Ugrás a metaadatok végére
Ugrás a metaadatok elejére

KRÉTA v2.116 verzió

Kréta 2.116 verzió újdonságai (2023.03.09.)

 Új DashBoard csempe a hibásan beállított AMI-s adatok javítására

Az admin belépési DashBoard felületre egy új figyelmeztető csempe kerül megjelenítésre, amennyiben az intézményben a Fenntartó által megadott, új AMI sablonoknak nem megfelelő Művészeti ág / Műfaj / Tanszak összefüggés van beállítva. A jelenleg használható beállítások a Tudásbázis AMI GYIK oldalán is elérhetőek 

A csempén egy letöltő link található, amire kattintva egy Excel lesz elérhető, amelyben az intézmény hibás adatai vannak felsorolva. Maga a csempe is csak akkor jelenik meg a belépési felületen, ha van legalább egy sor, ami megjelenne ebben a letölthető Excel-ben.

A csempe az első sorba kerül, az első helyre, a fejléce piros az alábbi felirattal: "Művészeti oktatás hibás beállításai". A szövege az alábbi:

"A KRÉTA rendszerben elérhetővé vált a művészeti oktatához kapcsolódó adatok ún. sablonizált beállítása a tantárgyak, az osztályok és a tanulók tanügyi adatai között. Ennek keretében csak a fenntartó által meghatározott kombinációk állíthatók be a művészeti ág – műfaj – tanszak hármasnál.

Mivel korábban ilyen jellegű korlátozás nem volt a rendszerben, elképzelhető, hogy egyes beállítások a jelenlegi működés szerint már nem megfelelőek. Az itt letölthető Excel állományban találhatják azokat a tantárgyakat, osztályokat, tanügyi adatokat, amelyek beállításait javítani szükséges."


 Adminisztrációs rendszer figyelmeztetései DashBoard csempe átalakítása

Az admin belépési felületen elérhető "Adminisztrációs rendszer figyelmeztetései" DashBoard csempe átalakításra került. A korábbi összesítés helyett már a csempén részletesen feltüntetésre kerül, hogy az Alkalmazottak/Tanulók közül mennyien nem-, vagy hibásan megadott azonosítókkal rendelkeznek.


 Elérhetővé vált egy új Testreszabás beállítás

A Testreszabás / Intézményi adatkezelési beállítások szekcióban új kapcsoló vált elérhetővé "Alapértelmezett Feladatellátási hely kiválasztása bejelentkezéskor" elnevezéssel. A beállítással szabályozható, hogy a bejelentkezés folyamatában legyen-e lehetőség alapértelmezett Feladatellátási helyet választani.


 Adatszótár bővítés és módosítás

A 'Tantervi jellemző' adatszótár bővítésre került az "Alapfokú művészetoktatás cirkuszművészeti ágon" elemmel:

--------------------------------------------------------------------

Az Értékelés módja' adatszótár bővítésre került a "Tudáskvíz feladat" elemmel

--------------------------------------------------------------------

A 'Tanszak adatszótár' fenntartói kérésre zárt, adatszótárrá vált, azaz az intézmények már nem vehetnek fel új elemeket a Nyilvántartás/Adatszótárak menüpontban, csak az elemek láthatóságát szabályozhatják.

--------------------------------------------------------------------

A 'Népművészeti ág' (a "Művészeti ág" adatszótáról) illetve az 'Alapfokú művészetoktatás népművészeti ágon' (Tantervi jellemző adatszüótárból) kivezetésre került fenntartói kérésre, amennyiben az intézményben be volt állítva, a megadott másik adatszótár elemek kerültek helyettük automatikusan beállításra.

--------------------------------------------------------------------

A 'Helyettesítés típus' adatszótárban már nem érhető el a 'Szakszerű helyettesítés' és a 'Nem szakszerű helyettesítés (felügyelet)', helyettük a 'Helyettesítés' és a 'Felügyelet' elnevezésű elemek hazsnálhatóak.

--------------------------------------------------------------------

A kiosztható jogosultságok közül eltávolításra került az "Étkezés Ellenőrző" és a "Terembérlet Jelenlét Ellenőrző" jogosultság.


 A 'Lázár Ervin Program' menüpontban található táblázat utolsó oszlopa módosításra került

A 'Lázár Ervin Program' menüpontban található táblázat utolsó eleme jelenleg korábban a 'Helyszín' volt, ez levételre került, helyette ott elérhető 'Férőhely/foglalt helyek száma' oszlop a megfelelő adattartalommal.


 Elérhetővé vált az AMI egyéni csoportoknál a feladatellátási hely többes módosítása

Elérhetővé vált az AMI egyéni csoportoknál a feladatellátási hely többes módosítása.


 Jogviszony kezdete érték korlátozása

Az NSZFH kérésére a szakképző intézményi rendszerekben korlátozásra került a visszamenőleges Jogviszony rögzítési lehetőség 8 napban, azaz az adott napot megelőzőan maximum 8 napig visszamenőlegesen adható meg Jogviszony kezdete érték.

A Jogviszony kezdete feliratra vitt egérmutató hatására a felirat felett egy ToolTip üózenet válik láthatóvá:

"Amennyiben 8 napnál régebbi dátummal szeretne jogviszonyt rögzíteni, kérjük keresse fel az NSZFH-t, az alábbi elérhetőségek egyikén: szir@nive.hu , fszo@nive.hu!"


 Ágazati alapvizsga szerepeltetése dokumentumokban

A szakképző intézményi rendszerekben a tanulók Tanügy lapfülén rögzített Ágazati alapvizsga eredméánye megjeleníthető bizonyos generált dokumentumokban, amely dokumentumok generálási felületén megtalálható az "Ágazati alapvizsga megjelenítése" jelölőnégyzet.

Jelenleg az alábbi dokumentumokban elérhető a funkció:

  • Osztálynapló
  • Törzslapkivonat a 4. és felsőbb évfolyamokhoz (új, gépi)


 Új menüpont - Duális csoportok tanulóinak listája

A szakképző intézményi rendszerekben, a Duális képzés modulban elérhetővé vált (a KRÉTA alap felületén elérhető funkcióhoz hasonlóan) a Duális csoportok tanulóinak listája, melyben a Duális csoportokba besorolt tanulók jelennek meg.

A listában szereplő tanulók szerkesztésére csak akkor van lehetőség, ha a Duális csoportba való besorolást ugyan az a típusú adminisztrátor végezte el, azaz az Intézményi admin által be-/kisorolt tanulók szerkesztése csak az Intézményi admin számára lehetséges, a Duális admin által be-/kisorolt tanulók szerkesztése csak a Duális admin számára lehetséges a sor végi ikonok segítségével.


 Új menüpont - Duális csoportokból kiírt tanulók listája

A szakképző intézményi rendszerekben, a Duális képzés modulban elérhetővé vált (a KRÉTA alap felületén elérhető funkcióhoz hasonlóan) a Duális csoportokból kiírt tanulók listája, melyben a Duális csoportokból kisorolt tanulók jelennek meg.

A listában szereplő tanulók szerkesztésére csak akkor van lehetőség, ha a Duális csoportba való besorolást ugyan az a típusú adminisztrátor végezte el, azaz az Intézményi admin által be-/kisorolt tanulók szerkesztése csak az Intézményi admin számára lehetséges, a Duális admin által be-/kisorolt tanulók szerkesztése csak a Duális admin számára lehetséges a sor végi ikonok segítségével.


 Hibajavítás - Mulasztások kezelése / Oszlop rendezési hiba javítása

Pedagógusként a mulasztások kezelésénél (dátum nézetben) nem történt változás a frissítést megelőzően a megjelenítésben, amikor a felhasználó rendezni szerette volna az oszlopokat (pl.: Tanuló neve, Óra, Osztály/Csoport, Tantárgy rendezésekor)


 Hibajavítás - Duális csoport adatlap felületi hibás megjelenítés javítása

Bizonyos esetekben a Duális foglalkozások / Duális csoport mezőben Ismeretlen érték jelent meg a frissítés elött.


 Hibajavítás - Duális csoportvezetőnek hiányosan jelent meg a Tanári feladatok menüpontja

Bizonyos esetekben a Duális csoportvezető Tanári feladatok menüpontjában nem jelent meg a Mulasztások kezelése és az Évközi Magatartás/Szorgalom értékeléi lehetőség a frissítés elött.


 Hibajavítás - Helyettesítő keresése felületen megjelentek a Duális alkalmazottak

Bizonyos munkaügyi beállítások esetén a javítás elöttig megjelenhettek a Duális alkalmazottak is a Helyettesítő keresése funkcióban bizonyos intézményekben.


 Hibajavítás - Duális adminisztrátor hibásan működő szűrő javítása

Bizonyos esetekben, ha a Duális adminisztrátor a Duális képzőhelyek felületen törölte a szűrőfeltételeket, az összes duális képzőhelyet megjelenítette a lista, akiket nem tudott szerkeszteni, mert mások hozták lérte, azokat is.


 Hibajavítás - Duális mulasztás kezelés / Előre rögzített igazolás esetén a naplózásnál nem az igazolásnak megfelelő mulasztás típus jelent meg

Bizonyos esetekben a Duális mulasztás kezelés / Előre rögzített igazolás esetén a naplózásnál nem az igazolásnak megfelelő mulasztás típus jelent meg.


 Hibajavítás - Duális mulasztás kezelés / Napló nézetben nem kattintható a tanuló neve hiba javítása

Bizonyos esetekben Duális oktatóval a Mulasztások kezelése felületen, a Napló nézetben nem volt kattintható a tanuló neve, nem nyílt meg a Tanuló mulasztásai felület a frissítés előtt. 


KRÉTA v2.115 verzió

Kréta 2.115.2 verzió újdonságai (2023.02.20.)

 Szakképzési juttatások ellenőrző felület - Tanulók és Gondviselők felület bővítése

Szakképzési juttatásban érintett tanulók esetében az új, ellenörző felületen megjelenik, hogy mikor kerültek lekérdezésre az ott látható adatok.

Megjelenő szöveg: 

  • Tanulónál: Felhívjuk figyelmed, hogy a felületen olvasható adatok a rendszerben érvényes pillanatnyi adatok szerint kerültek megjelenítésre! A lekérdezés időpontja: Aktuális dátum.
  • Gondviselőnél: Felhívjuk figyelmét hogy a felületen olvasható adatok a rendszerben érvényes pillanatnyi adatok szerint kerültek megjelenítésre! A lekérdezés időpontja: Aktuális dátum.


 Hibajavítás - Pedagógusigazolvány helyett kiállított igazolás letöltési hibájának javítása

Abban az esetben, ha egy intézmény az Intézményi adatok felületen nem a legördülő listából választotta ki Székhelye/Telephelye városát, hanem begépelte, a Pedagógusigazolvány helyett kiállított igazolás dokumentum letöltésekor a kiállítás helye város nem volt kiválasztható, és így a dokumentum letölthető a frissítést megelőzően. 


 Hibajavítás - Előző órai hiányzások továbbvitelének javítása

Bizonyos esetekben, hiába jelölte be a Pedagógus saját profilbeállításai között, hogy az Előző órai hiányzásokat a rendszer jelenítse meg, javasolja az Ő óráján is, ez a javaslat nem történt meg, neki kellett minden Hiányzót bejelölnie.


 Hibajavítás - AMI növendékek hiányzásának naplózása sikertelen hiba javítása

Bizonyos esetekben a Foglalkozás naplózása felületen nem került mentésre az AMI növendékek hiányzása, csak az Osztályfőnöki feladatok / Mulasztások kezelése menüpontban.


 Hibajavítás - Az AMI Modulban korábban beállított és intézményi egyedi tanszak adatok nem jelentek meg

Abban az esetben, ha az intézmény nem a Tanszak adatszótár védett, beépített elemeit használta a Tantárgy vagy Tanuló Tanszak adatának megadásánál, hanem saját maga által felvett, egyedi értékeket, azok nem jelentek meg a felületen a frissítést megelőzően.


Kréta 2.115.1 verzió újdonságai (2023.02.14.)

 Hibajavítás - Ágazati alapvizsgát tett, Szakképzési Juttatásra jogosult tanulók felületi hibájának javítása

Bizonyos esetekben a sikeres ágazai alapvizsgát tett tanulók felületén, akiknél kézi átlag megadására van szükség, az átlag beírása után bár a mentés sikerességét jelző üzenet megjelent, újra megnyitva a tanuló szakképzési juttatások adatait, az átlag adatmező üres volt a frisstés elött. A frissítés óta megjelenik a felületen a beírt, mentett adat az ismételt megnyitáskor is.


Kréta 2.115 verzió újdonságai (2023.02.08.)

 Nkt. - Szakgimnáziumban oktatható szakképesítések sablonizálása

Az Nkt. - Szakgimnáziumban oktatható szakképesítések esetében Tanulmányi terület választása után a hozzátartozó Szakképesítéseket jeleníti már csak meg a rendszer, majd az itt kiválasztott Szakképesítés után a hozzá tartozó Szakirányok kerülnek csak megjelenítése, ezzel segítve az adatok helyes kitöltésében a felhasználókat.


 Új Szkt. - Szakmajegyzék sablonizálása

Az Új Szkt. - Szakmajegyzék esetében Ágazat választása után a hozzá tartozó Szakma megjelenítése, majd az itt kiválasztott Szakma után a hozzá tartozó Szakmairány megjelenítése történik, ami segíti az adatok helyes kitöltését.


 Új Szkt. – Részszakmák sablonizálása

Az Új Szkt. - Részszakmák esetében Ágazat választása után a hozzátartozó szakmák kerülnek már csak megjelenítésre, majd az itt kiválasztott szakma után a hozzá tartozó részszakmák, ami nagyban segíti az adatok helyes kitöltését.


 Régi Szkt. - OKJ sablonizálása

A Régi Szkt. - OKJ esetében Szakmacsoport választása után a hozzátartozó ágazatokat jeleníti meg a felület, majd az itt kiválasztott ágazat után a hozzá tartozó szakképesítések megjelenítése, majd az itt kiválasztott szakképesítés után a hozzá tartozó résszakképesítések megjelenítése történik, segítve az adatok helyes kitöltését.


 Szakképzési juttatások - havi utalási listák historikus ellenőrzése

Intézményi adminisztrátorok számára a Szakképzési juttatások menüpontban, a Szakképzési ösztöndíj/Apáczai-ösztöndíj modult választva az ellenőrző felületen lehetővé vált nem csak az aktuális adatok elérése, hanem a korábbi hónapk adatsorainak is a megtekintése. 

  • A listázó felületen megjelenik egy hónapválasztó (legördülő menüpont). 
  • Az adott hónapot kiválasztva megjelenik a tárgyhavi utalási lista. 
  • A felületre lépve az aktuális hónap (aktuális állapot szerint) jelenik meg. 


 Lázár Ervin Program / Tanulók jelentkeztetése módosítások

Amennyiben a Lázár Ervin Programban részt vevő tanulók jelenlét mentése megtörtént, ezentúl a rendszer lezár és később nem is lehet módosítani intézmi felületen. A mentés gomb elszürkül és nem lesz kattintható.

Mikor a felhasználó rányom a Jelenlét mentése gombra, egy megerősítő ablak jelenik meg számára az alábbi szöveggel:

    • "A jelenlét módosítására a későbbiekben nincs lehetőség. Biztosan folytatja?"

Vissza és IGEN gombok közül tud választani: Igenre kattintva elmenti a felület a jelenlétet és zárolja a gombot, Vissza-ra kattintva az ablak bezárul és továbbra is módosíthatóak maradnak a jelenlétek, amíg le nem zárja azokat.


Ezentúl a LEP tekintetében kapcsolattartó Központi rendszerben lesz lehetőség ezt a zárolást visszavonni. Amíg ez nem történik meg, módosítási kisérletnél figyelmeztető üzenet jelenik meg a felhazsnló számára:

  • "A jelenlét lezárásra került. További módosításra nincs lehetőség!"


 Lázár Ervin Program / Figyelmeztetés a adminisztrálatlan előadásokról

Rendszerfigyelmeztetés jelenik meg az intézményi belépést követően az elmúlt előadásokról (addig amíg jelentkeztetés vagy a részvétel nem kerül adminisztrálásra), illetve a 3 munkanapon belüli előadásokról az intézményx valamint a Tankerület számára.

A figyelmeztetés naponta egyszer, az első belépéskor jelenik meg a felületen az intézményi adminisztrátori jogosultsággal rendelkező, illetve azon felhasználók belépése esetén, akiknél a ’Kezelheti a Lázár Ervin Program modult’ jelölőnégyzet beállításra került.

A megjelenő üzenet annak tartalmától függően az alábbi lehet:

  • „A Lázár Ervin Programban intézményük részére kiosztott előadások között van olyan, amely már lezajlott és a tanulók jelenléte még nem került adminisztrálásra. Kérjük pótolja!”
  • „A Lázár Ervin Programban intézményük részére kiosztott előadások között van olyan, amely 3 napon belül esedékes és nem történt még meg a tanulók jelentkeztetése. Kérjük pótolja!”


 AMI osztályok - Művészeti ág / Műfaj / Tanszak legördülők összefüggése került beállításra

A 'Művészeti ág', a 'Műfaj' és a 'Tanszak' mezők egymástől függő módon töltődnek fel a megadott összerendeléseknek megfelelően, segítve a felhazsnálók munkáját a tévedések elkerülésének érdekében.


 Modulos Osztályok/Csoportok megtekintés nézete bővítésre került

Modulos (AMI, Kollégium, EGYMI) Osztályok/Csoportok megtekintés nézete bővítésre került,  a Feladatellátási hely mező és annak értéke is látható megtekintő nézetben (NAGYÍTÓ ikonnal megnyitva) az alapadatok fülön, közvetlenül a modulos osztály(ok) és a csoport(ok) neve után.


 Tanulói adatok - Jelszó újragenerálási folyamat módosítása

Ha nincs a tanulónak OM azonosítója, se felhasználóneve a rendszerben rögzítve, akkor egy figyelmeztető ablak jelenik meg Jelszó- és felhasználónév generálásnál: "A tanuló nem rendelkezik oktatási azonosítóval, ezért a felhasználónév generálás nem lehetséges! Kérjük rögzítsen felhasználónevet a tanulónak!". Ekkor a Tanuló adatlapján lehet vagy az Oktatási azonosítóját pótolni, vagy manuálisan felhazsnáló nevet megadni számára a jelszó generáláshoz.


 Szakképzési juttatások ellenőrző felület - Tanulók és Gondviselők részére

Ellenőrzési lehetőséget biztosít a felület a szakképzési juttatásban érintett tanulók/gondviselőik (törvényes képviselőik) részére, hogy megtekinthessék az érvényes beállításaikat (jogosultságukat/nem jogosultságukat).  

Szakképzési juttatásban érintett tanulók esetében új menüpont került létrehozásra, a Menüpont neve: Szakképzési juttatások.

Működése és felépítése: A Menücsempére kattintás után megjelenik az érintett tanuló szakképzési juttatása. 

Ablak fejléce: Szakképzési juttatások ellenőrzése

Törzsszöveg tanuló esetében: Kérjük válaszd ki melyik juttatáshoz kapcsolódó ellenőrzést szeretnéd elvégezni! Az ellenőrző felületet a kiválasztott ikonra történő kattintással tudod elérni!

Törzsszöveg gondviselő (törvényes képviselő) esetében: Kérjük válassza ki melyik juttatáshoz kapcsolódó ellenőrzést szeretné elvégezni! Az ellenőrző felületet a kiválasztott ikonra történő kattintással tudja elérni.

Azon lehetőség(ek) érhető(ek) el, amely(ek) az adott tanuló esetében releváns(ak). A kiválasztást követően a Szakképzési ösztöndíj, az Egyszeri pályakezdési juttatás és az Apáczai-ösztöndíj adatai jelennek meg a felületen.


 Duális oktató / felületi átnevezések

A Duális oktató felületeken az eddig megjelent Tanmenetek helyett Tanulási elemek kerülnek megjelenítésre.


 Mentori dokumentumok cseréje - 2023. második pályázati ciklusnak megfelelően

Mentori dokumentumok cseréje történt meg a 2023. második pályázati ciklusnak megfelelően.


 A HR Szinkronizált pedagógusok adatinak láthatósága megváltozik

Abban az esetben, ha egy Alkalmazott adatlapján jelölve van, hogy "Áttanító (intézményen belül)" vagy "Áttanító más intézménynél", akkor a HR Szinkront követően sem zárolódnak személyes és munkaügyi adatai.


 Pedagógus igazolvány - Sorszámozás formátuma módosításra került

'Pedagógusigazolvány helyett kiállított igazolás' dokumentumnál ezentúl inaktív az 'Igazolás sorszáma' mező, azt nem a felhazsnáló, hanem a rendszer automatikusan tölti ki.


 Pedagógus igazolvány - kiadott igazolványok riport felület került létrehozásra

A 'Dokumentumok' menüponton belül, a 'Pedagógusok' blokkban, az 'Igazolás típusok' blokk alatt elérhetővé vált a 'Kiállított igazolások - riport'.


 Adatszótár bővítés - Csoporttípusok

A Csoporttípusok adatszótárba egy újabb elem került be az intézmnyek számra kiválasztható módon: Menedékes tanulóknak az alapellátáson felül biztosított egyéni felkészítés


 Adatszótár bővítés - Távollét jogcímek

Adatszótár bővítés történt - Új távollét jogcímek váltak elérhetővé, illetve korábbiak neve került pontosításra.


 Hibajavítás - Dokumentumok / Korábbi tanévben Tanulók év végi tantárgyi statisztika letöltési hiba

Bizonyos esetekben a Dokumentumok / Korábbi tanévbe visszalépve a Tanulók év végi tantárgyi statisztikája letöltéskor nem jelent meg, hibaüzenetet adott a frissítésig.


 Hibajavítás - Félévi szöveges értesítő formázása nem jelent meg a dokumentumban

Bizonyos esetekben a Félévi szöveges értesítő menüpontban nem a formázott (félkövér, aláhúzott, dölt hatásokkal kiemelt) szöveg jelenit meg, hanem csak a "sima" értékelés szöveg a frissítést megelőzően.


KRÉTA v2.114 verzió

Kréta 2.114.2 verzió újdonságai (2023.01.31.)

 Apáczai Ösztöndíjprogram dokumentumok és felületi szövegezés módosítása

 A második féléves rendkívüli pályázási időszaknak megfelelően módosításra kerültek az Apáczai Ösztöndíjprogram dokumentumai és felületi szövegezései.


 Pedagógusigazolás nyomtatvány módosítása

 Jogszabályi hivatkozás cseréje történt a Pedagógusigazolás nyomtatványon.


 Adatszótár bővítés - új igazolás típus került a rendszerbe

 Ezentúl elérhetővé vált az Igazolás típusa adatszótárban az "Egyéb igazolás" típus is a KRÉTA alap és Duális modul felületén is.


 Duális modul - Igazolatlan mulasztásra állítás újra elérhetővé vált a rendszerben

A duális csoportvezetők (az osztályfőnökök analógiája alapján) számára elérhető 'Mulasztások kezelése' menüpontjában található 'Tanuló nézet' felület módosításra került. 

A meglévő oszlopok kigészültek egy 'Igazolatlan' oszloppal a felületen.


 Hibajavítás - Nyomtatvány generálás során jelentkező hibaüzenet javítása

Bizonyos intézményekben a Tanulók félévi tantárgyi statisztika letöltése során egy "Nyomtatvány generálása során hiba lépett fel" hibaüzenet jelentkezett a frissítést megelőzően.


 Hibajavítás - Üres, korábbi állapotok öröklése

Bizonyos esetekben az előző órai Üres tanulói állapot a következő foglalkozásra öröklődött, ott is Üres állapotban jelent meg a tanuló, ha a szaktanár saját beállításaiban a Mulasztási adatok továbbgörgetését kérte a rendszertől. Ez javításra került, az előző órai Üres állapot Jelenlétként kerül a következő foglalkozásra át.


Kréta 2.114.1 verzió újdonságai (2023.01.18.)

 Felület működésének egyértelműsítése

Amennyiben egy tanuló jogviszonya felnőttképzési jogviszonyra kerül beállításra, akkor ennek a tanulónak onnantól nem jelenik meg az admin/tanulói adatok szekciói alatt a szakképzési juttatások fül, mert a Felnőttképzési jogviszony esetében a tanuló nem lesz jogosult juttatásra. Az adminisztráció egyértelműsítése érdekében kerül a Szakképzési juttatások adatlapfül elrejtésre. 


 Hibajavítás - Óra másolás / Érvényességi idő hiba

Az órarendi felületen használt jobb klikk + másolás/beillesztés folyamattal történő Órarendi elem másolásakor, a beillesztett óra nem tartotta meg a lemásolt óra érvényességi idejét a frissítést megelőzően.

Kréta 2.114 verzió újdonságai (2023.01.11.)

 Új Export funkció érhető el a Tanulók menüpontba

A 'Nyilvántartás/Tanulók' menüpontba, az 'Export' gomb alá bekerüljön még egy újabb export 'Iskolafogászati adatok' néven, a 'Gondviselők elérhetőségei' export alatt.

Az export adattartalmában a tanulók és gondviselőik adatai, lakcím adatai, valmaint a tanuló osztálya, oktatási azonosítója és TAJ száma kerül megjelenítésre.


 Bővítésre kerültek a Tanszak és Műfaj adatszótárak

Az alábbi elemek is kiválszthatók ezentúl a Tanszak/Műfajok legördülő listákban:

Az alábbi új elemeket kerültek a Tanszak Típusok közé:

  • Faműves
  • Fazekas
  • Népi bőrműves
  • Népi textilműves
  • Szálas anyag

A Műfajok közé pedig az alábbi két elem:

  • Képző- és iparművészet
  • Népművészet 


 Tanulók besorolása / Csoportok tanulóinak listája és csoportokból kiírt tanulók listája export kiegészítésre került

Mind az alap, mind a Modulos felületeken kiegészítésre kerültek az export állományok.

A Csoportok tanulóinak listája felületen lévő export kiegészítésre került az alábbi két mezővel az excel végén:

  • Megjegyzés
  • Távozó tanuló esetén befogadó intézmény

A Csoportokból kiírt tanulók listája felületen lévő export kiegészítésre került az alábbi két mezővel az excel végén:

  • Megjegyzés
  • Távozó tanuló esetén befogadó intézmény


 Adatszótár bővítés / Foglalkoztatási jogviszony adatszótárba új elem került felvételre

A megbízási szerződéssel foglalkoztatott óraadó pedagógusok megfelelő rögzítése érdekében az 'Elsődleges munkaügyi adatok' alatt szereplő 'Foglalkoztatási jogviszony' mező adatszótára bővítésre került az egyéni/társas vállalkozással létrejött óraadói megbízási jogviszony elemmel Fenntartói kérésre.


 Pedagógus igazolás nyomtatvány és felület módosításra került

Fenntartói kérésre a Pedagógus igazolás nyomtatvány és felület módosításra került:

  • Csak PDF állomány generálható
  • A keltezés dátuma nem állítható, abban fixen a "mai" nap szerepel
  • Az érvényesség vége nem állítható, abban fixen a keltezés + 60 nap dátum szerepel
  • Nincs kiválasztható ok a generálásra, a nyomtatványon mindkét ok megjelenik


 Duális modul besorolás funkció módosítása

A Duális modulba szűrésre kerül, hogy az Intézményi admin csak a saját maga által létrehozott csoportokba tud duális tanulókat besorolni vagy kisorolni, a Duális admin-ok által létrehozott csoportokba csak a Duális adminok tudnak tanulót besorolni, vagy onnan kisorolni.


 Duális modul értékelés felület módosítása

A Duális modul értékelésén belül azonos működés tapasztalható, mint a "normál" értékeléseknél, de itt csak Évközi értékelés adható.

  • Duális oktatónak csak az első fül érhető el; (csak az "Összerendelés" fül)
  • Duális Csoportvezetőnek a második fül is elérhető (Összerendelés + Csoportvezető fül) ;
  • Duális adminisztrátornak pedig mindhárom fül elérhető. (Összerendelés + Csoportvezető + Mindenki fül)

Mindegyik estben csak a Csoport legördülő menü aktív, és itt lehet a saját duális képzőhelyükhöz tartozó csoportokat kiválasztani.

Értékelés típusa mező fixen "Évközi jegy/értékelés" és a Tantárgy mező fixen "Duális képzés".


 Duális modul / Tanulási elemek importálásának mennyiségi korlátja bővítésre került

A Duális oktatónál a Tanulási egység importálása felületen az excel sablon korábbi 720 elemes korlátozása bővítésre került, már 2000 elemet is lehet importálni az excel sablon segítségével.


 A Duális modulban két új menüpont érhető el

A Duális modul / Besorolások oszlop aljára két új menüpont került:

  • Duális csoportok tanulóinak listája
  • Duális csoportokból kiírt tanulók listája


 Duális tanuló naplózási felületének módosítása

Ha egy tanuló adatlapján (Tanügy fül) be van pipálva az Egyéni munkarend jelölőnégyzet, akkor ezentúl a duális óra naplózásnál nem veszi ezt figyelembe a rendszer, és nem is jelenik meg ezen a felületen neve mellett az egyéni munkarendre figyelmeztető háromszög.


 Módosításra került az Intézményi naplózárás

Ezentúl az Intézményi naplózárás nem befolyásolja a Duális modulban történő naplózást.


 Duális órarendek bővítése

Habár a Tanév rendje napok nem érvényesek a duális órákra, azon Tanév rendje események is megjelenítésre kerülnek ezentúl a Duális órarendek felületen, amelyek egész iskolára/az iskola minden osztályára és csoportjára érvényesek.


 Bővítésre került az Ország típus adatszótár

Bővítésre került az Ország típus adatszótár az alábbi elemekkel felhasználói kérések alapján:

Aland Szigetek (ALA), Curaçao (CUW), Egyesült Királyság (GBR), Észak-Macedónia (MKD), Guernsey Bailiffség (GGY), Karibi Hollandia (NLD), Man-sziget (IMN), Norvégia Svalbard és Jan Mayen (SJM), Palesztina (PSE), Saint-Barthélemy (BLM), Saint-Martin (MAF), Sint Maarten (SXM), Dél Szudán (SSD), Szamoa (WSM).


 AMI modul automata egyéni csoportok módosítása

Az AMI modulon belül, a Növendékeknek létrejövő automata egyéni csoportjainak ezentúl módosítható a Feladatellátási hely adata (még akkor is, ha ezek a csoportok alapból osztálybontásosnak vannak jelölve, és e miatt nem lehetne).


 Bővítésre került a Lázár Ervin Program Előadások listája felület a Előadás évfolyama oszloppal

Az „Előadás neve" mellett az „Előadás évfolyama" is megjelenik a táblázat fejlécében ezentúl.


 Pedagógisi szakszolgálat belépési felület módosítás

A Pedagógiai szakszolgálatok köztes, Feladatellátási hely választó felületén felülre is elhelyezésre került a belépési gomb, hogy ne kelljen a lap aljára mozgatni az oldalt, hanem felül is be tudjanak azonnal lépni az adminisztrációs rendszerbe.


 Hibajavítás - Dokumentumok / Mulasztási értesítők - Nkt. dokumentumok fejlécének javítása

Abban az esetben, ha az intézmény saját logós fejlécet hazsnál dokumentumain, akkor az NKT. szerinti mulasztási értesítők esetén a frissítésig csak az első oldalon jelent meg a saját logó, a többi oldalon nem. Ez javításra került.


KRÉTA v2.113 verzió

Kréta 2.113.2 verzió újdonságai (2022.12.14.)

 Az egyszeri pályakezdési juttatás vizsgajelentkezést segítő export állomány érhető el a felületen

A Nyilvántartás / Tanulók listán elérhető Export funkcióban letölthető a Tanulói vizsgajelentkezés excel állomány, amely táblázat minden egyszeri pályakezdési juttatás vizsgajelentkezéséhez szükséges adatot tartalmaz. 


 Szakképző intézményeknél új jelölés az Alkalmazotti adatlapon

A szakképző intézményeknél az Alkalmazotti adatlap Személyes adatok lapfülén mind az Oktatási azonosítónál, mind az Adóazonosító jelnél, mind pedig a TAJ számnál jelölhető, hogy az adott Alkalmazott nem rendelkezik ezen értékkel, aminek hatására a felületen a beviteli mezők ki is kapcsolnak.


 Szakképző intézményekben újra elérhető Dokumentum

A szakképző intézményeknél újra elérhetővé vált a Dokumentumok menüpont Pedagógus szekciójában a Pedagógusigazolvány helyett kiállított igazolás.

A felugró ablakban beállított paraméterekkel az Igazolás nem csak letölthető, de Iktatható is az intézmény KRÉTA POSZEIDON rendszerébe.


 Hibajavítás - Órarendi óra másolása Egyedi napra/napról nem volt sikeresnap

Bizonyos esetekben, ha a felhasználó a Tanév rendjében beállított egyedi napra vagy ilyen napról másolt, illesztett be órarendi órát, a másolás nem történt meg a frissítést megelőzően.


Kréta 2.113.1 verzió újdonságai (2022.12.08.)

 Hibajavítás - Osztályfőnöki mulasztáskezelés / Dátum nézet felületi hibájának javítása

Az Osztályfőnöki feladatok / Mulasztáskezelés / Dátum nézetben megjelenítési hiba miatt nem jelent meg minden tanuló, csak a Tanulói és a Napló nézetben a frissítésig. Azóta a harmadik nézetben is teljes a megjelenő tanulók köre.


 Hibajavítás - Tanulói adatmentés során megjelenő téves ellenőrzési üzenet kikapcsolása

A tanulói adatok mentése során a rendszer az igazolványok adatlapon bizonyos intézményekben egy téves hibaüzenetet jelenített meg a frissítés elött.


 Hibajavítás - Naplózás ismételt mentése sorűn jelentkező késésekre vonatkozó téves hibaüzenet javítása

Abban az esetben, ha egy Naplózott foglalkozáson volt késő tanuló mentve, a Naplózási adatok ismételt mentése során a frissítés elött egy téves hibaüzenet jelent meg.


 Hibajavítás - Nem naplózott órák gyorsikon téves ellenőrzése

Bizonyos intézméynekben a felhasználó neve mellett található, nem naplózott órák ikon téves hibaüzenetet adott eredményül, és csak a Haladási napló menüpont / Nem naplózott tanórák pontjában voltak elérhetők a még nem naplózott órák. A frissítéstől mind a két felületen elérhetőek és könyvelhetőek a foglalkozások. 


 Hibajavítás - Apáczai Mentortanár Mentorcsoport vezetői beállítása nem volt sikeres

Abban az esetben, ha egy Apáczai Mentor tanár be volt állítva egy bármilyen iskolai csoport csoportvezetőjének, nem volt beállítható Apáczai Mentorcsoport csoportvezetőjének a frissítés elött.


Kréta 2.113 verzió újdonságai (2022.12.06.)

feltöltés folyamatban...

 IER jogosultságok kombinációi korlátozásra kerültek

Az alábbi IER-es jogosultságok közül:

  • Iskolaorvos
  • Védőnő
  • Iskola Egészségügyi Koordinátor
  • Iskola Egészségügyi Asszisztens
  • Iskola Egészséguüyi Lekérdező

ezentúl mindig csak egyet lehet megadni egy felhaszánlónak, egy kombináció esetén (Védőnő + Iskola Egészségügyi Koordinator) van csak kivétel.

Ezt a rendszer mentéskor vizsgálja, hogy ha a fent megadott 5 szerepkör közül egynél többet ad meg (a megadott kivétel kombinációtól eltekintve) az adminisztrátor, akkor az alábbi hibaüzenet jelenik meg a felületen:

"Az egészségügyi rendszer jogosultságai közül csak egy állítható be egy felhasználónak, illetve a Védőnő + Iskola-egészségügyi koordinátor kombináció megengedett!"



 eÜgyintézés - Új Üzenetküldési beállítások váltak elérhetővé

Az intézmények meghatározhatják az eÜgyintézés / Beállítások / Üzenetek felületen, hogy az Üzenetek küldésekor az egyes jogosultsági szinteken lévő felhasználók Naponta mennyi üzenetet küldhetnek, illetve az egyes üzenetekben egy vagy több címzettett is megjelölhetnek e egyszerre. A sor végi ceruza ikont megnyomva az értékek módosíthatóak, majd a zöld, mentés ikonnal tárolhatóak.


 HR adatszinkronizált alkalmazottnál Oktatási Azonosító mező feloldásra került

A Központi KGR-ből végzett HR adatszinkronizált alkalmazottak esetében amikor az összes mező inaktív, ezentúl akkor is szerkeszthető az 'Oktatási azonosító' mező az Alkamazott adatlapján.


 AMI modul/ Osztályok, Csoportok minden adata exportok bővítésre kerültek a Naplószám oszloppal

Az AMI modul/ Osztályok, Csoportok minden adata exportok bővítésre kerültek a Naplószám oszloppal.  

A naplószám mező és annak értéke ezentúl megjelenik az exportokban.

  1. Osztályok esetében: A Osztálynapló lezárása dátuma oszlop után, a többit jobbra tolva
  2. Csoportok esetében: A Csoportnapló lezárás dátuma oszlop után, a többit jobbra tolva


 Adatszótár / Közterület jellege adatszótár bővítésre került

A közterület jellege elemek közé felvételre került az "utcája" elem.


 Tanulói adatlap módosítás - adatok megjelenítése kitöltetlen mezők esetén

Az Apáczai tanulói adatoknál az Alapadatok esetében az üres mezők ezentúl nem láthatóak, mert pályázói visszajelzések alapján ez kifejezetten zavaró információ. 

  • A Tanuló, ha az alapadatait (személyes adatait) akarja megtekinteni a pályázói felületen (Pályázat benyújtása, illetve Személyes felület/Elérhetőségek), akkor csak azokat az adatokat látja ezentúl, amelyek ténylegesen meg vannak adva részére (intézményi admin által). 
  • Amennyiben a pályázó személyes adatai között a nem kötelezően kitöltendő mezők (pl. születési előtag, anyja születési előtag, állampolgárság 2., stb) nincsenek adattal feltöltve, akkor üres érték esetén nem jelenjenek meg a tanulói adatlapon sem (Apáczai felületen). 


 Fel nem vett tanulók törlésekor jelentkező hibaüzenet módosítása

A Tanulók besorolása - Fel nem vett tanulók törlése funkció hazsnálata során ha kijelölünk több tanulót és a Törlés gombbal akarjuk őket egyszerre törölni, akkor a figyelmeztető ablakban nem írja ki a felület, hogy melyik tanulót nem sikerül törölni. Ezentúl bekerül a neve annak a tanulónak, amelyik tanulót nem lehet törölni.

Üzenet korábban: ,,A diák nem törölhető, mert van aktív státuszú jogviszonya!"

Üzenet ezentúl: ,,Farkas Attila nem törölhető, mert van aktív státuszú jogviszonya!"


 Intézmény / Működési hely - megtekintő nézet kiegészítésre került

A 'Nyilvántartás / Intézmény' menüpontban, a Működési hely sorában nagyító (megtekintés) nézetre kattintva, megjelenik az adott Működési hely adatbázisban letárolt Funkcióterület kódja is a képen látható helyen/módon!” 

  • ToolTip:  „A fenntartó által az eÜgyintézés Pénzügyi Modul számára a Központi rendszerben beállított adat!"



 Munkaidő adminisztrációs segéd / Tooltip szövegmódosításra került

A Napló felület / Kötött munkaidő nevelés-oktatással le nem kötött része felületen megjelenő munkaidő adminisztrációs segéd tooltip szövege módosításra került.

"A munkaidő adminisztrációs segéd megjeleníti a 'Tanórák' és 'Napirend' nézetben (első érték); illetve a 'Kötött munkaidő neveléssel-oktatással le nem kötött része' nézetben (második érték) rögzített időelszámolást."


 Nem naplózott tanórák / Duális foglalkozások kiszűrésre kerültek

Az intézményi admin felületén lévő Nem naplózott tanórák felületről kiszűrésre kerültek a duális foglalkozások.


 Duális helyszínek / Termeket csak az módosíthatja, aki létrehozta azokat

Az intézményi admin által felvett duális helyszíneket, csak az intézményi adminok módosíthatják, a duális adminok nem módosíthatják és nem is törölhetik.

Ha azonban duális admin vette fel a helyszíneket, akkor csak az adott képzőhelyhez tartozó duális adminok törölhetik vagy módosíthatják, az intézményi adminok nem.


 Duális csoportok / Export bővítése

A Duális csoportok felületen elérhető csoportexportban ezentúl megjelenik az egyes csoportokba az export pillanatában besorolt Duális tanulók száma is.


 Duális oktató lista új oszloppal bővült

A Duális oktatók listában ezentúl megjelenik az adott oktató felhasználóneve is.


 Duális oktatók többes módosítása felület bővítésre került

Egyszerre több Duális oktató kijelölése, és a lista feletti "+MÓDOSÍTÁS" gombra megjelenő ablakban a kijelölt Duális oktatóknak egyszerre módosítható már a "Szakirányú oktatásért felelős" értéke is. A felugró ablakban egy legördülő listában választható a "Kérem válasszon... " alap szövegezés helyett az Igen/Nem választási elem.


 Duális oktató(k) export bővítésre került

A Duális Képzés / Duális Oktatók felületen található export állomány kibővítésre került a "Szakirányú oktatásért felelős" oszloppal és annak értékével, ami Igen/Nem lehet.


 Duális órarendek szerkesztése felülete bővítésre került

Hasonlóan a sima órarendi órához, ha rákattintunk egy korábban felvett duális órarendi órára a naptárban, akkor a korábban meglévő két törlés gomb közé bekerüt a "Törlés az adott naptól", valamit a "Törlés adott napig" funkciógomb.

Bármelyikre rákattint a felhasználó, felugrik egy ellenöző kérdés: "Biztosan törli?" IGEN/NEM lehetőségekkel

Ha a "törlés az adott napig" funkcióval töröljük a korábbi órákat, akkor a maradék órák érvényességi ideje az adott nap utáni nap lesz, és a szerkesztett óra elötti órák eltünnek az órarendből.

Ha a "törlés az adott naptól" funkcióval töröljük a későbbi órákat, akkor a korábbi órák érvényességi ideje az a nap lesz, amelyik naptól töröltük, és év végéig az órák eltünnek az órarendből.


 Duális értékelések bővítése

Duális értékelések bővítésre kerültek a Százalékos és a Szöveges értékelési móddal.


 Duális csoportok lista új oszloppal bővült

A Duális csoportok lista utolsó oszlopában megjelenik ezentúl az adott csoportot létrehozó felhasználó típusa.


 Duális napirendi foglalkozások szerkesztésének bővítése

Duális napirendi foglalkozások bővítésre kerültek a Időpont módosítás lehetőségével


 Duális felületek Tudásbázis ikon átirányítása

A Duális adminisztrátor és Duális oktatók neve mellett található Tudásbázis ikon nem a központi Tudásbázis oldalra, hanem közvetlenül a Duális adminisztrátor tudásbázis oldal-ra vagy a Duális oktató tudásbázis oldalra vezet ezentúl.


 Hibajavítás - Jogviszony fül adatainak szerkeszthetősége modulok esetében

Javításra került a Modulokba besorolt tanulók/növendékek adatlapjának Jogviszony lapfüle, ezentúl elérhető ott is az "+ÚJ" gomb, ezzel a Jogviszony adatsorok létrehozása itt is lehetséges.


 Hibajavítás - Tanóra naplózása / Előző óra témája - bizonyos felbontás esetén hibásan jelenítette meg a felület

A Frissítésig a Tanóra naplózása felugró ablakban bizonyos felbontásoknál nem helyesen jelenítette meg a felület az előző óra témáját

  • Az alábbi, érintett felbontások voltak korábban hibásak:
    1. 1366x768 felbontás és 100%-os Windows nagyítás beállítás
    2. 1920x1080 felbontás és 150%-os Windows nagyítás beállítás
    3. 1920x1080 felbontás és 125%-os Windows nagyítás beállítás


 Hibajavítás - Admin felület Felhasználók menüpont adatai lista betöltésének javítása

Bizonyos intézményekben az Admin felület Felhasználók menüpont adatai lista nem töltődött be helyesen, egy hibaüzenetet kapott a felhasználó a frissítésig.


 Hibajavítás - Záradék beszúrása funkció javítása

A Záradékadási felületeken, a kiválasztott, adatszótárban szereplő záradékok a "BESZÚRÁS" gomb használatával nem másolódtak át automatikusan az elmúlt hetekben, azt a felhasználóknak kellett átmásolni az alsó mezőbe a frissítésig.


 Hibajavítás - Adatszolgáltatások / Hittan óraszámok (szeptember-december) felület megjelenésének javítása

A "Hittan óraszámok (szeptember-december)" felületen nem teljes képernyőméretben, annak "csak" bizonyos százalékán jelentek meg a táblázat sorai, mintha egy kisebb ablak lenne az ablakon belül, ami külön görgethető volt a frissítést megelőzően. 


 Hibajavítás - Helység / Irányítószám hibás települést jelenített meg a lista

3121-es irányítószámot megadva a frissítést megelőzően Somoskőújfalu helyett Salgótarján települést adta meg a Helység mezőnél a felület, amit kézzel lehetett javítani.


 Hibajavítás - Napirendi óránál az érvényesség dátumát nem lehetett módosítani

Napirend nézetben egy óra érvényesség idejének módosítása után nem jelentek meg az előző hetekre, valamint a következő hetekre sem az órák, csak az adott heti módosított óra látszott, amelyre kattintva a módosítás történt a frissítést megelőzően.


 Hibajavítás - Értékelés mondatbank importálás hibaüzenet javítása

Értékelés mondatbank importálásánál az Import előnézet készítése gombra kattintva a frissítést megelőzően hibaüzenetet kaptak bizonyos esetekben a felhasználók.


 Hibajavítás - Dokumentumok / Bukásra álló tanulók / Több osztály/csoport esetén nem minden esetben volt letölthető a dokumentum

Bizonyos esetekben az intézmény összes vagy sok osztályra/csoportra lekérve a Bukásra álló tanulók dokumentumokat, azt a felület nem minden esetben töltötte le a frissítést megelőzően. Az osztályokat külön-külön letöltve a dokumentumok elérhetőek voltak eddig is.


 Betegszabadság és Táppénz újra kiválasztható igazolásként

A tanulói igazolás rögzítés vagy mulasztás kezelés felületen ismét elérhetővé váltak a Táppénz és a Betegszabadság.

A mulasztások listája és az igazolások listája felületek szűrőjében is újra elérhetővé váltak.


KRÉTA v2.112 verzió

Kréta 2.112.4 verzió újdonságai (2022.11.29.)

 Hibajavítás - Éjszakai Napirendi foglalkozások naplózhatóságának hibája

Bizonyos esetekben az éjszakai, Napirendi nézetben lévő foglalkozások naplózásánál hibaüzenet jelent meg a frissítés előtt.


Kréta 2.112.3 verzió újdonságai (2022.11.24.)

 Apáczai Mentorprogram - mentorcsoportba sorolt diákok esetén megjelenő figyelmeztetések pontosítása
  • Csak azon mentor mentorcsoportjába sorolható be egy tanuló, akihez előzetesen mentoráltként hozzá lett kapcsolva. Ennek hiányában megjelenő üzenet: Figyelem, nem egyező Apáczai mentor! Kérjük a tanulót a hozzárendelt Apáczai mentor csoportjába sorolja be! 
  • Mentorcsoportba sorolt tanulónál nem lehetséges megváltoztatni a mentor személyét. Változtatás kezdeményezésekor megjelenő üzenet: A tanuló Apáczai mentorcsoporthoz van rendelve, a mentor személye nem módosítható. Kérjük, először szüntesse meg a beállítást a Csoportok felületen!
  • Amennyiben a csoportvezető mentornál (alkalmazottnál) a munkaügyi adatlapján a mentorjelölőnégyzetet deaktiválni szeretnék, az nem lehetséges az alábbi figyelmeztető üzenet megjelenésével: Az oktató Apáczai mentorcsoporthoz van rendelve a rendszerben, így a jelölés nem törölhető. Kérjük, először szüntesse meg a beállítást a Csoportok felületen!


Kréta 2.112.2 verzió újdonságai (2022.11.22.)

 Apáczai Mentorprogram - személyes felület elérhetősége

Az Apáczai Mentorprogramban résztvevő mentori jogosultságoknak megfelelő alkalmazottak a kihelyezett Apáczai Ösztöndíjprogram menücsempére kattintva ezentúl eljuthatnak a mentorprogram felületére és ott megtekinthetik személyes, munka és pénzügyi adataikat. 

A csempére kattintva átjelentkezés történik az Apáczai mentorprogram dedikált felületére. Itt megjelenik egy (a diák pályázási felülethez hasonló) oldal, üdvözlő üzenettel, oldalsó menüelemekkel.


 Apáczai Mentorprogram - adatszolgáltatás ellenőrzése

Az Apáczai Mentorprogramban résztvevő mentori jogosultságoknak megfelelő alkalmazottak a kihelyezett Apáczai Ösztöndíjprogram menücsempére kattintva ellenőrizni tudják a benyújtott adatszolgáltatásukat! 

A csempére kattintva átjelentkezés történik az Apáczai mentorprogram dedikált felületére. Itt megjelenik egy (a diák pályázási felülethez hasonló) oldal, üdvözlő üzenettel, oldalsó menüelemekkel.

Adatszolgáltatás ellenőrzése

A mentor a felületen megjelenő, ellenőrizni kívánt dokumentumtípus kiválasztására szolgáló legördülő menüvel végezheti el korábbi adatszolgáltatásainak felülvizsgálatát, értesülhet az ezekhez kapcsolódó státuszváltozásokról. Az oldalon listázva jelennek meg a kiválasztott dokumentumkategóriához kapcsolódó, beküldött elemek. A listanézet végén státuszjelző ikon (nyíl/pipa/”X”/szövegbuborék) jelzi a fájl státuszát. A „nagyító” ikonra kattintást követően a státusz megjelenítésére szolgáló információs ablakban jelenik meg az adott dokumentumra vonatkozó információ/csatolt megjegyzés (ha van). A lista végén megjelenő letöltési ikonnal az adatszolgáltatott dokumentum letölthető a mentor számára is. 

  • Fejlécben megjelenő szöveg: Ebben a menüpontban van lehetősége ellenőrizni a beküldött dokumentumok státuszait.
  • Legördülő menüvel kiválasztható a listázni kívánt dokumentum típusa.
  • A kiválasztott dokumentum tanévvel/időszakkal együtt megjelenik, mellette a státusza szövegesen is feltüntetve (beküldött/elfogadott/elutasított/adategyeztetésre visszaküldve). 
  • Státuszt jelző ikonok pluszban
    • sárga felhőcskében nyíl - beküldött;
    • zöld pipa - elfogadott;
    • piros "X" - elutasított;
    • kék szövegbuborék - adategyeztetésre visszaküldve. 
  • Nagyító ikon -> Státusz megjelenítésére szolgáló információs ablakot nyit, amelyben az ellenőrzésről érkező, státuszhoz kapcsolódó szöveges üzenet jelenik meg (csatolt kép szerint). Ablak a Bezárás gombbal zárható be, Amennyiben nincs a bírálók által küldött megjegyzés, úgy az ablakban megjelenő szöveg: A vonatkozó adatszolgáltatáshoz nincs csatolt megjegyzés.
  • Letöltés ikon a sor végén, amellyel a benyújtott dokumentum letölthető. Kattintás után megkapja a beküldött dokumentumot, vagy dokumentumokat. 
  • Kuka ikon a sor végén, amellyel a "Beküldött" státuszú adatszolgáltatást törölni lehet addig, amíg a bíráló nem vette magára.   


 Hibajavítás - Apáczai ösztöndíj / Mentor beállításának megjelenítés javítása

Bizonyos esetekben a Tanuló adatainál az Apáczai Mentor kiválasztása és mentése esetén "Hiba történt az oldalon!" üzenetet kapott a felhasználó a frissítés előtt.


 Hibajavítás - Sikertelen ESZA adatlap feltöltés javítása

Bizonyos esetekben az ESZA dokumentum feltöltése nem volt lehetséges, 'Sikertelen Apáczai-pályázat dokumentum feltöltés' hibával a frissítés előtt.


 Duális modul felületi változtatások

Felhasználói kérésre a Duális képzőhely és adószáma mezők szélesebbek lettek a jobb láthatóság érdekében.


 Duális csoportok / Telephelyhez beállított csoportnál is kiválasztható a székhelyhez tartozó csoportvezető

Ha egy duális csoportot a Duális Képző telephelyhez veszünk fel, akkor ki lehet választani a székhelyhez tartozó csoportvezetőket is a Csoport felvétele mezőben. A székhelyhez tartozó oktató minden telephelyhez tartozik ezentúl, azonban a telephelyhez tartozó csoportvezető továbbra is csak a saját Telephelyénél jelenik meg!


 Duális feljegyzések listája felületen átnevezések történtek

A Duális feljegyzések listájában átnevezésre került az oszlopnévben a Feljegyző neve Feljegyző duális oktató-ra. Ugyanígy a szűrőben is a Feljegyző pedagógus helyett Feljegyző duális oktató szerepel. Valami a szűrőben a Tanuló neve ezentúl Duális tanuló neve.


 Naplózárás beállítások módosítása, hogy azok ne vonatkozzanak a Duális órarendre

A Naplózárásra (és értékelés zárásra) vonatkozó Testreszabás beállítások korábban ugyanúgy hatással voltak a Duális órarendre, mint a sima órarendre. Ez a frissítés során módosításra került. 


 Hibajavítás - Duális órarendek fejlécének javítása

A Duális órarendi felületeken a frissítés után már a hét dátuma mellett a megfelelő hetirendi beállítás jelenik meg. 


 Hibajavítás - Intézményi admin mulasztáskezelésének korlátozása

Az Intézményi adminisztrátorok által a Duális csoportokban szerzett mulasztások kezelése a frissítések után már nem lehetségesek, csak a Duális adminisztrátorok által. 


 Hibajavítás - Speciális napon lévő Duális órák naplózhatóságának javítása

Bizonyos esetekben, ha az intézményben speciális, egyedi tanévrendi napot hoztak létre, egyes Duális órák ezen napokon nem voltak naplózhatóak a frissítés előtt.


 Hibajavítás - Intérményi TTF felületen a Duális TTF elemek megjelenése

Bizonyos esetekben az intézmény TTF felületének mindösszesen értékében a frissítés előtt megjelent a Duális TTF elemek mennyisége.


 Adatszótár módosítás - Óraadói jogviszony

A Klebelsberg Központ intézményhálózatában az Alkalmazottak Elsődleges munkaügyi adatainál bővítésre került a Fogalalkoztatási jogviszony adatszótár az Óraadói megbízási jogviszony típussal.


 Hibajavítás - Intézményi DashBoard statisztikák megjelenítésének javítása

Bizonyos esetekben a dashboard-on az "Elektronikus napló figyelmeztetései"-nél a "Tanuló belépési azonosító nélkül:" és a "Gondviselő belépési azonosító nélkül"-nél, valamint az "Adminisztrációs rendszer figyelmeztetései"-nél a "Csoportnak nincs évfolyama:" és "Üres csoportok száma"-nál nem pontos értékek jelentek meg a Duális modul használata esetén.


Kréta 2.112.1 verzió újdonságai (2022.11.10.)

 Hibajavítás - Tanulói adatok mentésekor tapasztalt hibaüzenet javítása

Bizonyos esetekben a Tanulói adatok mentésekor hibaüzenet jelent meg a felületen a frissítés előtt.


 Hibajavítás - Tanulói Ösztöndíj felületen téves érték megjelenítésének javítása

Bizonyos esetekben a Tanulói Ösztöndíj adatlapján téves százalékos érték volt látható a felületen a frissítés előtt.


Kréta 2.112 verzió újdonságai (2022.11.09.)

 Duális modulban elérhetőek az A-B hetek

A Duális órarendek felvitelénél már választhatóvá váltak az A és B hetek abban az esetben, ha az intézményi órarendben is beállításra kerül az A és B heti órarend.


 Duális oktatónál nem módosító ezentúl utólag a duális képzőhely

A duális oktató elsődleges munkaügyi adatok fülén, a Duális képzőhely neve és adószáma mezőben beállított értéket nem lehet módosítani másik duális képzőhelyre, azonban a duális képzőhelyhez tartozó telephelyek kiválaszthatóak és módosíthatóak.


 Duális képzőhely törölhetőségének módosítása

A duális adminisztrátornak ezentúl nincs lehetőségük törölni a saját Duális képzőhelyét.


 Bővítsre került 2 tanulói export állomány

A 'Tanulók' menüpontban található 'Tanulók KIR-STAT' és 'Tanulók teljes KIR-STAT' exportok kiegészítésre kerültek a tanulók 'Új Szkt. – Részszakmák' és a 'Nkt. - Szakgimnáziumban oktatható szakképesítések' blokkok adataival.


 Pályázói visszajelzések alapján Apáczai tanulói adatlap módosításra került

Az Apáczai tanulói adatoknál lakcím adatok esetében az üres mezők ezentúl nem láthatóak. Aazaz amennyiben a pályázó lakcím adatai között a nem kötelezően kitöltendő mezők (pl. közterület jellege/emelet/ajtó) nincsenek adattal feltöltve, akkor üres érték esetén nem jelennek meg a tanulói adatlapon sem ezen mezők (Apáczai felületen). 


 Csoport mulasztások kezelésének felületi frissítése

Amennyiben Csoportvezető kezelte a csoportjába járó tanulók mulasztásait, bizonyos esetekben a rögzített igazolások a listák ismételt szürését követően voltak csak láthatóak a frissítés elött.


 Beépített tanév rendi napok tulajdonságainak módosítása

Az első tanítási nap, az első félév vége és az utolsó tanítási nap tanévrendi események esetében a frissítés elött nem volt módosítható az alább 2 tulajdonság:

  • Eltérő órarend szerinti nap dátuma *
  • Az intézmény összes osztályára érvényes beállítás


 TTF felület összesítés módosítása

A Nyilvántartás / Tantárgyfelosztás felületen látható mindösszesen értékhez a frissítés elött a Duális oktató duális csoporthoz rendelése felületen rögzített TTF elemek hozzáadódtak az összes heti óraszám mező értékéhez.


KRÉTA v2.111 verzió

Kréta 2.111.2 verzió újdonságai (2022.10.19.)

 Adatszótárbővítés

Az Értékelés mód adatszótárba két új elem vált elérhetővé minden rendszeren:

  • Kompetenciamérés
  • Országos kompetenciamérés

A munkaügyi adatok között, az órakedvezmény legördülőben a Munkaidő kedvezmény oka adatszótárba a nem Szakképzéses intézményekben három új elem vált elérhetővé:

  • osztályfőnök és munkaközösségvezető és egyéb
  • osztályfőnök és diákönkormányzati munkát segítő és egyéb
  • munkaközösségvezető és diákönkormányzati munkát segítő és egyéb


 Hibajavítás - Éjszakai, Napirendi foglalkozások naplózásakor tapasztalt hibaüzenet javítása

Bizonyos esetekben, ha a Napirendi foglalkozás éjfél közelében kezdődött vagy fejeződött be, annak naplózásakor hibaüzenet jelent meg a felületen a frissítés előtt.


 Hibajavítás - Duális és egyben Modulos tanulő értékelése során tapasztalt hibaüzenet javítása

Bizonyos esetekben, ha egy tanuló modulos (AMI, Kollégium vagy EGYMI) és egyben Duális tanulónak is be van állítva, a Duális oktató által az értékelések felületen a frissítés előtt hibaüzenet jelent meg.


Kréta 2.111.1 verzió újdonságai (2022.10.13.)

 Hibajavítás - Alkalmazottak / Új alkalmazott e-mail címmel történő rögzítése esetén nem mentődött a felületen

Bizonyos esetekben, ha az Alkalmazottak / Új alkalmazott rögzítése esetén e-mail cím is megadásra került, az alkalmazott nem mentődött a felületen, csak második lépésben volt lehetséges az e-mail-cím rögzítése, a már mentett Alkalmazotthoz a frissítés előtt.


Kréta 2.111 verzió újdonságai (2022.10.12.)

 Bővítésre került a Jogviszony megszűnésének jogcíme adatszótár

Több, felhasználók által jelzett, hiányolt Jogviszony megszünés jogcím vált elárhetővé a rendszerben.

Például: 

  • felnőttképzésben résztvevő tanuló jogviszony megszűnése
  • elhunyt tanuló jogviszonyának megszűnése
  • AMI tanárváltásra, azaz osztályváltásra vonatkozó technikai lezáró jogcím


 Szakképzési Ösztöndíj - Mulasztási figyelmeztetés

A szakképző intézmények esetében, a Szakképzési Juttatásra jogosult tanulók esetében, ha beállításra kerül a 7. mulasztás igazolatlan típusra, akkor erre ezentúl megjelenik egy figyelmeztető ablak az Osztályfőnök számára, mert a 7. mulasztás után nem lesz jogosult a tanuló az adott évi további részében a támogatásra. A felugró üzenet információ közlésként szolgál, ezzel az ablakkal a folyamat visszavonása nem lehetséges, csak egy "ok" gombbal nyugtázása.

  • Üzenet: "Tanuló(k)" esetében a tanév hátralevő részében nem lesz jogosult az ösztöndíjra, mert az igazolatlan mulasztása meghaladta a Maximum Igazolatlan foglalkozást."


 Szakképző intézmények - Munkarend mező kitöltése kötelezővé vált

A szakképző intézmények esetében, egy tanuló besorolását követően a "Munkarend" mező kitöltése kötelezővé vált. A mező osztálybasorolás nélkül nem állítható be. 

A Besorolás felületen, ha sikeresen megtörtént a besorolás, egy felugró ablak nyílik meg, amit mégse illetve tovább gombbal lehet zárni.

A felugró ablak üzenete: "A kiválasztott tanulók besorolása sikeresen megtörtént! Besorolást követően szükséges az osztályba sorolt tanulók munkarend adatainak kitöltése (tanügyfül). Szeretne tovább lépni a felületre, ahol rögzíthetők az adatok?"

Mégse gomb: az ablak bezáródik

Tovább gomb: a gomb átnavigálja a felhasználót a Tanulók felületre, ahol a táblázatban az adatok a frissen besorolt tanulókra van szűrve. Felületen az adott osztályra történik a szűrés ahova besorolásra kerültek a tanulók. A tanuló felület szűrő paraméterei öröklik a frissen besorolt osztályhoz beállított adatokat. Többes módosítás funkcióval is rögzíthető a Munkarend mező.


 Szakképző intézmények - Apáczai ösztöndíj szekció módosítása

A tanuló adatlapján a Szakképzési juttatások / Apáczai ösztöndíj lenyíló szekcióban lévő Ágazati alapvizsga blokk ezentúl nem jelenik meg a felületen az NSZFH kérésére.


 Duális modul - Igazolások funkció

A Duális oktatók felületen elérhetővé vált az Igazolások menüpont.

A felületen a Duális oktatókhoz kapcsolódó Duális tanulók érhetőek el, az adott csoprot kiválasztását követően.

A Duális képzés modulról bővebben a Tudásbázis alábbi oldalain olvashatnak bővebben: KRÉTA Duális Modul


 Duális modul - Duális csoportok új szűrési lehetőség

A Duális modul / Duális csoportok listában elérhetővé vált a Duális képzőhely neve és a Duális képzőhely adószáma szűrési/keresési lehetőség.


 Felugró ablakok szélességének optimalizálása

Bizonyos felbontás beállításoknál néhány felugró, figylemeztető ablak szélessége, illetve az azokon elhelyezkedő információk megjelenítése nem volt optimális elosztású, ezek módosításra kerültek a frissítéssel.


 Tanév választó sorrendjének megcserélése

Egyre több korábbi tanév van az egyes intézményi rendszerekben, és az adminisztrátorok munkáját segítve megfordításra került a tanév választó lista tartalma, legfelülre került a legfrissebb, míg legalulra a legrégebbi tanév választási lehetősége.


 Tantárgy adatlap betekintő nézet módosítás

A Tantárgy adatlap Nagyítóval történő megnyitásával elérhető, úgynevezett Betekintő nézetre is felkerült a Tanulmányi átlagba nem számít bele jelölőnégyzet értéke.


 Egyéb értékelés színezésének módosítása

Az Osztályozó vizsga értékelés színe módosításra került, hogy a Tanuló Értékelések felületén a sor kijelölésekor is jobban látható legyen.


 Testreszabás beállítás leírásának módosítása

Felhasználói bejelentés alapján módosításra került a Testreszabás / Értékelések és feljegyzések beállításai szekció / Értékelés módok beállítása napi limithez leírás, az alábbiak szerint:

"Ezzel az opcióval adható meg, hogy a ’Napi számonkérési limit’ beállításnál megadott érték, mely értékelési módokra vonatkozik. Az itt nem megadott értékelési módok esetén nem kerül korlátozásra az egy napra rögzíthető számonkérések mennyisége."


 SZIA-STAT Beküldési lehetőség módosítása

A SZIR-STAT felületén, legalul található 'Adatszolgáltatás beküldése' gomb ezentúl csak akkor válik aktívvá, és beküldhetővé az adatszolgáltatás, ha az intézmény elmentette (akár 0-ás adatokkal) a KÖNYVTÁR, az INFRASTRUKTÚRA és a TANULÓK ÉV VÉGE táblákat. A mentésig az alább üzenet jelenik meg a felhazsnálók számára:


 Nyilvántartás / Tanulók jogviszony adatai felület kiegészítése

Kiegészítésre került a Nyilvántartás / Tanulók jogviszony adatai felület az Osztály oszloppal, és annak szűrési lehetőségével.



 Hibajavítás - Export állomány nevének módosítása

Az Adatszolgáltatások / Osztály- és csoportlétszámok export állomány elnevezése hibásan generálódott, ennek javítása megtörtént.


 Hibajavítás - Elfelejtett jelszó e-mail módosítása

Felhasználói jelzés alapján javítva lett az Elfelejtett jelszó funkcióban kiküldött automata üzenet. Korábban a címzett nevének végén, a megszólításban, nem volt írásjel, ezentúl megjelenik egy felkiáltójel a név után.


 Hibajavítás - Előző tanévi fellüeten Tanulói jogviszony igazolás letöltése

Bizonyos esetekben nem volt letölthető az előző tanévben a Tanulói jogviszony igazolás dokumentum a frissítést megelőzően, egy téves ellenörzés miatt.


 Hibajavítás - Tanulók év végi tantárgyi statisztika dokumentum - mentesítés és szöveges értékelés nem jelent meg

Bizonyos esetekben nem jelent meg a Tanulók év végi tantárgyi statisztika dokumentumban a mentesítés és szöveges értékelés a táblázatban, csak annak megjegyzésében.

 


 Hibajavítás - Dokumentumok / Törzslapkivonatokon a tanulói névsornál nem minden esetben működnek a rendezések

Bizonyos esetekben a Dokumentumok / Törzslapkivonatokon a beállított tanulói névsor rendezés a Törzslap utolsó, névsor oldalán nem a beállításnak megfelelően generálódtak.


 Hibajavítás - Dokumentumok / IV. negyedévi Tanulói értesítő dokumentumban II. negyedév volt írva

A IV. negyedévi Tanulói értesítő dokumentum fejlécében a II. negyedév megnevezés szerepelt.


 Hibajavítás - Dokumentumok / Helyettesítések listája pdf és word verzióban is letölthető volt akkor is, ha nincs benne adat

A Dokumentumok / Helyettesítések listája pdf és word verzióban is letölthető volt akkor is, ha nincs benne adat a frissítés előtt, már üresen nem tölthető le a dokumentum, igazodva a rendszer más dokumentumgenerálási szabályaihoz.


 Hibajavítás - Dokumentumok / Mulasztási értesítőknél üres dokumentum töltődött le, ha nincsen törvényes képviselő

Abban az esetben, ha a Tanulónál nincs Törvényes képviselőnek rögzített Gondviselő megadva, a Dokumentumok / Mulasztási értesítőknél üres dokumentum töltődött le a rendszerben. Ezentúl a dokumentum nem töltödik le, hanem a hiányra egy figyelmeztető ablak jelenik meg.


 Hibajavítás - Alkalmazott elérhetőség / Törlés ikon el volt csúszva

Bizonyos felbontási értékeknél az Alkalmazott elérhetőség / Törlés ikon el volt csúszva a felületen.


 Hibajavítás - Osztályok tanulóinak listája felületi szűrő módosítás

Bizonyos esetekben a Tanulók besorolása / Osztályok tanulóinak listája szűrőknél a Ki- vagy átsorolási záradék szűrő nem szűkítette a lista tartalmát. 


 Hibajavítás - Csoportvezetők szűrő megjelenítés javítás

Bizonyos esetekben a Nyilvántartás / Csoportok felületen található Csoportvezető neve szűrőlista nem volt lenyitható.


 Hibajavítás - Admin+Napló jogú felhasználó nem tudta módosítani a Kötött munkaidő nevelés, oktatással le nem kötött részében található, általa felvitt értékeket.

Bizonyos esetekben az Admin+Napló jogú felhasználó nem tudta módosítani a Kötött munkaidő nevelés, oktatással le nem kötött részében található, általa felvitt értékeket a Napló felületen, csak az Admin felületen. Ezentúl a Napló felületen felvitt értékek módosíthatóak a Napló felületen, azonban az Admin felületen felvitt értékek továbbra is az Admin felületen módosíthatóak csak..


 Hibajavítás - Duális képzőhely adatmegtekintő ablak felirat módosítása

Javításra került a Duális képzőhely adatlapjának megtekintő felületének ablak fejléce, mely tévesen a "módosítása" szót tartalmazta az "adatai" helyett.

 


 Hibajavítás - Napirend / Egy óra hozzáadása nem működött

Bizonyos esetekben a Napirendi felületen felvitt foglalkozásoknál az "Egy óra hozzáadása" funkció nem mentette el a foglalkozást.


KRÉTA v2.110 verzió

Kréta 2.110.7 verzió újdonságai (2022.10.04.)

 Munkaügyi adatmezők zárolása

A nyár elején, a Klebelsberg Központ kérésére, a HR adatszinkron által tisztított alkalmazottaknál felnyitott 3 munkaügyi adat mező kérésükre visszazárásra került.

 SZIR Adatszolgáltatás - Két új lenyíló elem vált elérhetővé a SZIR-STAT felületen

Létrehozásra került két új lenyíló szekció a SZIR-STAT felületen:

  • Intézmény - ellenőrzés
  • Kollégium - adatszolgáltatás 


 SZIR Adatszolgáltatás - Tanuló (tanév eleje) – adatszolgáltatás kiegészítése új oszloppal

A Tanuló (tanév eleje) – adatszolgáltatás kiegészítésre került egy új oszloppal, mely címe és tartalma: 'Halomozottan hátrányos helyzetű'


 Hibajavítás - Duális és egyben Modulos tanuló értékelések megjelenítésének javítása

Bizonyos esetekben a Duális modult használó intézményekben a Dulis modulban és egyéb (AMI/Kollégium/EGYMI) modulokban is érintett tanulók értékelései nem minden felületen jelentek meg a frissítés előtt.


Kréta 2.110.6 verzió újdonságai (2022.10.01.)

 Duális modul - Mulasztások kezelése funkció

A Duális tanulók mulasztásainak kezelése elérhetővé vált egy felületen.

 Duális modul - további felületi módosítások történtek

Duális képzési csoport nem választható már ki a Nyilvántartás Csoportok menüpontban.

Duális alszervezetnek nem állítható be adószám.

 Dokumentumok menüpont leírásának módosítása

Az új ESZA menüpont miatt az Egyéb dokumentum dokumentumkategória magyarázó ablakában megjelenő leírás módosításra került. Új üzenet: A pályázat benyújtásakor egyéb dokumentum csatolására nincs kötelezően szükség!  

 Kezdőoldali tájékoztató részlegesen módosításra került

Kezdőoldali tájékoztató részlegesen módosításra került (a pályázat benyújtását követő teendők, határidők miatt) 

Új szövegezés (a pályázat benyújtását követő teendők, határidők menüpont, 3. bekezdése) 

  • 3.) A bírálatot követően a döntésről szóló határozat postázásra nem kerül, azt a KRÉTA rendszerből tudod letölteni, melyről rendszerüzenet és e-mail is tájékoztat. Támogatói döntés esetén a határozattal együtt kiküldésre kerül a „Támogatói okirat” is, mely egyoldalú nyilatkozat, érvényességéhez sem aláírásra, sem szerződéskötésre nincs szükség.
  • Támogatott pályázat esetén az Apáczai ösztöndíjprogramba való belépéshez ESZA belépő adatlap kitöltése is szükséges. A Támogatói okiraton szereplő dátummal ellátott, aláírt (ha kiskorú vagy, a törvényes képviselőd aláírása is szükséges) adatlapot a támogatói döntésről szóló kiértesítést követő 5 munkanapon belül kell benyújtanod. A támogatás utalására ezt követően kerülhet sor. A dokumentumot itt tudod letölteni, kinyomtatni, majd az erre a célra kialakított ESZA adatlapok kezelése menüpontban feltölteni.
 SZIR Adatszolgáltatás - Infrastruktúra adatszolgáltatás - előző évi adatok megjelenítése

Módosításra került az Infrastruktúra adatszolgáltatás - előző évi adatok megjelenítésre kerültek az ellenörző táblában.


 SZIR Adatszolgáltatás - Könyvtár adatszolgáltatás - előző évi adatok megjelenítése

Módosításra került a Könyvtár adatszolgáltatás - előző évi adatok megjelenítésre kerültek az ellenörző táblában.


 SZIR Adatszolgáltatás - Tanuló (tanév vége) adatszolgáltatás - két mező levételre került a felületről

Módosításra került a Tanuló (tanév vége) adatszolgáltatás - két mező levételre került a felületről.


 SZIR Adatszolgáltatás - Tanuló (tanév vége) adatszolgáltatás - Ellenörző tábla módosításra került

Módosításra került a Tanuló (tanév vége) adatszolgáltatás - Ellenörző táblázatból kivételre került az AD és a AE oszlopok ('Sikeres rendes érettségi vizsgát tett', 'Sikeres szakmai vizsgát tett'), illetve a 'Sikeres ágazati alapvizsgát tettek' fejléc szöveg helyett a 'Sikeres ágazati alapvizsgát tett' szöveg került.


 Importálási sablonok módosítása

Az importálási sablonok módosításra kerültek, hogy a Duális elemek ne jelenjenek meg a sablonok előtöltött segédmunkalapjain.


 Hibajavítás - Technikai tantárgyak megjelenítése korlátozásra került

Bizonyos esetekben a felületeken láthatóak voltak a Duális képzés és az Apáczai konzultáció technikai tantárgyak, melyek csak az adott modul, pályázat során kell csak, hogy megjelenjenek.


Kréta 2.110.5 verzió újdonságai (2022.09.21.)

 Eszközigénylés ütközési ellenőrzések módosítása

Abban az esetben, ha egy Alkalmazott/Tanuló/Gondviselő már visszadta a korábban átvett eszközét, és az a TESZEK modulban adminisztrálásra került, a felhasználó törlése lehetségessé vált. Ugyan ez vonatkozik a Feladatellátási hely és Működési helyek esetében is, az azokról történt minden eszköz elmozgatása után ezentúl szükség esetén törölhetőek.

 Tanulók tanügyi adatai export módosítás

A Tanulók tanügyi adatai export már tartalmazza a duális képzőhelyet és adószámát is.

 Hibajavítás - Csoportok adatlapjának javítása

Az órarendben rögzített órák a frisstés előtt nem jelentek meg a Csoportok és a Duális csoprotok nagyítóval történő megtekintésekor az "Órarendi órák" lapfülön

 Hibajavítás - Felületen nem a helyes Ösztöndíj értékek jelentek meg

A Tanulói adatlap Szakképzési Juttatások lapfülén nem a helyes Ösztöndíj értékeket jelenítette meg a felület a frissítés előtt.

 Hibajavítás - Tanulók többes módosításának felületi javítása

Bizonyos esetekben a Tanulói listában végzett Többes módosítás során nem a megszokott szerkesztő felület jelent meg a frissítés előtt, hanem egy megtekintő nézet.

 Hibajavítás - Hibaüzenet pontosítása

Amennyiben már létezett egy duális csoport és azon a néven szeretnénk létrehozni egy csoportot alapképzésen, a felületen a frissítésig a "Hiba történt az oldalon" hibaüzenet jelent meg, míg fordított esetben a helyes információkat tartlmazó "Van már ilyen nevű csoport!"

Kréta 2.110.4 verzió újdonságai (2022.09.14.)

 Dokumentum felületről nem csak üresen letölthető, hanem adatokkal generálható a Mentori támogatói nyilatkozat

A Szakképző intézmények számára az Apáczai ösztöndíjprogramhoz kapcsolódó dokumentumok letölthetővé váltak az intézményi adminisztrátorok számára is az Apáczai ösztöndíjprogramhoz kapcsolódó dokumentumok néven, a Dokumentumok szekcióban. 

Ezek közül a Mentori támogató nyilatkozat adatainak egy része generálással is felültölthetővé vált, nem szükséges a kézi kitöltés több mező esetében.

A Mentor a felületen nem kiválasztható, mert Őt a Tanuló kiválasztásakor a rendszer automatikusan kitölti, a Tanulónál beállított Mentorral.

 Hibajavítás - Napirend rögzítése hétfő 00:00-tól nem volt lehetséges

Bizonyos esetekben a Napirendben, 0:00 kezdettel a felületen nem jött létre a foglalkozás a frissítés előtt.

 Hibajavítás - Tanévváltás után nem jelent meg az utolsó Applikációban történt belépés időpontja

Bizonyos esetekben a frissítésig a Tanévváltást követően nem minden esetben jelent meg az utolsó belépési időpontja, amit mobil Applikáción keresztül végeztek a felhasználók.

 Hibajavítás - Üres/nem megadott Jogviszony kezdete mező esetén a felületen téves megjelenítés javítása

A telepítés előtt abban az esetben, ha nem volt megadva egy Tanuló Tanügy adatlapján a jogviszony kezdete mezőben érték, akkor a felületen az 1900.01.01-es dátum jelent meg, ezentúl üres lesz a mező ilyen esetekben.

Kréta 2.110.3 verzió újdonságai (2022.09.07.)

 Új Dokumentum szekció érhető el a Szakképző intézményekben

A Szakképző intézmények számára az Apáczai ösztöndíjprogramhoz kapcsolódó dokumentumok letölthetővé váltak az intézményi adminisztrátorok számára is. 

  • ÚJ kategória került létrehozásra Apáczai ösztöndíjprogramhoz kapcsolódó dokumentumok néven, a Dokumentumok szekcióban. 

Megjelenített dokumentumok

  • ESZA belépő adatlap (16 év alatt) 
  • ESZA kilépő adatlap (16 év alatt) 
  • ESZA belépő adatlap (16 év felett) 
  • ESZA kilépő adatlap (16 év felett) 
  • Hozzájáruló nyilatkozat minta 
  • Mentori támogató nyilatkozat 

Az egyes dokumentumokhoz rögzített rövid szöveges leírás is olvasható

  • ESZA belépő adatlap (16 év alatt)
    • A tanuló életkorának megfelelően kiválasztott adatlap a KRÉTA pályázói felületről letöltve nyomtatható. Benyújtása a támogatás igénybevételéhez, a támogatói döntés kiküldését követően 5 napon belül szükséges. A kitöltött, a tanuló és a törvényes képviselője által is aláírt adatlapot szkennelt formában az „Egyéb dokumentum” alatt szükséges beküldeni.
  • ESZA kilépő adatlap (16 év alatt)
    • A tanuló életkorának megfelelően kiválasztott adatlap a KRÉTA pályázói felületről letöltve nyomtatható. Benyújtása a támogatási időszak végén, illetve a támogatás megszűnését követően 5 napon belül szükséges. A kitöltött, a tanuló és a törvényes képviselője által is aláírt adatlapot szkennelt formában az „Egyéb dokumentum” alatt szükséges beküldeni.
  • ESZA belépő adatlap (16 év felett)
    • A tanuló életkorának megfelelően kiválasztott adatlap a KRÉTA pályázói felületről letöltve nyomtatható. Benyújtása a támogatás igénybevételéhez, a támogatói döntés kiküldését követően 5 napon belül szükséges. A kitöltött, a tanuló és a törvényes képviselője által is aláírt adatlapot szkennelt formában az „Egyéb dokumentum” alatt szükséges beküldeni.
  • ESZA kilépő adatlap (16 év felett)
    • A tanuló életkorának megfelelően kiválasztott adatlap a KRÉTA pályázói felületről letöltve nyomtatható. Benyújtása a támogatási időszak végén, illetve a támogatás megszűnését követően 5 napon belül szükséges. A kitöltött, a tanuló és a törvényes képviselője által is aláírt adatlapot szkennelt formában az „Egyéb dokumentum” alatt szükséges beküldeni.
  • Hozzájáruló nyilatkozat
    • A pályázat benyújtásához szükséges kötelező melléklet, mely a KRÉTA pályázói felületről letöltve nyomtatható. A pályázó tanuló törvényes képviselője által kitöltött, aláírt, valamint két tanú adataival, aláírásával is ellátott dokumentumot szkennelt formában a pályázathoz csatolni kell.

 Elérhetővé vált az Apáczai mentor és a programban résztvevő tanuló összerendelése az adminisztrátorok számára

Az Admin felület / Nyilvántartás / Tanulók / Tanulói adatok / Szakképzési juttatások adatlapfülön megjelent egy új lenyitható menü Apáczai ösztöndíjprogram néven. 

A menüpontban van lehetősége az intézményi adminisztrátornak megadni, hogy az adott tanulóhoz melyik mentornak jelölt alkalmazott lesz az Apáczai ösztöndíjprogramban kijelölt mentor. 

Legördülő listából kiválasztható az intézmény alkalmazottai közül az aki mentornak van jelölve.

Csak olyan mentor-alkalmazott rendelhető tanulóhoz , ahol elérhetőségi adatok (telefonszám/e-mail cím/lakcím) hiánytalanul ki vannak töltve, azaz mindhárom elérhetőségi adatból legalább 1 db-al rendelkeznie kell az Alklamzottnak.

Amennyiben ez nem teljesül, a felület hibaüzenetet jelenít meg: Hiányzó elérhetőségi adatok. Kérjük ellenőrizze az alkalmazott elérhetőségi adatait (lakcím/telefonszám/e-mail cím)! 

 Új adatlaprész vált elérhetővé a Szakképzési Ösztöndíj tanulói adatlap fülön

Az Apáczai ösztöndíjprogramra vonatkozó adatok a Tanuló számára külön részben szerkeszthetőek és tekinthetőek meg. 

A Tanulói adatlap / Szakképzési juttatások lapfül/ Apáczai ösztöndíjprogram szekcióban beállíthatóak a tanuló ösztöndíjra vonatkozó értékei.

 A 2022/2023-as páláyzási időszakra aktualizálásra kerültek a pályázói dokumentumok és felületi leírások

Az Apáczai mentorprogram pályázói felületén található felületi szövegezés és dokumentáció frissítésre került az új időszaknak megfelelően. 

 Bővítésre került adatszótár

A Klebelsberg Központ intézményhálózata számára elérhetővé vált a Munkaidő kedvezmny oka adatszótár bővítése.

A 2022/2023 tanévtől elérhető új elemek:

  • tanszakvezető és osztályfőnök
  • tanszakvezető és diákönkormányzati munkát segítő
  • tanszakvezető, osztályfőnök, diákönkormányzati munkát segítő és munkaközösség vezető
  • tanszakvezető, osztályfőnök és diákönkormányzati munkát segítő
  • tanszakvezető, osztályfőnök és munkaközösségvezető
  • tanszakvezető, diákönkormányzati munkát segítő és munkaközösségvezető


 Hibajavítás - Csoportok léptetése felületen a következő tanév rosszul jelent meg

A Csoportok léptetése felületen a tanév oszlopban a jövő évi csoportnevek esetében rossz tanév jelent meg, ami javításra került.

Kréta 2.110.2 verzió újdonságai (2022.09.01.)

 Felületi elnevezés módosítás

A Tanuló tanügyi adatok lapfülén jelölőnégyzet elnevezés került módosítsra, az "Évismétlő" elnevezés "Évfolyamismétlő" -re került módosításra.

 Első tanítási nep szerkeszthetőségének módosítása

Bizonyos esetekben az Első tanítási nap egyedi napnál az Üres órarend beállítása nem volt lehetséges, amit a frissítés javított.

 Hibajavítás - Osztálybontott csoportok léptetésének módosítása

Bizonyos esetelkben ez előtt a frissítés előtt az Osztálybontottnak jelölt csoportok léptetése során hibaüzenet jelent meg a felhasználónak, és a csoport csak úgy volt léptethető, ha az Osztálybontást kikapcsolták, majd léptetés után visszakapcsolták.

 Hibajavítás - Alkalmazott-Tanuló léptetése során keletkezett ütközés módosítása

Bizonyos esetekben az olyan felhazsnálók, akik a rendszerben Alkalmazottak és Tanulók is egyszerre, akkor a Tanulói Léptetés során ütközési figyelmeztetés keletkezhetett a frissítést megelőzően.

Kréta 2.110.1 verzió újdonságai (2022.08.25.)

 Apáczai mentortanár jelöléshez felrögzítendő adatok előírása

Csak azon alkalmazottakat lehet a frissítést követően az Apáczai Ösztöndíjprogramban mentorként jelölni, akinek minden releváns adata rögzítve van a rendszerben. 

Ezen adatok, mely mezők hiánytalan kitöltése esetén jelölhető/menthető csak a mentor jelölőnégyzet az alkalmazott munkaügyi adatlapján:

  • Mentor neve (előtag/családi név/utónév)
  • Születési név (előtag/családi név/utónév)
  • Születési hely 
  • Születési idő
  • Anyja neve
  • Oktatási azonosító
  • Állandó lakcím (település)
  • Állandó lakcím (irányítószám)
  • Állandó lakcím (cím)
  • E-mail cím
  • Telefonszám
  • TAJ-szám
  • Adóazonosító jel
  • SZTSZ szám (állami intézmények esetében)

Amennyiben a fenti adatok közül valami nincs kitöltve, akkor figyelmeztető üzenetet jelenít meg a rendszer: Mentori adatok megadása kötelező!  Kérjük, minden mentori megállapodáshoz szükséges adatot rögzítsen az alkalmazotthoz!

 További Duális modul menüpontok kerültek aktiválásra a felületen

Elérhetővé váltak a Duális modul /

  • Duális oktatói órarendek
  • Duális csoport órarendek
  • Helyszín órarendek

További új funkciók a Duális képzés modulban:

  • Duális napló kitöltési új felület
  • Duális napló beírások felület
  • Duális napló elektronikus üzenetek
  • Duális napló tanulási elemek importálása

A Duális képzés modulról bővebben a Tudásbázis alábbi oldalain olvashatnak.

Kréta 2.110 verzió újdonságai (2022.08.22.)

 Elérhetővé vált a 2022/23-as tanévre, mint aktív tanévre történő váltás lehetősége.

Elérhetővé vált a 2022/23-as tanévre, mint aktív tanévre történő váltás lehetősége a rendszerben az Admin rendszer / Nyilvántartás / Beállítás oszlop / Aktív tanév váltása pontban.

Az Aktív tanév váltása funkció nem vonható vissza, ezért fontos minden, a 2021/22-es tanévet érintő esemény és adat rögzítése, és csak ezek után használni a funkciót. Az Aktív tanév váltásának lépéseit, fontos tudnivalóit a tudásbázis alábbi oldala tartalmazza.

Kréta 2.110 verzió újdonságai (2022.08.18.)

 Tanmenet importálási folyamat módosítása

A tanmenetek felületén, ha egy új tanmenetet szeretnék létrehozni, akkor a már tanmenettel rendelkező foglalkozások nem jelenjenek meg ebben a legördülő menüben ezentúl, ha egy új tanmenet kerül hozzáadásra,az így csak olyan foglalkozáshoz rögzíthető, ami még nem rendelkezik tanmenettel. Ennek értelmében a tanmenettel rendelkező foglalkozások az ÚJ gomb megnyomásakor a felugró ablakban, a foglalkozás választó legördülő menüben nem jelennek meg, ezzel segítve a megfelelő foglalkozás (TTF elem) kiválasztását.

Új tanmenet_2022_07_20.jpg

 Csoportok felület - csoportvezető megjelenítése került a listában

Az Nyilvántartás / Csoportok felület kiegészítsre került egy 'Csoportvezető' oszloppal, melyben megjelenik az adott csoportokhoz beállított csoportvezető, e szerint az oszlop szerint is sorba rendezhető a táblázat.

 e-Napló / Mulasztások listája / egyszerű export táblázat bővítésre került

Az e-Napló / Mulasztások listája export állomány kibővítését, a tanuló oktatási azonosítójával. A generált excel állományban a tanuló neve utáni oszlopba kerül az érték, a többi oszlopot egy oszloppal jobbra tolva.

 Tanuló tanügyi adata - Évismétlő jelölőnégyzet elnevezésének cseréje történt Évfolyamismétlőre

Tanuló tanügyi adata - Évismétlő jelölőnégyzet elnevezésének cseréje történt Évfolyamismétlőre.

 SNI / BTMN jelölőnégyzet rögzítési lehetőség módosításra került

A szakképző intézmények rendszereiben a tanuló SNI/BTMN fülén található két jelölőnégyzet közül, ha az egyik be van kapcsolva akkor a másik jelölőnégyzet értékét nem lehet már változtatni. Mivel eddig engedélyezve volt, hogy mind a kettő beállítható legyen egyidőben, dupla jelölés az esetben az SNI jelölőnégyzet és további adatai maradtak meg láthatóan a felületen a BTMN jelölőnégyzet értéke pedig inaktív lesz.

 Új csoporttípus vált elérhetővé

A szakképző intézmények számára elérhetővé vált az Apáczai mentorcsoport csoporttípus, illetve annak beállíthatósága az adatszótárban, Testreszabásban.

A Csoporttipus alapbeállítás szerint 45 perces időhosszú, valamint Tanórai célú bellítása NEM, amit nem is lehet átállítani.

 Pályázói adatok kiegészítése kerültek a 2022/23-as pályázási időszakra

Következő pályázási időszakhoz szükséges az átadott tanulói adatokat bővíteni, melyek a felületen megtörténtek: 

  • Személyes felületen megjeleníti a rendszer az évfolyam és osztály adatokat is.
    • Személyes felület/Alapadatok/Tanulmányi adatok/ -> Évfolyam, osztály.
  • Lakcím adatok kiegészítésre kerültek a tartózkodási hely adatokkal is (amennyiben rendelkezik vele a pályázó)
    • Személyes felület/Elérhetőségek/Állandó lakcím adatok alá listázódnak a tartózkodási adatok.

Tanulói_adatok_kiegészítése.jpg


 Pénzügyi adatok rögzítése lehetővé vált (Apáczai mentor) alkalmazottaknál

Az Apáczai mentori feladatot ellátó alkalmazottak számára (ha az Apáczai mentor jelölőnégyzet aktív az alkalmazott munkaügyi lapján) lehetővé vált rögzíteni a bankszámla adataikat. 

Tanulóhoz hasonlóan alkalmazottként is lehetséges megadni a saját bankszámla adatokat, a következők szerint:

  • Bankszámlaszám
  • Számlavezető bank
  • Bankszámla tulajdonosa
  • Bankszámla tulajdonos neve

A Személyes adatlap / Személyes adatok és Elérhetőség adatok szekció közé került be a Bankszámla adatok szekció, ahol a látható Ceruza ikon segítségével van lehetőség felvenni, módosítani, vagy a már mentett adatok esetén elérhető Kuka ikon segítségével az adatokat eltávolítani. 

A fenti adatok adminisztrátorok számára nem módosíthatóak, csak az alkalmazott szerkesztheti saját magának. 

 Nyugdíjra vonatkozó adatok rögzítése lehetővé vált (Apáczai mentor) alkalmazottaknál

Az Apáczai mentori feladatot ellátó alkalmazottak számára (ha az Apáczai mentor jelölőnégyzet aktív az alkalmazott munkaügyi lapján) lehetővé vált rögzíteni a nyugdíj-információkra vonatkozó adataikat. 

Apáczai mentornak jelölt alkalmazottként a nyugdíj adatokat megadni a következők szerint lehet:

  • Nyugdíjas (jelölőnégyzet bepipálásával aktiválódik a funkció további kitöltési lehetősége)
  • Nyugdíj kezdete 
  • Nyugdíj típusa  

A Személyes adatlap / Bankszámla adatok és Elérhetőség adatok szekció közé került be a Nyugdíj adatok szekció, ahol a látható Ceruza ikon segítségével van lehetőség felvenni, módosítani, vagy a már mentett adatok esetén elérhető Kuka ikon segítségével az adatokat eltávolítani. 

A fenti adatok adminisztrátorok számára nem módosíthatóak, csak az alkalmazott szerkesztheti saját magának.

Ha bejelölésre kerül, hogy valaki nyugdíjas, akkor minden mező kötelezően kitöltendő, erre figyelmeztetést kapnak, ha hinyosak lennének az adatok: Kérjük hiánytalanul rögzítse nyugdíj adatait! Minden mező kitöltése kötelező! 

 Adatszótár módosítás - nyugdíj adatok

Az Apáczai mentori feladatot ellátó személyek adatainak bellítása érdekében új, nyugdíj-információkra vonatkozó adatszótár került a rendszerbe. 

Az új adatszótár típus elemei:

Nyugdíj típusa

  • öregségi teljes nyugdíj,
  • öregségi résznyugdíj,
  • nők kedvezményes öregségi nyugdíja,
  • hozzátartozói nyugellátás (özvegyi nyugdíj, özvegyi járadék, árvaellátás vagy szülői nyugdíj)

A zárt adatszótár, nem jelenik meg az intézményi adminisztrátorok számára a nyilvántartások/adatszótárak felületen. 

 Mentor bankszámla és nyugdíj adatainak admin ellenőrzési lehetősége vált elérhetővé

Az intézményi adminisztrátor a konkrét érzékeny pénzügyi adatok megtekintése nélkül ellenőrizheti, hogy a mentor rögzített-e ilyen információkat a rendszerben. 

Amennyiben egy alkalmazott Apáczai mentornak van jelölve és rögzíti saját magának a bankszámla és/vagy nyugdíj adatait, akkor ez megjelenik az adminisztrátor számára egy jelölőnégyzet formájában az Alkalmazott adatok / Munkaügyi adatok fülön.

Az adminisztrátor csak akkor láthatja ezeket a jelölőnégyzeteket, ha aktiválja, hogy az alkalmazott Apáczai mentor, máskülönben nem jelenik meg számára a két adatelem. 

 Duális Tanulók - Szakképzési munkaszerződés kezdet és vég rögzítési lehetőség

A szakképéző intézményekben a tanulókhoz tartozó szakképzési munkaszerződések kezdeti és vég dátumának rögzítésére nyílt lehetőség a felület módosulásával.

Az Iskolai adminisztrátor, Szakképző Iskolák esetén, amennyiben a tanuló Osztálya is szakképző évfolyamú, a Nyilvántartás / Tanuló / Tanügy fülön a "Szakképzési munkaszerződéses" jelölőnégyzet után jelenik meg egy beépített táblázat.

Ha a tanuló rendelkezik már rögzített szakképzési munkaszerződés értékekkel, csak akkor szerkeszthető: azaz Új elem akkor rögzíthető és már meglévő elem akkor törölhető, ha a jelölőnégyzet be van pipálva. Ekkor az +ÚJ gomb is aktíválódik, különben inaktív. Ha van már rögzítve érték akkor a sor végén a törlés gomb is aktíválódik.

A beállítással kapcsolatos információ, hogy a 3 jelölőnégyzet (Szakképzési munkaszerződéssel, Tanulószerződés, Együttműködés megállapodásos) közül csak az egyik mező lehet bejelölve, egy bepipálása esetén a másik 2 inaktív lesz.

A megjelenő beépített táblázat fejlécei:

  • Duális képzőhely neve
  • Duális képzőhely adószáma
  • Szakképzési munkaszerződés kezdete
  • Szakképzési munkaszerződés vége

Működése:

    • Új gombra kattintva egy új ablak nyílik.
    • Beviteli mezők:
      • Szakképzési munkaszerződés kezdete.
      • Szakképzési munkaszerződés vége.
      • Duális képzőhely neve és adószáma: Az adott mezőbe kattintva egy legördülő menü jelenik meg ahol ki lehet választani a szervezetet.

 Többes módosítás esetén a Mentés gombra kattintva ellenőrzi a rendszer, hogy a kiválasztott tanulók osztálya is szakképző évfolyamú és a tanügy felületen megjelennek az korábban használt "Duális képzőhely neve" és "Duális képzőhely adószáma" mezők is.

  • Ha csak ilyen tanulók kerültek kijelölésre, akkor nincs hiba üzenet mentéskor. És a mentés végbe megy.
  • Ha nem csak ilyen tanulók kerültek kijelölésre, akkor a következő hiba üzenet jelenik meg: "Nem minden kijelölt tanuló osztály évfolyama szakképző típusú. Ezért csak azonos szakképzéses tulajdonságú osztályok tanulóinak lehet megadni egyszerre munkaszerződés kezdete és vége adatokat."

 Ütközési üzenet került módosításra

A rendszerben azonos felhasznlói névvel 2 felhasználó nem rögzíthető, ezért ezen adatok mentésekor a felhasználónevek ütközése miatt hibaüzenet jelenik meg a felületen. A hibaüzenet szövegeként ezentúl az alábbi felirat jelenik meg: "A  megadott felhasználónév már létezik, kérjük állítson be egy másikat a mentéshez!”.

 Tantárgyfelosztás többes törlésénél megerősítő ablak megjelenítése

A Tantárgyfelosztásnál több elem kiválasztása, majd a +KIJELÖLTEK TÖRLÉSE gombra kattintva korábban azonnal töröltei a kijelölt elemeket a rendszer, a frissítés óta egy megerősítő ablakban kell a törlést igazolni a téves adattörlés elkerülése érdekében.

 Betöltetlen álláshelyen (Alkalmazotton) lévő órák helyettesíthetőségének lehetőségem található

Betöltetlen álláshelyen (Alkalmazotton) lévő órák helyettesíthetőségére a korábbiakban nem volt lehetőség bizonyos esetekben, a frissítés óta amennyiben tanár BTA alkalmazottnak van jelölve, akkor már minden órája helyettesíthetővé vált.

 Hibajavítás - Fejléc és lábléc szöveg szerkesztési lehetőségeinek javítása

Bizonyos esetekben és formázásoknál a Fejléc szerkesztőbe és a Lábléc szerkesztőbe beírt szöveg formázásánál az előnézeten nem jelennek meg vagy nem jól jelennek meg a Számozatlan lista, a Számozott lista, az Aláhúzott és az Áthúzott beállítási lehetőségek. Ezáltal a dokumentumok tetején/alján sem. Ez a hiba került javításra.


 Hibajavítás - Dokumentumok/ tanulók bejegyzéseinek statisztikája hibásan jelennek meg az osztályok nevei

A korábbi tanévek felületein, ha egyben került letöltésre az intézémény minden tanulójára, egy dokumentumban a Tanulók gyorsbejegyzéseinek statisztikája vagy a Tanulók bejegyzéseinek statisztikája, akkor a tanuló neve mellet, nem az aktuális osztálya jelent meg a javításig.

 Hibajavítás - Korábbi évek tanév végi statisztikáiban nem jelentek meg a tanulóknak adott Gyorsbejegyzések

A korábbi, nem aktív tanévekben letöltött Tanév végi statisztikáiban nem jelentek meg a tanulóknak adott Gyorsbejegyzések a frissítés előtt.


KRÉTA v2.109 verzió

Kréta 2.109 verzió újdonságai (2022.07.11.)

 Oktatott szakmák új felület megjelenése

A szakképző intézményekben új menüpont vált elérhetővé Oktatott szakmák néven a Nyilvántartás / Intézményi adatok menüoszlopban.

A funkcióról bővebben az Oktatott szakmák aloldalon olvashatnak bővebben. 

 Szakképzési juttatások generált állomány bővítésre került

A Szakképzési juttatásokkal kapcsolatban generált állomány bővítésre került egy "Végzős" oszloppal, mely a Szakképzési munkaszerződéssel oszlop mögé került, és a tanuló végzősnek jelölt osztály értéke alapján kerül feltöltésre.

 Duális modul további funkciók bővítése

A Duális képzés modul további funkciókkal került bővítésre a Duális képzés / e-Napló menüoszlopban: 

  • Duális Mulasztások listája
  • Duális Értékelések listája
  • Duális Feljegyzések listája
  • Duális Elektronikus üzenetek listája

 Duális tanuló ablak fejlécének módosítása

A Duális képzés / Duális tanuló adatlap fejlécében a frissítésig angol dátumformátumban jelent meg a tanuló születési dátuma, ez most módosításra került a többi modul Tanulói adatlapfejlécnek megfelelően.

 Export funkciók módosítása

Több listás felület felett található kék EXPORT gombot lenyitva duplán jelent meg az adott lista exportálási lehetősége eddig  a frissítésig, mely a megjelenítési hibát javította.

 Következő tanévi tanulóimport módosítása

Abban az esetben, ha egy intézmény a következő tanévre importált egy tanulót, majd a rendszerből törölte, ismételt importálásra eddig a frissítésig nem volt lehetőség, Ezentúl az importált, majd törölt tanulók is újra importálhatóak a következő tanévben.

 Kiiratkozás funkciók módosítása

Bizonyos esetekben a Kiiratkozás során egy téves, "Jogviszony vége megadása kötelező!" figyelmeztetést jelent meg a felületeken, tévesen tájékoztatva a felhasználót. A megjelenítési hiba javításra került.

KRÉTA v2.108 verzió

Kréta 2.108.2 verzió újdonságai (2022.07.04.)

 Rendszerben lévő duális oktatók duális képzőhelyhez sorolásának kötelezőségének változtatása

A rendszerben korábban már rögzített duális alkalmazottaknál ezentúl nem kötelező a duális szervezethez való rögzítése, amennyiben bármilyen más adatát szeretné csak az intézmény változtatni. Az újonnan felvett duális oktatóknál továbbra is kötelező a "Duális képzőhely neve és adószáma" mező kitöltése.

 Hibajavítás - Következő tanévben tanuló rögzítésekor kapott hibaüzenet

A szakképző intézményekben átalakításra került a Következő tanéven az az ellenőrzés, hogy ha egy tanulót szerkesztve bepipáljuk a "nem rendelkezik oktatási azonosítóval" jelölőnégyzetet, akkor felugrik a "Felhasználónév kitöltése kötelező! (Belépési adatok fül)" figyelmeztetés. Az érintett tanulók esetén a tanév váltáskor átmásoljuk a meglévő belépési adatokat majd az idei évről, és akinek nincs, annak meg majd a tanév aktiválása után tud az intézmény belépési adatokat adni.

Kréta 2.108.1 verzió újdonságai (2022.06.28.)

 KIR szinkron folyamat belépési folyamat módosítás

A KIR szinkron folyamat során használt belépési azonosítás átalakításra került a szakrendszer változtatásait követve.

 Közmű adatszolgáltatás bekapcsolása az NSZFH intézményhálózatában

Az NSZFH intézményhálózatában bekapcsolásra került a Közmű adatszolgáltatás funkció.

 Pénzintézeti azonosító módosítás

A Bankszámlaszám rögzítésekor végzett, működő pénzintézetek listájának frissítése történt meg a legfrissebb állapot szerint.

 Hibajavítás - Következő tanévi tanuló módosításakor jelentkező hibaüzenet javítása

A következő tanévi tanulók módosításakor bizonyos esetekben jelentkező, ütköző Oktatási azonosítókat jelző hibaüzenet javításra került.

 Hibajavítás - Eszközigénylési felület hibaüzenet javítása

Bizonyos esetekben a TESZEK ÁSZF elfogadási felület hibaüzenetet jelenített meg a felhasználók számára. A megjelenítési hiba javításra került.

 Hibajavítás - Naplózárás Testreszabás beállítás módosítása

Javításra került a Testreszabás / Naplózárás funkcióban az 'Elektronikus napló zárásának dátuma beállítás érvényességi köre' beállítás, "Csak értékelések zárása" funkciója, mely a jövőben lévő dátum választása esetén a naplózást is letiltotta.

Kréta 2.108 verzió újdonságai (2022.06.20.)

 Hibajavítás - Osztály év végi statisztika dokumentum - hiányos megjelenés

A Dokumentumok / Statisztikák / Osztály év végi statisztika dokumentum - mentesítés és szöveges értékelés adatai a cellákban nem, csak a cellák megjegyzés felületén jelentek meg. A megjelenítési hiba javításra került.

 Hibajavítás - Hetesek hibás megjelenítése dokumentumokban

Bizonyos esetekben a Haladási napló hetek felületén az adott hétre beállított hetes neve 2x jelent meg. A megjelenítési hiba javításra került.

 Hibajavítás - Nem sorszámozandó központi óra sorszámozása

Bizonyos esetekben a Központi óra funkcióval létrehozott, nem sorszámozandónak jelölt foglalkozást az egyedi Naplózási felületen a rendszer sorszámozandónak jelölte. A megjelenítési hiba javításra került.

 Hibajavítás - Közösségi szolgálat riport

Bizonyos esetekben a Tanulók Közösségi szolgálati naplója és a felület minden korábbi tanévi adatot megjelenített, azonban a Tanuló Közösségi szolgálatok részletes riportja nem, A megjelenítési hiba javításra került.

KRÉTA v2.107 verzió

Kréta 2.107.4 verzió újdonságai (2022.06.09.)

 Apáczai támogatási szerződéssel rendelkező - csempe elérhetőségének biztosítása

Azon tanulók esetében, akik a pályázatuk benyújtása óta iskolát váltottak, és továbbra is jogosultak a pályázatra, bejeölhető ennek ténye a "Apáczai támogatási szerződéssel rendelkező" jelölőnégyzet segítségével, aminek hatására a menüpont elérhető számára továbbra is.

Az Apáczai Ösztöndíj Programről bővebben az alábbi Tudásbázis oldalakon olvashatnak.

Kréta 2.107.3 verzió újdonságai (2022.06.01.)

 TESZEK Eset kezelő szerepkör aktiválása

Aktiválásra került az Alkalmazotti adatlap / Belépési adatok / Jogosultságok között a TESZEK Eset kezelő szereplkör.

 Hibajavítás - BKI folyamat módosítása

Bizonyos esetekben a BKI (Beiratkozás Középfokú Intézménybe) eÜgy folyamatban megadott adóazonosító jel nem minden esetben került a KRÉTA rendszerbe átemelésre a jelentkezés intézményi elfogadásakor.

Kréta 2.107.2 verzió újdonságai (2022.05.25.)

 Elérhetővé vált a 2022/2023-as tanévi felületre lépés lehetősége

Elérhetővé vált a 2022/2023-as tanévi felületre történő átlépési lehetőség, ezzel lehetővé téve a következő tanév előkészítő munkáinak megkezdését.

A korábban megszokottak szerint a nem aktív, következő tanév fejléce más színnel jelenik meg, ezzel is felhívva a felhasználók figyelmét, hogy nem az aktív tanévben vannak. 

A következő tanévi felületen elérhető funkciók nagy részben eltérnek az aktív tanévi felületen elérhető funkcióktól, a korábban megszokott működéseknek megfelelően. A BÁI - Beiratkozás Általános Iskolába e-Ügyintézési folyamat során felvett Nebulók a jövő évi Tanulók listában már megjelennek.

A jövő évi felületen érhető el az Importálás menüpontban a KIFIR import funkció, mely segítségével tudnak majd a későbiekben e-Ügyintézésen keresztül a BKI folyamatban elekrtonikusan beiratkozni a leendő tanulók, gondviselőik.

 Apáczai támogatási szerződéssel rendelkező jelölőnégyzet

A Szakképző intézmények tanulóinak Szakképzési Juttatások lapfülére felkerült egy új jelölőnégyzet, Apáczai támogatási szerződéssel rendelkező megnevezéssel. A jelölőnégyzet egyes és többes módosítás esetén is kezelhető, változtatható.

 

 Hibajavítás - Jobb egérgombos másolás/beillesztés során adott téves ütközési figyelmeztetés

Bizonyos esetekben az Egyedi napokon lévő foglalkozások jobb egérgombos másolása során tévesen ütközési figyelmeztetést adott a rendszer.

Kréta 2.107.1 verzió újdonságai (2022.05.19.)

 Hibajavítás - Korábbi tanévek / Osztályok minden adata export nem volt letölthető

Bizonyos esetekben a korábbi tanévekre váltva, a Nyilvántartás / Osztályok listában nem volt letölthető az Osztály minden adata export, csak a többi export töltődött le.

 Hibajavítás - Csoportos foglalkozások Mulasztási felületének hiányos megjelenése

Az Osztályfőnöki feladatok / Mulasztások kezelése / Napló nézetben a nem egész osztályhoz, hanem csak csoportokhoz rendelt foglalkozások esetében, a lenaplózott foglalkozást jelölő "négyzetek" nem jelentek meg, mely felületi megjelenítési hiba javítva lett.

 Hibajavítás - Tanulók sorrendje a foglalkozásokon nem ABC sorban jelent meg

Bizonyos esetekben a Foglalkozásokban lévő Tanulók nem ABC sorendben jelentek meg a javításig.

 Hibajavítás - Tanuló nélküli, üres csoportok naplózási hibája

Az üres, tanulók nélküli csoportok és osztályok foglalkozásai nem voltak naplózhatóak a javításig.

Kréta 2.107 verzió újdonságai (2022.05.12.)

 Helyettesítés kiírásának módosítása Kötött munkaidő nevelés-oktatással le nem kötött részén lévő tevékenység esetén

Több intézményi igény alapján módosításra került a Helyettesítés kiírásakor végzett rendszerellenőrzés, ütközések figyelése funkció. Korábban a helyettesítés kiírása során a Kötött munkaidő nevelés-oktatással le nem kötött részén lévő tevékenység nem okozott figyelmeztető üzenetet, azonban a jelzések alapján, amennyiben az intézményvezetés elrendel a kollégák számára tevékenységet (például fogadóóra, külső programra/úszásra kísérés, stb) a Kötött munkaidő nevelés-oktatással le nem kötött részének felületén, akkor ebben az időben ne lehessen helyettesítésre beosztani az adott kollégát.

 Alkalmazotti adatok exportálási körének bővítése

Amennyiben a Nyilvántartás / Alkalmazottak felületen egy alkalmazottat nem a nevére/ceruza ikonra kattintva, úgynevezett SZERKESZTŐ, hanem a nagyítóra kettintva, úgynevezett BETEKINTŐ nézetben nyitunk meg, több felületre Exportálási lehetőségek kerültek elhelyezésre, hogy a lapfülőn elérhető adatok exportálhatóak legyenek azonnal a listán.

 

 Alkalmazotti elérhetőségi adatok exportjának bővítése

Amennyiben a Nyilvántartás / Alkalmazottak felületen egy alkalmazottat nem a nevére/ceruza ikonra kattintva, úgynevezett SZERKESZTŐ, hanem a nagyítóra kettintva, úgynevezett BETEKINTŐ nézetben nyitunk meg, az ELÉRHETŐSÉGEK lapfülőn nem csak a külön cím, telefonszám és e-mail cím exportok, hanem egy Összes elérhetőség export funkció is rendelkezésére áll az admin jogú felhasználóknak.

 Alkalmazotti adatok megjelenítésének bővítése

Az Apáczai ösztöndíjprogramhoz kapcsolódó mentorok adatainak megjelenítése érdekében, az Alkalmazotti adatlapon új mező, a későbbiekben rögzítésre kerülő, Apáczai mentorprogramhoz kapcsolódó SZTSZ mező is felkerült az Egyéb munkaügyi adatok közé.

 Export állományok egységesítése

Az egységes megjelenítés érdekében több export állomány módosításra került, hogy az exportálási funkció eredményül adott excel tábla fejléce egységes szürke legyen.

 Módostott export funkciók
  • Tanulók - Exportálás besoroláshoz
  • Tanulók - Tanuló elérhetőségei
  • Tanulók - Tanulók tanügyi adatai
  • Tanulók - Tanulók tantárgyai és pedagógusai
  • Tanulók - Gondviselők elérhetőségei
  • Tanulók - Tanulók KIR-STAT
  • Tanulók - Tanulók teljes KIR-STAT
  • Alkalmazottak - Alkalmazottak lakcímmel
  • Alkalmazottak - Alkalmazottak munkaügyi adatai
  • Felhasználók - EXPORTÁLÁS gomb
  • Alkalmazottak importálása - Sablon letöltése
  • Tanulók importálása - Sablon letöltése
  • Osztályok tanulóinak listája - Besorolt tanulók listjája
  • Csoportok tanulóinak listája - Besorolt tanulók listája
  • Osztályokból kiírt tanulók listája - Kiírt tanulók listája
  • Csoportokból kiírt tanulók listája - Kiírt tanulók listája
  • Tanórák listája - Helyettesített tanórák
  • Tanórák listája - Elmaradt tanórák
  • Tanórák listája - Megtartott tanórák
  • Mulasztások listája - Tanulók mulasztásai
  • Mulasztások listája - Tanórákon nem jelenlévők
  • Értékelések listája - Évközi jegyek
  • Értékelések listája - Félévi jegyek
  • Értékelések listája - Év végi jelgyek
  • Közösségi szolgálatok listája - Tanuló közösségi szolgálat export
 Működési hely infóbox módosítás

A Működési hely azonosító értékre vitt egérmutatóval megjelenő infóbox szövege módosításra került az egyértelműsítés érdekében:

"A működési hely azonosítója egy 3 numerikus számból álló karaktersorozat."

 Adatszolgáltatás menüpont bővítése

Adatszolgáltatás menü / SZIR adatszolgáltatás oszlopban elérhetővé vált az "Adatszolgáltatás a nem állami szakképző intézmények oktatási költségvetéséről" címen egy új adatszolgáltatási funkció a felületen. 

  • Intézményenként csak egy adatszolgáltatás lehetséges. 
  • A bevételekhez tartozó összes mező és a kiadáshoz tartozó összes mező csak szám karakterrel tölthető 2 tizedesjegyig.  
  • Annyi sor jelenik meg, ahány működési helyhez rendelt ellátott köznevelési feladat került rögzítésre az adott intézményhez. A megjelenítés során egy Működési helyhez tartozó összes ellátott köznevelési feladat kerül felsorolásra, majd a következő Működési helyhez tartozó összes ellátott köznevelési feladat csoport.
  • A mezők módosíthatók maradnak, amíg nem véglegesíti a véglegesít gombbal az adatszolgáltatást vagy nem érkezik el május 31-je, a leadási határidő.
  • Mentés gombra kattintva a rögzített adatok bekerülnek az ellenőrző táblázatba a megfelelő értékekhez.


 Adatszolgáltatás a nem állami szakképző intézmények oktatási költségvetéséről - funkció elérhetősége

Az Adatszolgáltatás a nem állami szakképző intézmények oktatási költségvetéséről SZIR-STAT adatszolgáltatás csak az alábbi vezetői óraszám okokkal rendelkező felhasználóknak érhető el a rendszerben:

  • főigazgató
  • főigazgató-helyettes
  • igazgató
  • igazgatóhelyettes
  • intézményvezető
  • intézményvezető-helyettes
  • tagintézmény-vezető
  • tagintézményvezető-helyettes
  • intézményegység-vezető
  • intézményegységvezető-helyettes
  • kollégiumvezető
  • szakirányú oktatásért felelős igazgatóhelyettes
  • gyakorlati oktatásvezető
 Szakképző intézmények adatszótár bővítése

A szakképző intézményekben több adatszótár került módosításra, bővítésre.

125. OktatásÁgazat Új Szkt Típus
2Csecsemő- és gyermekápoló (5 0913 03 04)Szakma Típus
3Alapápolási munkatárs (4 0913 03 12)Szakma Típus
4Hibrid és elektromos gépjármű-mechatronikus (4 0716 19 14)Szakma Típus
5Oktatási szakasszisztens (5 0188 25 01)Szakma Típus
6NaDuális Helyszín Típus
7SzékhelyDuális Helyszín Típus
8TelephelyDuális Helyszín Típus
9EgyébDuális Helyszín Típus
10Duális helyszínTerem Típus
 Szakképzési juttatásban érintett tanulókkal kapcsolatos hibaüzenet módosítása

Amennyiben az intézményi adminisztrátor megnyit egy diákot a tanulói adatok szerkesztésre, akkor mentésnél a rednszer ellenőrzi, hogy valamilyen átlag meg van e adva a tanulónak. Ha nincs megadva nem menthető, hibaüzenet jelenik meg. 

Hibaüzenet: Tanuló jelenlegi szakképzési juttatások beállításai alapján, érvényes év végi átlag nélkül nem menthető. Kérjük, adjon meg átlagot!  

Amennyiben a Tanuló nem rendelkezik a szakképzés keretében fennálló tanulói jogviszonyából a megelőző tanévre vonatkozóan figyelembe vehető év végi minősítéssel, kérjük, jelölje be "Tanév végi átlag megadása nem releváns" mezőt a Tanulói adatok/szakképzési juttatások lapfülön. 

 Hibajavítás - Záradék adatszótár nem volt bővíthető

Bizonyos esetekben (a Nemzetiségi dokumentumokkal összefüggésben) a Záradék adatszótár bővítése az intézmény egyedi, saját záradékaival nem volt sikeres, mentéskor hibaüzenettel nem rögzült az a javítás előtt.

 Hibajavítás - Saját, Kötött munkaidő Nevelés-oktatással le nem kötött részében rögzített tevékenység nem volt törölhető

Bizonyos esetekben, ha egy felhasználó Naplő és Admin jogosultsággal is rendelkezik, a Kötött munkaidő Nevelés-oktatással le nem kötött részében Napló felületen rögzített tevékenység nem volt törölhető, úgy jelent meg, mintha Admin jogosultsággal, előre lett voilna számára kiírva, elrendelve, és csak Admin oldalról volt eltávolítható.

 Hibajavítás - Hetesek beállítása Szuperosztályfőnök esetén nem volt generálható

Bizonyos esetekben, ha egy felhasználó Naplő és Admin jogosultsággal is rendelkezik, az Osztályfőnöki feladatok / Hetesek kezelése felületen a Hetesek generálása a következő hetekre funkció nem volt elérhető.

KRÉTA v2.106 verzió

Kréta 2.106.2 verzió újdonságai (2022.04.26.)

 Hibajavítás - Napirendi foglalkozások időpontja nem módosítható

Bizonyos esetekben, a nem előre kiírt, azaz a Pedagógus által felvett Napirendi foglalkozások kezdő és végidőpontja nem volt módosítható.

 Hibajavítás - Szuperosztályfőnökkel Elmaradtra állított Foglalkozás törlődött

Bizonyos esetekben, a szuperosztályfőnök (Napló+Admin jog) által Elmaradtra állított Kötött munkaidő nevelés oktatással le nem kötött részében rögzített foglalkozás nem Elmaradt, hanem törölt állapotba került a felületen.

 Hibajavítás - SZTSZ számmal nem rendelkező Alkalamzottak adatelérésnek módosítása

Bizonyos esetekben az olyan Alkalmazottak, akiknek nem rögzítettek SZTSZ azonosítót, a felületen a Központi Gazdasági Rendszermodulból lekért eszközadataikban hibás értékeket láthattak.

 Hibajavítás - Elektronikus üzenet szöveg hibás megjelenítés

Bizonyos esetekben az elektronikus üzenetben vagy feljegyzésben küldött intézményi formázott üzenetbe az úgynevezett HTML (formázásokat) tartalmazó kódok is megjelentek, ezzel az üzenet olvasását nehezítve.

Kréta 2.106.1 verzió újdonságai (2022.04.11.)

 Beiratkozási felület módosítása

Módosításra került az „Életvitelszerű ott lakás / Körzetes"-ség jelölése érték, hogy a jelölés többes módosítási lehetőségel is változtatható legyen, ne csak Nabulónként, egyesével.

 Beiratkozási felület módosítása

Amennyiben egy intézménynek csak 1 db Feladatellátási Helye van, az Adatszolgáltatás / Beiratkozás menüpontban elérhető Nebuló lista szűrő felüleletén az automatikusan kitöltésre került, ami azonban a Függőben lévő, nem körzetes, e-Ügyintézésen keresztül benyújtott jelentkezések megjelenésében okozott problémát, ezért ez a funkció kikapcsolásra került.

 Tanulók kiiratkozás felület módosítása

Az előző frissítés során elérhetővé vált, Jogviszonykezeléssel összefüggő változtatásokkal kapcoslatban pontosításra került a felületen megjelenő tájékoztató leírás.

"A bejelölt jogviszony sorok lezárásra kerülnek! Amennyiben jövőben kezdődő jogviszony sort jelöl ki, abban az esetben a jogviszony kezdete dátumával kerül az lezárásra."
 Hibajavítás - Nebuló lista Exportálás funkciója

Bizonyos esetekben az Adatszolgáltatás / Beiratkozás menüpontban elérhető Nebuló lista Exportálása nem történt meg, hanem egy hibaüzenettel megállt a folyamat. Ennek oka javítva lett.

 Hibajavítás - Idézőjelet tartalmazó csoport helyettesítés kiírása nem történt meg

Bizonyos esetekben az olyan foglalkozásoknál, ahol a foglalkozás csoport neve idézőjeleket tartalmazott, a Helyettesítés kiírása a Helyettesítések kezelése menüpontban nem volt végrehajtható.

Kréta 2.106 verzió újdonságai (2022.04.04.)

 Biztosítási jogviszony kezelése a KRÉTA rendszerben

A KRÉTA redszeren belüli, intézményi adminisztrációhoz szorosan kapcsolódó jogviszonykezelésen túl a tanulókkal kapcsolatban más szakrendszerek számára szükségessé vált egy új funkció elérhetővé tétele a rendszerben, melynek során a tanuló biztosítási jogviszonyához kapcsolódó adatok rögzítése és kezelése is lehetővé vált a rendszerben.

A funkcióról és kapcsolódó felületeiről az alábbi Tudásbázis oldalon található bővebb információ.


 Apáczai mentor jelölhetőség

A Nyilvántartás / Alkalmazottak / Elsődleges munkaügyi adatok lapfül Egyén munkaügyi adatok szekció utolsó értékeként elérhetővé vált az "Apáczai mentor" jelölőnégyzet, amivel "Az Apáczai ösztöndíjprogramban mentorként résztvevő alkalmazott." jelölése válik lehetővé.


 Munkakör típus kategória megjelenése felületen

A Nyilvántartás / Adatszótárak között elérhetővé vált a felületen is a Munkakör kategóriák zárt adatszótár.



 Admin belépési DashBoard felületi értékek módosítása

Több, az admin belépési, úgynevezett DashBoard-on lévő statisztikai csempe értéke átnevezésre és módosításra került.

  • "Adminisztrációs rendszer figyelmeztetései" csempén belül a következő statisztikák kerültek átnevezésre és a megjelenítendő értékek is módosításra "Alkalmazott"-ról "Tanár"-ra:
    • Alkalmazottnak nincs besorolási fokozata -> Tanárnak nincs besorolási fokozata
    • Alkalmazottnak nincs munkaköre -> Tanárnak nincs munkakör
    • Alkalmazottnak nincs jogviszonya -> Tanárnak nincs jogviszonya
    • Alkalmazottnak nincs e-mail címe -> Tanárnak nincs email címe
  • "Elektronikus napló figyelmeztetései" csempén belül a következő statisztikák kerültek átnevezésre és a megjelenítendő értékek is módosításra "Alkalmazott"-ról "Tanár"-ra:
    • Alkalmazott belépési azonosító nélkül -> Tanár belépési azonosító nélkül
    • Alkalmazott, aki két hete nem lépett be -> Tanár, aki két hete nem lépett be
  • "Intézményi statisztika"csempén belül a következő statisztika került átnevezésre és a megjelenítendő érték is módosításra "Alkalmazott"-ról "Tanár"-ra:
    • Aktív alkalmazottak száma -> Aktív Tanárok száma


 Új Dashboard üzenet - Ágazati alapvizsga

Szakképző intézmények számára a funkcióval összhangban új tájékoztatás került megjelenítésre a DashBoard felületükön.


 Felületi Export funkció egységesítése

A rendszerben elérhető a legtöbb felületen EXPORT funkció, melyek gombelnevezése (EXPORT - EXPORTÁLÁS) és kinézete egységesítésre került.


 Tanulók mulasztásai exportjának kibővítése/ Hatósági házi karantén oszloppal

A Dokumentumok / Tanulók / Tanulók mulasztásai pontban elérhető exportállomány bővítésre került egy új oszloppal:  Hatósági házi karantén


 Hibajavítás - OpenBoard feltöltött képek láthatóságának kikapcsolása

Bizonyos esetekben az OpenBoard alkalmazással a tanórákhoz feltöltött képek látatósága kikapcsolásra kerül, amikor egy, az órarend sorozat korábbi elemeét a Pedagógus újra naplózta, Naplózási változtatásokat mentett hozzá.

 Hibajavítás - Ellenőrző ablakok méretének javítása

Néhány felületen tapasztalt, túlzott szélességű ellenőrző ablakok és választó menük szélessége visszaálllt a korábban megszokott méretre, és nem a teljes képernyőszélesség alapján kerülnek már megjelenítésre.

 Hibajavítás - Osztályfőnök általi Tanulói adatszerkesztés nem volt lehetséges

Bizonyos esetekben az Osztályfőnöki feladatok menüpontban nem volt lehetséges a Tanulói adatok szerkesztése, ami javításra került.


KRÉTA v2.105 verzió

Kréta 2.105 verzió újdonságai (2022.03.22.)

 Dokumentum bővítés

Bővítésre került a Dokumentum menüpont / Tanügyi ellenőrzés szekcióban elérhető Tanév közben kilépett tanulók riport egy összesítő, első munkalap füllel a további, osztályonkénti bontás előtt, az összes osztály adatait egyesítve, a könnyebb kereshetőség érdekében.

 Új menüpont/funkció az Osztályfőnöki feladatok között

Az Osztályfőnöki feladatok menüben lenyíló, Osztály blokkban elérhetővé vált az "Osztály tanulói adatok" és "Hetesek beállítása" menüpontok között az Osztály tanulói gondviselők menüpont.

A funkcióról bővebben az alábbi Tudásbázis aloldalon olvashat információt.

 Feljegyzések listája - Új szűrési lehetőség

A Feljegyzések listája felület tartalmazza a feljegyzés szabadszöveges értékét, melybe akár a gyorsértékelés során kapcsolódó Tantárgy neve is bekerülhet. Ennek kereshetősége érdekében a felületen szabadszöveges kereső mező került elhelyezésre. A keresőfunkció elnevezése "Feljegyzés szövege", mely keresőmező a Feljegyzés szövege oszlopban szűr, szövegrészlet alapján is.

 Alkalmazott elérhetőség rögzítésének ellenőrzése

Az ellenőrzés változtatásával nem lehet egy-egy telefonszámot, email címet többször is megadni ugyan annak az Alkalmazottnak, még eltérő típussal sem, se az Admin felületen megadva, se a Felhasználó / Profilbeállítások felületén saját magának rögzítve.


 Alkalmazott import módosítása

Az alkalmazotti import (Excel és KIR esetén is) külön importálni nem lehet alkalmazott elérhetőségi adatokat, de az alkalmazotti importban van e-mail cím mező, amelybe egy cím adható meg, de alapértelmezettség és típus nem állítható be. 

Ezentúl ha van a rendszerben olyan email cím, ami az import állományban is megtalálható, akkor semmi nem történik; ha nincs, akkor kerül rögzítésre egy új Hivatalos típusú e-mail cím, ami alapértelmezett tulajdonságú lesz, ha más alapértelmezett e-mail cím nincs rögzítve az Alkalmazotthoz.

 Tanulók elérhetőségi adatainak importálásának módosítása

A tanulók elérhetőségi adatainak importálásánál, ha a tanulónak nincs alapértelmezett e-mail címe vagy telefonszáma, de az import állományban nem alapértelmezettnek jelöli a rögzítendő elemet, akkor a sor bekerül a Nem importálható sorok fülre.

  • A "Hiba" oszlopban az alábbi szövegek jelenjenek meg:
    • "A tanulónak nincs alapértelmezett telefonszáma a rendszerben! Állítsa alapértelmezettre a tanuló telefonszámát!"
    • "A tanulónak nincs alapértelmezett e-mail címe a rendszerben! Állítsa alapértelmezettre a tanuló e-mail címét!"
 Tanulók adatainak exportálásának bővítése - SZIR Beállítások

 A szakképző intézményekben bővítésre került a Tanulói adatlapon elérhető Export állományok listája, így a felület lehetőséget kínálna a SZIR beállítások exportálására is.

  • Funkció gomb elnevezése: Tanulók SZIR beállítás adatai
  • Excel tábla oszlopai:
    • Előtag
    • Vezetéknév
    • Utónév
    • Oktatási azonosító
    • Az érettségi szakrendszer részére a tanuló adatai átadhatók
    • A mérés-értékelési szakrendszer részére a tanuló adatai átadhatók
    • A középfokú felvételi szakrendszer részére a tanuló adatai átadhatók 
    • A diákigazolvány igénylő szakrendszer részére a tanuló adatai átadhatók
  • Mentéskori név: TanulokSZIRNBeallitasAdatai_éééé_hh_nn.xlsx, ahol az éééé_hh_nn rész az excel tábla generálásakori időponttal egészül ki.
  • A szűrőnél beállított paraméterek hatással vannak az exportálandó adatokra.


 Figyelmeztetés Szakképzési Ösztöndíj módosításnál

Amikor a Szakképzési Ösztöndíjban érintett tanuló Kézzel megadható átlag értékét az intézményi adminisztrátor módosítja, figyelmeztető üzenetek jelennek meg számára ezentúl:

  • Kézi átlag mező szerkesztés alá vétele esetén a következő figyelmeztető üzenet jelenik meg:
    • Figyelem! Átlag megadása/módosítása hatással lehet a tanuló szakképzési juttatására. 
  • Ha az adminisztrátor 2,00-nél kisebb átlagot rögzít, akkor megjelenik egy újabb figyelmeztető üzenet, felugró ablakban, az alábbi szöveggel (Igen/Nem továbblépési gombokkal):
    • Figyelmeztetőüzenet szövege: "A megadott átlag 2.00 alatti. Ez hatással lehet a tanuló szakképzési juttatására. Biztos, hogy rögzíteni szeretné? 
 Szakképzési Ösztöndíjra jogosult tanuló adatainak módosítása

Azon Szakképzési Juttatásban érintett tanulók esetében, ahol átlag alapú bevitelt lehet kiválasztani, ott a rendszer ezentúl ellenőrzi, hogy valamilyen átlag legyen is megadva a tanulóhoz. Amennyiben az intézményi adminisztrátor megnyitja a diákot (a tanulói adatok szerkesztésre), akkor mentésnél ellenőriz a felület, hogy valamilyen átlag meg legyen adva. Ha nincs megadva nem menthető, hibaüzenetet kap a felhasználó "Tanuló jelenlegi szakképzési juttatások beállításai alapján, érvényes év végi átlag nélkül nem menthető. Kérjük, adjon meg átlagot! "

Az így ellenőrzött esetek: 

  • ha a tanuló beszámításos és átlagalapú van kiválasztva nála.
  • ha a tanuló ágazati vizsgás és átlagalapú van kiválasztva nála.
  • ha maga az évfolyam átlag alapú.
 Tanuló Tanügyi adatmező átnevezése

Fenntartói kérésre a 'Jogviszony várható befejezése' mező átnevezésre került a szakképző intézményeknél. 

A mező új neve: Jogviszony megszűnésének várható dátuma


 Tanulói adatlap módosítás, bővítés új mezőkkel

 Három új mező ferült felvétele a tanulói adatlapra a szakképző intézmények számára.

  • Ágazati alapoktatás megnevezése
    • Nem kötelező legördülő mező
    • Ugyanabban az esetben jelenik meg mint az Ágazati alapvizsga eredménye mező
    • Export: Tanulók tanügyi adatai export, a Részszakma oszlop után.
  • Ágazati alapvizsga teljesítése
    • Nem kötelező legördülő mező
    • Ugyanabban az esetben jelenik meg mint az Ágazati alapvizsga eredménye mező
    • Export: Tanulók tanügyi adatai export, az Ágazati alapoktatás megnevezése oszlop után.
  • Ágazati alapvizsga dátuma
    • Ugyanabban az esetben jelenik meg mint az Ágazati alapvizsga eredménye mező
    • Export: Tanulók tanügyi adatai export, az Ágazati alapvizsga eredmény oszlop után.
    • Elérhető: csak akkor, ha az ágazati alapvizsga eredmény mezőben az "Ágazati alapvizsgát sikeresen teljesítette" vagy az "Ágazati alapvizsgája sikertelen"
    • Ha megjelenik a dátum beviteli mező, akkor kitöltése kötelező 

2 mező módosításra került:

  • Ágazati alapvizsga eredménye
    • Megjelenés módosítás: csak akkor látható, ha az Ágazati alapvizsga eredmény mezőben az "Ágazati alapvizsgát sikeresen teljesítette" vagy az "Ágazati alapvizsgája sikertelen"
  • Ágazati alapvizsga eredménye %
    • Megjelenés módosítás: csak akkor látható, ha az Ágazati alapvizsga eredmény mezőben az "Ágazati alapvizsgát sikeresen teljesítette" vagy az "Ágazati alapvizsgája sikertelen"
 Apáczai Ösztöndíjprogram felületi átnevezések - dokumentumok megtekintése

Az Apáczai Ösztöndíjprogramban felületi elnevezések módosítása törtnt meg az alábbiak szerint:

Dokumentumok megtekintése felületen a jelenleg használt "Egyéb dokumentumok megtekintése" és "Pályázati döntés megtekintése" elnevezés módosításra került. 

Egyéb dokumentumok megtekintése -> Egyéb dokumentumok

Pályázati döntés megtekintése -> Pályázati döntés 

 Apáczai Ösztöndíjprogram - Pályázati döntések (és támogatói okirat) megjelenítése

Elfogadott és Elutasított pályázat esetén a döntési dokumentumokat a felület a pályázónak az alábbiak szerint jelenti meg ezentúl.

Elfogadott státuszú pályázat esetén:

  • Pályázat állapota menüpontra kattintva megjelenik az ablak, új gomb felvétele (zöld színnel) Pályázati döntés megtekintése felirattal. A rendszer által generált pályázati döntési dokumentum megjelenése.
    • Ugyanez a dokumentum megjelenik a dokumentumok megtekintése nézetben is Pályázati döntés néven. 
  • Pályázat állapota menüpontra kattintva megjelenik az ablak, új gomb felvétele (zöld színnel) Támogatói okirat megtekintése felirattal, Pályázati döntés megtekintése gomb mellé. A rendszer által generált támogatói okirat dokumentum megjelenése. Ez a dokumentum csak elfogadott státusz esetén jelenik meg! 
    • Ugyanez a dokumentum megjelenik a dokumentumok megtekintése nézetben is. Támogatói okirat kategóriaként. Ez a dokumentum csak elfogadott státusz esetén jelenik meg! 

Elutasított státuszú pályázat esetén:

  • Pályázat állapota menüpontra kattintva megjelenik az ablak, új gomb felvétele (zöld színnel) Pályázati döntés megtekintése felirattal. A rendszer által generált dokumentum megjelenése.
    • Ugyanez a dokumentum megjelenik a dokumentumok megtekintése nézetben is, Pályázati döntés néven. 

Fellebbezés esetén elképzelhető, hogy az Elutasított pályázatból Elfogadott pályázat lesz, ekkor a dokumentum kategóriához tartozó dátum szerint az utolsó határozatot jeleníti meg természetesen a rendszer.

 Feladat típusú Push üzenet kiegészítése

 Azért, hogy a felhasználó már az értesítés szövegében láthassa, hogy milyen napra kapott feladatot, a feladat típusú push üzenetbe bekerült annak a tanórának a dátuma, amihez azt a feladatot rögzítették.

"Tanuló Veronika tanulónak Informatika tantárgyból új feladatot rögzítettek, 2022.03.24., csütörtök 4. óra időpontra."


 Tanóra színezés módosítása

Az e-Napló / Naplóellenőrzés funkcióban csak a Tanóra nézetben jelent meg korábban a Helyettesítésről felületi információt megjelenítő alsó, színes csík, mely a mostani változtatástól kezdve a Napirendi és a Kötött munkaidő neveléssel-oktatással le nem kötött része nézetben is látszódik.

 Törlési folyamat módosítása

Abban az esetben (főleg a tanév kezdetekor fordult elő, amikor még a Tantárgyfelosztás változásai, létszámváltozások miatt osztály/csoport összevonások a jellemzőek), ha az osztály/csoport illetve tantárgy törlésre kerül, a törlésével egyidőben törlődni fog ezentúl a hozzá rögzített házi feladat és órai feladat is. Az osztály/csoport vagy a tantárgy törlésekor csak történik meg a további törlés, ha nincs más kapcsolódás, csak és kizárólag a Házi feladat vagy Órai feladat, akkor törlődik együtt a Házi feladat, illetve Órai feladat az érintett osztály/csoporttal vagy tantárggyal együtt

 Eltérő település név / Azonos irányítószám megadási lehetőség

A település nevének változása miatt a 2834-es irányítószám kiválasztásakor már nem csak Tardosbánya, hanem egy másik település, Tardos is megjelenik a település név mezőnél.

 Hibajavítás - Értékelés mondatbank és Tanórai célú csoportok beállítása felugró ablak levágta a fejlécet

Bizonyos esetekben, az adott számítógép felbontási beállításai esetén az Értékelés mondatbank és a Tanórai célú csoportok beállítása felugró ablak levágta a fejlécet. 

  • 1366x768 felbontás és 100%-os Windos megjelenítés beállítás nagyítással
  • 1920x1080 felbontás és 150%-os Windos megjelenítés beállítás nagyítással 
  • 1920x1080 felbontás és 125%-os Windos megjelenítés beállítás nagyítással 
 Hibajavítás - Nem egész számú Közösségi szolgálat láthatósága

Bizonyos esetekben a nem egész óraszámra (0,5 óra, 0,25 óra, stb...) rögzített értékek esetén nem volt elérhető az adott tanuló Közösségi szolgálatainak listája, csak az összesített óraszám sort jelenítette meg a felület.

 Hibajavítás - Feltöltött OpenBoard képek megjelenítése

Bizonyos esetekben az egyes tanórákhoz feltöltött, és a tanulók számára láthatóvá tett, a KRÉTA OpenBoard segítségével a digitális tábláról a rendszerbe mentett képek láthatósága kikapcsolt, ha az adott tanóra előzményeiben, korábbi óráiban végzett változtatást a pedagógus, és a korábbi órákon módosítást mentett el.

KRÉTA v2.104 verzió

Kréta 2.104.6 verzió újdonságai (2022.03.10.)

 Hibajavítás - Visszairatkozás funkció

A Kollégiumi és EGYMI modulokban a Visszairatkozás funkció Tanév választó menüje nem nyílt le bizonyos esetekben.

Kréta 2.104.5 verzió újdonságai (2022.03.07.)

 Gondviselői adatimport módosítása

Az importálással felvitt Gondviselői telefonszám és e-mail cím ezt követően automatikusan alapértelmezett telefonszámként és e-mail címként kerül beállításra a rendszerben.

 Gondviselői címfelvitel módosítás

A Gondviselőkhöz rögzített lakcím adat ezentúl alapártelmezetten kerül a rendszerbe rögzítésre, hogy a Mobil appikáció és böngésző felület egységesen működjön, jelentsen meg adatokat.

Kréta 2.104.4 verzió újdonságai (2022.02.24.)

 Ösztöndíj riport bővítése

Fenntartói kérésre, az adminisztrátori felületen az iskolák számára elérhető ösztöndíj riport bővítésre került két oszlop beszúrásával annak érdekében, hogy az iskolák is hatékonyabban tudjanak ellenőrzési tevékenységet folytatni.

Új oszlopok neve: Életkor és ÖD. figyelembe vett átlag

Kréta 2.104.3 verzió újdonságai (2022.02.17.)

 Eszközigénylés szülői felület módosítása

A felhasználók számára további pontosításra és kiemelésre került, hogy a Gondviselő saját adatait kell megadnia a regisztrációs felületen, nem a tanulóét.

 Eszközigénylés felület módosítása

A felhasználók számára további pontosításra és kiemelésre került, hogy az egyes funkciókat melyik gombokkal aktiválhatják. MENTÉS helyett ADATOK MENTÉS-e, míg KÜLDÉS helyett REGISZTRÁCIÓ BENYÚJTÁSA felirat szerepel az erre szolgáó gombokon.

 Eszközigénylés felület módosítása

A felhasználók számára további pontosításra és kiemelésre került, hogy a regisztráció benyújtása csak oktatási azonoosítóval rendelkező pedagógusok esetén lehetséges.

 Eszközigénylés további Tanulói riport érhető el

Az admin DashBoard felületen Tanuló / Gondviselő riport vált elérhetővé az Eszközigényléssel kapcsolatban:

Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú "Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult, 9. évfolyamos tanulók listája, akiknél a KRÉTA rendszerben felvett szülő elindította a regisztrációs folyamatot.

 Eszközigénylés további Pedagógus riport érhető el

Az admin DashBoard felületen Pedagógus riport vált elérhetővé az Eszközigényléssel kapcsolatban:

Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult pedagógusok listája, akik a KRÉTA rendszerben elindították a regisztrációs folyamatot.

Kréta 2.104.2 verzió újdonságai (2022.02.14.)

 Hibajavítás - Elektronikus üzenet módosítása

Bizonyos esetekben a módosított Elektronikus üzenet formázására használt HTML kódok is megjelentek az üzenet részein.

 Hibajavítás - Testreszabás / Elektronikus napló zárásának dátuma

Bizonyos esetekben az Elektronikus napló zárásának dátuma beállítás kapcsoló 3 lehetősége közül csak 2 volt választható, ami javításra került.

 Hibajavítás - Dokumentumgenerálási probléma

Bizonyos esetekben a Dokumentumok / Tanügyi ellenőrzés / Pedagógusok naplóban be nem jegyzett órái (órarend alapján) dokumentum tartalom nélkül töltődött le, illetve az összesítő munkalap nem jelent meg, ha minden pedagógus szerepelt benne.

Kréta 2.104.1 verzió újdonságai (2022.02.10.)

 Új DashBoard Eszközigénylés - Tanuló / Gondviselő riportok

Az admin DashBoard felületen Tanuló / Gondviselő riportok váltak elérhetővé az Eszközigényléssel kapcsolatban:

  • Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult, 9. évfolyamos tanulók listája.
  • Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult, 9. évfolyamos tanulók listája, akiknél a KRÉTA rendszerben nincs rögzítve szülő, gondviselő. 
  • Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult, 9. évfolyamos tanulók listája, akiknél a KRÉTA rendszerben felvett szülőnek, gondviselőnek nincs beállítva felhasználóneve és jelszava, ezért nem tudja elindítani a regisztrációs folyamatot.
  • Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult, 9. évfolyamos tanulók listája, akiknél a KRÉTA rendszerben felvett szülő, gondviselő nincs törvényes képiselőnek jelölve, ezért nem tudja elindítani a regisztrációs folyamatot. 
  • Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult, 9. évfolyamos tanulók listája, akiknél a KRÉTA rendszerben felvett szülő, gondviselő még nem fogadta el az ÁSZF-et és/vagy az adatkezelési tájékoztatót, ezért nem tudja elindítani a regisztrációs folyamatot.

 Új DashBoard Eszközigénylés - Pedagógus riportok

Az admin DashBoard felületen Pedagógus riportok váltak elérhetővé az Eszközigényléssel kapcsolatban:

  • Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult pedagógusok listája. 
  • Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre - a munkakörük alapján - nem jogosult alkalmazottak listája.  
  • Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult pedagógusok listája, akiknek nincs beállítva felhasználónév és jelszó vagy nem rendelkeznek NAPLÓ jogosultsággal az e-naplóba történő belépéshez. 
  • Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projektben való részvételre jogosult pedagógusok listája, akik a KRÉTA rendszerben még nem fogadták el az ÁSZF-et és/vagy az adatkezelési tájékoztatót, ezért nem tudják elindítani a regisztrációs folyamatot. 

 Hibajavítás - 0:00-1:00 között kezdődő Napirendi foglalkozás nem naplózható

Bizonyos esetekben a 0:00 és 1:00 között kezdődő Napirendi nézetben lévő foglalkozások nem voltak naplózhatóak.

 Hibajavítás - Osztálybontott foglalkozások téves ütközési üzenete

Bizonyos esetekben az egy osztályhoz tartozó, osztálybontottnak jelölt csoportok egy időben lévő foglalkozásai egymást megjelenítve ütközési figyelmeztető üzenetet generáltak.

Kréta 2.104 verzió újdonságai (2022.02.08.)

 Mulasztási értesítők módosítsa

Az Nkt mulasztási értesítők módosítására, új típusú értesítések előállítására volt szükség a jogszabályi változásokkal összhangban. A Dokumentumok / Igazolások, mulasztási értesítők szekcióban az alábbi új vagy módosított dokumentumok letöltésére nyílik lehetőség a frissítést követően:

  • Értesítés szülőnek 1 óra után (tanköteles)
  • Értesítés szülőnek 10 óra után (tanköteles)
  • Értesítés szülőnek 10 óra után (nem tanköteles, kiskorú)
  • Értesítés szülőnek 11 óra után (nem tanköteles, kiskorú)
  • Értesítés kollégium részére 1 óra után (tanköteles)
  • Értesítés kollégium részére 10 óra után (nem tanköteles, kiskorú)
  • Értesítés nagykorú tanuló részére 10 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés nagykorú tanuló részére 11 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés család- és gyermekjóléti szolgálat részére 2 óra után (tanköteles)
  • Értesítés család- és gyermekjóléti szolgálat részére 10 óra után (tanköteles)
  • Értesítés család- és gyermekjóléti szolgálat részére 11 óra után (nem tanköteles, kiskorú)
  • Értesítés család- és gyermekjóléti szolgálat részére 30 óra után (tanköteles)
  • Értesítés családi-és gyermekjóléti központ részére 10 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés család- és gyermekjóléti központ részére 50 óra után (tanköteles)
  • Értesítés családi pótlék jogosultjának részére 10 óra után (tanköteles)
  • Értesítés családi pótlék jogosultjának részére 10 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés gyámhivatal részére 50 óra után (tanköteles)
  • Értesítés gyámhivatal részére 50 óra után (nem tanköteles, kiskorú
  • Értesítés gyámhivatal részére 50 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés gyermekvédelmi szakszolgálat részére 10 óra után (tanköteles)
  • Értesítés gyermekvédelmi szakszolgálat részére 10 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés gyermekvédelmi szakszolgálat részére 30 óra után (tanköteles)
  • Értesítés gyermekvédelmi szakszolgálat részére 50 óra után (tanköteles)
  • Értesítés általános szabálysértési hatóság részére 30 óra után (tanköteles)
  • Kérelem családtámogatási feladatkörben eljáró kormányhivatal részére 50 óra után (tanköteles)
  • Kérelem családtámogatási feladatkörben eljáró kormányhivatal részére 50 óra után (nem tanköteles)
  • AMI - Első értesítő szülőknek (nem tanköteles)
  • AMI - Második értesítő Szülőknek (nem tanköteles)
  • AMI - Első értesítő nagykorú tanulónak (nem tanköteles)
  • AMI - Második értesítő nagykorú tanulónak (nem tanköteles)
 Jelszavak tömeges megváltoztatása esetén generált figyelmeztetés módosítása

Admin felhasználóként a Nyilvántartás / Tanulók felületen több felhasználót érintő jelszóváltoztatást során, az Értesítés ablakban ezentúl megjelenik azoknak a listája, akiknek nem tud e-mailt küldeni a rendszer e-mail cím hiányában.

"Az alábbi felhasználóknak nem tud a rendszer üzenetet küldeni: LISTA LETÖLTÉSE"

Az így letölthető excel megfelel a "TanulokElerhetosegiAdataikImport_Sablon.xlsx" formátumának, hogy kitöltve egyből vissza lehessen importálni, a hiányzó adatokat a rendszerbe.

 Visszairatkozás funkció módosítása

A 'Tanulók besorolása / Visszairatkozás' menüpontban már nem csak az aktív tanulókat lehet visszairatkoztatni, hanem bárkit, akiket egy korábbi, már lezárt tanévben írtak ki az iskolából.

A felületen már eddig is meglévő legördülő listába az idei és korábbi tanévek elérhetők; alapértelmezett az éppen aktív tanév jelenik meg.
Ha a felhasználó módosítja a tanévet, akkor a listában azok a tanulók jelenjenek meg, akiket a kiválasztott tanéveben írtak ki az iskolából (volt legalább egy érvényes, nem törölt osztályba sorolásuk abban a tanévben).

Ha itt kiválaszt a felhasználó egy (vagy több tanulót) és őket átmozgatja a "Célosztály" mezőben kiválasztott osztályba, akkor az érintett(ek) adatai felvételre kerülnek az idei tanévhez, és a kiválasztott osztályba besorolásra kerülnek.
A Tanuló alapadatin kívül, a kapcsolódó adatokat is "áthozza" ez a funkció, címeket, emaileket, telefonokat, gondviselőket, közösségi szolgálat adatokat, és felmentés - ha az érvényesség vége nincs megadva vagy nagyobb/egyenlő, mint az aktív tanév első napja.

 Feljegyzések listája kiegészítése rögzítés dátumával

Az egyes feljegyzések rögzítésének időpontja eltérhet a feljegyzés dátumától, ezért az e-Napló / Feljegyzések listja kiegészítésre került a Feljegyzés rögzítésének dátuma  oszloppal a Feljegyzés osztály/csoportja és a Feljegyző neve között.

A lista feletttalálható 2 féle export, mind a két dokumentumban a Feljegyző neve oszlop elé új oszlopként került beszúrásra a Feljegyzés rögzítésének dátuma.

 Ügyfélszolgálati bejelentő felület módosítása

Az Ügyfélszolgálati bejelentő felületen, az intézmnyi viszontválasz küldésekor használható gomb átnevezésre került a korábbi kommentár HOZZÁADÁS feliratról a KÜLDÉS feliratra.

 Apáczai Ösztöndíjprogram benyújtási felület módosítása

Pályázati feltételek elfogadása felirat mögött megjelenő felugró tooltip szöveg kiegészítve lett a kiemelt szövegrésszel:: A nyilatkozatok elfogadását a jelölőnégyzetek kipipálásával tudod megtenni. A csillaggal megjelölt nyilatkozatok elfogadása a pályázat benyújtásának kötelező feltétele.

A pályázat benyújtása felületen megjelenő opciók végén lévő, kötelezőséget jelentő sor végi "csillagok" félkövérrel szedve jelennek meg a felületen, a felhasználó figyelmét jobban felhívva a kötelezőségre.

 Apáczai Ösztöndíjprogram fellebbezési folyamat aktiválása

Aktiválásra került z Apáczai Ösztöndíjprogram Fellebési folyamata. Abban az esetben, ha aktiv fellebezési időszak van, a bírálat során Elutasításra kerül a pályazat, és Fellebéz benyújtása lehetséges a szabályok értelmében, megjelenik a Fellebbezési lehetőség menüpontja a bal oldali menülistában a felhasználók számára. 

 Apáczai Ösztöndíjprogram benyújtási felület módosítása

Érvényes, támogatási szerződéssel rendelkező diákok esetében egy új státusz kerül bevezetésre, ha a pályázati időszak közben intézményt váltottak. 

Ilyen esetekben a felületen megjelenő szövegezés: Intézményváltásodra vonatkozóan a Pályázati szabályzatban foglaltaknak megfelelően változásbejelentést kell tenned a Kréta rendszerben. A Támogatói okiratoddal az új intézményedben - amennyiben a jogosultsági feltételeknek megfelelsz – továbbra is támogatásra jogosult vagy és a mentori támogató programba is szükséges bekapcsolódnod.

 Dokumentumok generálás módosítása - Magatartás/Szorgalom láthatóságának beállítása

A szekképző intézményekben a Magatartás/Szorgalom értékeket tartalmazó dokumentumok generálásakor kiválasztható opcióvá vált az értékek láthatóságának beállítása. Az alapértelmezetten megjelenő Magatartás/Szorgalom értékek megjelenése kikapcsolhatóvá vált.

 Dokumentumok - Pedagógusok naplóban be nem jegyzett órái (órarend alapján) mezőinek átrendezése

Dokumentumok menüpontban, "Tanügyi ellenőrzés" szekcióban, a Pedagógusok naplóban be nem jegyzett órái (órarend alapján) generálás indításánál megnyíló ablak két mezőjének átrendezése történt, hogy a többi felületi logika megmaradjon, konzekvens legyen a megjelenése a többi dokumentumhoz viszonyítva, először a Köznevelési feladat kategória szerepel, majd mögötte található a Pedagógus választó mező.

 Dokumentumok - Generált dokumentumok mentéskori elnevezés módosítása

Dokumentumok menüpontban, bizonyos generált dokumentumok mentéskor kapott nevük nem egyértelmű,ezért elnevezésük módosításra került, így egyértelműbb és könnyebb lesz a beazonosítása a mentett dokumentumoknak.

Letöltési név módosításban érintett dokumentumok:

  • Értesítés gyermekjóléti szolgálat részére (tanköteles)
  • Értesítés gyermekjóléti szolgálat részére (nem tanköteles)
  • Értesítés gyermekvédelmi szolgálat részére (tanköteles)
  • Értesítés gyermekvédelmi szolgálat részére (nem tanköteles)
  • Értesítés szülőnek 1 óra után (tanköteles)
  • Értesítés szülőnek 10 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés tanulónak 10 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés szülőnek 10 óra után Cst. (tanköteles)
  • Értesítés szülőnek 10 óra után Cst. (nem tanköteles)
  • Értesítés gyámhatóság részére 5 óra után (tanköteles)
  • Értesítés gyámhatóság részére 5 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés gyámhatóság részére 25 óra után (tanköteles)
  • Értesítés gyámhatóság részére 10 óra után Cst. (tanköteles)
  • Értesítés gyámhatóság részére 10 óra után Cst. (nem tanköteles)
  • Értesítés gyermekjóléti szolgálat részére 5 óra után (tanköteles)
  • Értesítés gyermekjóléti szolgálat részére 15 óra után (tanköteles)
  • Értesítés gyermekvédelmi szolgálat részére 5 óra után (tanköteles)
  • Értesítés gyermekvédelmi szolgálat részére 5 óra után (nem tanköteles)
  • Értesítés általános szabálysértési hatóság részére 15 óra után (tanköteles)
  • Pedagógusok naplóban be nem jegyzett órái (órarend alapján)
 Ellenőrző modul - Export táblák elnevezésének módosítása

Az "Igazolások", "Bejelentett számonkérések" és "Házi feladatok" felületeken letölthető export táblák elnevezésének felépítése egységesítésre került, a többi felületen letölthető export táblák nevének felépítésének megfelelően.

 Ellenőrző modul - Export táblák egységes fejléc módosítása

A "Késések, hiányzások" és "Igazolások" felületeken letölthető export táblák egységes fejléccel kerülnek ezentúl letöltésre, ahogy a fejléc más export táblázatokban is formázva van betítűtípusra, méretre, szinezésre.

 Testreszabás / Tanulók és Gondviselők szerkeszthetik saját elérhetőségi adataikat beállítás módosításra került

A "Tanulók és Gondviselők szerkeszthetik saját elérhetőségi adataikat" beállítás átkerült a Tanulói adatkezelés szekcióból az Elektronikus ellenőrző beállításai szekcióba. 

A funkció leírása kiegészítsre került a kiemelt szövegrésszel:

„A funkció IGEN értékre állítása esetén a tanulók és gondviselők szerkeszthetik a saját elérhetőségi adataikat. A kapcsolónak nincs hatása a Tanulók Bankszámla adatainak szerkesztésére."

 Hibajavítás - szerkesztés mód helyett megtekintés mód megnyílásának javítása

A Tantervek és Tantárgyfelosztás felületen amennyiben a 'Tanterv nevére' és az 'Alkalmazott nevére' kattintott a felhasználó, nem a többi felületen megszokott szerkesztés módban nyíltak meg az elemek, hanem a nagyító hatására elérhető megtekintés módban jelent meg az. A hiba javításra került, és már a névre kattintással és a ceruza ikonnal is a szerkesztés funkcó érhető el.

 HIbajavítás - Utolsó tanítási hétre egyedi napi órák rögzítésének hibája

Bizonyos esetekben korábban egyes pedagógusoknak a tanév utolsó hetére egyedi órák felvitele nem valósult meg.

 Hibajavítás - Ügyfélszolgálat bejelentések felületen csak szűrés után jelentek meg a bejelentések

Belépve az Ügyfélszolgálati bejelentő felületre a korábbi bejelentések alapesetben nem jelentek meg, csak akkor, ha valamilyen szűrést hajtott végre a felhasználó.


 Hibajavítás - Ellenőrző modul - Bizonyítványok letöltése

Az e-Ellenőrző felületen az Információk / Bizonyítvány menüpontban elérhető letöltésénél a felhasználó ha korábbi évek bizonyítványait töltötte le, akkor a letöltött állományok nem a megfelelő, hanem az aktuális tanév nevét tartamazták, így a generált dokumentum elnevezésében az a rész ami a tanévre utal az aktuális tanév értékét mutatta.

 Hibajavítás - A Dashboard / Hibás TAJ-szám, Hibás adóazonosító jel statisztikák javítása

Az admin Dashboardon az "Adminisztrációs rendszer figyelmezetései" statisztikai csempében a mutatók a tanulók akiknek hibás a tajszáma vagy az adójele értékeknél megjelentek azok is hibásként, akiknek nem volt rögzítve ilyen adata.



KRÉTA v2.103 verzió

Kréta 2.103.1 verzió újdonságai (2022.01.27.)

 Apáczai Ösztöndíjprogram figyelmeztető üzenet módosítás

A tanulói felületen, alacsony, a pályázati feltételeket el nem érő vagy nem megadott átlag esetében az erre a tanulók figyelmét felhívó üzenet szövege pontosításra került.

A pályázat benyújtásához szükséges megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatok minimum átlaga 3,50. Kérjük, a pályázat benyújtásához szükséges, érvényes átlagot adj meg!

 Hibajavtás - On-line óra jelölés törlése

Korábban, bizonyos esetekben az órarend módosításakor hiába került kikapcsolásra az On-line óra jelölés, ami az órarendben a "wifi" jelet jeleníti meg az egyes órákon, nem került a jelölés kikapcsolásra.

 Hibajavítás - Dokumentum generálás

Bizonyos esetekben egyes osztályoknál az Osztály félévi statisztika nem töltődött le, ha be volt kapcsolva az Elméleti/gyakorlati mulasztások szétbontását kérő jelölőnégyzet, csak ezen jelölés nélkül volt letölthető a statisztika.

 Hibajavítás - Felhasználói figyelmeztető üzenet pontosítása

Javításra került, hogy korábban nem a tanuló gondviselőjének neve, hanem a tanuló neve került a figyelmeztető üzenetbe, ha egy másik felhasználónál azonos felhasználónevet akartak elmenteni a rendszerben.


Kréta 2.103 verzió újdonságai (2022.01.17.)

 Új Tanév rendje eseménynél elérhetővé vált osztály/csoport szűrő

A Nyilvántartás / Tanév rendje felületen, amikor egy új esemény kerül rögítésre, mely nem érvényes az intézmény minden osztályára, akkor már elérhető a megjelenő osztály/csoportok szűrése a felületen.

A szűrők segítségével a megjelenő lista szűkíthető Ellátott köznevelési feladat típusMűködési hely és Feladatellátási hely neve szerint.

 Mulasztási értesítők - Szkt. - módosítás

Az Szkt féle szülőnek küldött mulasztási értesítők módosításra kerültek, ezentúl bele kerül a szülő címe, ha az rögzítve van a rendszerben.

 Tanulói jelszavak alaphelyzetbe állításának módosítása

A tanulói jelszavak alaphelyzetbe állítását a korábban tapasztalt számos, teljes tanulói kört érintő felhasználói jelszócsere miatt a továbbiakban nem lehet minden tanulóra elvégezni a funkciót. A művelet esetén érkező figyelmeztetések kiegészítésre kerültek további információkkal is, valamint az elnevezések is egyértelmüsítve lettek.

 COVID fertőzés jelzése DashBoard csempe kiegészítése

Kiegésztésre került az admin DashBoard belépési felületi "fertőzés jelzése" informciós csempe.

A letöltési lehetőség elé bekerült az utolsó bejelentés ideje dátum a felhasználók segítésére, kérésüknek megfelelően.

A csempe szövege: 

A KRÉTA mobilalkalmazásban a szülőknek lehetőségük van jelezni, ha a diák, vagy a diákkal egy háztartásban élő személy aktív azonosított COVID-19 fertőzéssel rendelkezik.
A letölthető táblázatban látható, hogy pontosan mely gondviselők mely diáknál jelezték a fertőzést. A táblázatban (a karantén szabályokkal összhangban) a jelzés után 14 napig jelennek meg az adatok, ezt követően a táblázatból kikerülnek, hogy a friss adatok nyomon követhetőek legyenek.

 

 Elektronikus napló zárásának kiegészítése

 A Testreszabás / Elektronikus napló korlátozásainak beállításai szekcióban lévő Elektronikus napló zárásának dátuma beállítás érvényességi köre kapcsoló újabb lehetőséggel került kiegészítésre, illetve változott leírása is.

Új kiválasztható lehetőség:

Csak a naplózás zárása

Új leírás:

Az opcióval beállítható, hogy 'Elektronikus napló zárásának dátuma' csak az értékelésekre vagy csak a naplózásra vonatkozzon, vagy a heti/havi naplózárás egyszerre vonatkozzon az értékelésekre és a naplózásra is. Csak az értékeléseket lezárni a félévi, illetve az év végi időszakban célszerű, amikor még engedélyezzük, hogy korábbi órák adatait módosíthassák, megadhassák a pedagógusok, de az értékeléseken már nem szeretnénk, hogy változtathassanak. Csak a naplózás zárását olyankor érdemes választani, ha egy-egy értékelést visszamenőlegesen módosítani szükséges, téves rögzítés miatt, de még erre az időszakra sem szeretnénk a foglalkozások rögzítésének, módosításának védelmét feloldani.

 Részszakmák kezelése

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal kérésére a szakképző osztályok esetében egy további Jegyzék blokk vált elérhetővé a rendszerben, Új Szkt. – Részszakmák elnevezéssel a tanuló Tanügy adatlapján.

 

Tanuló átsorolásánál, téves besorolás javításánál és léptetésnél (következő tanév) a tanulóhoz beállított ’Új Szkt. – Részszakmák’ jegyzék adatok csak abban az esetben mennek tovább a tanulóval, ha olyan új osztályba került besorolásra ahol az osztályhoz beállított ellátott feladat indokolja a jegyzék adatok megjelenését.

Amennyiben a jegyzékadattal rendelkező tanuló átsorolásánál, téves besorolás javításánál és léptetésnél (következő tanév) a tanulót olyan felhellyel rendelkező új osztályba sorolják, ami nem indokolja a jegyzékek kezelését (pl.: általános iskola), a tanuló nem viszi magával a korábbi jegyzék értékeit. Az új besorolásnál a tanuló tanügyi adatainál, a jegyzékeknél az érték ek törlésre kerülnek.

Amennyiben a tanulót kiiratkoztatják, majd visszairatkoztatják, a tanulóhoz beállított jegyzék adat nem kerül ismét megjelenítésre, annak újbóli beállítása szükséges.

Az ’Osztályok minden adata’ exportba és a ’Tanulók tanügyi adatai export’-ba a többi jegyzék adathoz hasonlóan, a Résszakmák mezőinek értékei is bekerülnek.

Továbbra is csak 1 blokk kitöltése engedélyezett minden tanuló esetében a Tanügy fülön, most már a 4 blokk esetében az egyikben lehet releváns érték megadva, a többiben "Na" szerepelhet.

A funkcióval kapcoslatban létrejött és elérhető 3 új adatszótár védett, tehát új elem létrehozása/meglévő elem módosítása/törlése nem lehetséges, kizárólag az elemek láthatóságának állítására van lehetőség.

 Jogviszony várható befejezése mező kötelezővé tétele

A szakképző intézmények számára a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal kérésére a 'Jogviszony várható befejezése' mező kötelezővé vált.

  • Új tanuló felvétele esetén kötelezően kitöltendő mező a tanügy fülön megtalálható 'Jogviszony várható befejezése' mező
  • Már meglévő tanuló szerkesztésre való megnyitásakor, bármilyen egyéb adat kerül módosításra, a mentéskor a felület felhívja a felhasználó figyelmét, hogy nem töltötték ki ezen adatokat. 

 DashBoard figyelmeztetés módosítás

Az admin belépési DashBoard-on az "Adminisztrációs rendszer figyelmeztetései" szekcióban a "Tanuló hibás adóazonosító jellel" értékbe ezentúl nem számolódnak bele azok a diákok, akiknek nincs megadva adóazonosító jel, csak azok, akiknek meg van adva, de hibás értékekkel. 

 Elérhetővé vált az Apáczai ösztöndíjprogram

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal az Apáczai ösztöndíjprogram keretében pályázatot hirdet, melynek közzétételére 2022. január 18-án került sor. A pályázat szabályozó dokumentumai, valamint az Intézmények számára összeállított tájékoztató levél az admin DashBoard-on elérhető alábbi információs csempén lévő hivatkozásokra kattintva érhetők el!

 

A funkcióval kapcsolatban bővítésre került as Szakképzési juttatások fő menüpont / csempe, amibel elérhetővé vált a funkció.

 Belépési azonosító kártya bővítése

 A tanulói és gondviselői regisztrációkor létrejövő belépési azonosító kártyák és kiküldött e-mail értesítők bővítésre kerültek, ezentúl megjelenik rajta a jogosultság szintje is.

 Ebéd normatíva riport generálási panel módosítás

A Dokumentumok / Tanügyi ellenőrzés / "Ebéd normatíva riport" dokumentum generálásnál a felugró ablakban elérhető egy új paraméter, amely segítségével állítható, hogy a generált dokumentumban a tanulók hiányzásába beleszámolódjon e a tanuló AMI-s osztályában/csoportjában szerzett hiányzás vagy sem.

 Felületi elnevezés módosítás

Több felületen a szűrő panelben módosításra került a "Feladatellátási hely neve" érték, mely helyett a "Feladatellátási hely" szerepel már.

 Új szerepkör került bevezetésre

 Az alkalmazottak számára új szerepkör beállítása vált lehetővé: Kérdőív kötőltő - Kérdőív kezelő. A Jogosultság későbbi fejlesztésekkel kapcsolatban készült, jelenleg nincs hatása annak beállítása.

 Hibajavítás - Előző évi AMI statisztika lekérdezés

Az előző tanévre lépve a 'tanulók év végi tantárgyi statisztika' dokumentumban bizonyos esetekben nem jelentek meg a tanulók jegyei, melyek a Nyílvántartás / Tanulók / Tanulói adatok / Értékelések fülön láthatóak voltak.

 Hibajavítás - Tanterem módosítás ablak fejléce

 A már rögzített terem 'Helyiség neve' oszlopban található névre kattintva "Terem felvétele" címmel nyílt meg korábban a felugró változtató ablak.

 Hibajavítás - Gondviselői export

Ha a Nyilvántartás / Tanulók felületen a gondviselők elérhetőségei exportot úgy töltötték le, hogy egy osztályra vagy egy évfolyamra volt szűrés, akkor riport üresen töltődött le korábban, csak szűrés nélkül töltődött fel a táblázat. Mostantól a szűrt adatok exportálása is megtörténik.


 Hibajavítás - Tömeges dokumentum generálás letöltés

Amennyiben egyszerre több nyomtatvány letöltése történt és külön dokumentumokba került kiválasztásra a letöltés, a letöltött dokumentumok azonos elnevezéssel, mappaszerkezetbe került. Most ez módosítva lett, hogy az állományok nevei tükrözzék az egyes dokumentumok tartalmát.

KRÉTA v2.102 verzió

Kréta 2.102 verzió újdonságai (2021.12.17.)

 Elérhetővé vált a Felmentések listája új felület

Az admin felület / e-Napló menüpont / Feljegyzések oszlopában elérhetővé vált a Felmentések listjája funkció.

A felületen listás nézetben érhetőek el a rendszerben rögzített Felmentések, a bal oldali Szűrés panel segítségével kereshető, a fejléc elemeire kattintva rendezhető formában, valamint a lista feletti Export gombra vitt egérmutatóval 3 előre deffiniált export állomány is letölthető.

A Felmentés a sor végi ikonok segítségével szerkeszthető ezen a felületen is, illetve részletesebb adatainak megtekintésére is van lehetőség.

 Igazolások adatszótár módosítása

Bővítésre kerüt a rendszerben elérhető Igazolás típusa adatszótár.

Az elérhető új elem elnevezése: Hatósági házi karantén.

 Kötelezettségválallás funkció elérése GR modulban

A megfelelő jogosultsággal rendlekező felhasználók számára elérhetővé vált a GR-modul menüponton belül a Kötelezettségválallás oszlopban a Beszerzési igények kezelése funkció.

A listában megjelenik a rendszerbe már rögzített Beszerzési igények, megtekinthetőek azok adatai, a bal oldali Szűrés panel segítségével kereshető, a fejléc elemeire kattintva rendezhető formában, valamint a lista feletti Export gombra vitt egérmutatóval export állomány is letölthető.

A lista felett található +ÚJ gomb megnyomásával Beszerzési igény nyújtható be, a felugró ablakban megadott adatok és mentés segítségével.

 Új letölthető dokumentum: kapcsolat kereső export állomány

A Dokumentumok / Tanulók / Jelenléti ívek szekció alján elérhetővé vált egy új dokumentum, mellyel az intézményben naplózott foglalkozásokon kialakult tanulói kapcsolatok kereshetőek.

A dokumentum generálása során szükséges kiválasztani legalább egy osztály legalább egy tanulóját, valamint megadni egy keresett dátumot.

Amennyiben releváns adatot tartalmaz a rendszer, a letöltés gomb hatására egy több lapfülből álló excel táblázat töltődik le a felhazsnáló számára.

Az első, Foglalkozási adatok lapfül a kiválasztott tanuló(k) megadott napon Jelenlétre történt Naplózott óráit és azok részletes adatait tartalmazzák.

A második, Tanulói adatok lapfülön az ezeken a foglalkozásokon még jelenlevőnek vagy későnek naplózott tanulók jelennek meg, elérhetőségi adataikkal.

A harmadik, Gondviselői adatok lapfülön az előzőekben szereplő minden tanulóhoz rögzített gondviselő szerepel, elérhetőségi adataikkal együtt.

A negyedik, Alkalmazotti adatok lapfülön azon alkalmazottak és elérhetőségi adataik találhatóak, akik a fenti órákat lenaplózták.

Az ötödik, Tanterem adatok lapfülön azon lenaplózott foglalkozások jelennek meg, mely foglalkozások az első lapfülön szereplő foglalkozással egy tanteremben kerültek naplózásra.

 Új Testreszabás beálltás: A Tanulók és Gondviselők szerkesztheti saját elérhetőségi adataikat és azok jellemzőit

A Tanulók és Gondviselők számára korábbi funkcióban elérhetővé vált a Profilbeállítások / Elérhetőségek felületen a saját elérhetőségi adataik szerkesztése, azonban felhasználói kérésre erre most elérhetővé vált Testreszabás beállítás, hogy a funkciót minden intézmény saját maga tudja szabályozni saját rendszerében.

Tanulók és Gondviselők szerkeszthetik saját elérhetőségi adataikat:

A funkció IGEN értékre állítása esetén a tanulók és gondviselők szerkeszthetik a saját elérhetőségi adataikat.

 Új admin DashBoard Statisztikai értékek jelentek meg a felületen

Az admin belépési felületen látható DashBoard felületen új statisztikai értékek jelenket meg a felhasználók számára:

  1. A rendszerben hibásan rögzített oktatási azonosítók
  2. Tanuló hibás TAJ-számmal
  3. Tanuló hibás adóazonosító jellel

Az adott sorban található számra kattintva a rednszer listában jeleníti meg az érintett tanulókat az esetlegesen szükséges javítás elősegítésére.

 Oktatási azonosítóval nem rendelkezik jelölési lehetőség

A szakképző intézmények esetében elérhetővé vált a Tanulói Alapadatok lapfülön annak jelölése, ha a Tanuló nem rendelkezik Oktatási azonosítóval. A Jelölőnégyzet használata esetén az Oktatási azonosító mező elhalványul, nem lesz szerkeszthető, korábbi adata törlésre kerül.

 TAJ-számmal nem rendelkezik jelölési lehetőség

A szakképző intézmények esetében elérhetővé vált a Tanulói Igazolványok lapfülön annak jelölése, ha a Tanuló nem rendelkezik Taj-számmal. A Jelölőnégyzet használata esetén a TAJ-szám mező elhalványul, nem lesz szerkeszthető, korábbi adata törlésre kerül.

 Adóazonosító jellel nem rendelkezik jelölési lehetőség

A szakképző intézmények esetében elérhetővé vált a Tanulói Igazolványok lapfülön annak jelölése, ha a Tanuló nem rendelkezik Adóazonosító jellel. A Jelölőnégyzet használata esetén az Adóazonosító jel mező elhalványul, nem lesz szerkeszthető, korábbi adata törlésre kerül.

 Oktatási azonosító és Adóazonosító jel ellenőrzés módosítás

Az Oktatási azonosító és az Adóazonosító jel létrehozásakor hazsnált ellenőrző mechanizmus került beéppítésre, amely megvizsgálja, hogy a rögzítendő adat az algoritmus alapján helyes lehet e, és helytelen adat esetén figyelmezteti a felhasználót annak javítására.

 KIR import módosítás

A KIR import már tartalmazza a SzuletesiNevElotag és az AnyjaNeveElotag mezőket is, melyeket a KRÉTA rendszer is már beimportál a megfelelő értékmezőkbe.

 Mobil push üzenetek módosítása

Módosításra került a Mobil push üzenetek kiküldése Órarendváltozás esetére csoportosítva két időpontban kerül kiküldésre egy push üzenet az órarendváltozás tényéről. Tanulónként egy push üzenetet generálódik a rendszerben 17:00-kor és 7:45-kor, ami az addig változtatásra került órákat tartalmazza, összesítve egy üzenetbe.


 Testreszabás funkció leírásának módosítása felhasználó jelzés alapján

A Testreszabásban a "Az óra sorszámozását a naplózó pedagógus eldöntheti" funkció leírásában korábban a További beállítások lapfül szerepelt, mely lapfül átnevezésre került, de a laírásban továbbra is a régebbi elnevezés maradt. A leírás módosítása után így jelenik meg: 

"Amennyiben az érték igaz, úgy naplózáskor a "Tanóra adatai" fülön a pedagógus eldöntheti, hogy az adott tanóra sorszámozandó, vagy nem sorszámozandó tanóra, és beállíthatja. Nem esetén a beállítás a tanórát felvevő adminisztrátor által beállított érték lesz."

 Szakképző intézmények DashBoard felirat módosítás

A szakképző intézmények DashBoard felületén elérhető, Ösztöndíj utalással kapcsolatos adatok figyelmeztető információ módosításra került:

Korábbi szöveg: Itt található, hogy jogosultság esetén az utaláshoz szükséges adatok mennyi tanulónál hiányoznak.

Módosított szöveg: Itt található, hogy jogosultság esetén az utaláshoz szükséges adatok mennyi tanulónál hiányoznak. Az utaláshoz szükséges a Bankszámla adatok mellett a Tanuló TAJ-számának rögzítése is!

 Helyettesítés kezelésének módosítása az NSZFH intézményhálózatában

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal intézményei számára KRÉTA helyettesítések kezelésénél lévő ellenőrző funkciók módosításra kerültek.

Helyettesítések kezelésénél azon pedagógus fokozattal nem rendelkező Alkalmazottak, akiknél a pedagógus fokozatnál 'NA' érték szerepel, ezentúl nem csak a 'Felügyelet' szekció alatt jelennek meg, hanem a 'Helyettesítés' és 'Összevonás' blokkokban is. 

 Tanulói Jogviszony érték szerkeszthetőségének áthelyezése a szakképző intézményeknél

Mivel egyes intézmények esetén a 'Szakképzési juttatások' tanulói adatlapfül használata/láthatósága kikapcoslásra került, és a jogviszony mező módosítása kizárólag ott volt lehetőség, így egyes intézmények számára a Jogviszony mező nem volt elérhető, ami több problémát is okozott számukra. A szakképző intézmények esetén, a 2021/22-es tanévtől, a szakképzési juttatások fülön jelenleg megjelenő Jogviszony mező szerkesztési lehetősége átkerül a tanügyi adatlapfülre a beállított értékek megtartásával és a Szakképzési juttatások fülön kizárólag megjelenítésre kerül a beállított érték, hogy minden szakképző intézmény elérje annak módosítási lehetőségét az Ösztöndíj lapfül elérésétől függetlenül.


 Elérhetővé vált a Munkarend funkció

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal kérésére a szakképző intézményekben módosításra került az Osztály és Csoport adatlap, a korábbi Képzés típusa mező már nem érhető el a felületen.

A megküldött fejlesztési igény alapján, a képzés típusára vonatkozó értéket, az eddigiektől eltérően, a tanulók tanügyi adatainál lesz szükséges rögzíteni, osztályba sorolást követően válik elérhetővé. A tanulóknál töltendő mező a ’Munkarend’ elnevezést kapja, mely a Tantervi Jelleg adatszótár típus elemeit használja majd. A tanulóhoz rögzítendő munkarend adat, a tanuló adott besorolásához tartozik, így besorolásonként, modulonként külön kezelendő. 

A Munkarend érték többes módosítással is szerkeszthető, valamint a Szű panel legalján található feltétellel kereshető.

Az Osztály/Csoport adatlapon megjelent új Munkarend adatlap fülön az osztályba/csoportba sorolt tanulók Munkarendi adatai jelennek meg.

 Tantervi jelleg adatszótár módosítása szakképző intézményekben

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal kérésére a szakképző intézményekben módosításra került több Tatervi jelleg adatszótár elem az alábbiak szerint a Munkarend funcióval összefüggésben:

 Munkaidőelszámoló lap módosítása a Munkarend funkcióval kapcsolatban

A Dokumentumok - Pedagógusok blokk alatt megtalálható 'Munkaidő elszámoló lap' letöltési paramétereinél megjelenő 'Felnőttoktatás keretében szervezett osztályok óráinak elkülönítése' jelölőnégyzet jelölése esetén a korábbi működési logika megmarad annyi kivétellel, hogy az osztályokhoz/csoportokhoz tartozó Képzés típusa/Munkarend érték meghatározása az adott osztály/csoportba besorolt tanulók adott besorolásához tartozó Munkarend értéke alapján kerül meghatározásra, az osztály/csoport tanulóinak beállított Munkarend érték többségi elve alapján.

 Átlagok rögzítése - szakképzési juttatások adatok lapfül módosítás

Elérhetővé vált a Szakképzési juttatások fülön a tanulónál elutasítási októl függetlenül az átlagok kézi rögzítésének lehetősége.

Ahol átlagfüggő a tanuló, ott minden elutasítási októl függetlenül van lehetőség az átlag rögzítésére.

Átlag rögzíthető:

  • Beszámításos tanuló (Beszámításos jelölőnégyzet)
  • Ágazati vizsgás tanuló (ágazati alapvizsga megléte esetén)
  • Átlagfüggő (az évfolyam átlagfüggő)


 Nem naplózott tanórák heti email értesítő tárgynak módosítása

Korábban a Nem naplózott tanórák heti email értesítőjének tárgyában duplán jelent meg a kiküldés dátuma, ami javításra került.

 Naplósorszám / Törzslapszám generálási felület mentés módosítás

A Naplósorszám és Törzslapszám generálási felületen, a generálások lefuttatása után, ha nem volt az összes Naplósorszám és Törzslapszám kitöltve (például a felhazsnáló által 1-2 adat kitölrése miatt), a felületen nem volt sikeres a mentési folyamat.

 Hibajavítás - Tanuló sport adatai nem törölhetőek

Tanuló sport adatai nem voltak törölhetőek, csak átírhatóak.

 Hibajavítás - Óramásolás ütközési üzenet

Az Órarendek felületeken a jobb egérgombbal elérhető Másolás / Beillesztés funkciójában bizonyos esetekben duplikációk jelentek meg a felületen A-B hetes és Minden hetes órák ellentétes hetes másolása során.

 Hibajavítás - Alkalmazotti aktuális adatok import hiányzó értékek

Bizonyos esetekben az Alkalmazottak importálása felületen elérhető Aktuális adatok exportja funkcióban letöltött excel táblázatba nem kerültek bele az Alkalmazottak Anyja vezeték és keresztnév adatai.

 Hibajavítás - Gondviselői felületen Bizonyítvány adatok letöltése

Bizonyos esetekben az e-Ellenörzőben nem voltak letölthetőek az Információk / Bizonyítványok menüpontban a Tanuló korábbi év végi eredményeit tartalmazó bizonyítványok.

 Hibajavítás - Igazolások listája szűrés eredmény nélküli megjelenése

Bizonyos esetekben az igazolások listájában a feladatellátási hely nevére szűrve Hiba történt az oldalon piros felugró üzenet jelent meg a képernyő jobb alsó sarkában.

 Hibajavítás - Ebéd normatíva riport

Korábban a Naplózás során Későnek jelölt tanulót is az Ebéd normatíva riport Hiányzóként jelenítette meg.

 Hibajavítás - Felmentések érvényessége következő tanévben

Bizonyos esetekben az előző tanévben rögzített, Értékelés alóli felmentések a következő tanévben ugyan megjelentek, de a felületen volt lehetőség a jelzett tanulónak mégis értékelést rögzíteni.

 Hibajavítás - Osztálynapló, Igazolás, Munkaidőlap különálló letöltési hiba

Bizonyos esetekben az Osztálynapló, Igazolás, Munkaidőelszámoló lap egy eleme nem volt letölthető, csak ha több osztály/tanuló/alalmazott került kiválasztásra egy időben.

 Hibajavítás - Előző tanévi AMI tanulók záradék adatai nem jelentek meg

Bizonyos esetekben az Előző tanévre váltva, az AMI tanulók záradékai nem jelentek meg a Nyílvántartás / Tanulói adatok / Záradékok fülön.

 Hibajavítás - Gondviselővel nem lehet gondviselőknek üzenetet küldeni

Bizonyos esetekben, amennyiben engedélyezve van az e-Ügyintézés beállításainál, akkor sem lehetett gondviselővel másik gondviselőknek üzenetet küldeni.

 Hibajavítás - Nem kattintható link a házi feladatban

Bizonyos esetekben a házi feladat leírásába bemásolt link nem volt kattintható az e-Ellenőrző felületen, csak a Mobil applikációkban.

KRÉTA v2.101 verzió

Kréta 2.101.3 verzió újdonságai (2021.11.17.)

 Szakképzési Juttatások export állomány módosítsa

A Szakképzési Juttatások menüpont alatt elérhető tanulói export állomány bővítésre került a Rendelkezik bankszámlaszámmal (Igen/Nem) oszloppal, valamint a Beszámításos tanuló oszlop áthelyezésre került a Kézi átlag oszlop elé. 

 Adatszótár módosítsa

A Szakképző intézményeknél a Tantervi Jelleg adatszótár bővítésre került a "Felnőttképzési jogviszony munkarend nélkül" értékkel, azon osztályok és csoportok, akik korábban a Képzés típusa mezőnél 'Na' értékkel rendelkeztek, módosításra kerültek erre az új adatszótár elemre, illetve az "Na" elem láthatósága kikapcsolásra került.

 Hibajavítás - Dokumentum generálás

Javításra került az a hiba, amely miatt több esetben 1 db Alkalmazottra (munkaidőelszámoló lap), Osztályra (Napló) vagy Tanulóra (mulasztási értesítő) lekért PDF generálás nem minden esetben valósult meg, csak ha több elem került kiválasztásra. A javítás után külön-külön is generálhatóak ismét a dokumentumok.

 Hibajavítás - Tantárgyfelosztás módosítás

Javításra került az a hiba, amely miatt a Tantárgyfelosztás módosításakor a kapcsolódó órarendi órák módosítása a felületen nem történt meg, annak ellenére, hogy a felhasználó az erre vonatkozó jelölőnégyzetet használta.

Kréta 2.101 verzió újdonságai (2021.11.09.)

 Új menüpont - Feladatok listája érhető el az admin felületen

Az e-Napló menüpontban új menüpont/lista érhető el, Feladatok listája néven, ahol a DKT rendszerbe rögzített és tanulóknak kiadott különféle feladattípusok és azok tartalmai tekinthetőek meg az admin rendszerből is.

 Új menüpont - Feladatok listája érhető el a Napló felületen

A Napló modul Tanári feladatok menüpontban új menüpont/lista érhető el, Feladatok listája néven, ahol a DKT rendszerbe rögzített és tanulóknak kiadott különféle feladattípusok és azok tartalmai tekinthetik meg Pedagógusok.

 Dupla/kettős jogviszony esetére Oktatási azonosító ellenőrzés módosítása

Amennyiben azonos Oktatási azonosító kerül rögzítésre egy tanuló és egy alkalmazott számára, mert az adott intézményben a pedagógus tanuló is egyszerre egy képzésen, akkor a felület nem ad ezentúl ütközési figyelmeztetést az oktatási azonosítóra.

 AMI törzslap generálás módosítása

Az AMI törzslap generálásakor a rendszer év végi értékelés ellenrőzéséhez kötötte a Törzslap fejlécében szereplő Évfolyam, Műfaj és Tanszak megjelenítését. Ez módosításra került, hogy a Törzslap csak Fejléc adatokkal is generálható legyen, év végi értékelések nélkül is.

 Osztály statisztika generálás módosítása

Ha egy osztálynál jelölve van a Keresztféléves opció, akkor egyes dokumentumokban (pl. statisztikák), NEM a "sima" osztályok szerinti időintervallumokat veszi figyelembe a generáláskor a felület (pl. egy keresztféléves osztály félévi statisztikája az Első félév vége és az Utolsó tanítási nap közötti időszakot vizsgálja). Azonban vannak olyan keresztfélévesként induló osztályok, amelyekre ez nem érvényes (pl. fél év alatt végeznek el egy évet, ezért év végén a "rendes" év végi statisztikára lenne szükség náluk).

Ezen osztályok miatt bevezetésre került egy újabb opció a dokumentumok generálási felületén, ami azt szabályozza, hogy a dokumentum a Keresztféléves, vagy a "rendes" működés alapján kerüljön összeállításra.

A kiválasztott osztályok típusa alapján, ha egyforma osztályok vannak jelölve, azoknak megfelelő lesz a generálás alapbeállítása, ha vegyes osztályok kerültek kiválasztásra, akkor a felhasználónak kell megadni a generálási módot.

A 3 választható lehetőség:

  • tanév rendje szerint indított osztály
  • keresztféléves osztály
  • keresztféléves osztály, tanév rendje szerint indított osztályként kezelve

 Diákolimpia kapcsolat - Alkalmazott törlésénél ellenőrzés módosítása

Azon alkalmazottakat, akik rendelkeznek diákolimpiai jogosultsággal és került már általuk beküldésre jelentkezés az MDSZ felé, korábban nem voltak törölhetőek a következő hibaüzenettel: 'nem törölhető, mivel egy vagy több kapcsolódása van: Kapcsolatok: Diákolimpia'
Ez a metódus módosult arra, hogy a jövőben már van lehetőség azon alkalmazottak törlésére is, akiknek csupán diákolimpiai kapcsolódása van.

 Szakképzési ösztöndíj export állomány kiegészítésre került

A korábban elérhető export állomány bővítésre került új oszlopokkal: 

  • kézi átlag
  • számított átlag
  • százalék

Lista felületen ez helyhiány miatt nem tud megjelenni. 

 Munkaidő elszámolólap módosítás - kerekítés órahosszal való osztás utáni számítás módosítása

A 'Munkaidő elszámolólap' dokumentum generálásakor két tizedesre kerekítette korábban a felület az órahosszal való osztás után, és az így kapott eredményeket összegezte, ami azonban bizonyos esetekben ezáltal pontatlan eredményt eredményezett.
Ez a metódus módosult arra, hogy a perceket összeadja a felület, majd elosztja az órahosszal és az így kapott eredmények kerülnek összegzésre.

 Adott napon érvényes órarendek exportálása funció módosítása

Az Importálás/Órarend importálás Excel import és Excel import érvényességi idővel felületre, az Export szekcióban újabb jelölőnégyzet érhető el, amely azt szűri, hogy az egyedi napok órarendje kell-e az exportba vagy nem. 

Egyedi nap óráinak kihagyása funkcióval az opció kiválasztásával az export állományban nem fognak megjelenni azok az órarendi elemek, amelyek a Tanév rendjében felvett egyedi napokon érvényesek csak, a jelölés megszüntetésével ezen órák is exportálásra kerülnek.


 Pedagógiai szakszolgálatok számára új, köztes belépési felület

Felhasználói kérésre a Pedagógiai szakszolgálatok esetén, az admi felület megnyitását megelőzően egy Feladatellátási Hely választó panel nyílik meg

Amennyiben az intézményi adminisztrátor olyan feladatellátási helyet választ ki, ahol van az ellátott köznevelési feladatok között pedagógiai szakszolgálat, abban az esetben minden listában, ahol választható a feladatellátási hely, ott a pedagógiai szakszolgálatra vonatkozó adatok jelennek meg alapértelmezett szűrési feltételként. Például alkalmazottak esetén a listázó alapesetben csak a pedagógiai szakszolgálatos alkalmazottakat jeleníti meg.

Alapértelmezett szűrési paraméterek alkalmazása pedagógiai szakszolgálat ellátott köznevelési feladat esetén

  • Nyilvántartás/Tanulói adatok
    • Tanulók
    • Osztályok
    • Csoportok
  • Nyilvántartás/Oktatói adatok
    • Alkalmazottak
    • Tantárgyfelosztás
  • Nyilvántartás/Beállítások
    • Felhasználók
  • E-Napló/E-Napló
    • Tanórák listája
    • Mulasztások listája
    • Értékelések listája
    • Képek listája
    • Helyettesítések listája
    • Óralátogatások listája
    • Érettségi eredmények listája
    • Fogadóórák listája
  • E-Napló/Feljegyzések
    • Feljegyzések listája
    • Faliújság bejegyzések listája
    • Igazolások listája
    • Neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidő listája
  • E-Napló/Házi feladatok
    • Házi feladatok listája
    • Házi feladat csatolmányok listája
    • Feladatok listája
  • Adatszolgáltatások/ Rendszeres adatszolgáltatások
    • Beiratkozás
  • Adatszolgáltatások/Adatszolgáltatás támogatások
    • Első félévi ESL (Korai iskolaelhagyás)
    • Második félévi ESL (Korai iskolaelhagyás)
 Tantárgykategória adatszótár bővítésre került

A Tantárgykategória adaszótár bővítésre került.

Új elemek:

  • Dobbantó
  • Orientáció
  • Műhelyiskola
 Könyvtáros jogosultság bevezetése

Új szerepkör/jogosultság állítható be az alkalmazottak számára, KÖNYVTÁROS megnevezéssel, későbbi funkciók kialakítása/fejlesztése kapcsán.

 Új Testreszabás beállítás érhető el

A Testreszabás / Elektronikus napló korlátozásai szekcióba új kapcsoló került elhelyezésre.

Elnevezése: Kötött munkaidő neveléssel-oktatással le nem kötött rész kezelésének tiltása

Leírása: A funkció IGEN értékre állítása esetén az elektronikus naplóban nem lehet kötött munkaidő neveléssel-oktatással le nem kötött részét rögzíteni.

Alapbeállításként a funkció nincs bekapcsolva, ahogy a rendszer eddigi működése is megszokott volt.

IGEN értékre állítás esetén:

  • Admin/e-Napló/Tanári órarendek
    • Eltűnik a "Kötött munkaidő neveléssel-oktatással le nem kötött rész fül
  • Admin/e-Napló/Naplóellenőrzés
    • Eltűnik a "Kötött munkaidő neveléssel-oktatással le nem kötött rész fül
  • Tanár belépés
    • Eltűnik a "Kötött munkaidő neveléssel-oktatással le nem kötött rész fül
  • Tanár belépés/Haladási napló/Óralátogatások
    • Óralátogatás adminisztrálása után, nem jön létre automatikusan kötött munkaidős bejegyzés
  • Tanár belépés/Fogadóóra
    • Fogadóóra felvételnél/módosításnál a "Nem kötött munkaidő" jelölőnégyzet értéke alapértékként ki van kapcsolva és nem megváltoztatható
 Csökkentett gondviselői üzenet módosítás

Több felhasználói megkeresés alapján számos esetben félreértették a csökkentett gondviselői hibaüzenetet a felhasználók, és az intézményt személyesen keresték fel. A figyelmeztető felirat módosításra került.

Eredeti szövegrész: A belépési adatokkal kapcsolatban kérjük keresse fel az intézményt.

Új szövegrész: A belépési adatokkal kapcsolatban kérjük, hogy vegye fel a kapcsolatot az intézménnyel! 

 Fogadóóra lemondásról értesítő e-mail küldése

Eddig csak a fogadóórára történő jelentkezésről küldött a rendszer tájékoztató e-mailt a Pedagógus számára, azonban a frissítés óta akkor is küld a rendszer tájékoztató e-mailt, ha a gondviselő lemondja a jelentkezését. Ezt a Pedagógus a Profilbeállításoknál tudja magának állítani, bekapcsolni.

 Törzslapkivonat a 4. és felsőbb évfolyamokhoz (új, gépi) - KRÉTA logó áthelyezése

Felhasználói kérésre a Törzslapkivonat a 4. és felsőbb évfolyamokhoz (új, gépi) - KRÉTA logó áthelyezésre került a rendelhető, szigorú számadású nyomtatványokon elhelyezett nyomtatvány sorszám miatt, hogy ne kerüljenek átfedésbe az értékek.

 Törzslap / tanulói névsor utolsó oszlop átnevezésre került

Törzslap / tanulói névsor utolsó oszlop átnevezésre került a "Kimaradt"-ról "Kisorolás dátuma"-ra.

 Napirendi felületen is jobb egérklikkes funkciók elérése

A korábban a Csengetési rendi, Tanórák nézetben már elérhetővé vált funkció, mi szerint egy jobb egérkattintás másolás/Beillesztés funkcióval a foglalkozás másolható ezentl a Napirendi nézetben is elérhető.

 A tanórák témája megtekinthető az elektronikus ellenőrzőben - funkció kiterjesztésre került

Testreszabásban, amennyiben a 'Ha a tanórák témája megtekinthető az elektronikus ellenőrzőben' kapcsolót az intézmény 'Nem' értékre állította, a tanuló/gondviselői felületen csak az Információk menüpont alatt a Tanórák fülön kerültek elrejtésre a tanórák témái.

Felhasználói kérésekre ez a funkció kiterjesztésre került ki a Gondviselő - Órarend felületre is, azaz a gondviselő számára nem elérhetőek a tanórák témái a tanórák felugró ablakban sem.


 Tanuló adatlap - SNI/BTMN jelölőnégyzet mező elírás javítása

Korábbi, hibás leírás: Beilleszkedési, tanulási és magatartási problémával küzdő

Helyes leírás: Beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő

 Osztály/csoport törlési ellenőrzés módosítása

Korábban a lejárt/már megvalósult Fogadóóra kapcsolat gátolta a csoportok/osztályok törlését, ha más kapcsolódásuk már nem is volt a rendszerben, ez a feltétel került most módosításra.

 Hibajavítás - Kötőjeles vezetéknevek léptetése

Összetett, kötőjeles családnév esetében a tanuló léptetését követően több tanuló esetében a kötőjel után egy szóköz került a tanuló nevébe, ami most javításra került. 


 Hibajavítás - Korábbi évek év végi statisztikájának javítása

Abban az esetben, ha egy osztályból egy tanulót kisorolta, majd visszasorolta ugyan abban a tanévben, annak az osztálynak az év végi statisztikáját a rendszer nem generálta ki. Ez most javításra került. 

 Hibajavítás - Mobilról történő Fogadóóra jelentkezés értesítése

A frissítésig a Mobil APplikációból történő, Gondviselői Fogadóórai jelentkezésekről nem kaptak a Pedagógusok e-mail tájékoztatást, csak a böngészőből történő jelentkezéskor (amennyiben ezt különben kérték), ezentúl már a mobilos jelentkezésről is megy - kérés esetén - tájékoztató e-mail.

KRÉTA v2.100 verzió

Kréta 2.100.3 verzió újdonságai (2021.10.15.)

AMI osztály - a törzslap generálás folyamat egyértelműsítése, hogy a Naplószám mező kötelezően meg kell adni a generáláshoz

 Hibajavítások

 LEP Előadások kezelése - Engedélyezett kísérőlétszám hiba javítása

Osztályok tanulóinak listája/többes módosítás - jogviszony hiba javítása

Kréta 2.100.2 verzió újdonságai (2021.10.14.)

  IKT pedagógusi szándéknyilatkozat frissítése, a jobb felső sarokban megjelenik a QR-kód, mellyel a dokumentum eredetisége ellenőrizhető.


 LEP Előadások kezelése - Férőhely, foglalt hely megjelenítés a táblázatban

A Fétőhely/foglalt helyek száma megjelenik az előadások táblázatban is.

 LEP Előadások kezelése - Engedélyezett létszám megjelenítések

A előadások kezelésénél az Engedélyezett létszám is megjelenik.

 LEP Előadások kezelése - Törölni kívánt osztályok módosítás

A LEP Előadások kezeléseénél a törölni kívánt osztályok csak azokkal az osztályokkal töltődik fel, amelyekből már történt jelentkeztetés az adott előadásra.

 LEP Előadások kezelése - Létszám túllépési validációk

A LEP Előadások kezelésénél  frissítésre kerültek a létszám túllépési validációk, az alábbiak szerint:

Ha a tanulói létszámot lépi túl: A menteni kívánt tanulói létszám magasabb az engedélyezett létszámnál. Létszámváltoztatás csak a szervező Tankerületi Központ jóváhagyásával lehetséges.
Ha a kísérő létszámot lépi túl: A menteni kívánt kísérő létszám magasabb az engedélyezett létszámnál. Létszámváltoztatás csak a szervező Tankerületi Központ jóváhagyásával lehetséges.

 LEP Előadások kezelése - Központi által törölt jelentkezések kezelésének javítása

Ha a Központi Krétában a Tankerület törli valamelyik előadáshoz tartozó jelentkezéseket, akkor ezt a felhasználó számára az intézményi rendszer is jelzi, hogy a Tankerület által lett törölve a jelentkezés. 

 AMI automata egyéni csoportok létrejöttének bővítése

Ha az aktuális tanéven az AMI egyéni csoport nem  automatikus egyéni csoportként jön létre, mert manuálisan vette fel az intézmény és emiatt hiányzik az automatikus egyéni csoport jelölés, ettől függetlenül is jöjjön létre az egyéni csoport a következő tanéven, amennyiben a csoport az egyéni csoport tulajdonságainak megfelelően lett felvéve, azaz

  • csak 1 növendék volt mindig is a tagja
  • Zeneművészeti ágba tartozik

A funkció csak akkor befolyásolja a program működését, ha a testreszabás menüben engedélyezve van az egyéni csoportok automatikus létrehozása!

 Szakképzési Ösztöndíj módosítása

A szakképzési ösztöndíjnál a Beszámításos jellemező figyelése, az átlag számítási módnál. 

 Hibajavítások

Előző tanéven üresen jön le a Tanulók tanügyi adatai export javítása

Oktató és tanuló is - egy oktatási azonosító kezelése

Gondviselők felhasználóneve ütközik, javítása

Tanuló belépés importban a kötőjeles nevű tanulók importálásának javítása

Osztályfőnök - Közösségi szolgálatok export hiba javítása

E-Napló / Órarendek törlése - órarendi elemek duplázódása, bejelenetett számonkérések eltűnnek javítása

Kréta 2.100.1 verzió újdonságai (2021.10.11.)

 Elérhetővé vált a SZIR-STAT adatszolgáltatás beküldésé funkció

Az admin felületre történő bejelentkezéskor a DashBoard-on megjelent egy új értesítési csempében, hogy felhívja a felhasználók figyelmét arra, hogy a 2021/2022. tanévre vonatkozó SZIR-STAT adatszolgáltatás beküldésére szolgáló ’ADATSZOLGÁLTATÁS BEKÜLDÉSE’ gomb aktiválásra került az ’Adatszolgáltatások’ menü, ’Adatszolgáltatás ellenőrzés/jóváhagyás’ menüpont felületén.

Kérjük, a funkció használatakor fokozottan vegye figyelembe, hogy a beküldést követően nem lesz lehetősége visszavonni, módosítani az adatszolgáltatást!

A SZIR-STAT adatszolgáltatást eddig is elérő felhasználók számára, a SZIR-STAT Adatszolgáltatás menüpontban, a lista alatt megjelent a beküldési funkció.

Beküldést követően a beküldés dátuma jelenik meg, valamint az egyszer használható beküldés gomb inaktívvá válik.

Kérjük, a funkció használatakor fokozottan vegye figyelembe, hogy a beküldést követően nem lesz lehetősége visszavonni, módosítani az adatszolgáltatást!

Kréta 2.100 verzió újdonságai (2021.09.30.)

 Aktiválásra került a SZIR-STAT adatszolgáltatás funkció

Míg a tavalyi adatszolgáltatás során excel fájlt töltöttek fel az intézmények, ezzel ellentéteben most a KRÉTAban elérhetővé vált az Adatszolgáltatás menüpontban a SZIR Adatszolgáltatás menüpont alatt lévő - Adatszolgáltatás ellenőrzés/jóváhagyás menüpont. A menüpontot csak és kizárólag admin jogosultságú igazgatónak vagy admin jogosultságú igazgatóhelyettesnek kerül megjelenítésre a fejlesztés leírása alapján.  

 Adatszolgáltatás ellenőrzése / jóváhagyása menüpont

A menüpontra kattintva a tavalyi adatszolgáltatási felülethez hasonlóan az egyes adattáblák külön panelekben kerülnek megjelenítésre. Az összes panel kinyitására és bezárására is van lehetőség.

Panelek elnevezése és sorrendje:

  • Alapfokú művészetoktatás – adatszolgáltatás
  • Oktatók – adatszolgáltatás
  • Nem oktatók – adatszolgáltatás
  • Infrastruktúra – adatszolgáltatás
  • Osztály – adatszolgálatás
  • Tanuló (tanév eleje) – adatszolgáltatás
  • Tanuló (tanév vége) – adatszolgálatás
  • Könyvtár - adatszolgáltatás

Az egyes panelek lenyitásakor megjelenik az intézmények számára elérhető ellenőrző táblázat és tájékoztató anyag, mely tartalmazza az OSAP adatszolgáltatásra vonatkozó adatköröket, illetve a meghatározott szabályrendszer alapján kalkulált KRÉTA-ból generált adatokat.  

 Alkalmazotti adatkezelés bővült a SZIR-STAT-tal kapcsolatban

SZIR-STAT adatszolgáltatás miatt új mezők felvétele volt szükséges az alkalmazottak adatlapjára. A mezők többes módosítással is megadhatóak, és a sablonizált alkalmazottak (külső, hittan, stb...) esetében nem jelennek meg. 

Az új mezők:

 Tanulói adatkezelés bővült a SZIR-STAT-tal kapcsolatban

SZIR-STAT adatszolgáltatás miatt új mezők felvétele volt szükséges a tanulók Tanügy fül adatlapjára. A mezők többes módosítással is megadhatóak, szerkeszthetőek.

Az új mezők: 

Az "Egész napos iskolai oktatásban részesül" jelölőnégyzet csak az általános iskolai feladatellátási helyre beállított osztályok esetében jelenik meg a felületeken.

 Tanulói adatkezelés bővült a SZIR-STAT-tal kapcsolatban

SZIR-STAT adatszolgáltatás miatt új mezők felvétele volt szükséges a Szakképzésben résztvevő tanulók Szociális fül adatlapjára. A mezők többes módosítással is megadhatóak, szerkeszthetőek.

Az új mezők: 

 Tanulói adatkezelés bővült a SZIR-STAT-tal kapcsolatban

SZIR-STAT adatszolgáltatás miatt a tanuló Tanügy adatlapján található Tantervi jellemző mező kitöltése kötelező a frissítés óta kötelezővé vált. A korábban felvitt tanulók esetében ez a tanuló bármely adatának módosításakor megjelenő fgyelmeztetésként is szerepel, azaz legkésőbb akkor szükséges ennek az értékenek a megadása, amikor bármilyen érték módosításra kerül a tanulónál, és azt mentené a felület.

 Terem adatkezelés bővült a SZIR-STAT-tal kapcsolatban

SZIR-STAT adatszolgáltatás miatt a Szakképző intézményekben a termek adatlapján 3 új adatmező lett elérhető, valamint a terem "Befogadóképesség" értéke kötelezően kitöltendő típusú mezővé módosult. A korábban felvitt termek esetében ez a terem bármely adatának módosításakor megjelenő fgyelmeztetésként is szerepel, azaz legkésőbb akkor szükséges megadni a "Befogadóképesség" értéket.

Az új mezők:

Az "Internetkapcsolat elérhető" jelölést követően jelenik meg, és lesz kötelezően kitöltendő további két mező:

 Szakképzési juttatások modul választó - szövegezés módosítása

Szakképzési juttatások csempére kattintva a modulválasztó felületére történik átirányítás, ahol a korábban megjelenő tájékoztató felirat módosítása történt meg az alábbiakra:

A tanuló - a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény és a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendeletben
meghatározottak szerint - ahhoz a szakképző intézményben szervezett szakmai oktatáshoz kapcsolódóan, amelyben ingyenesen vesz részt

  1. a) az első szakma megszerzésével összefüggésben
  2. aa) - a szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel részt vevő tanuló kivételével - ösztöndíjra és
  3. ab) egyszeri pályakezdési juttatásra

jogosult.

Kérjük, válasszon, mely jogosultságot szeretné aktuálisan kezelni!

 Szakképzési ösztöndíjhoz kapcsolódó módosítás

A bankszámla szám rögzítés során ellenőrzésre kerül annak helyessége. A rendszer által elfogadható bankszámlaszámok úgynevezett prefix előjeleinek ellenőrzésére használt, létező pénzintézetek azonosítóit és azok neveit tartalmazó lista került frissítése.

 Egyszeri pályakezdési juttatás / Nem jogosultság oka megjelenítésre kerül a Tanulói adatlapon is

Ha egy tanuló valamilyen okból nem kap egyszeri pályakezdési juttatást vagy szakképzési ösztöndíjat, az csak a Tanuló / Szakképzési Juttatások listában volt eddig látható a "Nem jogosultság oka" oszlopban. A tanulót megnyitva megtekintésre vagy szerkesztésre, a Szakképzési juttatások fülön belül eddig nem volt ilyen sor egyik mezőben sem. Mostantól itt is megjeleníti a felület azt, ami a Tanuló / Szakképzési Juttatások listában szerepel.

 Állam által ingyenesen biztosított képzésben résztvevő jelölőnégyzet

A Szakképzési intézményeknél a Tanulók Szakképzési juttatások adatlap fülén beálltható egy új adat a tanuló ösztöndíj adatai szekcióban. A Jelölőnégyzet neve: "Állam által ingyenesen biztosított képzésben résztvevő". Az érték többes módosítással is állítható. 

Akinek NINCS beállítva ez a jelölőnégyzet, az automatikusan nem lesz jogosult a szakképzési ösztöndíjra, ilyen esetben a Szakképzési juttatások felületen a nem jogosultság okánál a "Nem állam által ingyenesen biztosított képzésben résztvevő" megjegyzés/ok látható.

 IKT pedagógusi szándéknyilatkozat frissítése

Az IKT szándéknyilatkozatok felületen generálható pedagógusi szándéknyilatkozat már az új sablon alapján kerülnek legenerálásra a frissítés óta.

 Százalékok kezelése foglalkoztatás típusánál módosításra került

A Klebelsberg Központ intézményhálózatában az Elsődleges munkaügyi adatok fül alatt, a Foglalkoztatás típusa választóval megadott részmunkaidős lehetőséget választva, a megjelenő Részmunkaidő százalék mezőben ezentúl tört érték is megadható (két tizedesjegyig).

 Az Alkalmazottak neveit megjelenítő listák bővítésre kerültek

Az admin és az e-napló felületeken, minden olyan listában, ahol alkalmazott neve jelenik meg, ezentúl nem csak az alkalmazott neve, hanem utána zárójelben az alkalmazott oktatási azonosítója is látszik. Ez a módosítás az ugyanolyan nevű alkalmazottak könnyebb felhasználói beazonosítása céljából vált szükséges.

Felületek ahol a módosítás megtörtént:

  • Admin/e-napló/Helyettesítések kezelése
    • Helyettesítés felvitele és módosítása ablakban az összes mezőnél
  • Admin/e-napló/Helyettesító keresése
    • Lehetséges helyettesítő oszlopban
  • Admin/Dokumentumok
    • Pedagógus listák
  • Tanár/e-napló
    • Egyedi helyettesítés kiírása esetén a helyettesített pedagógus listák
  • Tanár/osztályfőnöki feladatok/Naplóellenőrzés
    • A pedagógus oszlop


 Órafelvitel/Módosítás felület átszerkesztése

Az új óra felvitel, vagy meglévő módosíts esetében nem ugyan abban a sorrendben szerepelt minden adat a felületeken, ami bizonyos esetekben zavaró lehetett, ezért a felületek egységesítésre kerültek.

 Új adatszótárelemmel bővült a Közterület jellege adatszótár

A Közterület jellege adatszótár legördülő lista kiegészítésre került a "domb" új adatszótár elemmel.

 LEP előadások kezelése lista módosítás

A több évfolyamhoz tartozó előadások nem külön-külön sorokban jelenjenek meg ezentúl a listákban, hanem egyben.

A fő listáról lekerül az évfolyam oszlop, helyette az előadás sort lenyitva jelenik meg egy részletes lista nézet, ahol látható az előadáshoz rendelt engedélyezett tanulói létszám és kísérő létszám, itt kiválasztható az előadáshoz rendelt évfolyamok is.

 LEP előadás kezelés visszajelzés módosítás

Amennyiben a felhasználó a részvétel jelölést menti, akkor a felhasználóktól érkezett visszajelzések alapján egyértelműbb visszacsatolás vált szükségessé a felületen. Ezért a részvevők sikeres mentése esetén felugrik egy popup ablak: "A résztvevők mentése sikeresen megtörtént!" tartalommal.

 EGYMI modul adatbővítés

Megjelenítésre kerül minden SNI-re vonatkozó adat EGYMI modulban is, ha a tanulónál beállításra kerültek az SNI/BTMN adatok, akkor az EGYMI modulban (pl.  utazó osztályokba sorolást követően) a tanulónál szintén elérhetőek lesznek az SNI/BTMN adatok:

    • Kiállító szakértői bizottság neve
    • Kiállító szakértői bizottság címe
    • Szakvélemény száma - A szakvélemény száma tetszőleges karaktersorozat lehet.
    • Kiállításának kelte
    • Felülvizsgálat időpontja (tanév)
 Csoporttípus beállítás módosítás

Az egyes csoporttípusoknál megadható időtartam maximális értéke felhasználói kérésre 120 percre lett módosítva.

 Felületi felirat változtatás

A tanóra létrehozása során eddig szereplő "Osztály" érték módosításra került "Osztály/Csoport"-ra, mert több esetben a bejelentések alapján problémát okozott a felhasználók számra, az adatmező elnevezése. A mezőben minden elérhető osztály és csoport megjelenik, akiknek az adott fogoalkozás rögzítése lehetséges.

 Helyesírási javítás

 A rendszerben néhány felületen hibásan "TAJ szám" felirat jelent meg, ez került javításra a helyes "TAJ-szám" verzióra.

A felületeken a "Közterület név" megnevezés lecserélésre került a "Közterület neve" értékre.

  • Címkék nélkül