szabályok betartása. Ennek egyik legfontosabb eszköze – főleg kisgyerekek esetében – a rendszeres és hatékony kézmosás. Ennek módjáról a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalon elérhetővé tettek egy tájékoztató videót, amelynek elérhetősége a következő:
https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu/videos/2848001001994029/
Kérjük, hogy a videót mutassa be kiskorú gyermekének, és az azon található mozdulatokat is gyakorolják be közösen a kiskorú gyermekkel. (A gyakori és helyes kézmosás fontosságára az iskolákban is felhívjuk a figyelmet, ez azonban nem pótolhatja az otthoni szülői iránymutatást.)
-          Kérjük, hogy a fennálló helyzettel kapcsolatban csak megbízható és hiteles forrásokból szerezzen információkat. Jelenleg Magyarország Kormánya hivatalos tájékoztató oldalt üzemeltet a https://koronavirus.gov.hu internetes oldalon, valamint a közösségi médiában (Facebook) létrehozásra került a hivatalos kormányzati tájékoztató oldal („Koronavírus tájékoztató oldal”, https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu).
-          Amennyiben akár Önnél, akár kiskorú gyermekénél a koronavírusra utaló tüneteket tapasztalnak (https://koronavirus.gov.hu/mit-tegyunk-tunetek-eseten), akkor kérjük, hogy telefonon konzultáljanak háziorvosukkal, aki szükség esetén a mentők értesítéséről, és az ezt követő protokoll szerinti intézkedések megtételéről gondoskodni fog. Ezt követően kérjük, amennyiben ilyen eset előfordul, akkor minden esetben értesítsék a köznevelési intézmény vezetőjét, vagy gyermekük osztályfőnökét is az eseményekről.
-          Amennyiben koronavírus fertőzés szempontjából kiemelt kockázatú területen jártak, esetleg bizonyítottan koronavírus fertőzéssel diagnosztizált személlyel kerültek kapcsolatba, kérjük, hogy minden esetben a tájékoztatóban foglaltak szerint eljárni szíveskedjenek, azaz:
o   konzultáljanak telefonon a háziorvosukkal,
o   a tünetek lappangási idejének megfelelő (14 nap) időtartamban lehetőleg otthonukat ne hagyják el,
o   amennyiben ezen időszak alatt tüneteket tapasztalnak, akkor szintén a háziorvosukat hívják telefonon, aki a fentiek szerinti eljárás megtételéről gondoskodni fog.
 
A Klebelsberg Központ folyamatosan nyomon követi a járványügyi helyzettel kapcsolatos fejleményeket, folyamatosan kapcsolatot tart mind az Emberi Erőforrások Minisztériumával, mint az Operatív Törzzsel. Amennyiben bármilyen, a hazai köznevelési intézményeket érintő intézkedés elrendelésre kerül, akkor arról soron kívül értesítjük mind a Tankerületi Központokat, mind a köznevelési intézmények vezetőit, akik a szükséges információkkal ellátják Önöket.

Oktatóvideók

Gondviselői modul - Listarendezés és szűrés

Tanulói Házi feladat KÉSZ jelölés Tanuló, Gondviselő, Pedagógus és Admin felületen

Tanulói/Gondviselői teendők elfelejtett jelszó esetén

Gondviselői üzenetküldés

KRÉTA e-Ellenőrző bemutatása Androidos mobiltelefonon

KRÉTA e-Ellenőrző bemutatása iPad-en







  • Címkék nélkül